Éjjel-Nappal Budapest

Karesz úgy érzi, nincs értelme az életének!

rtl.hurtl.hu

2016. november 14. 19:50

A fiú már egy halvány reménysugarat sem látott a horizonton, amikor Milán azt tanácsolta neki, vessen már véget a nyomorúságának és kezdje újra. Karesz ekkor már tudta, mit kell tennie...

Karesz reggel teljesen maga alatt volt, miután tudatosult benne, hogy Sárival örökre végre közöttük mindennek. Milán próbálta felrázni a barátját, de a srác félreértette barátja tanácsait.

 


Később Karesz megjelent Sárinál az albérletben, hogy bocsánatot kérjen tőle a viselkedése miatt. Amíg a lány készülődött nyelvvizsgázni, Karcsi érzékeny búcsút vett Zsófikától, amit Joe zavart meg, aki nem értette, mit keres náluk a fiú és miért sír.

Mire Sári is visszatért, Karcsi úgy döntött, jobb, ha mihamarabb lelép. Sári nem tudta hova tenni Karesz viselkedését, ezért a fiú után eredt. Karcsi ekkor azt hazudta, közbejött neki egy találkozó mással.

Joe később elmondta Sárának, hogy Karesz könnyes szemmel mondott köszönetet neki mindenért, és megkérte őt, hogy vigyázzon a lányra és Zsófira.
 

 


Sára ezek után gyanút fogott, úgy érezte, hogy Karcsi készül valamire.

Amikor a lány beállított Kareszékhoz, csak Milánt találta otthon, aki nagyon meglepődött, hogy ott látja a lányt. Milán egyből emondta Sárinak, hogy Karesz nem válaszol az üzeneteire. Sára elmesélte Milánnak, hogy Karesz úgy köszönt el tőle és Zsófitól, mintha el akarná hagyni Budapestet.

A fiatalok egyre jobban furcsállták a helyzetet, és úgy döntöttek, megnézik Karesz szobáját, ahol egy búcsúlevelet találtak. Milán és Sári teljesen kiborultak, és elhatározták, hogy megkeresik a barátjukat, mielőtt még baj történne.
 

 


Átkutattak minden helyet, ahol Karcsi megfordulhatott, közben pedig a nagy idegességben hajba kaptak: Milán úgy gondolta, Sári a hibás, mert hitegette a fiút, a lány szerint pedig Milánnak észre kellett volna vennie, mire készül a barátja.

Végül Sárinak eszébe jutott a mozi, ahol Karesz megkérte a kezét, így elmentek az épülethez, aminek a tetején a lány ki is szúrta az éppen ugrani készülő Karcsit.
 

 


Milán felment a tetőre a barátja után, miközben Sári lentről könyörgött Karesznek, hogy ne tegyen semmi meggondolatlant. A fiúnak végül sikerült meggyőznie arról az összetört Kareszt, hogy ne ugorjon le.

Ekkor csatlakozott hozzájuk Sári is, aki eldöntötte: mostantól jobban oda fog figyelni Karcsira.

 

#Éjjel-Nappal Budapest#zsófika#csalódottság#szomorúság#bánat#kétségbeesés#búcsú#idegesség#rohanás

Címlapról ajánljuk