A Holdfény ragyogó sikere nem véletlen!

A Barry Jenkins által rendezett és írt mozit három részre osztották, aminek minden egyes fejezete ugyanannak a személynek három különböző életszakaszát mutatja be.

A jelenetek elkülöníthetőek, külön filmként is megállnák a helyüket, nincsen erősebb vagy gyengébb szál, a cselekmény pedig gördülékenyen fűzi össze őket, az időugrások ellenére is.

Minden alfejezetnek megvan a maga főhőse, annak konfliktusa és leginkább pedig a színe!

 

Az első fejezetben egy kilenc év körül kisfiút, Little-t (Alex R. Hibbert) ismerhetjük meg, akinek zűrös családi helyzete még zárkózottabbá teszi. A púder színekben úszó környezet mellett a kisfiú minden egyes szavának súlya van, ahogyan az őt felkaroló Juan (Mahershala Ali) történetei is Little-t hozzák közelebb a nézőhöz, miközben a férfi motivációit is megismerjük, miért is törődik a fiúcskával.

 

A második részre a magányos fiúból, még magányosabb kamasz lesz, aki az előzőekben már sejthető problémákkal, (családi gondok, az elveszettség érzése, a bántalmazás és a szexuális érés) már kénytelen szembenézni. Ezek mind olyan sarkalatos pontjai a filmnek, amelyet főhősünk, Chiron (Ashton Sanders), így a felnőtté válás szélén, már nem tűrhet némán!

Mégis a kékes színekben úszó látvány, ad valami megnyugtató érzést, az amúgy felfokozott érzelmeknek és a drámai cselekménynek.

 

A befejezés a már felnőtt és önálló férfiról, Black-ről (Trevante Rhodes) szól, aki meglepő sorsra jutott, valamint aki merőben máshogy fest, mint ahogyan azt elképzelnénk. Így jutunk el a tisztal lappal induló gyermektől, a kiégettnek tekinthető felnőtthöz, aki sötéten látja a világot.

A karakterfejlődés szépen végig követhető az egész filmen, azonban a főhős belső frusztrációja és vívódásai ugyanazok maradnak, azoknak a feldolgozása, kezelése viszont minden élethelyzetben más!

Jenkins alakjai a legapróbb részletekig kidolgozottak, ha mégis felmerülne bennünk egy kérdés, nem sokára megválaszolja, sokszor csupán utalásokban, de elég egyértelműen. Az aláfestő zenét, illetve a felcsendülő filmzenéket pedig, külön nyelvezetként használja a rendező, olyan szinten, hogy bizonyos jeleneteknél a dalszöveg többet mond minden szónál! A látvány gyönyörű, a színekkel és a fényekkel is dolgozik, ezeknek köszönhetően pedig teljesen beszippant minket a történet.

Ami egyébként nem több, mint egy emberi sors kisebb-nagyobb buktatókkal és olyan a társadalmunkban fontos témákkal, mint amilyen a színesbőrűek elfogadása, valamint a homoszexualitás.

Mindezek ellenére a sztori nem vontatott, de különösebb tabukat sem döntöget. Egyszerűen csak szépen meséli el egy fiú, srác, férfi életét, aminek hála a moziból kijőve úgy érezhetjük, hogy minden értelmet nyerhet az életünkben!

A Holdfény című film mától látható a hazai mozikban!

Képek: vertigomédia