Ki lakik odalent, kit rejt a víz? Egy professzort, aki a víz alatt szeretne élni, ezért azt hiszik, megőrült

Hétfőn érkezett a hír, hogy a hétvégén egy amerikai egyetemi professzor megdöntötte a leghosszabb ideig víz alatt élés rekordját egy Florida Keys-i búvárszálláson.

Az 55 éves Joseph Dituri – a hiperbárikus orvoslás kutatója és a Dél-Floridai Egyetem docense – március 1. óta él egy víz alatti kapszulában. Agyának, szívének, tüdejének és vérének napi, valamint mentális állapotának rendszeres vizsgálatával azt igyekszik felmérni, hogy lehetséges-e a víz alatti, hosszú távú élet, és az segíthet-e a test bizonyos sérüléseinek gyógyításában. 

Az előző rekordot ugyanezen a helyen állította fel két tenessee-i professzor 2014-ben, 73 nappal. 

Dituri a Washington Post szerint régóta megszállottja a víznek, az Atlanti-óceán közelében nőtt fel Long Islanden, és közel 28 évig szolgált az amerikai haditengerészetnél, mielőtt 2012 decemberében parancsnokként nyugdíjba vonult.

Dituri amellett, hogy búvárkodott, és izgatta, milyen fajokat fedezhetne fel a tengerben, csatlakozott James Cameron Deepsea Challenger missziójának csapatához. Az útról szóló jelentésben Dituri észrevette, hogy egy, a mélységben talált organizmus olyan vegyi anyagot tartalmazott, amely potenciálisan felhasználható az Alzheimer-kór kezeléséhez.

Életemnek azon a pontján azt mondtam: Minden, amire szükségünk van, megvan ezen a bolygón. Csak meg kell találnunk őket

-- mondta az NPR-nak, de hozzátette, hogy amikor arról beszélt, hogy az óceánban kellene élni, mindenki azt hitte, hogy megőrült. 

Nyugdíjba mentem a haditengerészettől, és azt mondták: Ennyi volt. Elment az eszed.

Nem a világrekord a cél

Dituri, miután leszerelt, biomérnöki tudományokból szerzett doktori fokozatot. Kutatási érdeklődését veterán társai inspirálták, akik agysérüléseket szenvedtek az iraki és az afganisztáni háborúban; miután tanulmányozta a PTSD (poszttraumás stressz szindróma), a traumás agysérülés és a krónikus traumatikus enkefalopátia (CTE) kezelési lehetőségeit, most többek között arra kíváncsi, hogy a nyomás alatti környezetben folytatott élet segíthet-e az agysérüléseken.

Négy évvel ezelőtt a professzor és néhány barátja már lent töltött öt napot a kapszulában, de Diturinak az volt a vágya, hogy egyedül menjen és száz napot töltsön ott. Elmondása szerint ez nem a világrekordról szól. „Ez arról szól, hogy a víz alatt, elszigetelt, zárt, extrém környezetben éljünk. Nálam a 100 nap a határ, de csak azért, mert nem engedhettem meg magamnak 200 napot”.

A professzor bőszen dokumentálja a folyamatot és nem tétlenkedik a víz alatt sem: helyi iskolások látogatják meg őt egy olyan programban, ahol igyekeznek minél több gyereket fellelkesíteni a tudomány, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika iránt. 

A kabin és a szárazföld között egyébként fut egy párhuzamos, szélesebb csőpár, mindkettőben egy nedves átmeneti helyiséggel, ahol közlekedhetnek a látogatók. A professzor közben virtuálisan tanít a Dél-Floridai Egyetemen, neves tengerkutatókkal készült beszélgetéseit pedig élőben adja és utólag is közzéteszi. 

Így zajlik az élet odalent

Dituri a száz nap előtt, alatt és után is számos fiziológiai vizsgálaton esett, esik át. A merülés előtt az orvosok feljegyezték a vérnyomását, a koleszterinszintjét, a kalciumszintjét, az izmai és az őssejtjei egészségét, pszichológusok vezetésével szorongás- és depresszióvizsgálatokon is átesett.

A kapszulája amúgy száz négyzetméteres, és meglepő módon csak mintegy hat méter mélyen pihen a víz alatt. A Washington Post szerint a kabin áramot, oxigént és vizet a szárazfölddel összekötött vezetékről kap. Diturinak e mellett internete is van. A fülkében van egy kis konyha, WC, zuhanyzó és hálószoba. Még ezzel a sekélységgel is machinálni kell, hiszen levegőt kell pumpálni a kabinba, hogy ellensúlyozzák a víznyomás hatását.

Az NPR természetesen megkérdezte Diturit, mi a helyzet a vécézéssel, de arról beszélt, hogy a víz alatti vécélehúzás már egy régi technika: nyomás alá kell helyezni a vécé tartalmát, és azt a szennyvízcsatornába küldeni. Mindezt egy macerás szivattyú segítségével.

A kapszulában van hálófülke, kávéfőző, és rengeteg fagyasztó. Kutató kollégái háromnaponta odaúsznak Diturihoz, hogy nyomás alatt lévő tartályokban élelmet vigyenek neki, többek között tojást és lazacot, amelyet egyébként a professzor csak mikrohullámú sütőben tud elkészíteni. Az első éjszaka megnézett egy online receptet a mikróban párolt lazachoz, és az állítólag „csodálatosan sikerült”. 

Az eddigi eredmények

A víz alatti élethez kétségtelenül szükséges képesség a monotonitástűrés, de a kutató a „megszokás teremtményeként” jellemzi magát, és egyáltalán nincs azzal baja, hogy minden nap ugyanolyan ételeket eszik. Emellett szorgalmasan szedi a D-vitamint, a testét pedig gumiszalagokkal igyekszik formában tartani. Dituri nem csak magától vesz mintákat, orvosok is látogatják őt, akik ellenőrzik a vérét és a szerveit. A pszichiáterek és a pszichológusok a mentális egészségét követik figyelemmel. 

Dituri elmondta, hogy a víz alatt csökkent a koleszterinszintje és a stresszszintje, több pihenőidejét tölti REM-alvással (gyors szemmozgás-fázis), és gyorsabb ütemben termel őssejteket. Amikor június 9-én elhagyja a kapszulát, Diturit átfogó vizsgálatoknak vetik majd alá, hogy kiderüljön, hogyan reagált a szervezete az új környezetre.

Van azonban két dolog, amit a professzor nem tud megszokni: az egyik az emberi érintés, a másik a napsütés hiánya. Ditur barátnőjével és három lányával csak online beszélget, az egyikük diplomaosztójáról le is maradt a kísérlet miatt. 

Az anyám átölelt, mielőtt elmentem, és tudod, ilyen tipikus New York-i szülőként megszólalt, hogy »Ne csinálj semmi őrültséget, ha odalent vagy!« Gondoltam magamban: a haditengerészetnél pénzért ugrottam ki repülőgépekből és pénzért búvárkodtam. Az nem volt veszélyes, de amiatt aggódsz, hogy a víz alatt leszek…

A természetes fény hiánya miatt Dituri gyakran kér fotókat a napról a családjától: régebben szinte minden nap megnézte a napfelkeltét, de mostanában csak egy nap alakú játék emlékezteti őt a sugarakra. A hiány ellenére a kutató azt kívánja, bárcsak több ideig tarthatna a kísérlet. 

Nyitókép: Dr. DeepSea / Twitter