A nagy szelektívhulladék-humbug: az újrahasznosítás messze nem olyan hatékony, mint amilyennek a műanyagipar láttatni akarja

Ma már sokan természetesnek vesszük, hogy otthon is külön gyűjtjük az újrahasznosítható hulladékot, és mindenütt odafigyelünk rá, hogy mit hová dobunk ki. Ez még úgy is pozitív fejlemény, hogy egy másfél évvel ezelőtti felmérés szerint a magyarok harmada azt gondolta, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék végül egy helyre kerül. 

Ezt a városi legendát nem győzik cáfolni az illetékesek, a Humusz Szövetség például azt írta, hogy ezt inkább tekinthetjük kifogásnak, mint komoly érvnek a szelektív gyűjtés ellen. Az sok helyen előfordul, hogy a szelektálható hulladékot egy helyen gyűjtik és utóválogatás történik, és vannak olyan helyek is, ahol egyetlen kukásautó gyűjti be a különböző hulladékokat, de a jármű több belső rekesszel rendelkezik. Az összeöntés legfeljebb intézmények szintjén fordulhat elő. 

A Time azt írja, hogy minden évben 400 millió tonna műanyagot állítanak elő a világon. 1960 óta a műanyagtermelés csaknem a százszorosára nőtt, és ennek több mint felét egyszeri használatra szánják. Míg a CBS News szerint Amerikában kétharmados arányt sikerült elérni a papír újrahasznosításában, a műanyagszemét esetében az újrahasznosítás mindössze 9 százalék volt 2018-ban, 2021-ben pedig már csak hat százalék. A csökkenésben az is közrejátszott, hogy korábban rengeteg hulladékot szállítottak Kínába, amit ezzel újrahasznosítottnak tekintettek, annak ellenére, hogy a javát ott valójában csak elégették. Kína viszont már nem fogad be több külföldi szemetet. A le nem bomló műanyaghulladék nagy többsége lerakókban, szétdobálva, vagy az óceánokban végzi, beszivárog az ökoszisztémákba, mikroszkopikus darabokra töredezve pedig a testünkbe is beépül.    

A műanyagot kőolaj és földgáz felhasználásával állítják elő, és miközben a klímaváltozás elleni harcban az üzemanyagok iránti kereslet csökken, az olajipar a műanyaggyártás bővítésében látja a saját jövőjét.

A New York Times felidézi, hogy a műanyagból előállított termékeket eleinte nem eldobhatónak szánták, hanem elérhetőbb alternatívájaként olyan alapanyagoknak, mint az elefántcsont vagy a teknőspáncél. A műanyag hozzájárult a fogyasztói társadalom megteremtéséhez, de az iparág a bővülés lehetőségeit keresve új stratégiát talált ki: az egyszerhasználatos műanyagtermékek bevezetését. A termelést az egekig növelhették, miközben az emberek a termékeket eldobálták és még többet vásároltak. Voltak ugyan döntéshozók, akik megpróbáltak gátat szabni ennek, de javaslataik elbuktak az iparág lobbiereje miatt.

Az üdítőital-gyártók például a műanyag flakonok előtt üvegeket használtak, amelyek eléggé értékesek voltak ahhoz, hogy begyűjtsék és tisztítás után újra felhasználják. A műanyag viszont olcsó, így folyamatosan onthatják a flakonokat anélkül, hogy a begyűjtéssel kelljen törődniük. Az egyre halmozódó szeméttel viszont kellett kezdeni valamit, így a helyhatóságok indítottak újrahasznosítási programokat, aminek terhei az adófizetőkre hárultak. A műanyaglobbi eközben tévéreklámokban hirdette: az emberek felelőssége, hogy Amerikát ne árassza el a szemét.

A műanyag újrahasznosításának fő problémája, hogy nem egyetlen komponensből áll, mint az alumínium vagy az üveg, és mindenféle adalékanyagot, színezéket is használnak. Már a műanyaghulladék kiválogatása is nagy erőfeszítést és munkaerőt igényel. 

Tulajdonképpen maga a műanyagipar sem hisz abban, hogy hatékonyan és gazdaságosan újra lehetne hasznosítani a műanyagot: az új termék előállítása olcsóbb, és sokszorosát költik a termelés bővítésére, mint a káros következmények enyhítésére. 

Az amerikai közszolgálati média, az NPR és a PBS riportja szerint a műanyagipar lényegében félrevezette a közvéleményt, amikor elhitette, hogy az újrahasznosítás hatékony, ezért nem kell aggódni a műanyaghasználat miatt. Az egyik iparági szervezet, a Műanyagipari Társaság egykori elnöke, Larry Thomas elárulta, hogy az 1980-as évek végére a műanyaghulladék felhalmozódása már olyan problémát jelentett, amire a közvélemény is felfigyelt. Találkozóra hívta az iparág vezetőit, ahol arra jutottak, hogy tenni kell valamit, mert a tét a műanyagipar fennmaradása és a vállalatok profitja. 

Azt találták ki, hogy ötvenmillió dolláros kampányt indítanak a műanyag előnyeinek kidomborítására és az újrahasznosítás népszerűsítésére. A médiát ellepték azok a reklámok, amelyek azt hirdették, hogy a műanyag értékes, a szelektív gyűjtés és hasznosítás fontos. Hulladékfeldolgozó üzemeket, nonprofit szervezeteket támogattak, újrahasznosított műanyagból készült padokat helyeztek ki az áruházak elé. Azonban kevés olyan projekt volt, ami valóban a műanyag újrahasznosítását segítette volna elő, és néhány év alatt ezek ki is fulladtak. A szemléletformálás viszont eredményes volt, az embereket meggyőzték arról, hogy az újrahasznosítás működő és létező dolog, megnyugtatva ezzel a műanyagtermékek környezeti hatásai miatt aggódó vásárlókat.

A riportban egy hulladékfeldolgozó telep vezetője arról beszélt, hogy amikor egy város vezetésével közölte, hogy többe kerül a műanyaghulladékot újrahasznosítani, mint egyszerűen lerakni, azt felelték neki, hogy hazudik, a hulladék értékes, csak rá kell szánni az időt és az energiát, hogy megtisztítsák és szétválogassák. A telepvezető szerint azonban a műanyaghulladék értéktelen és soha nem is volt értékes, a termelők pedig ezt mindvégig tudták, még ha dollármilliókat költöttek is arra, hogy a közvéleményt az ellenkezőjéről győzzék meg.

A tényfeltáró riportok hatására a kaliforniai ügyész vizsgálatot indított a nagy olajipari és petrolkémiai vállalatok ellen annak gyanújával, hogy tudatosan járultak hozzá a hulladékválsághoz, amikor a közvélemény előtt igyekeztek elfedni tevékenységük káros következményeit, és azzal tévesztették meg az embereket, hogy az újrahasznosítás megoldja a problémákat. 

Mindezek ellenére a műanyaghulladék szelektív gyűjtésével természetesen nem kell felhagynunk, mert ha csak töredékét hasznosítják is újra a műanyagipar által megtermelt mennyiségnek, legalább annyi sem a természetben és az óceánokban végzi. 

A helyzeten azonban akkor lehet érdemben változtatni, ha a törvény erejével visszatolják a felelősséget a műanyagot felhasználó vállalatokra. Ez kivitelezhető például azzal, ha olyan adót vetnek ki a termékeikre, aminek a mértékét befolyásolja a felhasznált csomagolóanyag mennyisége és az újrahasznosíthatóság mértéke, így a cégek is érdekeltek lennének, hogy jobban újrahasznosítható csomagolást alkalmazzanak. Egyéni szinten pedig azt tehetjük, hogy odafigyelünk a megvásárolt termék csomagolására, kevesebb eldobhatót veszünk, egyáltalán: kevesebbet vásárolunk.

Nyitókép: Moriah Ratner/Bloomberg via Getty Images