RTL

5:55
Reggeli
2024. augusztus 12. 12:05

75 ezer civilt telepítettek ki Oroszországból az ukrán támadás miatt

20 kilométer mélyen hatoltak be Oroszországba az ukránok, ami miatt 75 ezer civilt kellett kitelepíteni. Ám most úgy tűnik, megállt az ukránok kezdeményezése – mondta Dr. Resperger István ezredes, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője. 886 napja tart a háború, és még mindig nem látni a végét: a tartalékokban óriási a különbség, és szerinte az ukránok hadi eszközei is elfogyhatnak szeptember végére nyugati segítség nélkül. 
9:47
Reggeli
2024. augusztus 12. 11:28

Hámori Luca: A nagy médiafelhajtás hatással volt rám

A felkészülés eleje óta sportpszichológussal dolgozik, aki segített neki az olimpia alatt és után történteket is feldolgoznia – tudtuk meg Hámori Luca olimpikon ökölvívótól a Reggeliben. A sportoló első magyar női ökölvívóként jutott ki az olimpiára, ahol 5. helyezett lett. Nagy visszhangja volt az Imane Helif elleni mérkőzésének, amiről Hámori azt mondta: „ezen a mérkőzésen úgy alakult, hogy ő volt a jobb, a jövőben meglátjuk”. Hogyan érinti a figyelem, amit kap, hogyan fogadták szülővárosában, és mik a tervei a 2028-as olimpiára? 
7:28
Reggeli
2024. augusztus 12. 10:34

Amerika-szakértő: Trump érdeke a vita, de neki veszélyes is

Vitázni fog Donald Trump és Kamala Harris, akinek elnökjelöltségét jövő héten hagyja hivatalosan is jóvá a Demokrata Párt. Yaro Patrice Amerika-szakértő a Reggeliben kifejtette: annak ellenére, hogy sokszor nincs valóságalapja annak, amit Trump mond, nagyon nehéz vele vitázni. Az elnökjelölti vita most inkább a republikánus jelöltnek érdeke, de neki veszélyes is. Ki döntheti el az amerikai elnökválasztást, és vajon mindhárom vitát megtartják-e? Kiderül a videóból.
1:20
Bulvár
2024. augusztus 10. 20:35

Indul az ősz az RTL-en: Ezt senki nem ússza meg szárazon!

Komoly erősítés történt csapatunkban: idén ősszel bemutatkozik az RTL képernyőjén Majoros Péter „Majka” és Pápai Joci. A jeles alkalomból az RTL-es szórakoztató műsorok két közönségkedvenc házigazdája, Sebestyén Balázs és Istenes Bence rendhagyó módon köszöntötte a régi-új kollégákat. A négy műsorvezető főszereplésével készült image spot augusztus 10-től látható az RTL csatornáin, illetve a médiavállalat online és social felületein. 
5:00
Reggeli
2024. augusztus 8. 13:04

Ebéd közben talált rá Kutai Kingára a szerelem

Kutai Kinga és kisfia, Benett voltak a Reggeli vendégei. Kinga életének alakulását már a ValóVilág 5. szériája óta követi a nyilvánosság. Kinga kisfia hallássérült, emiatt érték már atrocitások is őket. Kinga most arról számolt be, hogy végre sikerült olyan óvodát találnia Beninek, ami az integrációt komolyan veszi. Kinga a Reggeli nézői előtt sem titkolta boldogságát, végre rátalált a szerelem, megismerkedésük romantikus történetét meg is osztotta a Reggeli nézőivel.
4:49
Reggeli
2024. augusztus 8. 13:02

Már lassan 20 éve segítik az egyszülős családokat Magyarországon

A Magyarországon még újdonságnak számító JollyHeap gyermekbarát mágneses építőkockákkal már a budapesti Egyszülős Központ látogatói is játszhatnak az IPS-Gyermekszem Kft. Jóvoltából. Hogy miért fontos az egyszülős családok folyamatos támogatása, arról Vaszilisz Georgopoulos, az IPS-Gyermekszem Kft. munkatársa és Nagy Anna, az Egyszülős Központ Alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt a Reggeliben. 
8:29
Reggeli
2024. augusztus 8. 12:36

Középsúlyú Molnár Áron vs. nehézsúlyú Szegedi Fecsó? Vajtó Lajos ezért nem félti a színészt

Néhány napja Szegedi Fecsó bokszmeccsre hívta ki Molnár Áront, aki el is fogadta a kihívást. A bökkenő csak az, hogy Molnár Áron középsúlyban bokszolt tavaly, míg Szegedi Fecsó a nehézsúlyban ütötte ki Dobrády Ákost. Hogy miért nem félti Vajtó Lajos Molnár Áront, milyen volt a családjával Hollókőn nyaralni, és mi a véleménye a párizsi olimpiáról erről is beszél az üzletember a fenti videóban.
10:39
Reggeli
2024. augusztus 8. 12:27

„Több mint százan vártak a Keszthely-táblánál, nagyon megható volt” – Major Veronika olimpiai bronzérmes sportlövő nemsokára visszatér Párizsba

A selejtezőt olimpiai csúcs beállításával megnyerő Major Veronika végül bronzérmes lett a női sportpisztolyosok 25 méteres versenyszámában a párizsi olimpián. Érdekesség, hogy magyar sportlövő húsz év után először végzett ismét dobogós helyen az olimpián. Major Veronika nagyon büszke rá, hogy Keszthelyen született, Keszthelyen él, és keszthelyi klub versenyzőjeként lett olimpiai bronzérme. A sportlövőt a Reggeli stúdiójába edzője, Keceli Zoltán is elkísérte.
6:31
Reggeli
2024. augusztus 8. 11:49

A volt államtitkár megszólalt arról, hogy túlléphetnék a Duna hőmérsékleti korlátozását Paksnál

Egy tervezett jogszabály-módosítás lehetővé tenné, hogy túllépjék a paksi atomerőmű hűtővízét befogadó Duna-szakasz vízhőmérsékleti korlátozását. Aszódi Attila, a Paks II. projektért korábban felelős kormánybiztos és államtitkár, a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Karának dékánja volt a Reggeli vendége. Szerinte a mostani rendelet nem ad sem időbeli, sem hőmérsékleti korlátot.
8:55
Reggeli
2024. augusztus 8. 11:18

Király Viktor: Döntés elé állítottam magam

„Igaz, amit mondanak: ép testben ép lélek” – vallja Király Viktor, akinek élete legnehezebb időszakában jött a Sztárbox felkérése. Az énekes 110 kilóra hízott, depressziós volt, a felesége és a gyermeke elköltözött tőle. Miután a családja ultimátumot adott neki, felhívta a régi edzőjét. De még mielőtt révbe ért volna, egy sérvműtét is várt rá, mindezek után futott be a telefon a Sztárbox ügyében. 
8:28
Reggeli
2024. augusztus 8. 10:52

Ezért nem fogadják el sokszor az új gépek a visszaváltható palackokat

„Az emberek lelkesek” – összegezte a Reggeliben az elmúlt hónap palackvisszaváltási tapasztalatait Szabó György, a Humusz Szövetség alelnöke. A Mohu eddig négyezer Repont automatát helyezett ki, további kétezer van még tervben. A rendszer azonban enyhén szólva még finomhangolásra szorul: az egyik probléma, hogy a kistelepülésen élőknek az új rendszerben akár fél órát kell autózniuk egy visszaváltópontig, így lehet, hogy nem is éri meg nekik visszavinni a palackokat. A másik probléma pedig az, hogy mivel az automaták alakot, formát és vonalkódot mérnek, ezért már egy kis benyomódás is problémát okozhat a visszaváltás során. A kezdeményezés tehát környezetvédelmi szempontból jó, de egyelőre még hagy kívánnivalót maga után a rendszer.
11:56
Reggeli
2024. augusztus 8. 10:24

„Teljesen felesleges, megalázó” – bizalmatlanságot sugallnak a tanárok felé az új rendelettel a PDSZ szerint

A belügyminisztérium szabályozni, ellenőrizni és büntetni szeret – mondta a Reggeliben Ravasz Ágnes, a PDSZ országos választmányának tagja, aki szerint egyre kevesebb az iskolák szabadsága. Korábban már beszéltünk a Reggeliben arról, hogyan korlátoznák a diákok mobiltelefon-használatát az iskolákban, a napokban pedig egy újabb rendeletben már a pedagógusok mobilhasználatáról is szó esett, illetve arról, hogy a nemzeti alaptantervből vizsgázniuk kellene. Ravasz Ágnes szerint mindez megalázó a pedagógus társadalomra. 
7:53
Reggeli
2024. augusztus 7. 11:36

Hujber Ferenc: Mostanra számoltam le a démonjaimmal

Amióta visszatért Magyarországra Angliából, rengeteg munkája van, nagyon aktív időszakon van túl. Főképp gonosz vagy lúzer szerepekben láthatjuk, állítja, ő pont ezeket imádja, de szerinte egy színésznek ma több lábon kell állni. Hosszú éveket töltött Londonban, azonban azt érzi, már nem feltétlen menne vissza. Úgy véli, most igazán tudatosan éli az életét: most a legboldogabb. Ehhez természetesen párja, gyermekei és életmódváltása is nagy mértékben hozzájárult. Munkáiról, családjáról és a nagy változásokról is mesélt a színművész a Reggeliben.
7:09
Reggeli
2024. augusztus 7. 9:42

„Akikkel találkozol éjjel, nem olyanok, mint nappal” – Jázmin Viki modellnek elege lett a pörgésből

Felszámolta budapesti életét és visszaköltözött Szlovákiába a családjához Jázmin Viktória modell. Azt érzi, túl sok volt neki a szereplés és a bulik, illetve a sok negatív hatás, ami Budapesten érte. Bár mindig is modell akart lenni, amikor ez valóra vált, akkor egyáltalán nem érezte jól magát. Múltjáról, jelenéről és terveiről a Reggeliben mesélt.
5:18
Reggeli
2024. augusztus 7. 9:39

„A néptánccal át lehet ugrani 20 randit” – augusztus 15-én jön az egész éjszakás folkfesztivál

A Budapest Park öt évvel ezelőtt, Szabó Balázzsal közösen szervezte meg először a nagytánctéren a szórakozóhely történetének első táncházát. Még őket is meglepte, mekkora sikert aratott az élőzenés mulatság, amelynek különlegessége, hogy teljesen kezdőket is pillanatok alatt képes beszippantani. Augusztus 15-én a Budapest Parkban ismét Folkpark, hogy mit lehet tudni az eseményről arról Ferencz Sándor a Budapest Park brand manager beszélt a Reggeliben.
1:13
Reggeli
2024. augusztus 7. 8:59

Kylie Minogue koncerttel nyit ma a Sziget

Idén 30. alkalommal rendezik meg a Szigetet, ahol szerdától 50 helyszínen 1000-nél is több program várja a látogatókat. Összesen mintegy 600 fellépő produkcióit láthatjuk a 6 nap alatt, szerdán Margaret Island, 6363, Tom Odell és a Nagyszínpadon 21:15-tól Kylie Minogue fogja szórakoztatni a fesztiválra kilátogató tömeget. Augusztus 9-én pedig Mária főhadnagy meghódítja a Margitszigetet! Huszka Jenő legismertebb operettje parádés szereposztásban kerül színre a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
5:30
Reggeli
2024. augusztus 7. 8:55

Till Tamás-ügy: Végre van olyan nyom, amivel tisztázni lehet, mi történt

Till Tamás 24 éve, gyermeknapon tűnt el Baján, miután édesapja megengedte neki, hogy kerékpárral a közeli vadasparkba menjen. A tragédiának most csütörtökön lett újabb fordulata, hiszen 24 év elteltével megtalálták a fiú holttestét. A Reggeliben dr Ács Tamás ügyvéd, volt nyomozó ügyész beszélt arról, hogy most „meg kell beszéltetni a bizonyítékot, mint a Dr Csont című sorozatban, és akkor pont kerülhet az ügy végére.
8:04
Reggeli
2024. augusztus 7. 8:39

Vitézy Dávid: Én örülnék, ha több lezárás lenne

Vitézy Dávid kettősnek látja a helyzetet: egyrészt van egy lokális probléma, főleg a Margit híd környékén összecsúsztak a munkák, ott például több mint egy hónapja festik a kerékpársávot. Másrészt viszont Vitézy pont azt látja, hogy az elmúlt évekhez képest egyáltalán „nincs elég lezárás”. Ez alatt azt érti, hogy jelenleg nincsen semmilyen nagy beruházás, mert nem férünk hozzá az Uniós pénzekhez. Hogy mi állhat a problémák mögött, és mi lehetne a megoldás, arról a Reggeliben beszélt a Magyar Urbanisztikai Társaság közlekedési tagozatának vezetőjeként.
2:34
Sztárbox
2024. augusztus 6. 14:58

Szecsei Valter: Ütést adni vagy ütést kapni nem teljesen szokatlan

Annak ellenére, hogy a boksz újdonság Szecsei Valter életében, a küzdősportok és a pofonok világa egyáltalán nem az. A mostani megmérettetésre nemcsak rengeteg edzéssel próbál minél jobban felkészülni, hanem az étkezéssel is. Annyira megszállottja lett a témának, hogy barátait naponta készíti ki a különféle kajás üzeneteivel. Teste formálása mellett mentálisan is igyekszik minél fókuszáltabb lenni: naponta számot vet, hogy mit is kell megtennie a műsorban kitűzött céljaiért. 
Sztárbox
2024. augusztus 6. 14:00

Idén is ütős vasárnapok jönnek – szeptember 1-jén indul a Sztárbox vadonatúj évada

Szeptember 1-től, minden vasárnap 19:30-tól újra az ökölvívásé lesz a főszerep az RTL-en és az RTL+ felületén. Új női és új férfi súlycsoport is lesz. A sztárok felkészüléséről több hónapja az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Kovács Kokó István és szakemberekből álló csapata gondoskodik. Azonban idén tovább emeltük a szintet: a versenyzők és az edzők a Magyar Ökölvívó Szövetség profi tagozatának hivatalos licenszével rendelkeznek.