CSALÓDOTTSÁG

4:30
Házasodna a gazda„Ha puncit keresel, megkaphatod pénzért” – a megbántott Kriszti faképnél hagyja József gazdát
2023. november 14. 21:25

„Ha puncit keresel, megkaphatod pénzért” – a megbántott Kriszti faképnél hagyja József gazdát

József gazda a műhelyébe vitte Krisztit, mert sejtette, hogy ezzel közelebb kerülhet majd hozzá. Meglepetésével nem is lőtt volna mellé, csak hogy Kriszti kérdésére olyan választ adott, amit az arajelölt nem tudott tolerálni. A jelölt mérgében kiviharzott a fészerből, majd útközben meggondolta magát és visszafordult, hogy megmondja a magáét Józsefnek. 
3:00
HíradóCsalódott és dühös Quaestor-károsultak
2015. július 15. 19:00

Csalódott és dühös Quaestor-károsultak

Csak a töredékét kapják egyelőre a remélt összegnek, ezért sokan csalódottak a Quaestor károsultjai közül. A legtöbben arra számítottak, hogy 6 millió forintig már most megkapják a pénzüket. Csakhogy a Befektető-védelmi Alap egymillió forintig fizeti a teljes kárösszeget, egy és hatmillió között pedig csak a betét 90 százalékát. Ráadásul a Quaestor esetében csak a fiktív, vagyis nem létező kötvények után. Így van, aki a befektetett összegnek a töredékét kapja. A Buda-Cash-ügy károsultjai még rosszabbul jártak: sokan eddig egyetlen fillért sem kaptak.
7:51
Házon kívülSok devizahiteles jobb megoldásra számított
2014. november 19. 23:40

Sok devizahiteles jobb megoldásra számított

Rengetegen évek óta várják, hogy végre megoldódik a helyzetük, és leveszik a nyakukból a devizahitelük terhét. Lehetőségek eddig is voltak, a végtörlesztés vagy az árfolyamgát, de ezek messze voltak a tökéletes, mindenki számára elérhető és vonzó megoldástól. A tétet nemrég magasra emelte a kormányzat: a banki elszámolási törvény és a forintosítás sokak számára megnyugtató megoldásnak tűnhetett. De a helyzet mégsem ilyen egyszerű. Egyáltalán nem az. Ezért érzi magát csalódottnak rengeteg devizahiteles. Moskovics Judit riportja.