Tartalmak

2:26
Éjjel-Nappal Budapest
2018. február 2. 21:40

Bori féltékenységből nekiesett a klub egyik vendégének

Bori reggel megkaparintotta Roland fekete noteszének egyik lapját, amelyen egy bizonyos Laura nevű nő csillagos ötös minősítést kapott. Kíváncsian és egy leheletnyi féltékenységgel a szívében elment Karolával a masszázsszalonba, ahol Laura dolgozik, majd ott véletlenül elkotyogta a nőnek, hogy Rolanddal jár. Laura később kihívó ruhában megjelent a klubban, amivel teljesen kiakasztotta Borit. Roland azzal leckéztette meg a barátnőjét a féltékenykedése miatt, hogy meghívta Laurát egy italra.
3:19
Éjjel-Nappal Budapest
2018. február 2. 21:40

Joe Marcinak: „Ha még egyszer meglátlak Orsi mellett, nem tudom, mit csinálok veled...”

Gábornak sikerült rávennie Joe-t, hogy tegyen még egy kísérletet arra, hogy megszerezze álmai műhelyét. Sajnos Orsi miatt ez nem jött össze, Joe-nak ugyanis haladéktalanul a lerészegedett lányért kellett mennie az iskolába. Joe nagyon leteremtette Orsit, és megtiltotta Marcinak, hogy kapcsolatot tartson az unokahúgával. Amikor aztán végre odaértek a műhelyhez, a tulajdonos már nem volt ott.
2:50
Éjjel-Nappal Budapest
2018. február 2. 21:40

Szofi: „Nem hiszem el, hogy két hét múlva be kell zárni az üzletet…”

Szofit reggel a fodrászatba érve kellemetlen meglepetés érte: a hitelező bank képviselője közölte vele, hogy két héten belül el kell hagynia a fodrászatot. Szofit sokkolta a hír, mert eddig maga előtt is igyekezett eltussolni a problémákat. Otthon kétségbeesetten mondta el Teónak, hogy milyen kutyaszorítóba került, testvére pedig azt javasolta, hogy avassa be Tamást is a gondjaiba. Szofi azonban szégyellte a dolgot, és amikor Tamás az esküvőjükkel kapcsolatos meglepetéssel akart örömet okozni neki, Szofi elutasítóan reagált.
1:59
Éjjel-Nappal Budapest
2018. február 1. 21:40

Joe Gábornak: „Tudtad, hogy ez a műhely az álmom lett volna és te hazavágtad…”

Gábor megígérte Joe-nak, hogy helyrehozza az előző napi problémát a műhelytulajdonossal, de előtte még úgy döntött, hogy Lalival kicsit elengedik magukat. Beültek egy drága helyre, ahol Gábor nemtetszésére Bécy jelent meg egy nagyon szexi csajjal, Melcsivel. Gabi hirtelen meglátta a soha vissza nem térő lehetőséget arra, hogy legyőzze Bécyt, és belement egy versengésbe a lány kegyeiért. Emiatt elfeledkezett a Joe-nak tett ígéretéről, aminek köszönhetően úgy tűnt, hogy most már véglegesen elveszítették a műhelyt.
1:57
Éjjel-Nappal Budapest
2018. február 1. 21:40

Karola csókkal leckéztette meg Krisztiánt

Karola meglepődött, amikor rajtakapta a szalonban Krisztiánt egy haverja barátnőjével. Szorult helyzetében Krisztián azt hazudta a haverjának, hogy Karolával volt együtt, hogy minden gyanút még csírájában elfojtson. Karola ezt nagyon szemtelen dolognak tartotta Krisztiántól, és meg akarta leckézteti a férfit. Amikor este egy páros randevúra került sor, Karola igencsak megizzasztotta Krisztiánt, amin a férfi teljesen kiakadt, főleg amikor Karola megcsókolta őt. Krisztián éppen csak, hogy megúszta, hogy a haverja ne verje meg, és egyértelművé tette Karola számára, hogy túl messzire ment.
2:40
Éjjel-Nappal Budapest
2018. január 31. 21:40

Bécy Lilinek: „Gáz, hogy így futsz egy pasi után…”

Lili reggel mérhetetlenül csalódott, mert a lakótársai megfeledkeztek a születésnapjáról, így inkább elment a keresztanyjával egy szépségszalonba. Lilit jobb kedvre derítette, mikor Mesi pénzt és fáradságot nem sajnálva szintén csatlakozott hozzájuk, viszont nem sokkal később elmérgesedett a helyzet, mert Mesi és Klaudia össze akarták hozni Lilit az egyik masszőrrel. A szülinapos csalódottan faképnél hagyta Klaudiát és Mesit, bement dolgozni, ahol azonban csak Dani emlékezett a szülinapjára.
2:02
Éjjel-Nappal Budapest
2018. január 30. 21:40

Tamara összetörte Joe és Teó szívét is

Amikor Tamara megint összetalálkozott Teóval, fájdalmasan felismerte, hogy nem bírja elviselni a férfi jelenlétét, ezért aztán hálásan fogadta Tivadar ajánlatát, miszerint menjen el egy hajóra dolgozni. Amikor Joe aggódva felkereste Tamarát - miután Teó mindennek elmondta őt és megfenyegette - tudomást szerzett a lány terveiről és felajánlotta neki, hogy kiviszi a pályaudvarra. Eközben a fodrászatban a csalódott Gyöngyi megrendszabályozta Teót, aki eldöntötte, harcol Tamaráért.
3:01
Éjjel-Nappal Budapest
2018. január 30. 21:40

Roland Borinak: "Te vagy az első barátnőm, és valószínűleg az utolsó is..."

Bori kénytelen volt megállapítani, hogy bár kapcsolatban vannak, Roland mégis gyakran megnéz más nőket. Ki is borult emiatt, de párjának esze ágában sem volt elfogadni, hogy ő hibázott volna. A dühös Bori erre megfordította a játékot és egy extra szexi táncos szerkót öltött magára, amiben minden férfi tekintetét magára vonzotta. Roland, bár átlátott a barátnője manőverén, tényleg féltékeny lett.
2:45
Éjjel-Nappal Budapest
2018. január 29. 21:40

Ayse újra felültette Milánt?

Milán reggel véletlenül összefut Ayse-vel és sikerült elhívnia a lányt a lakóhajóra, hogy ott dicsekedjen neki egy kicsit. Ayse-re tényleg nagy hatással volt Milán otthona, és gyorsan sikerült is rábeszélnie a fiút, hogy este ott tarthassa meg az egyik barátnője szülinapi partiját. Kicsit közelebb is kerültek egymáshoz, Milánnak pedig meggyőződése volt, hogy meg fogja kapni a lányt. A buli azonban hamar elfajult, és Ayse a barátaival együtt elmenekült a rendőrség elől, míg Milán ottmaradt egyedül tartani a frontot.
3:52
Éjjel-Nappal Budapest
2018. január 26. 21:40

Karolát hatalmas meglepetés érte műtétje után

Karola szörnyen ideges volt, mivel elérkezett a műtét napja. Amikor végül minden szerencsésen alakult, Karolát nagyon bántotta, hogy a lakótársait látszólag hidegen hagyta a gyógyulása. Bori rávette, hogy menjenek el a tetováló szalonba, ahol Karola ismét csak azt tapasztalta, hogy Krisztián sem igen törődött vele. Karola sértetten el akart menni, amikor hirtelen az összes barátja és kollégája előugrott, és egy hatalmas welcome-back partit csaptak a gyógyulása örömére.
1:21
Éjjel-Nappal Budapest
2018. január 26. 21:40

Tamara döntött: Teóval akar együtt lenni

Tamara beteget jelentett, mivel teljesen kikészült az őt érő stressztől. Miután Teóval összevesztek, a fodrászatba menekült. Hosszas gondolkodás után végül úgy döntött, ideje esélyt adnia Teónak, ezért amikor este összefutottak, végre kibeszélték magukat, és egy csókra is sor került. Megállapodtak, hogy mégis megpróbálják együtt, és Tamara szabhatja meg a kapcsolat sebességét.
3:01
Éjjel-Nappal Budapest
2018. január 26. 21:40

Niki és Evelin véletlenül ékszert loptak

Miután Totó véletlenül két munkát is elvállalt egy napra, Evelin és Niki átvették tőle a kutyasétáltatást. A kutyusok gazdájáról kiderült, hogy hatalmas villája van, a lányok pedig – mivel egyedül maradtak a házban – úgy döntöttek, hogy kihasználják az alkalmat és felpróbálják a tulaj méregdrága ruháit. Egy kis kavarodásnak köszönhetően, Niki véletlenül hazavitte a fülbevalókat, amiket a házban próbált fel, majd mikor visszavitte őket, legnagyobb meglepetésére a tulaj nem kérte vissza, mivel nem is a felesége, hanem a szeretője fülbevalói voltak az ékszerek!
0:30
Éjjel-Nappal Budapest
2018. január 26. 20:25

Éjjel-Nappal Budapest 2018-01-26

Tamara nagyon kikészült a Joe-val történő „szakítás” után, de azért is rosszul érzi magát, mert fogalma sincs, hogy mi is a helyzet vele és Teóval. Szofi sem érti, mi lehet Tamara baja, s amikor barátnője még beteget is jelent, végképp úgy érzi, hogy Tamara cserbenhagyta. Otthon Tamara és Teó között egy eldugult lefolyó miatt veszekedésre kerül sor, így Tamara végül mégis a fodrászüzletbe menekül, hogy kitérjen Teó útjából. Bár Tamara még mindig képtelen Szofinak és Tivadarnak elmondani, hogy mi történt Nyírparasznyán, barátai így is támogatják.