T2: Trainspotting – A fiúk úgy tértek vissza, hogy azt a rocksztárok is megirigyelnék!

Az első rész 1996-ban hatalmasat durrant, a rendezőjéből Danny Boyle-ból, olyan alkotót csinált, aki akkor és azzal dolgozik azóta is, akivel csak akar. A főszereplőiből pedig, mint amilyen Ewan McGregor, valamint Jonny Lee Miller volt, egy csapásra A-listás sztár vált. A film nézői elkezdtek ismét Iggy Pop-ot hallgatni, valamint megismerték Underworld – Born Slippy-jét, aminek szövegéből többen azóta is próbálják kibogózni hányszor is hangzik el a „boy” szócska. Egyszóval a Trainspotting valószínűleg rengeteg embert tántorított el a drogoktól, ugyanakkor függővé tette őket a korszak zenei irányzatai iránt!

Mi pedig bevalljuk, azóta sem tudtunk leszokni a kultfilmmé vált alkotásról!

 

Nos, eltelt több mint húsz év, a készítők pedig úgy döntöttek megérettünk arra, hogy a srácok visszatérjenek!

Mert a T2: Trainspotting bizony olyan visszatérés, amire a legnagyobb rockzenekarok is vágynak!

Kicsit olyan, mint mikor meglett emberként találkozunk gyerekkori pajtásainkkal: a nosztalgia szele körülleng bennünket, miközben anekdotázgatunk a régi idők bulijairól, de mindannyian tudjuk, hogy hiába a múlt visszaidézése, úgy sem lesz semmi sem olyan, mint régen, de nem is kell!

A második rész pedig pont ilyen!

Felfrissíti az emlékeinket, megmelengeti a szívünket, ahogyan a négy srác is felidézi a barátságuk fontos momentumait, miközben azért a sérelmeik is a felszínre kerülnek.

 

A T2 kiindulópontjaként elhelyeznek bennünket Renton, Sick Boy, Begbie és Spud jelenében, hogy lássuk, hol tartanak most, húsz évvel azután, hogy életük nagy lehetősége kicsúszott a kezeik közül (már akinek, persze). Eközben pedig felhánytorgatják természetesen a múltat is, olyan dolgokat is, amik az első részben történtek és olyanokat is, amiket abból sem lehetett tudni.

Egy dolog azonban biztos, ha összeáll a csapat, újabb nagy dobásra számíthatunk!

Ezt az alap szituációt töltik meg az olyan zseniális színészek, mint McGregor, aki úgy hozza Renton alakját, mint aki erre a szerepre született, valamint Robert Carlyle, aki elvetemültebb Begbie-t alakít, mint eddig bármikor, pedig az ember azt feltételezné, hogy a korral higgadtság is jár! Ewen Bremner pedig a tőle megszokott hitelességgel játssza a félkegyelmű Spud-ot, aki ezúttal sokkal árnyaltabb figuraként tért vissza a vászonra. Egyedül Jonny Lee Miller lóg ki a sorból, aki hiába kapott kulcsszerepet a történetben, a karaktere miatt nem tud igazán érdekessé válni a többiek mellett, Sick Boy sokkal betegebb volt az előző részben!

 

Ezzel pedig el is jutottunk a legsarkalatosabb ponthoz, az elkerülhetetlen összehasonlítgatásokig:

Míg a Trainspotting egy nemzedék hangjává vált és korszakalkotó filmzenével rendelkezett, addig a T2 nem tudott igazán jellegzetes soundtrack-et felmutatni, de talán ezért inkább a zeneipart okolnánk, mint sem a készítőket. Valamint a T2 nem akar senkinek sem a hangja lenni! Inkább ízlésesen operál a régi és új dolgokkal, utalgat mind cselekményében, mind pedig a látványában, valamint a vágásokban az előző részre, ugyanakkor teljesen önálló sztoriként is megállja a helyét!

Hiszen a lényeg úgyis az, hogy láthassuk a négy srácot ökörködni, miközben elég jó aláfestőzenék szólnak és hogy nosztalgikus hangulatba kerülve szórakozzunk! Mi az hogy, mi dőltünk a nevetéstől!

A T2: Trainspotting kötelező darab, aki rajongott az első részért annak azért, aki nem igazán szerette, annak azért, aki pedig utálta úgy sem nézi meg, pedig kár érte!

A T2: Trainspotting című film mától látható a magyar mozikban!

Képek:InterCom