VIDEÓ

4:02
Fókusz„Nem tudom, mit csinálhattam volna még, hogy jobban megkedveljenek” – Vastag Csabában és Evelinben maradt egy kis tüske a második hely miatt
2023. október 31. 19:31

„Nem tudom, mit csinálhattam volna még, hogy jobban megkedveljenek” – Vastag Csabában és Evelinben maradt egy kis tüske a második hely miatt

Curtis és Judy óriási fölénnyel lett 2023 Nyerő párosa. A mindent eldöntő szimpátiaszavazáson az összes pár úgy döntött, hogy a rapper és kedvese érdemli meg leginkább a megtisztelő címet. Azt mondják, az ő kapcsolatuk olyan, mint egy jó hajlakk, extrém helyzetekben is kitart. A harmadik helyezett Boráros Gábornak egy dühkezelési programmal is felért a játék, úgy érzi komoly személyiségfejlődésen ment keresztül. Vastag Csaba és Evelin örültek a második helynek és a közösen megélt élményeknek, de azt elismerték, maradt bennük egy kis tüske. 
4:09
FókuszMagyar származású izraeli mentőtiszt: Úgy kell viszonyulnunk a túszokhoz, mintha meghaltak volna
2023. október 31. 19:24

Magyar származású izraeli mentőtiszt: Úgy kell viszonyulnunk a túszokhoz, mintha meghaltak volna

Ma kiderült, hogy a két izraeli-magyar kislány mellett még három magyar származású túszt ejtett fogva a Hamász október hetedikén. Izrael hétvégén megkezdte a szárazföldi hadműveletet a Gáza övezetben, de vajon hogyan viszonyulnak az izraeli civilek a háborúhoz? Van, aki szerint jobb lenne a túszok biztonsága érdekében abbahagyni a háborút, míg mások szerint most jött el az ideje.
2:34
HíradóKiderült: a Rogán Antal-féle nemzeti lakáslottóról elhíresült cégnek fizet az állam a lélegeztetőgépek tárolásáért
2023. október 31. 19:04

Kiderült: a Rogán Antal-féle nemzeti lakáslottóról elhíresült cégnek fizet az állam a lélegeztetőgépek tárolásáért

A korábban a Rogán Antal által kidolgozott, államilag támogatott nemzeti lakáslottóról elhíresült cégé az a raktár, ahol a koronavírus-járvány alatt beszerzett lélegeztetőgépeket tárolják. Az állam ezért évente közel egymilliárd forintot fizet nekik. A DK szerint a gépekkel már csak ez a cég jár jól. Hogy miért éppen ebbe a raktárba kerültek a feleslegesnek bizonyult lélegeztetők, azt nem sikerült megtudnunk a kormánytól.
1:55
HíradóElítélték az áldozatukra vascsővel támadó miskolci rablókat
2023. október 31. 18:55

Elítélték az áldozatukra vascsővel támadó miskolci rablókat

Fegyházba kerülnek a miskolci vascsöves rablók. Az egyik támadó büntetését másodfokon egy évvel enyhítették, társáét azonban helyben hagyták. A vád szerint 2021 januárjában törtek be az akkor 55 éves áldozatukhoz. Kést szorítottak a torkához, és vascsővel verték meg, majd kirabolták. A bíróság jogerősen 8 és fél, illetve 6 és fél év fegyházat szabott ki rájuk. 
1:41
HíradóHárman haltak meg Zala megyében, köztük egy 17 éves lány: a szakadó esőben két autó ütközött össze
2023. október 31. 18:47

Hárman haltak meg Zala megyében, köztük egy 17 éves lány: a szakadó esőben két autó ütközött össze

Hárman haltak meg, köztük egy fiatal lány kedden délelőtt, amikor két autó ütközött össze a Zala megyei Alsónemesapáti közelében. Az egyik autóban mindkét utas életét vesztette. A Híradó úgy tudja, egyikük egy 17 éves zalaegerszegi lány volt. A másik autóban egy idős házaspár utazott, közülük a feleség életét már nem lehetett megmenteni.
2:06
HíradóBrutálisan megölte a nyírkátai kismamát, rajzos levélben kért bocsánatot a gyászoló családtól
2023. október 31. 18:41

Brutálisan megölte a nyírkátai kismamát, rajzos levélben kért bocsánatot a gyászoló családtól

Bocsánatkérő levelet írt áldozata családjának a nyírkátai kismama meggyilkolásával gyanúsított férfi. Még le is rajzolta áldozatát. A 34 éves Erzsébetet az élettársa ölte meg idén májusban. A kisfiukkal állapotos nőt a hajánál fogva elrángatta egy erdős területre, ahol bántalmazta, majd megfojtotta, végül elmenekült. A 31 éves férfi azt üzente, szívből sajnál mindent és a mai napig szereti Erzsébetet. A gyászoló család képtelen elfogadni a gyilkos bocsánatkérését.
1:28
HíradóSzijjártó Péter az ötödik magyar túszról: Felnőtt, ennyit tudunk mondani
2023. október 31. 18:31

Szijjártó Péter az ötödik magyar túszról: Felnőtt, ennyit tudunk mondani

Már öt, a Hamász terrorszervezet fogságában lévő magyar állampolgárságú túszról tud a Külügyminisztérium – jelentette be Szijjártó Péter. Az újabb elhurcolt magyarról az egyik hozzátartozója értesítette a tárcát. A külügyminiszter szerint folyamatos kapcsolatban vannak a túszok kiszabadítását koordináló izraeli egységgel, de ennél többet nem tudnak tenni.
3:40
Nyerő PárosJákli Mónikát és Boráros Gábort meglepték Voksán Virág szavai
2023. október 31. 16:16

Jákli Mónikát és Boráros Gábort meglepték Voksán Virág szavai

Boráros Gábor és szerelme, Jákli Mónika lettek a 2023-as Nyerő Páros bronzérmesei, és bár úgy érzik, hogy visszatekintve semmit sem csinálnának másképp a játékban, Gábor azért megjegyezte, hogy Moncsi tarthatta volna tovább is azt a szívet a „Szerelem összetartó ereje” nevű játékban a műsor döntőjében. Borárosék felidézték a Nyerő Párosban töltött 20 napjuk élményeit, veszekedéseit és konfliktusait, Móni pedig arról is kifejtette a véleményét, hogy mit gondol Voksán Virág piszkálódásáról: „Bántó volt rám nézve” – mondta az influenszer, aki végül a saját párjának, Gábornak is beszólt.
6:36
ReggeliÍgy kezdjünk fenntartható életet
2023. október 31. 12:44

Így kezdjünk fenntartható életet

Fogmosás közben folyatod a csapot? Egész évben rajta van az autón a tetőcsomagtartó? Mindennap kádban fürdesz? Ha a kérdésekre a válaszod igen, akkor itt az ideje, hogy elkezdj fenntarthatóbban élni. Dér Heni, Kiss Virág és Lilu úgy döntött, hogy hírnevüket felhasználva közösen tesznek a környezetvédelemért és fenntarthatóságért. A Szívből jövőnk holnapjára már fel is került az első fontos videójuk, amiben az energiahatékony vezetés témáját járják körbe.
7:19
ReggeliA nyaralás sem annyira fontos, mint a törökbálinti Halloween Lotfi-Schadi Rèka gyerekeinek
2023. október 31. 12:33

A nyaralás sem annyira fontos, mint a törökbálinti Halloween Lotfi-Schadi Rèka gyerekeinek

Most voltak először Törökországban Lotfi-Schadi Rékáék. Azt mesélte, hogy egyre jobb a gyerekekkel nyaralni. Korábban már mesélt arról Begi, hogy hosszabb időt fog Iránban tölteni. Az izraeli hadsereg és az Irán által támogatott palesztin terrorszervezet a Hamász közti háború ellenére Rékának nincsenek aggályai, mert Begi anyukája megnyugtatta őt, hogy Iránban nincs veszély.
2:26
VideóA felvidéki magyarok hat éve nem kértek Horthyból, akit manapság Orbán és Lázár is méltat
2023. október 31. 12:25

A felvidéki magyarok hat éve nem kértek Horthyból, akit manapság Orbán és Lázár is méltat

Hat évvel ezelőtt hangosan tiltakoztak a helyiek a szlovákiai Nemeshódoson, amikor a Magyarországról érkezett vendégek szerettek volna Horthy szobrot avatni a helyi református templom udvarán. A síppal, dobbal, füttyel tiltakozó helyiek és a szoborpártiak között parázs vita alakult ki. A vendégek azzal vágtak vissza, hogy a felvidékiek nem is magyarok, csak magyarul beszélnek. Bár Gulyás Gergely akkor azt mondta, a kormány nem támogatja a szoboravatást azokról, akik 1944. március 19. és 1990. május 2-i közötti időszakban viseltek magasrangú állami hivatalt, Orbán Viktor az eset előtt néhány hónappal még kivételes államférfiúnak nevezte Horthy Miklóst. Idén szeptemberben pedig Lázár János méltatta Horthyt szinte ugyanazokkal a szavakkal. „Kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katonaként” jellemezte az egykori kormányzót.
5:55
ReggeliOrsovai Reni pókiszonyát akarta leküzdeni, ma 40 tarantulával él együtt
2023. október 31. 11:20

Orsovai Reni pókiszonyát akarta leküzdeni, ma 40 tarantulával él együtt

Nézed, ahogy eszik, vedlik, fejlődik és már nem úgy nézel rájuk, mint egy pókra, mesélte Orsovai Reni, akinek 40 tarantulája van. Pókfóbiáját akarta leküzdeni a tarantula tartásával, úgy tűnik sikerült. Bár azt mondta, még ma is képes megijedni egy kis póktól a sarokban. Reni és a NENE a Reggeliben bemutatták legújabb klipjüket a Macskát, ami pánikbetegségről szól. A beszélgetésből kiderül Peller Anna korábban küzdött ilyesmivel, Miller Dávidnak pedig még most is pánikbetegsége van.
6:47
ReggeliZoltán Erika slágerét fogja feldolgozni Sofi, azt is elárulta melyik ez a dal
2023. október 31. 10:02

Zoltán Erika slágerét fogja feldolgozni Sofi, azt is elárulta melyik ez a dal

Kijött a Kismadárka című dala Halastyák Fanni, Nemazalánynak és Sofinak. Ádám Szofia elmesélte, hogy először nem hangolódott rá a dalra, Fanninak viszont egyből jött rá a szöveg. A dalhoz klip is készült, amit farmos környezetben vettek fel. A két lány egy gimnáziumba járt, ott találkoztak először, viszont csak később lettek jóban. Két éve vannak párkapcsolatban, azt mondta, olyanok, mint egy házaspár, éjjel-nappal együtt vannak. Van, hogy a zenélésben is segít Szofinak.
5:42
ReggeliEz Sauron ujja – kiáltott fel Miller Dávid egy fashion-ös Demóna-szarvval a fején
2023. október 31. 10:01

Ez Sauron ujja – kiáltott fel Miller Dávid egy fashion-ös Demóna-szarvval a fején

A boszorkányoknak, vámpíroknak, csontvázaknak leáldozott, idén Wednesday és az Addams-család, valamint a rózsaszín álom, Barbie hódítanak. Igaz, utóbbi kissé átfazonírozva az ünnepnek megfelelően. Somogyvári Edit, stylist egy Barbie lábakból készült koronával érkezett a stúdióba, hogy megmutassa, nemcsak a ruhakölcsönzőben találhatunk jelmezre, hanem a megunt gyerekjátékok között is.
4:10
Nyerő PárosVastagné Domján Evelin: Elég hangos tudok lenni, nagyon megélek mélységeket és magasságokat
2023. október 31. 9:45

Vastagné Domján Evelin: Elég hangos tudok lenni, nagyon megélek mélységeket és magasságokat

Vastag Csaba és felesége, Vastagné Domján Evelin lettek a 2023-as Nyerő Páros ezüstérmesei, akik „tök szép eredményként” tekintenek a helyezésükre. Azt mondják, egy pillanatig sem játszották meg magukat, és a sportmúltjuknak köszönhetően teljes erőbedobással és beleéléssel teljesítették minden egyes feladatot. Az énekes – saját bevallása szerint – inkább konfliktuskerülő ember, de ha feleségét támadja valaki, mindenáron megvédi a szerelmét.
5:01
ReggeliEgy hete volt felkészülni a rókalány szerepére Kóbor Lénának
2023. október 31. 9:05

Egy hete volt felkészülni a rókalány szerepére Kóbor Lénának

Kóbor Léna megcsillogtatja prózai tudását a Vadak Ura című darabban. Nem volt sok ideje felkészülni a rókalány szerepére, múlt héten tudta meg, hogy be kellene ugrania. Bár a beugrás nem ideiglenes, innentől ő viszi ezt a szerepet. A musicalben szteppelnie is kell majd, ami elmondása szerint messze áll tőle, ugyanis évekig hiphopot táncolt. A Vadak Urát februárban egy különleges helyszínen, az állatkertben is láthatják majd a nézők.
8:31
ReggeliMikor a GDP nagyon magas, akkor mennek a horrorfilmek
2023. október 31. 8:30

Mikor a GDP nagyon magas, akkor mennek a horrorfilmek

A II. világháború után nem volt népszerű a horror, a két világháború között viszont nagyon szerették a nézők. Dudás Viktor filmszakértő szerint kifejezetten jóléti műfaj a horror. A Drakula című filmet 1931-ben mutatták be, Lugosi Béla főszereplésével. Művészi megítélése a horror műfajának nem túl jó. Az Ördögűző volt az első horrorfilm, amit Oscarra jelöltek, legutóbb pedig a Tűnj el!. Egyetlen film kapta meg az Akadémia díját, a 6 jelölt közül, a Bárányok hallgatnak.
6:56
ReggeliA fekete öves tökfaragónak meg sem kottyan Darth Vader vagy ET
2023. október 31. 7:50

A fekete öves tökfaragónak meg sem kottyan Darth Vader vagy ET

Először a mintát dönti el, aztán nézi a tök méretét. Kőszegi Ivett, tökfaragó a minél kerekebb, minél tökéletesebb formákat kedveli. Az ő hobbijában áll a mondás, minél nagyobb, annál jobb. Ivett a konyhakésre esküszik, ha tököt kell faragni, de már léteznek tökfaragó eszközök. Miller Dávid elcsodálkozott Peller Anna tök-szakértelmén. Ivett idén sütikiszúróval is próbálkozott, a stúdióba is elhozta az így készült töklámpást. Praktikus tanácsként elárulta, hogy amit csak lehet ki kell kaparni a tök belsejéből, így marad meg sokáig.
ÉlőFüst és rommá lőtt épületek – élő videóközvetítés a gázai határról
2023. október 31. 6:47

Füst és rommá lőtt épületek – élő videóközvetítés a gázai határról

Izrael nem köt tűzszünetet a Hamásszal és nem tervezi, hogy lemond – erről beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfő esti beszédében, amikor újságírói kérdésekre válaszolt. Közben zajlik a gázai szárazföldi hadművelet is, ahol az izraeli tankok már Gázavárosban vannak. Helyszíni beszámolók szerint a cél a település bekerítése lehet. A fenti videóban az izraeli-gázai határról láthat élő videóközvetítést. 
2:45
Videó„A fájdalom mindig ott marad” – négy hónap alatt vesztette el mindkét gyermekét, gyászterapeuta lett az édesanya
2023. október 31. 6:22

„A fájdalom mindig ott marad” – négy hónap alatt vesztette el mindkét gyermekét, gyászterapeuta lett az édesanya

Egy veleszületett anyagcsere-betegség miatt négy hónap különbséggel Selmeczi Márta két gyermekét elvesztette. Az édesanya történetét 2018-ban ezen a napon mutattuk be a Fókuszban. Beszélt arról, mekkora sokként érte a veszteség, és miért a munkába menekült. Néhány évre rá született egy kislánya, aki – amikor a riportunk készült – már 16 éves volt. Ő adott neki erőt, bár nagyon sokáig nem beszélt neki az elhunyt testvéreiről. Aztán Márta elkezdett másokat is meghallgatni, és gyászterapeutaként kezdett dolgozni.
SurvivorKezdetét vette a Túlélők Harca: A Sama-Sama törzs első közös estéjén, már beindult a taktikázás
2023. október 30. 22:40

Kezdetét vette a Túlélők Harca: A Sama-Sama törzs első közös estéjén, már beindult a taktikázás

Miután az egyéni játék során eldőlt, kik léphetnek be a Sama-Sama törzsbe, a versenyzők egy királyi lakomával ünnepelték a továbbjutásukat. Az önfeledt mulatozás nem tartott sokáig, a taktikázás már az első közös este elkezdődött. Eközben a Holtak Szigetére folyamatosan érkeztek a játékosok, akik között egyre csak nőtt a feszültség.
6:04
FókuszKabalák, szurkoló családtagok és könnyek – az élő show kulisszái mögött a The Voice versenyzőivel
2023. október 30. 20:11

Kabalák, szurkoló családtagok és könnyek – az élő show kulisszái mögött a The Voice versenyzőivel

Galambos Petit a rengeteg kabalája nyugtatja meg, Szakács Erika pedig előre elképzeli maga előtt a produkcióját, így próbál meg higgadt maradni. De hogyan szurkolt Kovács Harmat nővére, és mit tanácsoltak a mezőny legfiatalabb versenyzőjének, a 15 éves Fóris Szonjának a szülei? A Fókuszban kulisszatitkokat mutatunk a The Voice első élő showjáról, és azt is, ahogyan az adás másnapján Varga Timóteus a karjaiban tartotta háromhónapos kisfiát, és megemlékezett arról az áldozatról, amit a műsor miatt hozott. 
3:59
Fókusz„Olyan fiatal volt még ehhez” – Fluor Tomi megkönnyezte Matthew Perry halálát
2023. október 30. 20:09

„Olyan fiatal volt még ehhez” – Fluor Tomi megkönnyezte Matthew Perry halálát

A Jóbarátok végigkísérte Fluor Tomi életét, nagyon sokat adott neki a sorozat. „Az akkori barátnőmmel izgultunk, hogy Ross és Rachel kapcsolata végre összejöjjön, és tökéletes legyen minden” – idézte fel a Fókusznak. A Chandlert alakító Matthew Perry halála őt is megrázta. Úgy fogalmazott: a hír lesokkolta. Így van ezzel a többi rajongó is a világ számos pontján. Rengetegen látogatnak el a sorozatban megismert ikonikus new york-i épülethez, és a színész otthonához is folyamatosan érkeznek az emberek, hogy megemlékezzenek a színészről. 
8:06
FókuszÁrpa Attila: Kiütni valakit nagyon jó érzés, kiütni egy barátot nagyon rossz érzés
2023. október 30. 19:57

Árpa Attila: Kiütni valakit nagyon jó érzés, kiütni egy barátot nagyon rossz érzés

A Sztárbox történetének legnagyobb kiütése volt az, ahogyan Árpa Attila már az első menetben, másfél perc alatt padlóra küldte Nagy Ervint, akinek felesége és kislánya riadtan figyelte az eseményeket a ring mellől. Bár számolt a kudarccal, amikor igent mondott a felkérésre, Nagy Ervin mégis úgy érzi, nehéz lesz feldolgoznia a vereséget. Árpa Attila a ringből kilépve egyből édesapjához ment. Kissé keserédesen értékelte a győzelmét: a Fókusznak azt mondta, nagyon rossz érzés kiütni egy barátot. 
4:29
FókuszResperger István: A terrorizmus elleni küzdelem olyan, mintha levest próbálnék villával enni
2023. október 30. 19:43

Resperger István: A terrorizmus elleni küzdelem olyan, mintha levest próbálnék villával enni

Az izraeli hadsereg több tucat terroristát ölt meg az éjszaka folyamán a Gáza övezetben és katonai egységeket semmisítettek meg – közölte az izraeli hadsereg szóvivője. Egy felrobbantott épületben szerintük a Hamász terrorszervezet több mint húsz fegyverese bújt meg. Resperger István katonai szakértő a Fókuszban arról beszélt, miért hosszú és bonyolult művelet a terrorizmus elleni küzdelem, és azt is tisztázta, mit jelent az aszimetrikus hadviselés.