Éjjel-Nappal Budapest

Sára Karcsival vigasztalódott

rtl.hurtl.hu

2016. szeptember 23. 21:20

Sári reggel kijelentette, hogy ma leszámol Patrikkal, aki megcsalta őt. Teszi ezt Karesz örömére, aki ajánlkozott, majd ő segít neki…

Sári úgy döntött beszél Patrikkal és elhatározta, hogy megmondja neki a magáét. Karesz pedig támogatta ebben, és felajánlotta neki a segítségét. Lizát természetesen zavarta Karcsi lelkesedése és megkérte a fiút kísérje el Keszthelyre a családjához, de Karcsi nemet mondott, ahogyan Milán is elárulta, hogy hétvégére ő is hazautazik.

Sára elment a munkahelyére is benyújtotta a felmondását Patriknak, miközben a férfinak éppen üzleti megbeszélése volt. Patrik beszélni akart Sárival és esdekelve kérte, hogy bocsásson meg neki és adjon neki egy esélyt, hogy jóvátegye a dolgot. Sára hallani sem akart erről és miért még búcsút mondhatott volna megjelent Karesz, aki lefújta Patrikot, ezen felbátorodva Sári is követte barátja példáját és ő is lefújta a férfit, aki végül ott hagytak.

 


A nap folyamán Sára visszament Patrik lakásába, hogy összeszedje a cuccait, amiben az anyja és Joe segítségét is kérte. Sára anyja nagyon el volt keseredve, hogy a lánya visszaköltözik Karcsival, a nő abban reménykedett, hogy lánya csak félre értette a helyzetet. Joe azonban ki állt a lány mellett, és Patrikot is kioktatta mikor a fiú hazaért.

 


Az estét Sára és Karesz kettesben töltötték, miután a lány lefektette Zsófit. Sári még mindig nagyon szomorú volt a történtek miatt, Karesz viszont próbálta megvigasztalni és biztosította a lányt arról, hogy ő mindig ott lesz neki. A páros annyira összemelegedett, hogy előbb elcsattant egy csók, majd szexbe torkollott a beszélgetésük.

 

#Éjjel-Nappal Budapest#sára#liza#patrik#amanda#megcsalás#bosszú#szerelmi bánat#vigasztalás#szex#zsófika#énb

Címlapról ajánljuk