VIDEÓ

4:25
Reggeli„Most szembesültem vele, mit jelent ártéren lakni” – élőben a Római-partról
2024. szeptember 20. 10:58

„Most szembesültem vele, mit jelent ártéren lakni” – élőben a Római-partról

Horváth Vivien, Római-parti lakos most szembesült azzal, mit jelent ártéren élni: nem jár nekik állami segítség, azaz a védekezést magánúton kellett megoldaniuk. Vártak volna vízügyi szakértőket és a katasztrófavédelem embereit is, de nem jött hozzájuk senki, így a civilek pakolják a homokzsákokat is. A ház földszintjéről már kiköltöztek a lakók, az áramot pedig kikapcsolták, ezért generátorokkal oldják meg a világítást.  
5:26
ReggeliÍgy hatnak a csalók az érzelmeinkre, hogy kikapcsolják az online önvédelmünket
2024. szeptember 20. 10:29

Így hatnak a csalók az érzelmeinkre, hogy kikapcsolják az online önvédelmünket

A munkakeresés mindenki számára stresszes, így nem meglepő, ha az ember felkapja a fejét, ha egy igazán vonzó, szinte kihagyhatatlan állásajánlattal találja szemben magát. Az utóbbi időben viszont megnőtt az úgynevezett toborzási csalások száma is, amelyek során a vonzó munkalehetőség álcájával a csalók személyes vagy akár pénzügyi adatokat, sőt olykor még pénzt is kicsalnak az áldozataiktól. Wittinghoff Dániel, a Mastercard kiberbiztonsági vezetője beszélt arról, hogyan kerülhetjük el, hogy áldozatokká váljunk.
6:21
ReggeliA következő tíz napban Balaton nagyságú víz folyik le a Dunán, ezt akár hasznosíthatnánk is
2024. szeptember 20. 9:30

A következő tíz napban Balaton nagyságú víz folyik le a Dunán, ezt akár hasznosíthatnánk is

A víz gyors levezetése helyett, a víz megtartására kellene törekednünk – mondta a Reggeliben Raskó György, agrárközgazdász. Az árvíz okozta helyzetet lehetne a mezőgazdaság előnyére is fordítani, például azzal, ha a levonuló vizet vízgyűjtőkbe, tározókba terelnénk. Raskó György arról is beszélt, hogy a mostani árhullámból egy igen nagy területen lehetne megoldani az öntözést, ami azért lenne fontos, mert az elmúlt három évben 1500 milliárd forintot tett ki az aszálykár. A közgazdász szerint szerencsétlen dolog ölbe tett kézzel nézni, ahogy Magyarország elsivatagosodik.
5:40
ReggeliKiderült, melyik életkorban vagyunk a legboldogabbak
2024. szeptember 20. 9:17

Kiderült, melyik életkorban vagyunk a legboldogabbak

Több kutatás is bizonyítja, hogy az élet legboldogabb szakaszai a gyerekkorban és az időskorban vannak: a felmérések szerint 9 évesen és 70 évesen vagyunk a legboldogabbak. A gyerekekkel szemben ekkor még nincsenek nyomasztó elvárások, sokat vannak jelen a saját életükben, az időseknél pedig ez már a megszokott nyugdíjas állapot. Nemcsak a kor, hanem a földrajzi hely is befolyásolja, mennyire vagyunk boldogok. A Vas megyeiek a legboldogabbak az országban, a Nógrádiak a legkevésbé. Hogy mi alakítja a boldogságérzésünket és hogyan tanulhatjuk meg a jelenben élést, arról Kacsur Adrienn pszichológus beszélt.
7:21
ReggeliA terhességgel csökken a nők szürkeállománya egy kutatás szerint
2024. szeptember 20. 8:56

A terhességgel csökken a nők szürkeállománya egy kutatás szerint

A terhesség átmeneti és tartós változásokat is okoz a nők agyában – állítja egy nemrég készült kutatás. Például csökken a terhes nők szürkeállománya a várandósság alatt, de ennek valamennyi százaléka aztán helyreáll. Hogy a fiziológiai és hormonális változások mellett pontosan milyen neurológiai folyamatok zajlanak le terhesség idején az agyban, arról Dr. Kerepesi Csaba, a BioAgeAI kutatócsoport vezetője beszélt. A videóból az is kiderül, mit tehetünk az öregedés ellen.
8:22
ReggeliHol van a határa a kedvességnek és a szexizmusnak?
2024. szeptember 20. 8:53

Hol van a határa a kedvességnek és a szexizmusnak?

A kéretlen bók is már jóindulatú szexizmus, de az is annak számít, hogy a párizsi olimpia sportolónőiről olyan cikkek jelentek meg amiben a külsejük volt a fókuszban a teljesítményük helyett. A jóindulatú szexizmust gyakran olyanok is támogatják, akik egyébként nem értenek egyet a nemek közti diszkriminációval. Hogy mivé fajulhat ez a sokak által ártalmatlannak tűnő megkülönböztetés, arról Dr. Nógrádi Noá, nőjogi szakértő beszélt.
6:25
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanHerceg Erika 80 kilós pufi kislányként minden csínyt elkövetett, hogy többet ehessen
2024. szeptember 20. 8:00

Herceg Erika 80 kilós pufi kislányként minden csínyt elkövetett, hogy többet ehessen

Az X-Faktor korábbi mentora nehezen mondott igent Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban játékára, mert habár úgy érzi, jók a megérzései – így könnyedén lebuktathatná az árulókat –, gyilkosként meggyűlne a baja a hazugságokkal. Amiktől egyébként gyerekkoránban egyáltalán nem riadt vissza, ha az étel megszerzése volt a cél. Herceg Erika meditálással és imádkozással erősítette magát lelkileg a forgatások előtt, ugyanakkor azt vallja, hogy az ember sorsa előre meg van írva.
2:45
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanZdroba Patrik bízik benne, hogy Az Árulókban kiderül, hogy „nem olyan hülye gyerek, mint amilyennek tűnik”
2024. szeptember 20. 8:00

Zdroba Patrik bízik benne, hogy Az Árulókban kiderül, hogy „nem olyan hülye gyerek, mint amilyennek tűnik”

Zdroba Patrik szerint az emberek tudják róla, hogy egy bohókás, pozitív ember, aki semmit vesz igazán a szívére. Ez reményei szerint Az Árulókban is így lesz, viszont nem tagadja: szeretné, ha egy másik oldalára is fény derülne a játék során. „Fifikás csávó vagyok” – meséli magáról Patrik, aki úgy érzi ez a tulajdonsága segíti majd abban, hogy átlásson játékostársain. Persze, azt is tudja, hogy naivitása sok helyzetben hátráltathatja majd a műsorban.
4:48
Kabát FCKabát Peti füstölővel és hangterápiával tartott meditációt a játékosainak
2024. szeptember 19. 23:00

Kabát Peti füstölővel és hangterápiával tartott meditációt a játékosainak

A fizikai felkészítés mellett Kabát Peti szeretett volna egy kis mentális „edzést” is tartani a focistáinak. Az órára nem érkezett felkészületlenül, különféle kellékekkel próbálta elérni, hogy nyugalom és béke vegye körül a sportolókat, ami több-kevesebb sikerrel össze is jött neki. „Sokszor megfordult a fejemben, hogy mit művelünk itt?” – mondta Kendy a különös gyakorlatokról.
2:19
Kabát FC„A foci egy mentőöv volt életemben” – Remili Mohamed sokáig volt kitaszított, de a sport megmentette
2024. szeptember 19. 23:00

„A foci egy mentőöv volt életemben” – Remili Mohamed sokáig volt kitaszított, de a sport megmentette

A Kabát FC focistája, Zsombi segítséget kért Remili Mohamedtől, hogy gyakorolják egy kicsit a sport alapjait. Mielőtt belekezdtek volna az edzésbe, megnyíltak egymásnak. Zsombi elárulta, hogy mindig is kirekesztették a társai, ami Mohának sem volt újdonság, hiszen fiatal korában neki is hasonló elítéléssel kellett szembenéznie.
3:25
FókuszTim Robbins a saját darabját hozta el a debreceni Csokonai Nemzeti Színházba
2024. szeptember 19. 20:08

Tim Robbins a saját darabját hozta el a debreceni Csokonai Nemzeti Színházba

Tim Robbins egyszemélyben írta és rendezte a Topsy Turvy-t, magyarul a Ramazurit, amit a debreceni Csokonai Nemzeti Színház két estén át játszik. A darabot a koronavírus miatti lezárások ihlették. Hogy a vendégelőadás után lesz-e újabb darab, amit láthatunk Tim Robbinstól Debrecenben, arról csak sejtelmesen annyit mondtak a szervezők: várható még folytatás.
2:31
FókuszA futballpályára szegeződik minden szempár a Monacói Hercegségben – Magyarországon pedig az RTL+-ra
2024. szeptember 19. 20:05

A futballpályára szegeződik minden szempár a Monacói Hercegségben – Magyarországon pedig az RTL+-ra

Ma este, 21 órától a Monaco látja vendégül a katalán sztárcsapatot, a szezont lehengerlő játékkal kezdő FC Barcelonát az UEFA Bajnokok Ligája nyitófordulójának csütörtöki játéknapján. Ezzel a mérkőzéssel debütál az RTL+ BL csapatának két újabb tagja, Koppányi Gergely szakértő, aki jelenleg az MTK NB1-es labdarúgócsapatának játékosmegfigyelője, illetve Lisztes Krisztián is visszatér a Bajnokok Ligájába, ahol az 1995-96-os szezonban a Ferencváros játékosaként már letette a névjegyét. Az ő nevéhez fűződik az első magyar gól a sorozat történetében.
6:42
Fókusz„Az idei augusztusi árbevételem annyi volt, mint az egész éves” – így zárta az évet egy balatoni fagylaltozó tulajdonosa
2024. szeptember 19. 19:55

„Az idei augusztusi árbevételem annyi volt, mint az egész éves” – így zárta az évet egy balatoni fagylaltozó tulajdonosa

Az elmúlt hetekben egymásnak teljesen ellentmondó információk jelennek meg arról, hogyan sikerült a nyár a Balatonnál: egyes cikkek elképesztő sikerről számolnak be, mások pedig azt írják, hogy a magyarok egyre kevésbé találják vonzónak az ország legnépszerűbb turisztikai célpontját. A Fókusz stábja felkerekedett, hogy kiderítse, valójában hogyan zárták a főszezont a balatoni vállalkozók. 
4:58
FókuszAz Árulók - Gyilkosság a kastélyban második évada váratlan fordulatokkal tér vissza hétfőtől az RTL-en
2024. szeptember 19. 19:42

Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban második évada váratlan fordulatokkal tér vissza hétfőtől az RTL-en

Már csak négyet kell aludni ahhoz, hogy kiderüljön, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-reality legújabb évadában. Jövő hét hétfőn mindenki ártatlanként érkezik meg a kastélyba. De a kerekasztalnál egy csapásra minden megváltozik. Árpa Attila kijelöl pár hírességet, akik innentől az árulók szerepébe bújnak.
4:45
FókuszEzek voltak az elmúlt évtizedek legpusztítóbb árvizei
2024. szeptember 19. 19:40

Ezek voltak az elmúlt évtizedek legpusztítóbb árvizei

A Duna vízszintje óráról órára emelkedik, ezrek vesznek részt most is az árvízi védekezésben, Budapesten szombat délután lesz legmagasabb a vízállás. Ám 2013-ban a mostaninál is nagyobb árvízzel kellett megküzdeni a Dunán. Az áradó Tisza félelmetes erejéről Petőfitől azok is hallottak, akik nem éltek soha a folyó közelében. A szegedieknek 2006-ban komolyan meg kellett küzdeniük a folyóval, hogy ne árassza el a várost. A legnagyobb árvízekben emberek százezrei haltak meg a huszadik században is.    
4:21
FókuszVetkőzéssel szégyenítette meg egy tanárnő az elsős diákokat Nyírmeggyesen, csak a bugyi maradhatott rajtuk
2024. szeptember 19. 19:37

Vetkőzéssel szégyenítette meg egy tanárnő az elsős diákokat Nyírmeggyesen, csak a bugyi maradhatott rajtuk

Egy 9 éves kislányt öt fiúval együtt arra utasította az osztályfőnöke, hogy vetkőzzenek alsóneműre az osztály előtt egy nyírmeggyesi iskolában. A tanár így büntette őket azért, mert fogócskáztak az iskola aulájában. Szülei hónapokon át nem tudtak róla, mi történt az osztályteremben, végül egy másik szülő jelezte, hogy valami nagy baj történt, ekkor a kislány is megnyílt a szüleinek. A pedagógus nem kért bocsánatot az esetért, és egyelőre az igazgató sem adott választ arra, hogy milyen következményekkel járnak a történtek.
2:01
HíradóUnokájáért akart bosszút állni a nagymama – balul sült el az eset
2024. szeptember 19. 18:40

Unokájáért akart bosszút állni a nagymama – balul sült el az eset

Bosszút akart állni a nagymama az unokája haláláért, akit tavaly novemberben öltek meg. A nő és élettársa a gyilkossággal gyanúsított férfi apján akart elégtételt venni. Egy pesterzsébeti piacon támadtak rá. A bűncselekmény azonban balul sült el. Rossz embert támadtak meg, ráadásul egyikük egy karácsonyfatalpban elbotlott, majd a járókelők lefegyverezték. A nagymama és élettársa ellen is eljárás indult.
3:07
HíradóSoha nem szégyellte magát ennyire: osztályfőnöke egy szál bugyira vetkőztethette a többi gyerek előtt
2024. szeptember 19. 18:34

Soha nem szégyellte magát ennyire: osztályfőnöke egy szál bugyira vetkőztethette a többi gyerek előtt

Szégyellte magát és félt, hogy újra meztelenkednie kell az osztály előtt – ezzel indokolta Híradónknak egy 9 éves kislány, hogy miért nem szólt a szüleinek arról, hogy öt másik fiúval együtt arra utasította őket az osztályfőnökük, hogy vetkőzzenek alsóneműre az osztály előtt egy nyírmeggyesi iskolában. A tanár így büntette őket azért, mert fogócskáztak az iskola aulájában. Az esetről az ATV számolt be először. A szülők csak idén nyáron tudták meg, mi történt tavaly a tanév végén. A rendőrség nyomoz.
1:17
HíradóOrbán Viktor is elismerte: a vízügyesek bérezése rendkívül alacsony
2024. szeptember 19. 18:28

Orbán Viktor is elismerte: a vízügyesek bérezése rendkívül alacsony

Több diplomával és akár évtizedes tapasztalattal rendelkező vízügyes szakemberek megalázó fizetésekért dolgoznak – ezt mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Partizánnak adott interjújában. A miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján elismerte, hogy „a vízügyeseknek a bérezése az rendkívül alacsony, vékony, gyenge”. A kormányfő 2025-től ígért béremelési programot a vízügyes szakembereknek.
3:12
HíradóSorra kapcsolja ki az áramot az EON az elöntött területeken: 1400 háztartásban nincs villany
2024. szeptember 19. 18:24

Sorra kapcsolja ki az áramot az EON az elöntött területeken: 1400 háztartásban nincs villany

Már 150 helyen kapcsolta le biztonsági okokból az EON az áramot az árvíz miatt. Csaknem 1400 háztartásban nincs villany. A Dunakanyarban a legtöbb helyen elkészültek a gátak, a legnagyobb gond továbbra is az ártéri ingatlanokkal van. Dunabogdányban van, ahova a szennyvíz is beömlik.  Esztergomban pedig lakóházakat és intézményeket is elöntött már a folyó.
13:34
ReggeliShane Tusup letatázta ellenfelét, a verbális adok-kapok már elkezdődött
2024. szeptember 19. 13:35

Shane Tusup letatázta ellenfelét, a verbális adok-kapok már elkezdődött

A beszólogatás akkor indult be, amikor a Sztárbox-meccsre készülő Shane Tusup többször is lenagypapázta nála csupán hat évvel idősebb ellenfelét, a volt válogatott labdarúgó Torghelle Sándort. Tusup az amerikai fociban szerzett tapasztalatai miatt régóta tudja magáról, hogy jól állja az ütéseket, az viszont számára is új és furcsa élmény volt, hogy most vissza is kell adnia a pofonokat. Az amerikai úszóedző és vállalkozó születése óta versengő alkat, akit sportra neveltek, így kizártnak tartja, hogy megelégedjen a részvétellel. A Reggeliben elmondta, hogy eredményét kislányának ajánlja, és azt is elárulta, miért váltott többször edzőt.
3:12
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanMehringer Marcell úgy érzi, fiatal kora ellenére is vezető egyéniség lesz Az Árulókban
2024. szeptember 19. 13:20

Mehringer Marcell úgy érzi, fiatal kora ellenére is vezető egyéniség lesz Az Árulókban

Mehringer Marcell világéletében központi figura volt minden társaságban, ahol megfordult, és szerinte ez a műsorban sem lesz másképp. Annak ellenére, hogy a zenész kényelmesen mozog bármilyen közegben, biztos benne, hogy nagy lesz a korkülönbség közte és játékostársai között, ami kihívást jelenthet majd a kommunikációban. Marci azonban édesanyja szerint igazi túsztárgyaló, aki bármennyit képes beszélni a semmiről, ami egy árulásoktól hemzsegő játékban még kapóra jöhet neki.
4:55
Az Árulók – Gyilkosság a kastélybanBíró Bea szerint telepátiája sok mindenen átsegíti majd Az Árulókban
2024. szeptember 19. 13:20

Bíró Bea szerint telepátiája sok mindenen átsegíti majd Az Árulókban

Bíró Bea és testvére egypetéjű ikrek, ami szerinte fontos lehet majd Az Árulókban. Az egykori modell ugyanis biztos benne, hogy a testvére és közte lévő kötelék miatt sokkal jobban átlát az embereken. A játékban persze nemcsak ezt sejti előnyének, hanem a maximalizmusát is: ha feladatot kap, 100 százalékosan teljesíti. Éppen ezért biztos benne, hogy nem fog zokogásban kitörni, ha le kell gyilkolnia a játékostársait. Extra videónkban azt is elárulja, hogy az előző évadban gyilkosként remekelő párja, Törőcsik Dani milyen tanácsokat adott neki.
5:50
ReggeliGergő gazda és Kíra között a tavalyi műsor óta dúl a szerelem – már közös otthonukat építik
2024. szeptember 19. 12:57

Gergő gazda és Kíra között a tavalyi műsor óta dúl a szerelem – már közös otthonukat építik

Hétfőn elindul az RTL nagy sikerű társkereső realityjének 7. évada. Gergő gazda és Kíra a Házasodna a gazda 6. évadában találtak egymásra, és azóta is dúl a szerelem közöttük. Velük beszélgetünk a Reggeliben, ahol azt mondták, „ha szikra nincs, akkor semmi sincs”. Erdélyben kezdtek új életet, már közös otthonukat építik. 
6:39
ReggeliKaiser Ferenc: Összehangolt izraeli titkosszolgálati akciónak tűnik a csipogós robbantás
2024. szeptember 19. 12:18

Kaiser Ferenc: Összehangolt izraeli titkosszolgálati akciónak tűnik a csipogós robbantás

A Hezbollah libanoni militáns csoport több tucat tagja súlyosan megsebesült, miután felrobbantak a kommunikációra használt eszközeik. Sok gyerek, egy nő és orvosok is megsérültek a támadásban, amivel Izrael súlyos csapást tudott mérni a Hezbollah kommunikációs hálózatára. Kaiser Ferenc egyetemi docens, biztonságpolitikai szakértő a Reggeliben valószínűsítette, hogy az eszközöket már eleve úgy tervezték, hogy beleépítették a bombákat, és egy megadott parancsra egyszerre robbantak fel. 
5:54
ReggeliCukiság helyett eredeti gondolatokat, letehetetlen, feledhetetlen történeteket várnak a mesepályázatra (X)
2024. szeptember 19. 11:13

Cukiság helyett eredeti gondolatokat, letehetetlen, feledhetetlen történeteket várnak a mesepályázatra (X)

Idén negyedik alkalommal írják ki a TETT-mesepályázatot, amellyel a diákok olyan készségeket fejleszthetnek, mint a kreatív írás és a precíz gondolkodás. Bajzáth Máriával és Prof. Dr. Szántay Csabával beszélgetünk a kezdeményezésről a Reggeliben – a többi közt arról is, hogy ki az ihletadója a pályázatnak, mi a célja, kik értékelik, milyen műveket várnak, kik és meddig pályázhatnak. A pályaműveket a TETT mesepályázat oldalán lehet feladni.
5:42
ReggeliBíró Bea: Erős Antónia nagy példaképem, egész gyerekkoromban híradós akartam lenni
2024. szeptember 19. 11:02

Bíró Bea: Erős Antónia nagy példaképem, egész gyerekkoromban híradós akartam lenni

Bíró Bea influenszer is látható lesz hétfőtől Az Árulók második évadában. Párja, Törőcsik Dani az első évadban szerepelt, és számos jó tanáccsal látta el. A Reggeliben Bea arról is mesélt, milyen volt látnia szerelmét a Sztárbox ringjében. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban szeptember 23-tól látható az RTL-en, a krimi-reality epizódjai az RTL+ Premium csomagban is bármikor visszanézhetők reklámok nélkül.
7:27
Reggeli„Az összeg csak nagynak tűnik” – 240 milliós kártérítést kaptak az óvodában félrenyelt répa miatt
2024. szeptember 19. 10:16

„Az összeg csak nagynak tűnik” – 240 milliós kártérítést kaptak az óvodában félrenyelt répa miatt

Több mint 240 millió forintos kártérítést ítéltek meg egy lebénult kisfiú családjának. A gyerek 3 éves volt, amikor 2013-ben félrenyelt egy répadarabot egy fővárosi óvodában. A kisfiú oxigénhiányos állapotba került, lebénult, és értelmileg is sérült lett. A család kártérítésért perelt, ügyükben 11 év után hozott döntést a Kúria. A Reggeliben a család jogi képviselőjével, Dr. Tatár Borisszal beszélgetünk arról, miért húzódott ilyen sokáig a per, mi alapján állapították meg az óvoda felelősségét, változtattak-e azóta az étkeztetésen az óvodában, és miért nem számít valójában nagynak a megítélt összeg.  
2:42
ReggeliÉlőben mutatjuk a szentendrei mobilgátat, hétvégén a tetejéig fog érni a víz
2024. szeptember 19. 9:46

Élőben mutatjuk a szentendrei mobilgátat, hétvégén a tetejéig fog érni a víz

Szondi Vanda a Reggeliben Szentendréről jelentkezett. Jól látszik a felvételeken: ha nem lenne mobilgát, a víz az egész belvárost elárasztotta volna. A tetőzés hétvégére várható, azzal számolnak, hogy még egy-másfél métert emelkedik a vízszint. Hogy hova várnak még önkénteseket, milyen lezárásokra lehet számítani, és hol lehet áramszünet az árvíz miatt, az is kiderül a videóból.
3:23
ReggeliKisoroszit egy hétig biztosan elzárja a víz: van, aki nem tud munkába, iskolába járni
2024. szeptember 19. 9:42

Kisoroszit egy hétig biztosan elzárja a víz: van, aki nem tud munkába, iskolába járni

A 2024-es árvíz a Duna menti települések nagy részét komoly védekezésre kényszeríti. A Szentendrei-szigeten fekvő Kisoroszi várhatóan nyolc napig nem lesz megközelíthető közúton, és a komp közlekedése is veszélyben van. A település lakosai a rutinos védekezők vezetésével összefogtak, hogy felkészüljenek az áradásra. A Reggeliben Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere mondta el, hogyan oldják meg az élelmiszer-ellátást, és mire lehet számítani az elkövetkezendő napokban.
3:22
ReggeliÉlő bejelentkezés Szentendréről: hosszú tetőzésre kell számítani, a második árhullám viszont elmarad
2024. szeptember 19. 8:53

Élő bejelentkezés Szentendréről: hosszú tetőzésre kell számítani, a második árhullám viszont elmarad

Szondi Vanda élőben jelentkezett a Reggeliben Szentendréről, ahol a Duna már elnyelte a parti sétányt. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság bejelentette, hogy alacsonyabb lesz az árhullám, mint a 2013-as történelmi árvíz, viszont hosszú tetőzésre kell számítani az osztrák hóolvadás miatt. Akár egy-másfél hétig is nagyon magas lehet a vízállás a Dunán, viszont úgy néz ki, második árhullámra nem kell számítani, mert Ausztriában nem voltak nagy esőzések. Az árvízi védekezéssel a legtöbb helyen teljesen készen vannak, a munka viszont nem áll meg, figyelni kell ugyanis, hogy áttör-e valahol a víz. 
4:01
FókuszMi köze lehet egy magyar cégnek a Hezbollah terrorszervezet tagjainál felrobbant csipogókhoz?
2024. szeptember 18. 20:06

Mi köze lehet egy magyar cégnek a Hezbollah terrorszervezet tagjainál felrobbant csipogókhoz?

Az egész világot bejárta a hír, hogy egy magyar mikrovállalkozás gyárthatta és forgalmazhatta azokat a személyhívókat, amelyek tegnap a Hezbollah terrorszervezet több ezer tagjánál robbantak fel egyszerre. Azóta olyan hírek is megjelentek, amelyek szerint egy bolgár cég adta tovább ezeket a Hezbollahnak. A robbanóanyagot a csipogók műanyag fedőlapja alá építhették be.