Életmód

Megtiltották a telefon használatát egy szicíliai játszótéren

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 29. 21:51

Hogy a szülők és a gyerekek is egymásra koncentrálhassanak. 

A valós közösségi együttlét érdekében mind a gyerekek, mind a felnőttek számára megtiltották a mobiltelefon-használatot egy játszótéren az olaszországi Szicília szigetén.

A telefonokat tiltó tábla Balestrate település szülői egyesületének köszönhetően került fel hétfőn a játszótér bejáratára. Akik belépnek, azokat arra ösztönzik, hogy a bejáratnál kihelyezett szekrényekben helyezzék el készülékeiket.

„Ennek a játszótérnek az a célja, hogy felhívja a gyerekek és a szülők figyelmét is a közösségi javakra” – mondta Riccardo Vescovo, a projekt létrehozója.

„A közösségi média és okostelefonjaink mellőzésével értékelni tudjuk a minket körülvevő valóságot, és újra fel tudjuk fedezni az élet értékeit” – magyarázta Vescovo, és Ferenc pápa szavait használva hangsúlyozta: ez egy lehetőség, hogy a közösségi oldalak helyett valódi közösségben töltsék idejüket az emberek.

„Ez egy nagyszerű újdonság a gyerekek és a szülők számára is” – mondta Piera Testaverde, a balestratei szülői egyesület elnöke. Mint megjegyezte, a gyerekek gondosan ügyelnek rá, hogy betartsák a szabályt, de a szülők is szófogadóak, hiszen, nekik is jólesik néhány órára otthagyni a technológia világát.

A telefontilalmat bevezető szülői közösség elnöke elárulta, hogy a szabály betartatása érdekében még néhány, régebbi időket felidéző játékot is elhelyeztek a játszótéren, „hogy a gyerekek a nagyszüleikkel is együtt játszhassanak”.    

A Palermo közelében található Balestrate játszótere, amelyen egy nap több százan is megfordulnak, az első olyan köztér Olaszországban, ahol megtiltották az okostelefonok használatát – írja az MTI.

Nyitókép: Carlo A / Getty Images

#Életmód#szicília#játszótér#mobiltelefon#telefon#tiltás#olaszország

Címlapról ajánljuk