Megterhelő mindenkivel együttérezni, és fárasztó a sok szenvedés látványa, inkább elfordítjuk a fejünket – ezért övezi ma már csaknem teljes érdektelenség az ukrajnai háborús híreket

Közel fél évvel ezelőtt, február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, ami megdöbbentette a nyugati világot. Egyik pillanatról a másikra sok mindent megkérdőjeleződött, megrendült a biztonságérzetünk, amit a 21. század Európájában természetesnek, magától értetődőnek vettünk. Bár eddig is törtek ki háborúk és haltak meg ártatlan civilek, az ukrajnai konfliktus Európát különösen megrázta, mivel a második világháború óta a konfliktusok távol estek a kontinenstől.

Talán ezért is mozdultak meg azonnal az emberek Európában és Magyarországon is, hogy élelmiszerrel, ruhákkal, szállással segítsék a menekülőket. Mindezek mellett, mivel Ukrajna szomszédos ország, megjelent a félelem is, hogy vajon az oroszok megállnak-e Ukrajnánál, vagy tovább vonulnak, ami egyet jelentett volna a harmadik világháború kitörésével. Ma már tudjuk, hogy ez végül nem történt meg, ám míg legtöbbünknek ugyanúgy folytatódhat az élete, mint azelőtt, Ukrajnában továbbra is mindennapos a szenvedés, civilek halnak meg buszmegállókat, lakóházakat bombáznak az oroszok és bevásárlóközpontokat ér támadás. Oroszország egyáltalán nem hagyott fel az embertelen öldökléssel és az ártatlanok mészárlásával.

„Szeretnénk emlékeztetni az embereket, hogy Ukrajnában még mindig háború zajlik. Néha úgy tűnik nekünk, hogy Európa kezd hozzászokni ehhez a helyzethez, és fontosnak tartjuk felhívni az emberek figyelmét, hogy ez a háború még mindig zajlik, és továbbra is szükségünk van rájuk” – ezt júniusban mondta Volodimir Zelenszkij egyik volt színészkollegája, az elsősorban orvosi eszközök finanszírozására szervezett európai koncertturné budapesti állomásán. 

Szavai azóta alighanem még inkább érvényesebbek. Az internetes újságokat vagy a közösségi médiát görgetve úgy tűnik, a társadalom továbblépett, a rezsiszámlák és egyéb gazdasági nehézségek miatt szorongunk, és egyre kevésbé kerül előtérbe egy-egy háborús hír vagy sokkoló felvétel.

Szakértőkkel jártunk utána annak, hogy miért szoktuk meg néhány hónap alatt a háborús helyzetet, és miért váltunk szinte immunissá az emberi szenvedésre.

Egy idő után kimerítő a szenvedés látványa

„Sokkal nagyobb volt az ijedelem az elején, mint most” – kezdte az rtl.hu-nak Faragó Laura, az ELTE Pedagógia és Pszichológia Karának egyetemi adjunktusa. Szerinte a félelem gyorsan enyhülni kezdett, ami egyebek közt annak tudható be, hogy egy idő után keletkezett egy hivatalos narratíva arról, mi is történik, mivel magyarázzák az eseményeket; kiderült, hogy az ukránok a vártnál jobban tartják magukat és az oroszok lassabban törnek előre, majd megnyugtató elemzések születtek arról is, hogy Oroszországnak miért nem érné meg NATO-tagállamot megtámadni.

Deszenzitizáció, vagyis az érzékenység megszűnése és az úgynevezett együttérzési fáradtság lépett fel az emberekben

– magyarázta az egyetemi adjunktus. 

„Folyamatosan látjuk az áldozatokról a képsorokat, tele van velük a közösségi média, de egy idő után teljesen érzéketlenedünk ezekre a dolgokra. A sok háborús képkocka elborzasztja az embert, de amikor a nyolcvanadik ilyen képet látja, jön az együttérzési fáradtság” – fejtette ki Faragó Laura. Ez utóbbi különösen a segítő szakmákban dolgozó emberekre, például az egészségügyben dolgozókra jellemző, de a média is kiválthatja azáltal, hogy „folyamatosan szenvedő emberek képét mutatja, ezzel várva azt, hogy feléled az együttérzés, de egy idő után pont hogy kimerülnek az emberek”.

Faragó Laura kitért az ELTE kutatói Ukrajnából érkező menekülteket segítő emberekkel végzett kutatására is. A kérdőívet 2261-en töltötték ki, és minden segítségnyújtást számoltak, akár azt is, hogy valaki információkat osztott meg a közösségi médiában, egészen odáig, hogy valaki elutazott a magyar-ukrán határra. 

A kutatásban egyebek mellett rámutattak arra, hogy azoknál, akik nagyon szeretnének segíteni, még előbb lép fel az együttérzési fáradtság, mert azt látják, hogy bár nagyon akarnak, mindenkin képtelenség segíteni.

Hasonló a mintázat, mint a koronavírus-járvány idején

Ugyanez a jelenség a kutató szerint a koronavírus-járvány kapcsán is megfigyelhető volt, ott sem lehetett hosszú ideig napirenden tartani a témát. Az első esetek megjelenésénél az emberek nagyon megijedtek, felvásárlásokba kezdtek, komolyan vették a szabályokat – még azok is, akik később covid- vagy oltásszkeptikusok lettek –, lényegében pánikhangulat uralkodott el, aztán ez idővel megváltozott.

Faragó Laura megjegyezte azt is, megfigyelése szerint a háborúban azok az oldalak kezdtek el hirtelen oroszpropagandát terjeszteni, amelyek korábban oltásellenes és vírusszkeptikus tartalmakat hirdettek. Szerinte a felelősséget elkenő oroszpárti álhírek is hozzájárulhattak ahhoz, hogy az emberek érzéketlenebbek a háborús hírek iránt, többekben ez változtatta meg, hogy miként vélekednek az oroszokról és az ukránokról. 

Aki tehát a covidszkeptikus álhíreket elhiszi, nagyobb valószínűséggel hiszi el azt is, hogy az ukránok provokáltak. Ez a két dolog általában együtt jár

– összegzett az egyetemi adjunktus.

Bár az elmúlt évtizedeket tekintve Európában valóban precedens nélküli az ukrajnai háború, a koronavírus-járvány a társadalomban már „kitaposta az utat”, mert „2020 elejétől kezdődően megtapasztalhattuk, hogy milyen, amikor az egyik pillanatról a másikra megváltozik az, amit az élet normál menetéről addig gondoltunk”. A különbség talán csak annyi, hogy a koronavírusnak valamivel lassabb volt a kibontakozása, hiszen kellett néhány hónap, míg a szórványos esetekből eljutottunk oda, hogy márciusban Európa teljesen bezárt – ezt már Ságvári Bence, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatója mondta az rtl.hu-nak.

Érthető, és nem is meglepő

A háború első napjaiban a legjellemzőbb reakció a döbbenet volt. Az idősebb generációkhoz tartozók talán azt gondolták, hogy ilyen képeket többet Európában nem fognak látni, a fiatalabbak meg azt hihették, hogy ilyesmi csak számítógépes játékokban fordulhat elő. „Háborúk ugyan a világ a távolabbi részein folyamatosan voltak, de az a tény, hogy itt a szomszédunkban zajlik egy háború, és a délszláv konfliktust leszámítva ilyenre nem volt példa a második világháború óta, olyan mértékű félelmet és extrém érzelmi reakciókat váltott ki, aminek nyilvánvalóan megvolt a politikai következménye is” – utalt a választási kampányban is használt háborús narratívákra a kutató, aki szerint érthető és nem is meglepő, hogy ma már jóval kevésbé érik el az emberek ingerküszöbét az ukrajnai események.

Ha megnézzük, hogy a hasonló súlyos katasztrófák, társadalmi megrázkódtatások, tragikus események esetén meddig tartható fenn az emberek figyelme és szolidaritása, akkor nagyjából hasonló mintázatokat lehet megfigyelni

– fogalmazott. Az első időszakban támad egy extrém érdeklődés, ami sokszor konkrét segítségnyújtást is jelent, majd az érdeklődés lassan, de folyamatosan csökken. 

Ságvári Bence szerint addig marad fenn az intenzív érdeklődés, ameddig sok új történést és információt kell feldolgozni. Azon a ponton túl, amikor az ember képes már összerendezni magában az eseményeket, ok és okozat többé-kevésbé a helyére kerül – még úgy is, hogy az nem felel meg a valóságnak –, az újdonság iránti érdeklődés jelentősen visszaesik. Ilyenkor már nem is feltétlenül szeretjük meghallani azokat az információkat, amelyek megkérdőjelezik az addig felépített narratívánkat.

A kutató szerint védekező mechanizmus is az, hogy a kezdeti intenzív érzelmi reakciót nem tartjuk fenn sokáig. 

„Hasonló ez, mint a segítő munkakörökben dolgozók esetében, akik nap mint nap találkoznak az emberi szenvedéssel és tragédiákkal. Valamilyen mechanizmust ki kell alakítania az embernek, hogy ne terhelje túl magát érzelmileg. Egy idő után elkezdünk immunissá válni, ez az együttérzési fáradtság, aminek van egy régóta ismert médiafogyasztásra vonatkozó vetülete is. Amikor nagyon sok csatornán nagyon intenzíven ömlenek ránk a negatív információk, akkor ezt az információs és érzelmi túlterheltséget úgy vezetjük le, hogy egyszerűen elfordítjuk a fejünket a problémától” – fejtette ki a kutató.

Nyitókép: Tüntetés Krakkóban / Artur Widak/NurPhoto via Getty Image