Életmód

Gallusz Niki és barátnője 12 év után szakítottak

rtl.hurtl.hu

2023. március 30. 19:46

Bármekkora is a szeretet, van, hogy mégsem működik. 

Gallusz Niki tavaly nyáron beszélt először arról, hogy kedvesével, Bártfai Laurával külön költöztek, az eltérő életvitelük ugyanis lehetetlenné tette az együttélésüket. 

A színésznő akkor azt mondta, nem biztos, hogy át tudják hidalni a problémáikat – Palik Lászlóék Három igazság című műsorában pedig most elárulta, hogy valóban nem jártak sikerrel – szúrta ki a 24.hu.

Másfél évvel ezelőtt átalakult az életem. (…) Megfordult körülöttünk a világ, és voltunk annyira intelligensek, hogy ezt felismerjük, és változtattunk rajta. Ugyanúgy részesei vagyunk egymás életének, de a mi legnagyobb kincsünk, a mi összetartozásunk, az a fajta együtt létezés felbomlott, azt kell mondjam, hogy tulajdonképpen egyedül vagyok

– magyarázta, majd hozzátette: bármekkora lehet a szeretet két ember között, ha az együttélés nem működik, nem tudnak jókat beszélgetni és nem ugyanazokat a dolgokat élvezik, nem tud igazán elmélyülni a kapcsolatuk.

Nyitókép: RTL Magyarország/Bielik István

#Életmód#gallusz niki#bártfai laura#szakítás

Címlapról ajánljuk