TÜNTETÉS

9:05
Házon kívülOrszágos sztrájkkal és útlezárással fenyegetnek a dühös tüntetők
2019. január 8. 22:10

Országos sztrájkkal és útlezárással fenyegetnek a dühös tüntetők

Hiába volt nagyon hideg és hiába esett a hó, jó sokan kimentek szombaton a szakszervezetek, az ellenzéki pártok és civilek közös tüntetésére. Találkoztunk húsüzemben dolgozó házaspárral, egyetemista sráccal, DK-s asszonnyal, akinek a jobbikosokkal sincs már baja, szóval sokféle ember vonult a Hősök terétől a Kossuth térig. Ez volt az a tüntetés, aminek a végén sztrájkot és útlezárásokat is bejelentettek, ha a kormány nem teljesíti a követeléseket.
0:30
HíradóTöbb városban is tüntettek a túlóratörvény ellen
2019. január 5. 18:40

Több városban is tüntettek a túlóratörvény ellen

Nem csak Budapesten, országszerte tartottak vagy tartanak még most is tiltakozó akciókat a kormány és a túlóratörvény ellen. Hódmezővásárhelyen pár száz ember gyűlt össze az önkormányzat előtti téren, ott volt Márki-Zay Péter, a város független polgármestere is. Emellett Debrecenben, Szolnokon, Komlón, Tapolcán és Békéscsabán is szerveztek tüntetést. Nyíregyházán félpályás útlezárással tiltakoztak. Tegnap Szegeden több ezren vonultak az utcára, és Szombathelyen is demonstráltak.
0:43
Híradó"ÚJ ellenzék született"
2018. december 21. 23:32

"ÚJ ellenzék született"

Véget ért az ellenzéki pártok és szakszervezetek közös tüntetése a Sándor palota előtt. A tüntetők a Kossuth térről vonultak fel a várba, hogy a köztársasági elnök hivatala előtt tiltakozzanak, amiért Áder János aláírta az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett, túlórákról szóló jogszabályt. Felszólalt az összes parlamenti ellenzéki párt, több szakszervezet és civilszervezet képviselője.
2:24
Híradó8 évre is börtönbe kerülhet egy tüntető diák
2018. december 19. 18:46

8 évre is börtönbe kerülhet egy tüntető diák

Kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kaphat egy kanadai-belga állampolgárságú diák, akit azzal gyanúsítanak, hogy a rendőrök felé rúgott és ütni is próbált a múlt szerdai tüntetésen. Hatóság elleni csoportos erőszak miatt indult ellene eljárás. A CEU-n tanuló diák ezt tagadja, szerinte a tömegben elveszítette az egyensúlyát, és ezért zuhant be a rendőrsorfal mögé. Az Országgyűlés sajtófőnöke szerint a Parlamentben és környékén többmillió forintos kár keletkezett a tüntetések alatt.
9:15
Házon kívül476 médium került egy kormányközeli alapítványhoz
2018. december 18. 23:20

476 médium került egy kormányközeli alapítványhoz

A tüntetőknek az állami médiával van bajuk, de közben egy csomó magánkézben lévő médium is nagyon közel áll a kormányhoz. Ezek eddig különböző tulajdonosokhoz tartoztak, például Mészáros Lőrinchez vagy Habony Árpádhoz, de nemrég egy kézben összpontosultak, egy alapítványnál. Nem mind politizálnak, de amelyek igen, azok jószerivel csak a kormány üzeneteit közvetítik. 
2:35
HíradóCsütörtöki tüntetés: füstgránátok és könnygáz
2018. december 14. 18:32

Csütörtöki tüntetés: füstgránátok és könnygáz

Több száz készenléti rendőr védte tegnap a Parlament épületét a Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet által szervezett demonstráció után. A tüntetők egy csoportja egy időre lezárta a Margit-hidat, megbénította a budai rakpart, a Lánchíd, az Andrássy út és a nagykörút forgalmát is. Az általuk rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály ellen demonstrálók üvegekkel dobálták a rendőröket, és megpróbálták áttörni a kordont is, ezért a rendőrség könnygázt és paprikasprayt vetett be. A DK szerint rendőri túlkapás történt, míg a Fidesz azt állítja: Soros György hálózata szervezi a tüntetéseket. A tüntetésről még több képet ITT talál.
8:03
Házon kívülElkísértük az Audi-gyár munkásait, akik a rabszolgatörvény ellen tüntettek
2018. december 11. 23:25

Elkísértük az Audi-gyár munkásait, akik a rabszolgatörvény ellen tüntettek

Győrből három busznyi ember indult szombat hajnalban Budapestre, hogy odaérjenek a 10-kor kezdődő demonstrációra a Parlament elé. A győri Audi gyár melósai izgatottak voltak, sokan először mentek tüntetni, most érezték először azt, hogy az ő bőrükre megy a játék. Ők és még sok ezer ember az úgynevezett rabszolgatörvény ellen jött tüntetni, azzal a reménnyel, hogy még tudnak tenni valamit a törvénymódosítás ellen.
1:54
HíradóTojással dobálták meg a Fidesz székházát
2018. október 24. 18:30

Tojással dobálták meg a Fidesz székházát

Az állami média és a Fidesz székházát is tojással dobálták meg tüntetők kedd este. A fővárosban hatalmas volt a rendőri készültség. Az MTVA épülete elé először a Jobbik, aztán a közös baloldali tüntetés résztvevői hirdettek tiltakozást. Szerintük a közpénzből fenntartott média a kormány szócsöve. A tiltakozás késő estig tartott, a rendőrök több tucat résztvevőt igazoltattak.
0:31
HíradóTüntetés az MTVA székházánál
2018. október 23. 22:00

Tüntetés az MTVA székházánál

Az állami tévé székházánál elsőként a Jobbik tüntetett. Többször is azt kiabálták a jelenlévők, hogy hírhamisítók, hazudtok. Voltak, akik tojással dobálták meg az épületet. Több tiltakozót igazoltattak a rendőrök. Később az MTVA székházához a baloldali pártok délutáni tüntetésének résztvevői is megérkeztek. Hadházy Ákos parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a köztévé is a propagandista elnyomás eszköze lett. Azt mondta, visszatérnek, amíg nem változik meg az állami tévé.
29:33
Magyarul BalóvalMárki-Zay: az ellenzék reménysége?
2018. április 28. 0:25

Márki-Zay: az ellenzék reménysége?

Adott egy többdiplomás menedzser, aki családjával együtt éveket tölt Kanadában és az Egyesült Államokban, majd a hétgyerekes család a magyar gyökerek megőrzéséért visszatér Magyarországra. Márki-Zay Pétert 2017 végén megtalálja a politika és függetlenként jelölik a Fidesz-fellegvárnak számító Hódmezővásárhely polgármesterének. Mögé áll a teljes ellenzék – és nyer. Egy óriási Fidesz-többségű önkormányzati testületet vezet. Győzelme után arra is talál időt, hogy az összes ellenzéki pártot kikerülve, néhányad magával meghatározza, hogy az összes egyéni választókerületben ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. De a kormánypártok kétharmados többséget szereznek. Azóta Márki-Zay Péter afféle politikai jolly-joker, akiből bárki és bármi lehet.
6:56
Házon kívül50 ezer forint, mert lelépett a járdáról az úttestre
2018. április 3. 23:10

50 ezer forint, mert lelépett a járdáról az úttestre

Egy gimnazistának jó sok pénz 50 ezer forint, amit azért kellene befizetnie, mert lelépett a járdáról az úttestre. Persze lehet hivatkozni arra, hogy a szabály, az szabály, amit be kell tartani. De a megbüntetett diákok nem így látják. Szerintük a rendőrség egész egyszerűen meg akarta félemlíteni őket a februári és márciusi diáktüntetések után. A rendőröket inkább maga a tüntetés, és nem a szabálysértési ügy érdekelte.
3:38
HíradóDiáktüntetés: használható tananyagot, kevesebb tanórát!
2018. január 19. 18:25

Diáktüntetés: használható tananyagot, kevesebb tanórát!

Reggel óta tart a diákok demonstrációja. Sokan nem az iskolában, hanem diákok által szervezett fórumon, vagy alternatív tanítási napon kezdtek reggel. A Független Diákparlament által szervezett „ne menj suliba” napon Szegeden a Dugonics térre vonultak a tanulók, ahol felolvasták tízpontos követelésüket, ebben szerepel például az óraszámcsökkentés. A fővárosban pedig 30-40 fős csoportokban beszélték át az esti demonstráció legfontosabb pontjait. A diákok délután a Parlamenthez, az Alkotmány utcába vonultak.
2:17
HíradóKirúgással és intővel fenyegetik a diákokat?
2018. január 18. 18:43

Kirúgással és intővel fenyegetik a diákokat?

A "Ne menj suliba" nevű tüntetés főszervezője azt állítja, van olyan vidéki iskola, ahol még az Educatio kiállításra sem engedték el a diákokat, nehogy délután csatlakozzanak a tüntetéshez. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese erre úgy reagált: ez egy szabad ország, senki sem gyakorolhat nyomást a diákokra, sem azért, hogy demonstráljanak, sem azért, hogy ne vegyenek részt a tüntetésen.
2:12
HíradóKéményseprők tüntetnek hétfőn
2017. október 29. 18:21

Kéményseprők tüntetnek hétfőn

A kötelező ellenőrzések eltörlése miatt tiltakoznak majd a Parlamentnél. Azt mondják, százezrek élete kerülhet veszélybe, például több lehet a szénmonoxid mérgezés, ha az Országgyűlés újra elfogadja a javaslatot, amit az államfő nemrég visszaküldött. A kormány szerint a háztulajdonosoknak kell eldönteniük, hogy szükségük van ellenőrzésre vagy sem. Az LMP azt mondja, cinikus a kabinet magyarázata.
2:27
HíradóEllenzék: elmaradt a közös tüntetés
2017. október 23. 18:40

Ellenzék: elmaradt a közös tüntetés

A Kossuth térre tervezett közös ellenzéki tüntetés a rossz időjárás miatt elmaradt, bár a demonstráción a pártvezetők nem is mondtak volna beszédet. Így két közös koszorúzást leszámítva a baloldali pártok külön ünnepeltek. Az MSZP elnöke arról beszélt, hogy Magyarország felszabadítására készülnek, Gyurcsány Ferenc pedig azt mondta, hogy a DK ma már jobban hasonlít a rendszerváltó Fideszre, mint a Fidesz maga. A Jobbik elnöke szerint ma a kormány jelenti a legnagyobb veszélyt az emberek szabadságára.
1:52
HíradóSzázezres tüntetés Erdogan ellen
2017. július 10. 18:40

Százezres tüntetés Erdogan ellen

Százezrek tüntettek Isztambulban Recep Erdogan elnök ellen, aki a tiltakozók szerint diktatúrát épít ki Törökországban. A megmozdulást az ellenzéki Köztársasági Néppárt vezetője szervezte, miután egyik képviselőjüket kémkedés vádjával bebörtönözték. A politikus június közepén indított Ankarától Isztambulig tartó gyalogos tiltakozó menetet, három hetes útjuk alatt több más ellenzéki szervezet is csatlakozott hozzájuk.
2:41
Híradó„Ha közcélokat szolgál a CÖF, helyes”
2017. május 12. 18:30

„Ha közcélokat szolgál a CÖF, helyes”

Helyes, hogy állami pénzből tüntet a Civil Összefogás Fórum a kormány mellett - mondta az RTL Híradó kérdésére Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Az átlátszó.hu közérdekű adatigényléséből derült ki, hogy a kormányközeli civil szervezet az állami tulajdonú Magyar Villamos Művektől 508 millió forint támogatást kapott tavaly év végén. Ez több mint amennyit állami támogatásként például az MSZP kap. Az LMP szerint most kiderült, hogy a CÖF állami pénzen kampányol a kormány mellett.
2:33
HíradóRTLII: Tüntetés az orosz követségnél
2017. április 24. 21:30

RTLII: Tüntetés az orosz követségnél

Újra tüntetés volt Budapest belvárosában. A tiltakozók szerint egyre nő az orosz befolyás Magyarországon, többször is azt skandálták, hogy az ország Európához tartozik. Hatalmas volt a rendőri készültség. A demonstrációt eredetileg a budapesti orosz nagykövetség elé tervezték, de az épület előtti területet a rendőrség lezárta, így a tüntetést a külképviselettől nem messze tartották meg.
4:35
HíradóHíradó különkiadás: Lökdösődés a Fidesz székháznál
2017. április 12. 20:40

Híradó különkiadás: Lökdösődés a Fidesz székháznál

Békés, erőszakmentes tüntetést hirdetett a budapesti Hősök terére a Civilizáció csoport. A tüntetés hivatalos befejezése után sokan az Oktogonhoz vonultak és leültek a tér közepére. A Hősök terén 7-kor fejeződött be a tüntetés, de ahogy sejteni lehetett, a tömeg egy része a Fidesz székházához ment. Néhányan megdobálták a házat, és kisebb lökdösődés alakult ki rendőrök és tüntetők között.
1:42
HíradóNincs hírük a béremelésről
2017. január 21. 18:35

Nincs hírük a béremelésről

Könyvtárosok, múzeumi dolgozók és levéltárosok demonstráltak a Magyar Kultúra Napján, mert szerintük a kormány nem becsüli meg a munkájukat. A kulturális területen dolgozó közalkalmazottaknak még júniusban ígértek 15 százalékos bérpótlékot, amit január 1-től kellene kapniuk. De az erre vonatkozó jogszabály még nincs kész, így nem lehet tudni, kinek mennyi pénz jár. A minisztérium azt ígéri, visszamenőleg kifizetik majd az emelést.