VIDEÓ

11:14
Reggeli„Hetente többször is vannak hullámvölgyek” – a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina továbbra sem adja fel
2024. augusztus 5. 12:22

„Hetente többször is vannak hullámvölgyek” – a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina továbbra sem adja fel

Két évvel ezelőtt leszakadt egy ház tetőszerkezete a Jókai utcában. A baleset következtében Tóth Nikolett balettművész kerekesszékbe került. Azóta rendületlenül küzd, hogy mielőbb felépülhessen. Nikolett nemrég egy akadálymentesített önkormányzati lakást is kapott, ami nagyban megkönnyíti a helyzetét. Ráadásul új otthona a belvárosban fekszik, egy csendes utcában, zöld környezetben. Így egyszerre adott a nyugalom, illetve közel tudott maradni a színházakhoz, amiket most is rendszeresen látogat, nincs benne rosszérzés a baleset óta, amire legnagyobb szerencséjére nem emlékszik. A balerina azt is elárulta a Reggeliben, hogy a nézők a jövőben láthatják még nagymamaként, valamint alapítványa nemsokára jótékonysági gálát szervez neki, amin Peller Anna fog énekelni. 
15:03
Reggeli„Sírtam az elsőnél és összevesztem a férjemmel is” – így lett Debreczeni Dóra a lakóautózás szerelmese
2024. augusztus 5. 12:04

„Sírtam az elsőnél és összevesztem a férjemmel is” – így lett Debreczeni Dóra a lakóautózás szerelmese

Debreczeni Dórának és férjének szenvedélye az ultramaraton, ezért a családi nyaralást is a versenyekhez igazítják. Dóráék nyolc éve kezdtek el lakóautózni, ugyanis így a legegyszerűbb eljutni a versenyekre. A sportoló szerint kitűnő párkapcsolati próba lehet az utazás eme formája, ugyanis embernek teljesen megszűnik az intim tere, ráadásul az utakra tíz éves kisfiuk is elszokta őket kísérni. A fenti videóban Debreczeni Dóra még több lakóautós történetet oszt meg. 
1:36
Videó„Mintha ez lenne a legboldogabb hely a Földön” – ezrek nézték a szörföző kutyákat
2024. augusztus 5. 11:03

„Mintha ez lenne a legboldogabb hely a Földön” – ezrek nézték a szörföző kutyákat

Több ezer ember érkezett a Linda Mar strandra, hogy megpillantsák a természet csodáját. Nem a bálnákat, bár azok is ott voltak, hanem valami még csodálatosabbat: kutyákat szörfdeszkán. „Ez sokkal jobb, mint amire számítottam. Ez imádnivaló! Mintha ez lenne a legboldogabb hely a Földön. Vannak kutyák, szörfözés, bálnák, elképesztő” – mondta egy helyi lakos. A kutyaszörf világversenyt ismét Pacificában, Kaliforniában rendezték meg. Körülbelül 15 kutya mérkőzött meg a világbajnoki címért. Négy divízió volt: kicsi, közepes, nagy és extra nagy, és zsűri pontozta őket.
9:41
ReggeliHámori Luca Miló Vikin keresztül üzent a szurkolóknak
2024. augusztus 5. 10:42

Hámori Luca Miló Vikin keresztül üzent a szurkolóknak

Miló Viktória ökölvívó szerint az Imane Helif – Hámori Luca mérkőzés legnagyobb negatívuma, hogy Helif férfias vonásait látva nem biztos, hogy az edző teremben le fogják engedni a szülők a kislányaikat. Így is megbélyegzik a női bokszolókat, akik Miló szerint a ringben férfiként küzdenek, de az életben ízig-vérig nők. Hogy mit üzent Hámori Luca Miló Vikin keresztül a magyaroknak olimpiai mérkőzése után, kiderül a fenti videóból. 
0:59
VideóKim Dzsongun ezúttal egy rakétarendszer átadását tekintette meg
2024. augusztus 5. 10:34

Kim Dzsongun ezúttal egy rakétarendszer átadását tekintette meg

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor felügyelte egy új taktikai ballisztikus rakétarendszer átadását a hadseregnek – jelentette a KCNA állami média. Kim beszédet is mondott azon a vasárnapi phenjani ünnepélyes eseményen, amelyen 250 új taktikai ballisztikus rakétaindítót mutattak be. Az indítórakétákat az állami média úgy jellemezte, hogy ezek a Kim által személyesen tervezett, nagy teljesítményű, korszerű taktikai támadófegyverek. 
5:49
ReggeliSzabó Gábor: Kós Hubert volt az egyetlen, akit aranyesélyesként kezeltünk
2024. augusztus 5. 10:02

Szabó Gábor: Kós Hubert volt az egyetlen, akit aranyesélyesként kezeltünk

„Nehezen indultunk az egész olimpiát tekintve, de már van három aranyunk” – foglalta össze a magyar olimpia sikereket Szabó Gábor sportkommentátor. Kós Hubert elbírta az esélyesség terhét, taktikus úszással és remek hajrával megnyerte a 200 méter hát fináléját a párizsi olimpián. Milák Kristóf pedig sokakat meglepett, amikor 200 méteres pillangón szerzett ezüstérme után, a 100 méteres pillangóúszásban is megmérettette magát, olimpiai bajnok lett.
5:51
ReggeliÉvente 3 ezer magyar életét lehetne megmenteni a rendszeres szűrővizsgálatokkal
2024. augusztus 5. 9:57

Évente 3 ezer magyar életét lehetne megmenteni a rendszeres szűrővizsgálatokkal

Június végén a kormány egy salátatörvénybe rejtve módosította az egészségbiztosítási jogszabályokat, aminek értelmében több népegészségügyi célú szűrővizsgálat is kötelezővé válik 2025. január 1-től. Bár sok részlet még nem ismert, rengetegen tiltakoznak a törvénymódosítás ellen. Dr. Kirschner András, családorvos elmondta tapasztalatait a témában. 
7:15
ReggeliSzakértő: legalább 10 éve vett erős orosz fordulatot a magyar kormány
2024. augusztus 5. 9:51

Szakértő: legalább 10 éve vett erős orosz fordulatot a magyar kormány

Már az Európai Bizottság is vizsgálja azt a magyar szabályozást, amely könnyített eljárással juttatná uniós vízumhoz az orosz és a belarusz állampolgárokat. De hogy vajon miről beszélünk pontosan, milyen veszélyeket rejteget ez a szabályozás, illetve milyen következményei lehetnek, azt Bódi Mátyás a Választási Földrajz szakértője magyarázta el a Reggeliben. 
2:14
HíradóTarr Béla filmje újra a mozikban: „Ami a nagy dolog benne, hogy ennyi idő után”
2024. augusztus 4. 19:04

Tarr Béla filmje újra a mozikban: „Ami a nagy dolog benne, hogy ennyi idő után”

A rendező azt mondta az RTL Híradónak, nem lepi meg, hogy a magyar állam helyett amerikaiak, amerikai pénzből digitalizálták műveit. Fél évig győzködték, amíg beadta a derekát, de műtétje miatt nem tud kimenni Angliába, ahol a héten mutatták be a Werckmeister harmóniák felújított változatát. Hogy miért pont ezzel kezdik az újravetítéseket, arról is beszélt Tarr Béla.
8:36
FókuszAz idén 20 éves Tomorrowland fesztivállal repültünk el Ibizára egy hivatalos partirepülővel
2024. augusztus 3. 19:48

Az idén 20 éves Tomorrowland fesztivállal repültünk el Ibizára egy hivatalos partirepülővel

Húszéves lett a világ legnépszerűbb elektronikus zenei fesztiválja, a Tomorrowland. A Belgium északi részén lévő, Boom nevű kisváros közparkjában 2005-ben rendezték meg először, akkor még csak néhány színpaddal, mostanra pedig már az egyik legjelentősebb és leglátványosabb zenei eseménnyé nőtte ki magát. Magyarországról idén is csak a Fókusz stábja lehetett ott, a fenti videóban megmutatjuk, milyen felejthetetlen volt a két hétvégés mesevilág.
15:58
FókuszMa már kizárható egy újabb Csernobil – sokat fejlődött az atomerőművek technológiája
2024. augusztus 3. 19:48

Ma már kizárható egy újabb Csernobil – sokat fejlődött az atomerőművek technológiája

1945. augusztus 6. Hirosima, augusztus 9. Nagaszaki – két olyan dátum és helyszín, amely az emberiséget talán örök időkre sokkolta. Majdnem egy évtizednek kellett eltelnie a szuperhatalmak versengése közepette, hogy az atomenergia felhasználása – ezúttal már nem háborús területen – újfajta lendületet vegyen. A 20. század második felében világszerte épültek kutatóintézetek, kísérleti reaktorok és atomerőművek. A nukleáris energia hatalmas technológiai fejlődésen ment keresztül, biztonságosabbá, hatékonyabbá vált. Kovács Antal, a paksi atomerőmű kommunikációs igazgatója szerint bár egyre többet tudunk az atomenergiáról, az érvek és ellenérvek sorát továbbra is misztikus köd lengi körül. Hogy miért, kiderül a Fókusz plusz riportjából.
8:30
Fókusz„Nem szoktam félni” – ez a mottója a magyar autóversenyzés legfiatalabb tehetségének
2024. augusztus 3. 19:30

„Nem szoktam félni” – ez a mottója a magyar autóversenyzés legfiatalabb tehetségének

Pintér Zsombor az autóversenysport egyik óriási tehetsége. A fiatalember első versenyén csupán 12 éves volt, még az overál is nagy volt rá. Tavaly pedig, a Hankook Racer Cup bajnoka lett, idén, 14 évesen az M1RA színeiben szerezte meg a kategóriagyőzelmet az Országos Bajnokságon. Zsombi idén a M1RA színeiben folytatja, a ralikrosszról a pályaversenyzésre váltott, ahol már profik segítik a háttérben versenyről versenyre. Legfőbb célja pedig bejutni a TC világbajnokságba, és megnyerni a világbajnoki címet. 
2:18
HíradóLenézett, lesajnált, legendás – kockaházakról nyílik kiállítás a Ludwig Múzeumban
2024. augusztus 3. 19:23

Lenézett, lesajnált, legendás – kockaházakról nyílik kiállítás a Ludwig Múzeumban

Lenézett és lesajnált építkezés – a kockaházaknak szentelt kiállítást a Ludwig Múzeum. Bemutatják, miképpen éltek és élnek a Kádár-kockának nevezett épületekbe. Látogatók megtudhatják, miért átkozták a szocializmusban ezeket a házakat, és hogy mit jelentenek a magyar építészeti örökség számára. A kiállítás augusztus 20-ig tart nyitva.
3:13
HíradóGenetikus: Imane Khelif valószínűleg interszexuális, nőnek született
2024. augusztus 3. 19:19

Genetikus: Imane Khelif valószínűleg interszexuális, nőnek született

Kiesett Hámori Luca, miután algériai ellenfele, Imane Khelif megverte az olimpiai negyeddöntőben. Imane Khelif sokak szerint nem is indulhatott volna az olimpián, miután tavaly kizárták a világbajnokságról, mert állítólag férfiakra jellemző genetikai és hormon értékeket mértek nála. A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint ezt senki nem bizonyította és az olimpiai induláshoz szükséges feltételeket teljesítette az ökölvívó. Az RTL Híradónak nyilatkozó genetikus szerint a sportolónő valószínűleg interszexuális, vagyis született nő, akinek a biológiai neme nem egyértelműen kategorizálható.
2:29
HíradóFogalma sem volt a fogolycsere közben hazaszállított orosz kémek gyerekeinek, hogy oroszok
2024. augusztus 3. 19:12

Fogalma sem volt a fogolycsere közben hazaszállított orosz kémek gyerekeinek, hogy oroszok

Akaratuk ellenére lettek orosz-amerikai fogolycsere részei, mondta három orosz ellenzéki Németországban. Mindannyian legszívesebben visszamennének hazájukba azonnal, hogy egy szabad Oroszországért harcoljanak tovább. Közben az orosz elnök szóvivője elárulta: a fogolycsere keretében hazaszállított orosz kémek gyerekeinek fogalmuk sem volt, hogy ők oroszok, és a nyelvet sem beszélik.
2:32
HíradóHernádi Zsolt szerint nem kell üzemanyaghiánytól tartani
2024. augusztus 3. 19:01

Hernádi Zsolt szerint nem kell üzemanyaghiánytól tartani

Nem kell üzemanyaghiánytól tartani akkor sem, ha Ukrajna blokkolja a Barátság vezetéken érkező szállítmányokat – erről is beszélt a MOL elnöke pénteken Esztergomban. Hernádi Zsolt szerint ennél jóval előbb okozna gondot, ha a kormány újra ársapkát tenne az üzemanyagokra. A MOL elnöke a kormány különadóit is bírálta, ezek szerinte gazdasági visszaeséshez vezetnek majd.
3:16
HíradóNem tud mit kezdeni a rendőrség a fővárosban megjelenő kábítószeresekkel
2024. augusztus 3. 18:59

Nem tud mit kezdeni a rendőrség a fővárosban megjelenő kábítószeresekkel

A rendőrség önmagában nem tud mit kezdeni a belvárosban megjelenő drogosokkal. Az RTL Híradónak nyilatkozó kriminológus szerint civil szervezetekre, utcai szociális munkásokra van szükség, amelyekről az elmúlt években pénzhiány miatt lemondtak Magyarországon. Néhány napja mutattuk be az RTL Híradóban, hogy szinte élhetetlenné vált a fővárosban a II. János Pál pápa tér, mert azt hajléktalan drogosok és dílerek lepték el.
1:54
HíradóMagyar tűzoltók is dolgoznak az erdőtűz elfojtásán Észak-Macedóniában
2024. augusztus 3. 18:57

Magyar tűzoltók is dolgoznak az erdőtűz elfojtásán Észak-Macedóniában

Magyar tűzoltók is részt vesznek az Észak-Macedóniában tomboló erdőtüzek megfékezésében - egy 46 fős csapat már két napja segít az oltásban és a védekezésben. Hegyi falvak házait védik a lángoktól, egy központi bázison pedig az oltás koordinálásában segédkeznek. A forróság és a szél miatt gyorsan terjedő lángoknak már halálos áldozata is van a balkáni félszigeti országban.
1:52
HíradóDarázs csípte meg a házaspárt
2024. augusztus 3. 18:47

Darázs csípte meg a házaspárt

Rendőrök vittek kórházba egy házaspárt Keszthelyen, miután a férjet megcsípte egy darázs. A 42 éves férfinál volt ugyan adrenalininjekció, és be is adta magának, de a járőrök úgy látták, hogy feldagadt az arca, és nehezen vesz levegőt, ezért orvoshoz vitték. Az általunk kérdezett háziorvos szerint rovarcsípés esetén fontos, hogy sürgősséggel ellássák azt, akinek súlyos allergiás tünetei lesznek.
2:24
HíradóTöbb villamos is balesetet szenvedett Budapesten
2024. augusztus 3. 18:43

Több villamos is balesetet szenvedett Budapesten

Kórházba került egy huszonéves fiatal, miután autójával villamos elé kanyarodott tegnap délután az Üllői úton. Szemtanúk szerint a férfi amikor rájött, hogy összeütköznek, kiugrott a kocsiból. Egy lámpa nélküli kereszteződésben akart kisívben kanyarodni, valószínű, hogy nem vette észre a mögötte érkező villamost. A Flórián térnél egy figyelmetlen kamionos kanyarodott a sínekre, a villamosvezető azonnal vészfékezett, így tudta elkerülni, hogy belecsapódjanak a teherautóba.
5:13
FókuszBárdosi Sándor megküzdene Árpa Attilával a Sztárboxban: „Se az Attila, se Tenya nem jutott volna a döntőig, ha én ott vagyok”
2024. augusztus 2. 20:11

Bárdosi Sándor megküzdene Árpa Attilával a Sztárboxban: „Se az Attila, se Tenya nem jutott volna a döntőig, ha én ott vagyok”

Bárdosi Sándor a tavalyi Sztárbox első adásán is ott volt, és leginkább Árpa Attila és Nagy Ervin meccsére volt kíváncsi. Bárdosi azóta sokszor álmodik a ringről, különösen Árpára feni a fogát, hiszen mégis csak ő volt az, aki végül legyőzte Pintér Tibort, és a döntőben is bokszolt. Árpa Attilát szembesítette a Fókusz Bárdosi kijelentésével, a műsörvezető nem sokat késlekedett a válasszal. Méltó ellenfélnek tarja Bárdosit, tehát a labda most ismét Sanyinál pattog, kérdés, hogy felveszi-e a kesztyűt. 
6:52
Fókusz„Ezt a lányt mi már 2022-ben kiszúrtuk, hogy nem lány” – Kovács Kokó István megszólalt az algériai bokszolóról
2024. augusztus 2. 19:59

„Ezt a lányt mi már 2022-ben kiszúrtuk, hogy nem lány” – Kovács Kokó István megszólalt az algériai bokszolóról

Tavaly a világbajnokságon kizárták, az olimpián mégis indulhatott a nők között az algériai Imane Helif, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a játékokon nem működik együtt a Nemzetiközi Ökölvívó Szövetséggel. Olasz ellenfele sírva hagyta el a ringet. Kovács Koko István szerint a Hámori Luca és Imane Helif közötti mérkőzésnek nem szabadna megtörténnie. Nemcsak azért, mert igazságtalan, hogy a biológiailag férfi egy nővel küzdjön a győzelemért, hanem mert rendkívül veszélyes is. A Fókusz teljes riportjából a fenti videóban az is kiderül, hogyan értékelte olimpiai aranyát Kós Hubert. 
10:59
FókuszAnastacia a Fókusznak: Azt hittem, agydaganatom van, de csak klimaxoltam – tabudöntögető interjú a világsztárral
2024. augusztus 2. 19:34

Anastacia a Fókusznak: Azt hittem, agydaganatom van, de csak klimaxoltam – tabudöntögető interjú a világsztárral

Nagy sztárral nyitott a Paloznaki Jazzpiknik csütörtök este. Anastacia koncertjére tömegek voltak kíváncsiak, de a közönség szívét nemcsak a zenéjével nyerte el, hanem azzal, hogy a színpadról gratulált Kós Hubertnek az olimpiai aranyéremhez. A világhírű énekesnőnek nagyon bejött a magyar jazzfesztivál, a Fókusznak adott interjúban pedig annyira megnyílt, mint egy régen látott barátnő – egyebek mellett menopauzájáról is nyíltan beszélt. A fenti videóból az is kiderül, miért hasonlította Svájchoz Paloznakot. 
9:53
FókuszNagyot fordult a világ: 1936-ban még színház- és villamosbérlettel jutalmazták az olimpiai sikert
2024. augusztus 2. 19:27

Nagyot fordult a világ: 1936-ban még színház- és villamosbérlettel jutalmazták az olimpiai sikert

Tíz arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel tértek haza sportolóink az 1936-os berlini olimpiáról. Azon túl, hogy a büszke tömeg pajzsra emelte a versenyzőket, más elismerésben is részesültek a hatalomtól: egyes beszámolók alapján színház- és villamosbérlettel jutalmazták az olimpiai sikert. A 20. században legfőképpen erkölcsi elismerést kaptak az olimpikonok, az anyagi viszont erősen váratott magára. Ráadásul a század második felében a papíron amatőr sportolók 99 százaléka már profi volt. Hogy mennyit ér ma az olimpiai arany, kiderül a Fókusz összeállításából, amit a fenti videóban lehet megnézni. 
13:22
Fókusz„Tragikus, hogy 32 évesen daganatos beteg lettem, de egyben kaptam egy hatalmas lehetőséget”
2024. augusztus 2. 19:25

„Tragikus, hogy 32 évesen daganatos beteg lettem, de egyben kaptam egy hatalmas lehetőséget”

Orsi 32 évesen egy súlyos daganatos betegség miatt változtatott az életén, és megtalálta azt a hivatást, amely sokak számára irigylésre méltó: a Föld legizgalmasabb tájaira utazik, távoli kultúrákat ismer meg, búvárkodik a Maldív-szigeteken, és fókával játszik a tengerben. Hogy milyen megpróbáltatásokon kellett keresztül mennie a világutazónak, kiderül a fenti videóból.
2:07
HíradóA Nemzetiben megsérült színész ügyvédje: Ennek a balesetnek egy oka van, nem volt korlát ott, ahol kellett volna
2024. augusztus 2. 19:15

A Nemzetiben megsérült színész ügyvédje: Ennek a balesetnek egy oka van, nem volt korlát ott, ahol kellett volna

Sosem tudja majd rendesen használni a jobb kezét a Nemzeti Színház volt színművésze, aki a novemberi Rómeó és Júlia előadásán esett le a díszletről partnerével együtt. Horváth Lajos Ottó sérülései maradandók – derült ki a most elkészült orvosszakértői jelentésből, amelyről a Blikk írt elsőként. A színész ügyvédje az RTL Híradónak azt mondta, emiatt magasabb kártérítési összeget is kérhetnének, de nem teszik, mert mielőbbi megegyezést akarnak évekig tartó pereskedés helyett.