„A szülés utáni pszichózis kialakulhat egy szerető család közepén is” – ne várjuk meg, hogy a depresszió elhatalmasodjon!

Mennyire tabu még a szülés utáni depresszió témája Magyarországon?

Az elmúlt években sokat enyhült a tabusítása. A média kétélű fegyver, hiszen sokszor jönnek szembe velünk a hamis valóságot tükröző, rózsaszín képek, ám ha az ember rákeres a szülés utáni depresszióra az interneten, sok mindent talál, akár személyes történeteket is. Beszélni is sokkal szabadabban beszélünk ezekről a témákról, személyes szinten felvállalni viszont még mindig nagyon nehéz. Sok szorongással, a megszégyenítéstől, kudarctól való félelemmel jár.

Király Kitti rádiós műsorvezető nemrég a Reggeliben beszélt arról, milyen volt, amikor szülés utáni depressziót élt át. Egyebek mellett úgy érezte, mindez tabu, és szégyellte állapotát:

Mit takar pontosan ez a fogalom?

A szülés utáni depresszió nagyjából az, amit általában hétköznapi értelemben a depresszió alatt értünk: krónikus kimerültség, kedvetlenség, amikor a korábbi örömteli tevékenységek már nem jelentenek örömforrást, nehéz kapcsolódni a külvilághoz, motiválatlan az ember, étvágytalansággal, esetleg túlevéssel küzd. Ehhez képest a szülés utáni depresszió annyiban más, hogy mindennek a fókuszában az anyaság, a kisbaba ellátása, a kötődés áll.

Hogyan tudja egy édesanya felmérni, mennyire komoly az állapota?

A szülés utáni depresszió fogalma már egészen elterjedt, azonban mintha az vezérelné az érdeklődést az anyák részéről a téma iránt, hogy valahogyan meg tudják ítélni, elég súlyos-e a bajuk ahhoz, hogy segítséget kérjenek. Talán ezt szeretném leginkább hangsúlyozni az egész interjúban: 

ha egy anya úgy érzi, hogy valami nem oké, nem érzi jól magát a bőrében, akkor valami nem oké, és ez bőven elég ahhoz, hogy segítséget kérjen. Nem kell, hogy a gond mértéke megüsse a klinikai diagnózis küszöbét. 

A szülés utáni depresszió fogalma mesterséges kategória tünetcsoportokkal és időbeli meghatározással; ha egy anyánál egy-két jellemző hiányzik, attól még nincs jól. Így ha valakiben felmerül, hogy segítséget kellene kérnie, akkor kérjen segítséget! Legfeljebb megnyugtatják, hogy nincs nagy baj, és normális, amin keresztül megy. Azonban azokból a kezeletlen szorongásokból, amelyek abból fakadnak, hogy az édesanya talán nem csinál jól valamit, nem alkalmas anyának, könnyen kialakulhat egy krónikus depresszív állapot. Már a kérdés felmerülését is komolyan kell venni, mindegy, hogy megkapja-e a hivatalos diagnózist, vagy enyhébb problémáról van szó.

Hogyan lehet elkülöníteni a depressziót attól az állapottól, hogy a szülés után kimerült egy édesanya?

Egy esetben nagyon fontos teljesen elkülöníteni a kettőt: ha már olyan súlyos az édesanya állapota, hogy gyógyszerre van szüksége. A szakirodalom alapján ez az esetek körülbelül 10-12 százalékát jelenti, ami nem kevés, de megint visszautalnék arra, amit az előbb említettem: laikusként, családtagként nem annak kell a célunknak lenni, hogy elkülönítsük egymástól a különböző állapotokat, hanem az, hogy ha úgy érezzük, szükségünk van rá, kérjünk segítséget. 

Ismert fogalom a baby blues: a szülés utáni első napokban jellemző a nagyon intenzív érzelmi labilitás, hangulatingadozás, érzelmi zavartság, ami természetes a szüléssel együtt járó hormonális hullámvasúton. Általában ez a legtöbb esetben magától lecseng, kisimul. Az alvászavar szintén lehet tünete a szülés utáni depressziónak, de szinte minden édesanya küzd ezzel, a kisbabák többször felkelnek éjjel, és igénylik a táplálást, testközelséget. Ez mind iszonyatosan fárasztó tud lenni, mégis normális, annak ellenére, hogy akár éveken keresztül is eltart. Amikor egy átlagember beszél a kialvatlanságról, könnyen átérezzük a helyzetét, sajnálatot érzünk iránta, míg amikor egy édesanya hónapokon vagy akár éveken keresztül kialvatlan, hajlamosak vagyunk annyival elintézni, hogy „hát ilyen ez az anyaság”. Tény, hogy ilyen, de attól ez még egy nagyon nehéz állapot.

Hogyan lehet könnyíteni ezen a nehéz időszakon?

Nem szabad, hogy a gyermeknevelés egyszemélyes feladat legyen. Az egész családnak az lenne a feladata, hogy az édesanyát segítse a pihenésben, hiszen egy kialvatlan állapotból könnyen kialakulhat olyan súlyos kimerültség, ami később egy sokkal rosszabb állapothoz is vezethet. A szülés maga is lehet intenzív, megrázó esemény. Ha rendben zajlik, nincs nagy ijedtség, szépen bánnak az anyával, akkor az élmény idővel egészen jól a helyére tud kerülni. Azonban gyakran előfordul, hogy a szülés során nem úgy történik valami, ahogy kellene. 

Sokszor egyáltalán nem látszik, hogy egy hétköznapi, átlagos szülés mögött mi zajlik le az édesanyában. 

Az ilyen traumatikus élmények is vezethetnek olyan nehéz állapotokhoz, zavaró gondolatokhoz, amelyek kívülről nem tűnnek reálisnak, mégsem fognak csak úgy maguktól elmúlni.

Milyen gondolatok ezek?

Előfordul, hogy valakinek olyan kényszergondolatai támadnak, hogy bántani fogja a saját kisbabáját. Ezt nagyon nehéz anyaként megélni, és nehéz beszélni róla, hiszen ha valami, akkor ez még mindig nagyon erősen tabutéma. Ez nem fér össze azzal a képpel, amit egy anyáról gondolunk. Ezt az anyák is rettenetes gondolatként élik meg, de ebben az a jó hír, hogy amelyik anya így éli meg, ott még megvan a realitásérzék, és nem valószínű, hogy ténylegesen bántaná is a kisbabáját. Akkor van súlyos baj, amikor mindez már nem tűnik irreális gondolatnak. Fontos megemlíteni, hogy ezek nem feltétlenül a szülés utáni depresszióhoz társulnak. Vagyis 

nem feltétlenül depressziós az, akinek ilyen gondolatai vannak. Olykor a kimerültségből fakad, valamiféle kétségbeesett menekülési vágy megnyilvánulása. 

Mi lehet az oka az ilyen gondolatok felmerülésének?

Két fő csapással szoktam találkozni. Az egyik egy irtózatos kimerültség, amelyben a kisbaba bántása annak a metaforája, hogy az édesanya véget szeretne vetni ennek az állapotnak, azonnali változásra van szüksége. Az állandó készenléti állapot nagyon fárasztó, és e mellé még társul a háztartás ellátása, a többi családtaggal való kapcsolattartás és az elvárások. Ez mind nagyon nyomasztóvá tud válni. A másik ok az lehet, hogy a kisbaba sérülékenysége, kiszolgáltatottsága olykor elő tudja hívni az ember saját élményeit, amikor ő volt sérülékeny és kiszolgáltatott. Ha pedig ezek traumatikus, fájdalmas és feldolgozatlan élmények, akkor ezek össze tudnak keveredni a jelennel, ahol a baba bántása szintén ennek az állapotnak a megszüntetésére vonatkozhat. Nagyon fontos kiemelni: ez nem azt jelenti, hogy valaki nem való anyának, vagy nem szereti a gyerekét! Nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy nagyon magasak a saját vagy környezete elvárásai, vagy épp nincs segítsége, és a végletekig kimerült.

Hogyan tudja eldönteni egy édesanya, hogy a lelke rendben van-e?

Ha az édesanya szubjektív megítélése szerint több a jó pillanat, mint a nehézség. Ha képes örömmel tekinteni a kisbabájára. 

Amikor jelen tud lenni a szeretet és a kötődés jóleső érzése, akkor ezek a pillanatok képesek elhordozni a nehéz pillanatokat, a kimerültséget, a fáradtságot. Amikor az az arány megbomlik, akkor kezd elviselhetetlenné válni a helyzet.

Ki tudja felismerni, hogy segítségre van szüksége egy édesanyának?

Először is maga az édesanya, de sajnos az anyák nem arról híresek, hogy minden apró-cseprő bajukkal segítségért rohannak, sokkal inkább arról, hogy összeszorított foggal mindent elvisznek a hátukon. Ezért a közvetlen környezet, a barátok, családtagok is felismerhetik, hogy egy édesanya nem érzi jól magát a bőrében. A védőnő, a gyermekorvos a státuszvizsgálatokon szintén képes lehet felismerni a problémát, feltéve, hogy az édesanyától is megkérdezik – ha lenne erre is idő –, hogy ő hogy van, és nem csak arra koncentrálnak, hogy a kisbaba mennyit eszik, és mennyit nőtt.

Hogyan tud a környezet segíteni?

Ilyenkor érdemes beosztani a családtagokat, hogy ki, miben tud segíteni, ki, mikor van az édesanya mellett. Nem szabad sokáig egyedül hagyni, de nem azért, mert attól kell félni, hogy valóban bántaná a gyermekét, sokkal inkább az ő megnyugtatására, hogy azt érezze, biztonságban vannak, nincsenek egyedül, kapnak segítséget. Tehermentesítéssel és biztatással sokat lehet segíteni.

És ha az édesanya tagadja, hogy baj lenne?

Nagyon nehéz helyzet, ha az édesanyában nincs betegségbelátás, nem akar szembesülni a problémával. De értenünk kell: az édesanyák gyakran azért zárkóznak el, mert félnek az ítélkezéstől, hogy rossz anyának fogják őket tartani. Szélsőséges esetben akár attól is félhetnek, hogy elveszik tőlük a gyermeküket.

Mi a teendő igazán súlyos esetben?

Ha valamiféle zavartságot tapasztalunk, ha nem megtartott az édesanya realitásérzéke, például furcsának tűnik a mimikája, a gesztusai, nem válaszol, vagy épp nem odaillő dolgokról kezd beszélni, 

akkor már elég szembetűnő, hogy azonnali kórházi ellátásra és gyógyszertámogatásra van szükség. Nem mindenki tudja, de a Szent János Kórházban létezik egy ún. Együtt (Baba-Mama-Papa) program, ahol kisbabával együtt veszik fel az édesanyákat. Sokszor ez az egyik legnagyobb gátló tényező abban, hogy valaki segítséget kérjen: nem akarja, hogy elválasszák a gyermekétől, vagy olyan gyógyszereket kapjon, amiktől nem tud szoptatni. Ettől sem feltétlenül kell félni, hiszen vannak olyan gyógyszerek is, amelyek mellett folytatható a szoptatás.

Amikor egy édesanya nem tud kihez fordulni, súlyosbodhat annyira a helyzet, hogy akár a babának is árthat?

A szülés utáni pszichózis kialakulhat egy szerető család közepén is. Nyilván súlyosbító körülmény az, ha valaki semmilyen támogatást nem kap, de nem attól alakul ki, hogy valaki körül nincs megfelelő támogatói háló. Inkább azt mondanám, hogy akkor fajulhat súlyos állapotig, ha az édesanya minden jelzése süket fülekre talál. Egy támogató, jelenlévő családban valószínűleg nem történik ilyen, hiszen ők időben fogják észlelni, hogy baj van.

Milyen egyéb támogató közegre számíthatnak az édesanyák a családon kívül?

A legtöbb anyának nagyon fontos lenne, hogy biztonságos környezetben találkozzon sorstársakkal. Ahol meghallgatják, nem vonják kétségbe a megéléseit. A mai nukleáris családokban már nem látjuk azt, hogy mivel jár egy kisbaba ellátása, mindenki csak a saját problémáit éli meg, így nagyon nehéz megítélni, mi a normális. A Mamakör Alapítványnál frissen szült édesanyákkal dolgozunk. Segítünk felismerni, hogy a hozzájuk hasonló anyák ugyanolyan kihívásokkal, problémákkal küzdenek, hogy másoknak is vannak nehézségeik. 

Az EMMA vonal egy kifejezetten édesanyák számára létrehozott lelkisegélyvonal. Ingyenesen elérhető, minden nap van ügyeleti ideje, de e-mailen és telefonon is lehet őket keresni. A Mamakör Alapítványnál egészen pici, pár hónapos babákkal is jönnek hozzánk, nekik tartunk támogató csoportokat. Ez is nagyon szoros védőhálóvá tud alakulni. Érdemes lehet akár egy egyszerű kismamaklubot, ringatót, babamasszázs-tanfolyamot vagy baba-mama jógát felkeresni, hogy az anya ne maradjon egyedül. Ki tud mozdulni, barátságokat tud kötni, ezáltal a saját, felnőtt életét is tudja kicsit folytatni. Ezek a lehetőségek önbizalommal tudják felvértezni az édesanyákat, ami megsegíti a kiegyensúlyozottabb hétköznapokat anyaként is.

Nyitókép: illusztráció –  AlexLinch/Getty Images