ŰRVERSENY

Holdverseny újratöltve? A NASA csúszik, Kína előzhet

Holdverseny újratöltve? A NASA csúszik, Kína előzhet

Tudomány-TechHoldon robbantott hidrogénbombával akarták megmutatni Moszkvának, hol lakik az Úristen
2023. május 24. 16:31

Holdon robbantott hidrogénbombával akarták megmutatni Moszkvának, hol lakik az Úristen

A hidegháborúban a szemben álló felek, ha úgy érezték, hogy lemaradtak valamiben, elkezdtek őrült terveket gyártani, hogy valamit villantsanak. Amikor a Szovjetunió sikeresen pályára állította a Szputnyikot, Washingtonban nagyon idegesek lettek, mégis elvetették az első ötletet, hogy lelőjék az ellenség műholdját. Inkább akkora nukleáris győzelmet akartak aratni, hogy a Földről is látszódjon. Szó szerint. 
28:43
Magyarul BalóvalÚjraéledő verseny az űrért
2018. december 22. 1:55

Újraéledő verseny az űrért

Akar ön negyedmillió dollárért 1-2 év múlva rövid űrutazást tenni? Majdnem ezres a várólista. Igyekszünk hagyományt teremteni abból, hogy év végén vagy év elején egyszer megpróbáljuk megérteni, hol tart az ember a világűr meghódításában. Ez persze egyre nehezebb – nem is olyan régen még címlapos szenzáció volt egy-egy űrhajó indítása, ehhez képest ugyan mostanra csúcsforgalom van, de a világűr akkora, hogy…senki nem tudja, mekkora. Azt reméljük, Kiss László csillagász segít eligazodni.