Fókusz2012. június 21. 19:40Csábítás felsőfokon a fülledt nyári napokraDivatbemutató trendi kollekciókból és ruhakommandó az utcán. Két egykori szépségkirálynőnk divattippjei csajoknak, az idei nyárra!
Fókusz2012. június 21. 19:40Bruce Willisé a legnagyobb harci gépHosszabb, mint egy 10 emeletes ház, akár 180 ember is elférne benne, nemsokára pedig Bruce Willis harcol majd vele. Csak a Fókusz lehetett ott az első magyarországi landolásnál.
Fókusz2012. június 20. 20:10Hegymászók nyilatkozatháborújaMécs László eddig nem szólalt meg a Fókuszban, noha a történteket, és az azt követő konfliktust már korábban ízekre szedte a sajtó. Kapcsolatuk Erőss Zsolttal azután szakadt meg, hogy az Annapurna expedícióban elvesztették társukat, Horváth Tibort.
Fókusz2012. június 20. 19:50Másfél nappal élte túl ikertestvérétKedden még egy emberként szorítottunk, de szerdán sajnos megérkezett a lesújtó hír: a hétfőn, Érden elgázolt ikrek másik tagja is feladta a küzdelmet, ő sem élte túl a tragikus ütközést. A szülők fájdalma felmérhetetlen. A balesetben pedig egyre több a kérdés és az ellentmondás.
Fókusz2012. június 20. 19:40Baricz Gergő először beszélt szakításárólVerával milliók kedvencei voltak, milliók drukkoltak boldogságuknak. Gergő a Fókuszban zárta le a múltat, és végleg tisztázta az őt ért súlyos vádakat is.
Fókusz2012. június 19. 21:04Iker babák: autóval gázolták el a babakocsit3 hónapus ikreivel sétált az autóút szélén egy pár. A kicsik babakocsiban pihentek, emiatt nem fértek el a szülők a keskeny járdán, az úton mentek. Az egyik három hónapos kislány belehalt a sérüléseibe. A másik most is életveszélyes állapotban van. Az autót egy 63 éves hölgy vezette.
Barátok közt2012. június 18. 21:30Attila blogja (2012. június 18.)Miért vette meg a Juli azt a ruhát Nórának?
Fókusz2012. június 18. 18:37Akik miatt mindig sátrat verünkIndul a fesztiválszezon! Hogyan dől el a világsztárok sorsa? Ki az, akin százmilliót buktak a szervezők, akit semmi pénzért nem lehet ide csábítani, és aki miatt egy egész fesztivált későbbre toltak volna?
Fókusz2012. június 18. 18:35Óriások viadala9 ország 12 legerősebb embere csapott össze vasárnap a Giants Live versenyén. A viadalt Nagy Ákos nyerte, aki minket képvisel majd a Los Angeles-i világbajnokságon. Ez 13 éve egyetlen egy magyarnak sem sikerült.
Fókusz2012. június 18. 18:29Király L. Norbi titkos lagzijának kulisszatitkaiKirály L. Norbi életében minden gyorsan történik. 2 perc alatt lopta be magát a mentorok, két hét alatt az ország szívébe. Három hónap szerelem után vállalt gyermeket, és 10 hónap után mondta ki a boldogító igent. Végülis egy rockzenésznek éreznie kell a tempót...
Fókusz2012. június 16. 19:30A magyar olimpikonok legfurább legjeiMár csak néhány nap és teljes lesz a Londoni Olimpiára induló magyar csapat. Eddig 148 sportolónk kvalifikálta magát: 91 férfi és 57 nő. Bemutatjuk a legifjabbat, a legöregebbet, a legkisebbet, a legnagyobbat és aki teljesen ismeretlen sportolóként lett a magyar csapat tagja.
Barátok közt2012. június 15. 21:30Ez történt a múlt héten (2012. 24. hét)Szerencsés lesz-e végre Szabi a szerelemben? Ádám döbbenetes hírt kap az apjával kapcsolatban.
Fókusz2012. június 15. 19:40Angélát és VV Fecót álmatlan éjszakák gyötrikAhol két gyerek elfér, jut a harmadiknak is! Fecóék hosszú éjszakákon át győzködték egymást, de úgy tűnik, rossz anyagi körülményeik miatt megszakítják a terhességet.
Fókusz2012. június 14. 19:30Életfogytiglanra ítélték, tagadja bűnösségétA csepeli kettősgyilkosság két vádlottját, K. Tamás volt biztonsági őrt és Deme Gábort, az alapítványi iskola egykori gazdasági vezetőjét elítélték első fokon. Mindketten tagadják a bűnösségüket.
Fókusz2012. június 14. 19:30Exkluzív világkörüli turné a bombázó DJ-velAmerika, Dubai, Hong Kong, Mexikó, Törökország vagy Egyiptom –csak néhány olyan hely, ahová Voksán Virág már haza jár, és ahol legalább annyi rajongóval büszkélkedhet, mint itthon.
Fókusz2012. június 14. 19:30Hajmeresztő és extrém zuhanóélményekA lány, akinek az élete a zuhanás! Lucia a világ egyik legbátrabb bázisugrónője, extrém magasságokból veti magát a mélybe, és szabadesés közben a legboldogabb. De vajon félt-e már valaha ég és föld között?
Fókusz2012. június 14. 19:30Hogyan szabjunk gátat a ránk leselkedő veszélyeknek?Magyarországon hetente 4-5 gyerek hal meg és több mint 400 kerül kórházba megelőzhető balestek, így fulladás, esés, égés vagy mérgezés következtében. Vajon mindenki tisztában van közvetlen lakóhelye ártalmaival?
Fókusz2012. június 13. 19:30Mitől „betörőbiztos” Varnus Xavér otthona?Egy anyukát akkor raboltak ki, amikor ő az emeleten a gyerekekkel aludt. De, mit tehetett volna, ha felébred a tolvajok zajára? Jótanácsok és hírességek prkatikái.
Fókusz2012. június 13. 19:30Rendkívüli interjú és duett a világsztárral!Julio Iglesias a Fókusznak adott exkluzív interjújában őszintén beszélt magyar titkárnőjéről, unokájáról, Enrique és Anna kislányáról és arról, mit tud 68 évesen, amit más zenész nem.
Híradó2012. június 13. 18:49Helyesbít az RTL Klub HíradójaKeddi adásunkban félreérthetően hangzott el, hogy mikor támadtak meg Budapesten egy férfit zsidó származása miatt.
Fókusz2012. június 12. 19:30VV Kinga új fület és nagyobb mellett csináltatottVV Kinga sebészkés alá feküdt, a Fókusz pedig mindenhol ott volt az érkezéstől, az izgatott várakozás pillanatain át, a műtőben, és akkor is, amikor édesapja megérkezett hozzá.
Fókusz2012. június 12. 19:30Ugrókötelezés és kézenállás a pörgő halálkerékenŐrült pörgés, közben szinte szédítő rohangálás 10 méter magasan, egy forgó keréken, mindenfajta biztosítás nélkül. A világ egyik legjobb légi akrobatája ismét elkápráztatta mutatványával a közönséget.
Fókusz2012. június 12. 19:30Eszméletlenre verték az eljegyzési bulinA fiatalokkal a Fókusz stábja visszament a szórakozóhelyhez, ahol életük egyik legszörnyűbb élményeit idézik fel.
Fókusz2012. június 12. 19:30Farkas Péter 3 éve harcol ártatlanságáértFarkas Péter, az elítélt, aki sokévnyi elzárkózás és hallgatás után most interjút adott, mivel már a harmadik perújrafelvételi kérelmét utasították el. Tíz körömmel ragaszkodik a maga igazához, hogy ártatlan.
Barátok közt2012. június 11. 21:30Kinga blogja (2012. június 14.)Na, most aztán jól pofára ejtett az Ádám...
Fókusz2012. június 11. 19:40Egy asszony két életeBéres Tünde 140 kilósan, miután elvesztette férjét, gyerekei felügyeletét, és több százmilliós házát, egy pincébe menekült. Nem adta fel, kitartó edzéssel leadott 80 kilót, és most boldogabb, mint valaha.
Fókusz2012. június 11. 19:40Exkluzív interjú az EB sztárjávalKi az a magyar zongoravirtuóz, aki a futball Európa-bajnokságot nyitotta? György Ádám grandiózus fellépése előtt kizárólag a Fókusz stábját fogadta New Yorkban.
Fókusz2012. június 9. 19:30Razzia az egykori fogyókúra-hősök háza tájánÉvekkel ezelőtt 80-100 kilótól szabadultak meg, büszkén mutatták meg a különbséget egykori és edzett alakjuk között. Vajon megőrizték ideális súlyukat?
Barátok közt2012. június 8. 21:30Ez történt a múlt héten (2012. 23. hét)Luca és Timi lázongását látva, Alíz meglepő ötlettel rukkol elő Nórának.
Fókusz2012. június 6. 19:3020 év után visszatért a poklok legmélyebb bugyraibólVolt, aki az X-Faktor színpadán látta és hallotta először Berencsi Attilát. Azok, akik a 80-as évek után születtek, nem tudhatták, akkoriban nem volt nála nagyobb sztár. Kivétel nélkül mindenki tudta Magyarországon, ki az a Beri Ari.
Fókusz2012. június 6. 19:30Felfedjük a világsztárok budapesti búvóhelyeitPest egyik legrégibb kávéházában a sütemények bűvkörében még a magyarok legendásan depressziós és szépségmániás királynője, Sissi is felhőtlen órákat töltött.
Fókusz2012. június 5. 20:00Utánozhatatlanul utánozza Michael JacksontA világ egyik legjobb Michael Jackson megszemélyesítője, aki nem csupán a popikon mozdulatait, arcjátékát utánozza le, hanem lelki habitusát is visszaadja a színpadon.
Fókusz2012. június 4. 20:00Világsztár-invázió Budapesten!Heves tüntetés, vízágyú, robbantások Moszkva egyik terén. Néhány utcával arrébb pedig máris az 1860-as években járunk, Párizsban. Igazi világsztárdömping van Budapesten! Lencsevégre kaptuk a hírességeket.
Fókusz2012. június 4. 20:00Testvérháború a Tóth lányoknálTóth Gabi vérig sértődött nővére új menedzserére, amiért az nem engedi, hogy közös koncertet vállaljanak. Gabi igazi lázadóként közösségi oldalán panaszkodott, ott robbant ki a vita.
Fókusz2012. június 4. 20:00Nem csak egy csillag születettBár minden jel arra mutatott, hogy a Quantum XXL besöpri a győzelmet, végül mégis a 41 éves alcsútdobozi presbiter vitte a pálmát.
Fókusz2012. június 4. 20:00Férfias vallomások a szakításrólBuliznak, isznak és rengeteg időt töltenek a haverokkal – legalábbis a nők ezt gondolják szakítás után a férfiakról. Az „alkoholba fojtom a bánatom” dolgot Schiffer Miklós és Varga Viktor cáfolja, Vastag Csaba pedig titkolózik.
Fókusz2012. június 2. 19:00Amit eddig nem tudtunk a zsűrirőlÖsszejár-e sörözni Puzsér Róbert és Hajós András? Mit sajnál utólag Hernádi Judit és Pokorny Lia? Mit adott nekik a tehetségkutató?
Fókusz2012. június 2. 19:00A CSISZ finalisták útja a döntőigHogyan készül a Csillag Születik 3 döntőse a szombat estére, és mire költenék a nyereményt, ha nyernének?
Barátok közt2012. június 1. 21:30Ez történt a múlt héten (2012. 22. hét)Péter új barátnő jelölttel készül randizni, de a dolog nem várt fordulatot vesz Bandi közreműködésével.
Fókusz2012. június 1. 20:05Kiss Ramóna all in vitte a pókeres szívétKiss Ramóna és Tóth Richárd egymásba szeretett. Először a nyilvánosság előtt Balogh Edina hétvégi esküvőjén jelentek meg, ahol Rami koszorúslány is volt, így természetesen a párja is elkísérte.
Fókusz2012. június 1. 17:06Teljesítettük a CSISZ-döntősök kívánságátA Quantumosokkal több tucat rajongójuk perdült táncra, Mészáros János Elek énekelhetett vágyai színpadán, Szirota Jennifer pedig a legendás előddel, Kovács Katival tervezgethette az énekesnői karriert.
Portré2012. június 1. 13:20Puzsér Róbert az ellentétek embereA vasárnapi Portréban mindennek a megmondója, a Csillag Születik nagyhangú zsűritagja, Puzsér Róbert volt a vendég! Barabás Évi pedig, ha csak képletesen is, de felvette a kesztyűt!
Fókusz2012. május 31. 21:02Hazaút: Juhász Marci az otthon melegébenA Csillag Születik kiesettről keveset tudunk: olvashattuk korábban, hogy rutinos böllérnek számít, ám azt nem, hogy az anya, sőt inkább nagymamatejjel szívta magába a zenét.
Fókusz2012. május 31. 21:00CSISZ-döntősök: Üzenetek a „palackban”Keresztes Ildikó Marosvásárhelyről küldött videó üzenetet, Keleti Andrea még meglepetés sütit is hozott a Quantum XXL-nek, Vásáry André pedig Mészáros János Eleknek küldött bíztató szavakat.
XXI. század2012. május 30. 23:45Az elpusztíthatatlan otthonkaEgyesek szerint érzéki volt, mások hideglelést kaptak tőle. De mindenki a hazai műanyaggyártás sikerdarabjaként tartotta számon. Hódított nyárikonyhában, TSZ-irodán és színdarabokban is. A sikerlistán kiütötte a műbőr kalapot, a cekkert és a nájloninget is.
Házon kívül2012. május 30. 23:10Hitelesek a válság kezdetekor és mostHárom és fél év után visszatértünk oda, ahol az első riportunkat forgattuk a válságról. Azóta munkahelyek szűntek meg, lakások úsztak el a hitel miatt, és majdnem a duplájára nőtt a benzin ára.
Házon kívül2012. május 30. 23:10Mikor gyilkolhatunk büntetlenül?Ha többen törnek ránk? Ha fegyverrel támadnak meg? Ha el akarnak vinni valamit a kertünkből? Eljátszottunk több hasonló helyzetet is, hogy megmutassuk, mikor vehetjük el a támadó életét.
Házon kívül2012. május 30. 23:10Az 1-es terminál utolsó napjaiAz újságos, az éttermes és a többi dolgozó utolsó napja: 62 év után bezárt a Liszt Ferenc repülőtér 1-es terminálja. Ott voltunk az utolsó napokban és az utolsó percekben is, hogy megmutassuk, hogyan ért véget ez a történet.