Itt a régi-új amerikai pánik: orosz atom az űrből

Mint arról azt rtl.hu is hírt adott, február 14-én amerikai kongresszusi képviselők egy csoportja arra kérte Joe Biden elnököt, hogy oldja fel egy aggasztó titkosszolgálati jelentés titkosítását, és tájékoztassa a közvéleményt egy súlyos nemzetbiztonsági fenyegetésről, amelyet Oroszország jelenthet az Egyesült Államok számára.

A kérést Mike Turner ohiói republikánus képviselő, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke terjesztette az elnök elé, azzal, hogy a CIA jelentésében foglalt információk súlyosan destabilizáló hatásúak lehetnek.

A Képviselőház Hírszerzési Bizottsága a kongresszus valamennyi tagja számára elérhetővé tett olyan információkat, melyek egy súlyos nemzetbiztonsági fenyegetéssel kapcsolatosak. Arra kérem Biden elnököt, hogy szüntesse meg a fenyegetéssel kapcsolatos minden információ titkosítását, hogy a kongresszus, a kormányzat és szövetségeseink nyíltan megvitathassák a fenyegetésre való reagáláshoz szükséges lépéseket

– fogalmazott a szerdai közlemény.

Ismerős pánik

Mike Turner rövid és rejtélyes közleményére azonnal felkapta a fejét a média, és nem sokkal később már arról szóltak a meg nem erősített híradások, hogy az ügy az oroszok űrrel kapcsolatos képességeivel, sőt: orosz nukleáris űrhadviseléssel kapcsolatos. Ebben pedig együtt van minden pánikkeltésre alkalmas szó, ami a lapok címoldalára kívánkozik:

OROSZ ATOM AZ ŰRBŐL.

Gyakorlatilag 1984 köszönt vissza ezzel egy szempillantás alatt. Ebben az évben alakult meg Ronald Reagan kezdeményezésére a Strategic Defense Initiative (SDI), azaz az Egyesült Államok stratégiai védelmi kezdeményezése, aminek fő célja földi és űrbéli telepítésű fegyverrendszerek kifejlesztése volt a szovjetek stratégiai interkontinentális ballisztikus atomrakétái ellen. 

1984-ben a hírek tömkelege szólt arról, hogy az USA és a Szovjetunió már az űrbéli háborúra készülnek, az esti híradóban látványos animációkkal mutatták be, hogyan lődöznek majd egymásra a katonai műholdak, hogyan támadják egymást a nagyhatalmak földi és űrbéli telepítésű fegyverek változatos arzenáljával. 

Negyven évvel később ezek a képek villantak a szemeink előtt, és a közösségi médiának hála a Facebookon, Twitteren, mindenütt.

A kezdeti találgatások alapvetően három lehetőséget vázoltak fel:

• az oroszok rendelkeznek vagy hamarosan rendelkezni fognak földi célpontok ellen űrből indítható nukleáris fegyverekkel,
• az oroszok rendelkeznek vagy hamarosan rendelkezni fognak földi indítású, a repülés egy szakaszán föld körüli pályára álló, majd onnan célra vezetett támadó fegyverekkel (Fractional Orbital Bombardment System, FOBS),  
• az oroszok rendelkeznek vagy hamarosan rendelkezni fognak ellenséges műholdak megsemmisítésére alkalmas űrfegyverekkel (anti-satellite, ASAT).

Az amerikai lapok – köztük az ABC News és a CNN is – hírszerzési forrásokra hivatkozó értesülései szerint az oroszok nukleáris műhold-elhárító rendszer űrbe való telepítésén dolgoznak, tehát a harmadik pont tűnik jelenleg a legvalószínűbb forgatókönyvnek.

A kedélyeket kissé lehűtendő már az is kiderült, hogy a szóban forgó orosz nukleáris űrtechnológia egyelőre nem jelent közvetlen veszélyt az Egyesült Államokra vagy annak érdekeire. Ebből arra lehet következtetni, hogy az USA hírszerzése szerint egyelőre a tervezőasztalon, vagy legfeljebb a kutatás-fejlesztés korai szakaszában létezik a dolog, azaz jelenleg nem kering a Föld körül olyan titkos orosz katonai műhold, amely képes más nemzetek műholdjai elleni célzott támadásra.

Atom az űrben, de milyen atom?

A Breaking Defense összefoglaló elemzése szerint egyelőre még az sem világos, hogy a rejtélyes „nukleáris műhold-elhárító rendszer” esetében a nukleáris pontosan mit is takar: nukleáris meghajtású műholdakat vagy nukleáris ASAT-fegyverrel felszerelt műholdakat. De bármi is legyen az új fenyegetés pontos természete, Joe Biden elnök komolyan veszi azt, közölte John Kirby, a Fehér Ház szóvivője.

A fenti két szcenárió közül az a valószínűbb, hogy Oroszország nukleáris meghajtású ASAT-képességekkel felszerelt műhold fejlesztésén dolgozik, legalábbis a józan ész ezt sugallaná. A másik verzió ugyanis, ami szerint nukleáris ASAT-fegyverről lenne szó, nem igazán életszerű. Egy ilyen űrfegyver elvileg úgy működhetne, hogy a Föld körüli pályán keringő platfomról atomtöltetet indítana és robbantana a célba vett műholdak, űrállomások térségében. Az atomrobbanással járó elektromágneses impulzus, hő- és ionizáló hatás pedig elpusztítaná az ellenséges űreszközöket.

Ez a szélsőséges űrháborús fantáziák szintjén tetszetős agresszorstratégiának tűnhet, azonban már régóta tudni lehet, hogy föld körüli pályán atomtöltetet robbantani nem jó ötlet. És ez nem elmélet, a nukleáris fegyverkezési verseny leghevesebb éveiben ugyanis 

az Egyesült Államok és a Szovjetunió magaslégköri és űrbéli atomrobbantásokkal is kísérletezett. 

Ezt már lejátszották hatvan évvel ezelőtt

Az Egyesült Államok ötször robbantott atomtöltetet az űrben: ezek voltak az 1958-as Argus I-II-III kísérletek, egyenként 1,7 kilotonnás, 200, 240 és 540 kilométeres magasságban felrobbantott töltetekkel, illetve az 1962-es Checkmate (7 kilotonna, 147 kilométeren) és a legnagyobb, a Starfish Prime (1,5 megatonna, 400 kilométeren). Ezek mellett négy szovjet, a Kapusztyin Jar rakétabázisról indított, 150 és 300 kilométer közötti magasságokban végrehajtott tesztrobbantásról lehet tudni. 

Az akkori tesztek fő konklúziója az volt, hogy a Föld körüli pályán felrobbantott atomtöltet olyan sugárzási övezetet hagy maga után, ami hónapokig megmarad és széles körben veszélyeztet minden arra haladó űrszerkezetet – válogatás nélkül. Amikor ezek a tesztek zajlottak, műholdak tucatjai hibásodtak meg részlegesen vagy teljesen, pedig akkor a mainál nagyságrendekkel kevesebb műhold keringett még a Föld körül.

Tehát ha ma nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétát lőne ki egy orosz műhold egy amerikai műholdra, azzal megvalósulna az ágyúval verébre helyzet: lehet hogy a célpont megsemmisülne, de hatalmas, akár több száz kilométeres sugarú térrészben más műholdak százai is károsodhatnának, beleértve az orosz űreszközöket is. Napjainkban, amikor két kutatási célú űrállomás tíz űrhajóssal, valamint több mint hétezer műhold kering a Föld körül, műholdas internetet, GPS-t, időjárási adatokat és annyi minden mást is szolgáltatva, az ilyen jellegű hadviselés szinte minden országot negatívan érintene, így Oroszországot is. 

Ehhez kapcsolódó tényező, hogy 1967-ben a Szovjetunió és az USA is aláírta a nemzetközi űrjognak első keretét nyújtó világűrszerződést, ami tiltja az űrben történő atomrobbantást. Az Outer Space Treaty (hivatalos magyar nevén: „Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket”) nevű nemzetközi egyezmény fő rendelkezése, hogy az aláíró felek vállalták, hogy nem telepítenek tömegpusztító fegyvereket sem az űrbe, sem más égitestekre. 

A világűrszerződés jelenleg is érvényben van, 2023-ban 114 ország és szervezet van az aláírók között. Arra utaló jelzés egyelőre nem érkezett a Kreml részéről, hogy Oroszország tervezi-e e szerződés felmondását, bár ami azt illeti, sok diplomáciai elemző arra figyelmeztet, hogy az Ukrajna ellen 2022 februárjában megindított totális háború ideje alatt Moszkva már egy sor nemzetközi egyezményt vett semmibe, így nem feltétlenül érdemes abban bízni, hogy Vlagyimir Putyin pont az Outer Space Treaty megállapodásait tartaná innentől kötelezőnek magára nézve.

Fúziós hajtómú vagy plutóniumos elem?

A valószínűbb verzió, hogy orosz űrmérnökök vagy nukleáris meghajtású vagy nukleáris energiával működő műholdon, illetve egy arra telepített műholdelhárító (ASAT) fegyver fejlesztésén dolgoznak. Egy ilyen katonai műhold megépítéséhez elég sok műszaki feltétel adott.

Nukleáris hajtóművel viszonylag régen is folytak már kísérletek, elvileg többféle módon is fel lehet használni az atomenergiát űrhajók, műholdak hajtására. A gyakorlatban azonban ezek a fúziós űrtechnológiák még nem terjedtek el, bár a várakozások szerint a mélyűri felfedezésekhez, így a Marson túli bolygók eléréséhez például elengedhetetlenek lesznek az atomreaktorokkal működő hajtóművek. Egy Föld körül keringő műholdhoz azonban ilyen fúziós hajtóműre nem igazán van szükség, sem költség, sem teljesítmény szempontjából nem indokolt.

Fedélzeti áram előállítására viszont már bevett módszer a kis nukleáris energiaforrások használata az űrkutatásban, az űriparban. Ilyen plutóniummal működő radioizotópos termoelektromos generátorok látják el energiával például a NASA Voyager űrszondáit vagy a jelenleg működő Mars-járó robotjait is. Ezek lényege, hogy az ilyen generátorban nem történik fúziós reakció, hanem a szerkezet a plutónium lassú bomlása közben keletkező hőt alakítja át afféle speciális elemként elektromos energiává. Ez azért praktikus, mert az ilyen „elem” élettartama kellően hosszú, és használatával nincs szükség bonyolult és sérülékeny, rendszeresen a Nap felé irányított napelemekre. 

Ebben a tekintetben tehát nincs semmi különösebben félelmetes abban, ha az orosz űrügynökség hasonló technológia fejlesztésén ügyködik. (Legfeljebb amiatt lehet izgulni, hogy egy ilyen nukleáris elemmel felszerelt műhold ne zuhanjon vissza a Földre, mint arra volt már precedens, és ami miatt a világ műholdgyártó országai nem is szoktak Föld körül keringő műhold fedélzetére ilyen áramforrást telepíteni.) 

Ami az ASAT-képességeket illeti, a fenti spekulációkhoz képest nagyobb homályban tapogatózunk. Ellenséges műhold működésének megzavarására, a műhold károsítására, megsemmisítésére egy sor működőképesnek ígérkező elképzelés van a kinetikus impaktoroktól kezdve a hagyományos robbanófejes rakétákon keresztül rádiófrekvenciás vagy mikrohullámú zavaráson át a lézeres vagy elektromágneses impluzusokig. 

Hogy Oroszország a fentiek közül kísérletezik-e valamin, vagy esetleg teljesen új, eddig ismeretlen technológián dolgozik, egyelőre nem világos, és amíg ez ki nem derül, addig a Nyugat joggal aggódhat az űrbéke sérülékenysége miatt. 

Egy biztos: a Russian Space Web adatai szerint oroszok tavaly szeptember óta öt olyan rakétát lőttek fel, amik titkos katonai műholdakat állítottak pályára. Közülük a Kosmos-2570 talán a legfurcsább, ami a hírek szerint pályára állása után több kisebb objektumot is kibocsátott magából. A feltételezések szerint nem kizárt, hogy ezek az alműholdak manőverezésre is képesek, így további fejlesztések után műholdellenes tevékenységre is használhatók a jövőben.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon mindez egy újabb olyan lépés, ami elvezethet a III. világháború kitöréséig? Azzal, hogy 2022. február 24-én Oroszország letámadta Ukrajnát, megint elkezdődött egy hidegháborús időszak, amiről az RTL Fókusz nemrég politikai elemzőt és külpolitikai szakértőt is megkérdezett:

Nyitókép: SDI/US Air Force/Wikimedia Commons