RTL

2:54
Időjárás
2024. március 11. 17:58

Magyarországra esőt hozott Mónika, míg Svájcban valóságos hófalak alakultak ki

A francia meteorológusok a Mónika névre keresztelték el azt a ciklont, ami meghatározza Európa időjárását. Magyarországra esőt, míg és az Alpokban, valamint az olasz és svájci területeken az eső mellett havazás is előfordult, mégpedig tetemes mennyiségben. 2000 méter felett 2-2,5 méternyi hó gyűlt össze, valóságos hófalak alakultak ki, 1200 illetve 1500 méteres magasságban, tehát alacsonyabban is úgy, hogy másfél méternyi a hó vastagsága. 
9:07
Reggeli
2024. március 11. 13:43

Sárközi Ákos: Én a csendes terrorista vagyok (a konyhában)

10 évvel ezelőtt kapta meg Sárközi Ákos séf étterme a Michelin-csillagot. Ákos szerint a csillagot megkapni sokkal könnyebb, mint megtartani, mert minden évben meg kell védeni a címet. Anonim tesztelők jönnek, azt sem tudják, hogy magyar vagy külföldi, egyedül vagy többedmagával érkezik. Ákos séf büszke rá, hogy 10 éve töretlenül őrzik a csillagot, ugyanazzal a séffel, tulajdonossal. Szeretnének kedveskedni a vendégeiknek, ezért márciusban minden vasárnap nyitva tartanak, és kedvezményeket is kapnak azok, akik betérnek hozzájuk. Erről részleteket a videóból tudhat meg. Ákos azt mondta magáról, hogy ő a csendes terrorista típus, ha munkáról van szó. A gasztronómia mellett magánéletéről is szó esett. Követőik gyakran felróják neki és feleségének, Sárközi Évinek, hogy soha nem viszik magukkal a gyerekeiket az utazásaikra, az igazság viszont az, hogy velük vannak, csak nem posztolnak róluk.
7:36
Reggeli
2024. március 11. 12:42

Nem sült el túl jól Cserháti Tamaráék kikapcsolódása Mauritiuson

Távol a város zajától, egy mauritiusi villában élt remeteéletet Cserháti Tamara és férje még januárban. A nyaralás nem sült el túl jól, Tamara párja gyomorrontást kapott. A Reggeliben az egykori szépségkirálynő egy pénztárcabarát fogást is készített. A sütés-főzés egyáltalán nem áll távol tőle, családjának minden második nap igyekszik friss ételt főzni, amiből legalább háromféle kell, mert ő és lánya is nagyon válogatós, szerencsére a fiúk nem. Két szakácskönyve jelent meg, a második Édes Közel-Kelet címmel – ez a könyv a keleti ízvilág süteményeiből válogat.
8:13
Reggeli
2024. március 11. 12:26

„Egyik reggel így ébredtem fel, hogy Gergely Robi elfogyott” – a Reggeliben kért elnézést debreceni közönségétől a művész

Utólag is megajándékozta nőnapra a Reggeli műsorvezetőit, Peller Annát és Peller Mariannt a trubadúr, a magyar Mr. Emmanuelle, Gergely Róbert. Mi mással kedveskedhetett volna, ha egyszer a virágboltok nincsenek nyitva korán reggel, mint saját szerzeményivel? Az előadóművész a Reggeliben kért elnézést a debreceni nézőktől, mert le kellett mondania fellépését. Egyik reggel ugyanis úgy ébredt, hogy elfogyott, elment a hangja, de igyekszik április 7-én kárpótolni a debrecenieket.
5:34
Reggeli
2024. március 11. 12:13

Létezik buta kutya? A kutyatréner válaszol

A Miért a kutya a legjobb barátunk? című dokumentumfilm az RTL+-on látható. A film alkotói közül Veress Kriszta és Petró Eszter voltak a Reggeli vendégei. Petró Eszter kutyatréner arról mesélt, hogy a XIX. században jelent meg a társállat fogalma, érezhetően innentől másképp bánunk azokkal az állatokkal, amelyek velünk élnek. Hogy létezik-e buta kutya, és a dokumentumfilmben szereplő rendőrnek van-e párja – mert ezt sokan kérdezték, amióta a film megjelent –, kiderül a videóból.
6:41
Reggeli
2024. március 11. 12:01

Ide érdemes fújni a parfümöt, hogy ne fáradjunk el a saját illatunktól

Hová érdemes fújni az illatunkat, hogy ne fáradjunk el egész nap a saját parfümünkben? Biztosan mindenkinek van erre tippje, de ki fújna például térdhajlatba? Héder Ildikó parfümtanácsadó hasznos tippeket osztott meg arról, hová érdemes fújni, és mi alapján válasszunk illatot. Beszélt arról is, hogy az illat kiegészíti személyiségünket, ezért ha valamilyen tulajdonság nincs meg bennünk, azt illattal is közvetíthetjük a külvilág felé. Hogy lehet-e egyszerre több illatot is használni, az is kiderül a videóból.
4:49
Reggeli
2024. március 11. 9:44

Igazi verseny egy kategóriában volt az idei Oscaron az rtl.hu szakújságírója szerint

Igazi verseny egy kategóriában, a legjobb női főszereplőknél volt – mondta Köves Gábor, az rtl.hu szakújságírója. Sokan a Megfojtott virágok című filmben játszó őslakos amerikai színésznőt, Lily Gladstone-t várták győztesnek, de az Oscar-díjat végül Emma Stone kapta a Szegény párákért. A 96. Oscar-díjátadót Köves élőben követte, szerinte kicsit megkopott már a gála csillogása – egyéb benyomásairól is mesélt a Reggeliben.
5:48
Reggeli
2024. március 11. 9:23

A meztelenség belefér, de a papucs sok – botrányos és fenséges öltözékek az Oscar-gálán

Ha a ruhákról beszélünk, sosem szabad elfeledkezni a hajról, sminkről, kiegészítőkről – mondta Holdampf Linda stylist. A Reggeli vendégével fotókon is elemezték a 96. Oscar-díjátadó öltözékeit. A videóban Emma Stone, Zendaya, Jennifer Lawrence ruháját is megnézheti. A meztelenség belefér, de a papucs sok – kommentálta viccesen Holdampf Linda, hogy a pankrátorból lett színész, John Cena majdnem anyaszült meztelenül lépett színpadra. 
3:03
Időjárás
2024. március 10. 18:18

Egyelőre megúszták a fagyot a barackfák, de meddig maradhat a jó idő?

Egyre inkább színesedik a természet, a balatongyöröki mandulafasor is már rózsaszínben pompázik és már nagyon sokfelé virágoznak a barackfáink is, amikért joggal aggódhattunk az elmúlt hajnalokon. Az elmúlt éjszaka azonban szerencsénk volt, az ország döntő részén a sokéves átlag fölött 6-7 fokkal mozgott a hőmérséklet és gyenge mínuszokat is csupán az északi völgyekben néhol, illetve a nyírségi mérőállomásainkon rögzítettünk. 
3:02
Időjárás
2024. március 8. 17:48

Visszatér az éjszakai fagy

Egy hidegcsepp az elmúlt másfél, két nap során sokfelé okozott esőt. Különösen csütörtökön késő délután, este volt nagy területen csapadék. A borult időnek volt köszönhető, hogy nem nagyon fagyott az országban. Az előttünk álló napokban folytatódik az ilyenkor szokásos időjárás. Téli idő már csak nyomokban van, csak Észak-, Észak-kelet-Európában. Ugyanakkor még a következő nagyjából egy másfél nap során még a mostani légtömeg lesz időjárásunk alakítója, és mivel az éjszakai órákban megkezdődik a felhőzet határozottabb felszakadozása, nagyobb eséllyel a Dunától keletre előfordulhat fagy, akár több helyen is. 
6:03
Videó
2024. március 8. 11:38

Így nézett ki régen Muri Enikő, Kocsis Tibor, Baricz Gergő és Kováts Vera

2012-ben a második X-Faktor-széria énekesei erdélyi turnéra indultak. Kocsis Tibót, Muri Enikőt, akkori barátnőjét, Kováts Verát és a többieket egyik versenyzőtársuk, Baricz Gergő látta vendégül borzonti otthonában. Gergő fűrészelt, traktort indított, teheneket mutogatott, és mindent megtett azért, hogy mindenki számára emlékezetes maradjon az erdélyi kirándulás.
6:19
Reggeli
2024. március 8. 11:03

Imádnivaló videón Vajtó Lajos és lánya, Elza: „Suliba járni vele a legjobb”

Vajtó Lajos lányát, Elzát is magával vitte a Reggelibe: jól látszott, apja és lánya mennyire odáig vannak egymásért. Fésűs Nelly férje arról mesélt, náluk a szerepek felcserélődtek, ő maradt otthon a kislánnyal, és ezt teljesen elfogadta. „A nem rövid életem során kiéltem a bizonyítási vágyam, most átadom a terepet a családnak, ők a legfontosabbak.” 
2:32
Videó
2024. március 8. 8:34

Nőnap: Orbán Viktor saját vázájából kivett nárciszokkal köszöntötte az éttermi dolgozókat

Dolgozóasztala vázájából kapott ki egy csokor nárciszt Orbán Viktor 2018-ban, nőnapon. A Facebookra feltöltött videóján a miniszterelnök előbb gondosan megszámolta a szálakat, majd beleszippantott a csokorba, és elindult az Országház éttermébe. „Maguk segítenek nekem a legtöbbet. Ha nem kapok enni, akkor éhen halok” – köszöntötte az éttermi dolgozókat. A videóban arról is beszélt: szerinte nem igaz, hogy a nők a gyengébbik nem.
6:48
Reggeli
2024. március 7. 12:55

„Dobd ki a mérleged és verd szét!” – tanácsolja minden életmódváltónak az egykori fitneszvilágbajnok

Németh Dorottya küldetése lett, hogy megmutassa a női testet valójában. Az egykori fitneszvilágbajnok, akkor kezdett bele Real body projectjébe, amikor ő maga csaknem száz kiló volt. A hízás mögött egy hormonális probléma állt, ám Dorottya azóta célul tűzte ki, hogy megmutassa, nem minden olyan tökéletes, mint amit a social világban mutatunk.