Életmód

A vérünket szívják: brutális szúnyoginvázió lehet idén

rtl.hurtl.hu

2024. február 14. 8:47

A sok csapadék kedvez a szúnyogok szaporodásának.

Az elmúlt fél évben jelentős mennyiségű csapadék hullott le Magyarországon, a talaj pedig számos helyen telítődött, nem szivárgott el a víz, ami kedvez a tenyészőhelyek elterjedésének, illetve a szúnyogok szaporodásának – idézi az Agrotrend Sáringer-Kenyeres Tamás entomológust, aki az InfoRádiónak nyilatkozott.

Az entomológus tájékoztatása szerint akkor számíthatunk nagyobb invázióra, amikor a magasabb hőmérséklet hatására a klasszikus lárvatenyésző helyeken megindul a felmelegedés, majd kikelnek a tojások, a lárvák pedig kifejlődnek és kirajzanak. 

Mint mondta, mostanában a megszokottnál sokkal több szúnyoglárva jelent meg, aminek az az oka, hogy az elmúlt fél-háromnegyed évben rendkívül sok csapadék hullott le, aminek következtében telítődtek a talajok.

A rovartani szakértő szerint februárban még nem kell elkezdeni a szúnyoggyérítést, márciusban viszont már fel kell készülni rá.

A jelenlegi csapadékviszonyok azt vetítik előre, hogy lesz gondunk a következő időszakban

– tette hozzá. Sáringer-Kenyeres Tamás úgy véli, idén is könnyen előfordulhat, hogy már a tavasz elején el kell kezdeni a biológiai védekezést, a főszezonban – májusban és júniusban – pedig a megszokott metódus szerint a kémiai védekezéseket kell megszervezni.

Nyitókép: Getty Images

#Életmód#szúnyogcsípés#szúnyog#invázió#szúnyogirtás#csapadék#eső#belvíz

Címlapról ajánljuk