VIDEÓ

6:39
Survivor„Hát nincs arcom” – Németh Olivér ledöbbent, amikor meglátta magát a tükörben
2023. november 1. 22:35

„Hát nincs arcom” – Németh Olivér ledöbbent, amikor meglátta magát a tükörben

Az első falatok, az első zuhany és az első megdöbbentő pillanat, amikor szembesülnie kellett tükörképével: „Biztos fogytam vagy 10 kilót” – mondta magáról Németh Olivér. Kiesése ellenére nem érezte magát szomorúnak, boldog volt, hogy annyi mindent átélhetett és kaphatott a Survivortől. Rengeteg magánéleti fájdalmát sikerült elengednie a műsornak köszönhetően. A Survivor kiesője még többet mesél a csütörtök esti Fókuszban.
7:56
FókuszMexikóban tánccal ünnepelnek, és étellel várják haza halottaikat, Guatemalában papírsárkányokkal emlékeznek – mindenszentek a világ körül
2023. november 1. 19:43

Mexikóban tánccal ünnepelnek, és étellel várják haza halottaikat, Guatemalában papírsárkányokkal emlékeznek – mindenszentek a világ körül

Míg Magyarországon gyertyagyújtással, temetőbe látogatással emlékezünk szeretteinkre, addig Guatemalában papírsárkányokkal űzik el a rossz szellemeket halottak napján. Mexikóban gigantikus csontvázak díszítik az utcákat, az ottaniak pedig várják, hogy rokonaik meglátogassák őket a túlvilágról. Ők nem szomorkodnak, hanem boldogan ünneplik az életet, és azokat, akik már nem lehetnek velük. A Fókusz riportjából kiderül, hogyan emlékeznek szeretett halottaikra a világ különböző országaiban.
8:43
FókuszHősként tekintett rá, de haragudott is, amiért elhanyagolta a családját – így él Faludy György unokája, aki szintén nem szeret zoknit hordani
2023. november 1. 19:32

Hősként tekintett rá, de haragudott is, amiért elhanyagolta a családját – így él Faludy György unokája, aki szintén nem szeret zoknit hordani

Interjút adott a Fókusznak Faludy György unokája. Alexander Faludy sokáig nagyon haragudott híres nagyapjára, amiért a különc író, bár megígérte neki, hogy meglátogatja Angliában a bentlakásos iskolájában, sosem tette, és emiatt bocsánatot sem kért. De mégis mi a közös Alexanderben és Györgyben? Alexander elmesélte, mire jött rá nagyapja temetésén, és hogy miért költözött Angliából Magyarországra.
2:05
VideóA föld alatt, egy zöldségesveremben él a miskolci férfi, mióta leégett a háza
2023. november 1. 19:19

A föld alatt, egy zöldségesveremben él a miskolci férfi, mióta leégett a háza

2015-ben – akkor már nem először – vészelte át a telet a föld alatt egy a miskolci férfi. Mióta leégett a háza, egy terménytároló veremben élt. Bökös József akkor négy éve lakott a föld alatt, mindössze néhány méterre egykori otthona romjaitól. Azt tervezte, hogy nyáron újjáépíti a házát, a tetőre szerezett is palát, de elfogyott a pénze. Kénytelen volt maradni az alig másfél méteres széles gödörben. Megpróbáltunk utánajárni, hogy él nyolc év után megépült-e a háza. A Vöröskereszttől úgy tudjuk, a miskolci férfi azóta is a zöldségesveremben él, és senkivel nem tartja a kapcsolatot.
1:52
HíradóVégigsöpört a világon a Halloween: Hollywood utcáit Drakula, Barbie és Ken megtestesítői lepték el
2023. november 1. 19:17

Végigsöpört a világon a Halloween: Hollywood utcáit Drakula, Barbie és Ken megtestesítői lepték el

Ijesztő jelmezekbe öltözött a világ Halloween alkalmából. Az egyes feltételezések szerint kelta hagyományokból kialakult ünnep ma már nemcsak az angolszász területeken népszerű: az utcákat világszerte csontvázak és zombijelmezek lepték el, de nem maradtak ki a mulatságból a házi kedvencek sem, sőt még a Fehér Házban is partit tartottak az ünnepen. 
4:14
FókuszKutyafalka támadt Lukács Gabi kislányára, az énekesnő azért küzd, hogy mással ne történhessen ilyen szörnyűség
2023. november 1. 19:16

Kutyafalka támadt Lukács Gabi kislányára, az énekesnő azért küzd, hogy mással ne történhessen ilyen szörnyűség

Egy szülő és egy kisgyermek rémálma sajnos valóra vált. Lukács Gabi énekesnő 13 éves lányát, Fannit 6 kutya támadta meg. Fanni azonnal kórházba került, és meg is műtötték, olyan súlyosak voltak a sérülései. Ezek a sebek külsőleg megmaradnak, de a lelkében is ott van még a támadás okozta trauma. Az énekesnő úgy döntött, összefog a Kutyakötelesség Állatmentő Alapítvánnyal, és a felelős állattartásra hívja fel a figyelmet. Azért, hogy ez a szörnyűség soha senki mással ne történhessen meg.
5:37
FókuszSenki sem bírt Kókai Tibor 851 kilós óriástökével, mindenkit maga mögé utasított a versenyen
2023. november 1. 19:16

Senki sem bírt Kókai Tibor 851 kilós óriástökével, mindenkit maga mögé utasított a versenyen

Kókai Tibor öt éve termeszt óriástököket, tápiószentmártoni telkén nevelgeti növényeit. Kertészektől és internetes oldalakról tanulta meg, hogyan kell nagyra növeszteni a tököt. Tibor büszkesége 851 kilós, ezzel az óriási példánnyal indult az idei Országos Óriástök Mérő Versenyre, amit érthetetlen módon nem Tökölön, hanem Martonvásáron rendeznek. A hatalmas zöldségek már az úton is feltűnést keltettek. Na de hogyan lehet ilyen óriási tököt termeszteni?
2:12
HíradóParti Nagy Lajos: Egy szervezetet be lehet tiltani, de az írókat már nehezebb
2023. november 1. 18:59

Parti Nagy Lajos: Egy szervezetet be lehet tiltani, de az írókat már nehezebb

Egy szervezetet be lehet tiltani, de az írókat már nehezebb: így reagált Parti Nagy Lajos Kossuth- és József Attila-díjas író arra, hogy a kormány jövőre megszünteti a Szépírók Társaságának állami támogatását. Így veszélybe került a működésük. Az egyesület politikai támadásnak látja a döntést. A Nemzeti Kulturális Alap szerint szakmai döntés született, amit a Szépírók Társasága az adománygyűjtés érdekében akar politikai támadásként beállítani.
2:43
HíradóAlkotmánymódosítást kezdeményez a Momentum, hogy jövőre a 16 évesek is szavazhassanak az Európai Parlamenti választásokon
2023. november 1. 18:57

Alkotmánymódosítást kezdeményez a Momentum, hogy jövőre a 16 évesek is szavazhassanak az Európai Parlamenti választásokon

A 16 éveseknek is választójogot kér a jövő évi Európai Parlamenti választásokra a Momentum ifjúsági szervezete. Erről a párt alkotmánymódosítást is kezdeményez novemberben. Az Európai Parlamentnek is ez a törekvése, de egyelőre csak Németország és Belgium fogadta el a javaslatukat. A magyar parlamentben már többször elbukott ez a kezdeményezés. Hogy most támogatja-e a többi párt, arra egyelőre nem kaptunk választ.
2:32
HíradóÉrkezik az újabb Nemzeti Konzultáció – a rezsicsökkentés „megvédése” is téma lesz benne
2023. november 1. 18:55

Érkezik az újabb Nemzeti Konzultáció – a rezsicsökkentés „megvédése” is téma lesz benne

A rezsicsökkentés megvédésről is lesz kérdés a legújabb Nemzeti Konzultációban – jelentette be a kormányszóvivő. A DK szerint nem milliárdos konzultációt kellene tartani a kérdésről, hanem csökkenteni kéne a piaci árat, és az energiahordozók áfáját. Az aHang civil szervezet pedig bejelentette, egymillió üres konzultációs ívet szeretnének összegyűjteni, hogy így hívják fel a figyelmet az oktatás fontosságára.
2:22
HíradóA zöldség áfakulcsa Európa-bajnok, a kormány mégis a túró rudi áfáját csökkenti jövőre
2023. november 1. 18:54

A zöldség áfakulcsa Európa-bajnok, a kormány mégis a túró rudi áfáját csökkenti jövőre

Desszert tejtermékek, például a turó rudi áfája is csökkenhet januártól – ezt a Portfolio szúrta ki a kormány jövő évi adócsomagjában, amelyet csütörtökön este nyújtottak be az Országgyűlésnek. Az MSZP komolytalannak nevezte a javaslatot, miután ők hiába kezdeményezték az alapvető élelmiszerek áfájának elengedését a magas infláció miatt. A pénzügyminiszter néhány éve épp a turó rudival érvelt a további adócsökkentések ellen. Azt mondta, a gyereke annak az áfáját csökkentené, ha tudná, hogy mi az áfa.
2:41
HíradóEgyiptom részlegesen megnyitotta határát a Gázában rekedt külföldi állampolgárok és a súlyos sérültek előtt
2023. november 1. 18:35

Egyiptom részlegesen megnyitotta határát a Gázában rekedt külföldi állampolgárok és a súlyos sérültek előtt

Heves utcai harcok zajlanak a Gázába benyomuló izraeli hadsereg és a Hamász terrorszervezet fegyveresei között. Az összecsapásokban már több mint tíz izraeli katona elesett, egy palesztin menekülttáborban pedig legalább ötven ember meghalt egy légicsapásban. Egyiptom közben szerdán részlegesen megnyitotta határát a Gázában rekedt külföldi állampolgárok és a kórházi kezelésre szoruló súlyos sérültek előtt.
1:47
HíradóRekordgyorsan csapott le az országra a hidegfront: megdőlt az országos szélrekord is
2023. november 1. 18:33

Rekordgyorsan csapott le az országra a hidegfront: megdőlt az országos szélrekord is

Megdőlt kedden az országos napi szélrekord, Fülöpházán és a Kab-hegyen 100 kilométer per órás széllökést mértek a vihar alatt. A keddi hidegfront leginkább Somogy megyében adott munkát a tűzoltóknak. Leszakadt ágakat és kidőlt fákat kellett eltávolítaniuk az útról. A Zala megyei Becsehelyen pedig szupercellák alakultak ki és jégeső pusztított.
2:03
HíradóNégy gázpalack felrobbant, porig égett a menhely Pomázon – egy önkéntes mentette meg a kutyákat
2023. november 1. 18:31

Négy gázpalack felrobbant, porig égett a menhely Pomázon – egy önkéntes mentette meg a kutyákat

Porig égett kedden éjjel egy pomázi állatmenhely főépülete. Az épületben lévő két kutyának nem esett baja, mert egy önkéntes kimentette az állatokat. Ahogy a telepen lévő másik 26 kutya is ép bőrrel megúszta. A tűzben négy gázpalack is felrobbant, az egyik pont a tüzet észlelő fiatalember közelében. Az állatvédők szerint szinte mindenük megsemmisült a tűzben: tápra, gyógyszerekre, kutyafekhelyekre és kétkezi munkára is szükségük van, hogy újjáépíthessék a telepet. 
1:40
HíradóA rendőröknek csak a hangot kellett követniük – a riasztó buktatta le a veszprémi rablókat
2023. november 1. 18:30

A rendőröknek csak a hangot kellett követniük – a riasztó buktatta le a veszprémi rablókat

A műszaki bolt riasztója buktatta le a betörőket Veszprémben. A rendőrök meghallották a vijjogást és a hangot követve gyorsan a helyszínre értek. A betörők ekkor menekülőre fogták, de a banda 24 éves tagját még ott elkapták a járőrök. Két társa is csak pár óráig volt szabadlábon, őket már le is tartóztatta a bíróság. A társaság negyedik tagját még mindig keresik. A 4,2 milliós zsákmányt viszont nem kellett keresni, mert azt a rablók menekülés közben eldobták.  
1:55
Híradó„Lefoglak, megszurkállak” – Budapest belvárosában fenyegetett egy rendőr külföldi turistákat
2023. november 1. 18:29

„Lefoglak, megszurkállak” – Budapest belvárosában fenyegetett egy rendőr külföldi turistákat

Lefoglak, megszurkállak, pislogsz majd kettőt – mondta egy rendőr külföldi fiataloknak még október közepén a fővárosban. Az esetről videó készült, ezt a 444 tette közzé. Budapest rendőrfőkapitánya vizsgálatot rendelt el az ügyben. Ennek nyomán fegyelmi eljárás indult. A Híradónk által megkérdezett jogász szerint nem bűncselekmény, ami történt.
1:23
HíradóAz egész környéket beterítette a füst, kárba veszett az áru nagy része: kigyulladt egy kisbolt Felsőtárkányon
2023. november 1. 18:25

Az egész környéket beterítette a füst, kárba veszett az áru nagy része: kigyulladt egy kisbolt Felsőtárkányon

Kigyulladt egy élelmiszerbolt Felsőtárkányban. Valószínűleg a bolt mellé kipakolt papírhalom lobbant lángra, és az gyújtotta fel egy helyi élelmiszerüzlet tetejét. A tetőszerkezet megsemmisült, az oltás miatt az áru egy része is tönkrement, és a raktárhelyiségben is károk keletkeztek. Három város 23 tűzoltója fékezte meg a lángokat. 
1:40
HíradóVideón a hajsza: igazoltatni akarták a rendőrök, 90 kilométeren át üldözték, mire elkapták
2023. november 1. 18:25

Videón a hajsza: igazoltatni akarták a rendőrök, 90 kilométeren át üldözték, mire elkapták

Videón az üldözés: 90 kilométeren át száguldottak egy portugál embercsempész autója után a rendőrök, mivel nem állt meg egy igazoltatásnál. Balatonfüredtől Bögötéig tartott a hajsza, ami közben a sofőr áthajtott a piroson, kikerült egy leeresztett sorompót, végül egy árokba csapódva állt meg a kocsija. Nem sérült meg senki. Az embercsempésznek kilenc szír utasa volt. Őket a szerb-magyar határra kísérték a rendőrök, a sofőrt pedig őrizetbe vették. 
2:21
HíradóA baleset előtt néhány perccel tette ki utasát – a 27 éves taxisofőr nem volt bekötve, kizuhant az autóból és meghalt
2023. november 1. 18:21

A baleset előtt néhány perccel tette ki utasát – a 27 éves taxisofőr nem volt bekötve, kizuhant az autóból és meghalt

Egy 27 éves taxisofőr halt meg Debrecenben, amikor kanyarodás közben autójával összeütközött egy másik kocsival egy belvárosi kereszteződésben. A fiatalember percekkel a karambol előtt tette ki az utasát. Úgy tudjuk, a taxis nem volt bekötve, kizuhant a kocsiból. A kórházban belehalt sérüléseibe. A másik autóban egy fiatal pár ült, ők könnyebben sérültek meg. 
1:27
HíradóPár perc alatt kiértek a tűzoltók és a mentők, de már nem tudtak segíteni a 13 éves lánynak és a 24 éves férfinek
2023. november 1. 18:18

Pár perc alatt kiértek a tűzoltók és a mentők, de már nem tudtak segíteni a 13 éves lánynak és a 24 éves férfinek

Egy 13 éves lány és egy 24 éves békéssámsoni férfi halt meg kedden kora este Hódmezővásárhely közelében, amikor autójuk egy szemből érkező kocsi elé csúszott az esőben. Az áldozatokat a tűzoltók vágták ki, a mentők nem tudták újraéleszteni őket. A másik kocsiban csak a sofőr ült, ő könnyű bokasérüléssel megúszta a karambolt.
2:39
HíradóAz orvosi kamara alelnöke az eutanázia-ügyről: A kormány nem ismeri, vagy nem akar szembenézni a magyar egészségügy helyzetével
2023. november 1. 17:50

Az orvosi kamara alelnöke az eutanázia-ügyről: A kormány nem ismeri, vagy nem akar szembenézni a magyar egészségügy helyzetével

Szembenézés helyett a valóság eltagadása zajlik – mondta a Magyar Orvosi Kamara alelnöke arról az ellenkérelemről, amit a kormány írt a strasbourgi bíróságnak Karsai Dániel alkotmányjogász beadványára. Ebben a kormány azt írja: Magyarországon a végstádiumban lévő, súlyos beteg emberek méltó körülmények között tudnak meghalni. A MOK és a Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke szerint az ápolási osztályok túlterheltek, kevés a nővér, és bejutni is hónapokba telhet. 
2:39
HíradóEgyre többen nem tudják kifizetni szeretteik temetését: öt év alatt 40 százalékkal emelkedtek az árak
2023. november 1. 17:48

Egyre többen nem tudják kifizetni szeretteik temetését: öt év alatt 40 százalékkal emelkedtek az árak

Öt év alatt 40 százalékkal drágult a temetés – mondta az RTL Híradónak a Temetkezési Szolgáltatók Szakegyesületének elnöke. A drágulás a koporsós és urnás temetésekre is érvényes. Akinek nincs pénze, az az önkormányzattól kérhet segítséget. Ilyenkor a település meghitelezi a temetés árát, amit a hagyatékból kell rendezni. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint ehhez annyi segítségre van szükségük a kormánytól, hogy hagyjanak pénzt a települések kasszájában.
3:01
IdőjárásHatalmas széllel köszöntött be a november: megdőlt az országos rekord is
2023. november 1. 17:43

Hatalmas széllel köszöntött be a november: megdőlt az országos rekord is

Ritka, de nem példa nélküli az év ezen szakaszában a zivatar rendszerrel átvonuló hidegfront - ilyet tapasztalhattunk kedden is. Nemcsak sokfelé járt dörgéssel, villámlással a zivatarrendszer, hanem látványos peremfelhőzetet is felvonultatott az ország több pontján is. A hidegfronthoz kapcsolódóan voltak a legerősebb széllökések általában: a viharos széllökések általában 60-80 km/h között alakultak, de például Kab-hegyen, illetve a Bács-Kiskun megyei Fülöpházán 100,1 km/h-t regisztráltak a műszerek Ezzel pedig megdőlt az október 31-re vonatkozó országos napi szélrekord is. 
1:51
VideóMegdermedt, remegni kezdett, és élő adásban ájult el az amerikai műsorvezető
2023. november 1. 17:42

Megdermedt, remegni kezdett, és élő adásban ájult el az amerikai műsorvezető

2017-ben élő adásban ájult el egy ismert műsorvezető az Egyesült Államokban. Wendy Williams Halloween-jelmezben jelent meg a kamerák előtt, az adás jelmezversenyes részét szerette volna felkonferálni. A műsorvezető azonban megdermedt, remegni kezdett és összeesett – többen azt hitték, ez is a műsor része. Egy kis szünet után visszatért a képernyőre. Kiderült, hogy felhevült a teste a jelmez alatt, ez okozta az ájulást. 
13:02
Házon kívül„Aki nem tud duplán fizetni, az mehet az utcára” – újra meg kellene venniük az egyszer már kifizetett lakást, hogy benne maradhassanak
2023. november 1. 15:11

„Aki nem tud duplán fizetni, az mehet az utcára” – újra meg kellene venniük az egyszer már kifizetett lakást, hogy benne maradhassanak

Nagy bajban vannak a családok, akik a veresegyházi Gyermekliget Lakóparkban vásároltak lakást. Az építőcég felszámolás alá került, és a felszámoló úgy tekint ezekre az ingatlanokra, mintha még mindig az építőcég tulajdonában lennének. Azok sem dőlhetnek hátra, akiknek a földhivatal bejegyezte a tulajdonjogukat a lakásukra, mert a finanszírozó nem hajlandó törölni róla a jelzálogát. A lakóparkban élők évek óta húzódó kálváriájáról a Házon kívül forgatott.
2:10
VideóHét éve hivatalosan is kimondták: Raoul Wallenberg halott
2023. november 1. 13:24

Hét éve hivatalosan is kimondták: Raoul Wallenberg halott

2016-ban ezen a napon hivatalosan is halottnak nyilvánították Svédországban Raoul Wallenberget. A magyarországi svéd nagykövetség titkára menleveleivel több ezer zsidót mentett meg Budapesten 1944-ben. 1945 januárjában hurcolta el a Budapestre bevonuló szovjet hadsereg, halálának ideje és körülményei nem ismertek. Elhurcolása óta csupán találgatások voltak sorsával kapcsolatban. Mivel azonban 2016-ban már biztosan nem lehetett az élők között, a svédek hivatalosan is halottá nyilvánították november 1-jén.
2:07
VideóA munkába tartóknak fel sem tűnt, hogy lopott villamoson ülnek
2023. november 1. 9:25

A munkába tartóknak fel sem tűnt, hogy lopott villamoson ülnek

Egy éve ezen a napon egy lengyel férfi lopott el Katowicében egy villamost. A garázsban nem tűnt fel, hogy elkötötték a villamost, nagy volt a mozgolódás hajnalban – akkor lett gyanús a dolog, amikor a beosztott kolléga megérkezett a műszakjára, viszont nem volt mivel munkába indulnia. Mire rájöttek a turpisságra, a villamos már messze járt. A tolvaj az éjszaka a kocsiszínből elkötött járművet több kilométeren keresztül vezette a szokásos városi útvonalán, még utasokat is felvett a megállókban. Miután végül a rendőröknek sikerült megállítani az „elszabadult” járművet, kiderült, hogy egy villamosvezető 25 éves fia játszott sofőrösdit.
11:12
Házon kívül„Nagyon ijesztő volt, amikor levelet kaptam, hogy jelenjek meg egy kihallgatáson” – így törte le a hatalom a diákok és a tanárok ellenállását
2023. november 1. 8:04

„Nagyon ijesztő volt, amikor levelet kaptam, hogy jelenjek meg egy kihallgatáson” – így törte le a hatalom a diákok és a tanárok ellenállását

Ami egy ideig tömegeket mozgatott meg, az mostanra már jóval kevesebb embert hoz lázba: az erőteljes rendőri fellépés, az idézések és a kihallgatások lassan felőrölték a diákok és a tanárok ellenállását. Az ötvenes évek óta használt fogalom, a „visszatartó hatás”, azokat a jogi szankciókkal fenyegető technikákat foglalja össze, amelyeket a hatalom arra használ, hogy eltántorítsa az embereket jogaik gyakorlásától. Ez ma, Magyarországon működik – mutatja meg a Házon kívül riportja.
6:30
FókuszA játék, ahol minden ravaszságra és emberismeretre szükség lesz – így készülnek a hírességek az RTL új krimi-reality-jére
2023. október 31. 20:14

A játék, ahol minden ravaszságra és emberismeretre szükség lesz – így készülnek a hírességek az RTL új krimi-reality-jére

Ki gondolta volna, hogy egyszer még Szabados Ági, Nádai Anikó, Horváth Éva és Henry Kettner is gyilkos lehet? Pedig a gótika és a reneszánsz elemeket ötvöző Nádasdy kastélyban még akár ez is megtörténhet. Hamarosan indul ugyanis az Árulók, gyilkosság a kastélyban című krimi reality az RTL-en. A műsorvezető, Árpa Attila összesen 22 hírességet hív meg a kastélyba. Nagy Zsolt például már most biztos benne, hogyha ártatlan lenne, akkor is célponttá válik. De vajon ki, hogyan készül a bűnügyi regényekre emlékeztető műsorra? 
4:12
FókuszSáfrány Emese alig várja, hogy megüthesse ellenfelét: Izgalmas magamban felfedezni ezt az ént
2023. október 31. 20:07

Sáfrány Emese alig várja, hogy megüthesse ellenfelét: Izgalmas magamban felfedezni ezt az ént

Dobos Evelin és Sáfrány Emese már hónapok óta teljes erőbedobással készülnek a Sztárbox mérkőzésére. Mindketten elszántak és ugyanaz a céljuk: kiütni a másikat. Mégis csak az egyikük győzhet a ringben. Míg Emese az ösztöneiben bízik, Evelin ellenfele videóját elemzi és inkább taktikával készül a nagy napra. A lányok szájkaratéban már erősnek bizonyultak, de hogy végül ki keni el a másik sminkjét, az vasárnap kiderül.
5:52
FókuszHáztetőkön ugrálás biztonságosan? – Magyarország első parkour termében profiktól tanulhatjuk meg az extrém mozgást
2023. október 31. 19:59

Háztetőkön ugrálás biztonságosan? – Magyarország első parkour termében profiktól tanulhatjuk meg az extrém mozgást

Parkour! A felkiáltás, ami a 2000-es évek közepéről lehet ismerős. Akkor robbantak be a köztudatba azok a videók, ahol háztetőkön ugráló, villanypóznákról hátraszaltozó fiatalok lepték el a városok utcáit. A szubkultúrából ma már sportág lett és tornatermeben, szivacsok között, profi oktatók tanítják, hogyan kell esni és hogyan kell jól megérkezni. 
2:22
HíradóDühös üzenetet küldött egy túsz az izraeli kormányfőnek
2023. október 31. 19:59

Dühös üzenetet küldött egy túsz az izraeli kormányfőnek

Egyre mélyebbre nyomulnak az izraeli védelmi erők a Gáza övezetben. A hadsereg beszámolója szerint több tucat terroristát likvidáltak, rakétakilövő-állásokat semmisítettek meg, és sok fegyvert elkoboztak. Eközben a Hamász terrorszervezet videót tett közzé három túszról: az egyik asszony dühös üzenetet küldött az izraeli kormányfőnek. Sajtóhírek szerint már majdnem megszületett az egyezség az izraeli túszok elengedéséről, amikor a hadsereg bevonult Gázába. 
2:30
HíradóA szlovák-magyar határon a helyiek már érzik a Fico-kormány erőteljes fellépését az illegális határsértőkkel szemben
2023. október 31. 19:55

A szlovák-magyar határon a helyiek már érzik a Fico-kormány erőteljes fellépését az illegális határsértőkkel szemben

Katonai dzsipet igen, menekültet nem láttak az RTL Híradó stábjai a szlovák-magyar határon. A helyiek azt mondták a Híradónak, már érzhető az új szlovák kormány határozott fellépése az illegális határsértőkkel szemben. Robert Fico nemrég hivatalba lépett szlovák miniszterelnök hétfő este katonákat és rendőröket vezényelt a szlovák-magyar határhoz, hogy így üzenjen az embercsempészeknek. Ficonak ez volt az egyik fontos választási ígérete. A magyar külügyminiszter az RTL Híradónak azt mondta: minden kormány maga dönti el, hogy hogyan védi meg a határait. 
2:13
HíradóAzonnali 50 százalékos fizetésemelést kértek a tanároknak az alternatív oktatási népszavazáson
2023. október 31. 19:38

Azonnali 50 százalékos fizetésemelést kértek a tanároknak az alternatív oktatási népszavazáson

A szavazáson részt vevők többsége azt szeretné, hogy a tanárok fizetését azonnal 50 százalékkal emeljék meg, és hogy töröljék el a státusztörvényt – több mint 100 ezer ember voksolt erről az Egységes Diákfront és az aHang nevű civil szervezetek alternatív oktatási népszavazásán. A diákok novemberben újabb országos megmozdulást terveznek. A Belügyminisztérium nem reagált a szavazás eredményére.
5:19
FókuszFutótűzként terjed a gyerekek között a hobby horse, megnéztük, mitől olyan népszerű a hobbilovaglás
2023. október 31. 19:35

Futótűzként terjed a gyerekek között a hobby horse, megnéztük, mitől olyan népszerű a hobbilovaglás

A lónak négy lába van mégis megbotlik – tartja a közmondás. De nem egy hobby horse versenyen. Itt ugyanis a bot-ló nem lehet csetlő botló, hiszen láb nélküli, botra szúrt lófejjel veszik az akadályokat a versenyzők. Elsőre talán furcsának tűnhet a látvány, de mint megtudtuk, egy egyre komolyabb, felívelő ágban lévő sportról van szó. Talán úgy lehetne leírni, hogy a hobby horse a gátfutás, a magasugrás és a lovaglás szerelemgyereke.