Életmód

Majdnem amputálták a karját, mert megharapta egy macska

rtl.hurtl.hu

2023. április 1. 14:58

Az ukrajnai háborúban traumatizált cica harapta meg, amivel nem fordult a gazdája egyből orvoshoz. Most már belátja, hiba volt.

Egy macskaharapás vezetett kis híján amputációhoz – derült ki Zaubek Beatrix szombati Facebook-posztjából.

A macska ami megharapta – egy másik cicával együtt – Ukrajnából került hozzá a háború kitörése után nem sokkal. Maxim Harkivból jött, ahol igazán durva bombázásokat élt át.

Rettegve, igazán összetörve került hozzánk. Megközelíteni sem lehetett, hetekig szinte éberen aludt zihálva, rendellenes pózban, ok nélkül támadott


– írta Beatrix a Facebookon. Egyszer aztán megharapta a kezén a macska, amivel nem ment rögtön orvoshoz és ennek meg is lett az eredménye: szepszis.


Amikor már látszott, hogy nagy a baj, az autópályáról hívta a mentőket, akik leterelték a legközelebbi kórházba, Szegedre. Ott feltárták a sebet és behelyeztek két draincsövet. Másnap iszonyatos fájdalmakkal és feldagadt karral ébredt, ami után a Merényi kórház sürgősségi osztályán többórás műtétet hajtottak rajta végre. Szerencsére sikerült megmenteni a karját.

Beatrix a posztjában a tanulságot is levonta és egy jótanáccsal is szolgált: bármilyen kis sérülés esetén, irány az orvos! „Ne kövessétek a példámat, higgyétek el, egy karral nehezebb még egy redőnyt felhúzni is!”

Nyitókép: Mérges macska. Fotó: Pexels.com/Michael Morse.

#Életmód#macska#vérmérgezés#szepszis#kar#orosz-ukrán háború#harkiv#maxim

Címlapról ajánljuk