RTL

1:42
HíradóÜgyesen mászik fára a kúszósül
2017. április 18. 19:00

Ügyesen mászik fára a kúszósül

Alig két hetes, és már ügyesen mászik fára, hihetetlenül gyorsan fejlődik a kúszósül. Magyarországon csak a miskolci állatkertben szaporodik, de az elmúlt egy évben egész Európában is csupán hat kölyök született. Pedig Észak-Amerikában nem ritka a kúszósül, még vadásszák is, ha túlszaporodik. A két miskolci példányt éppen a vadászok elől menekítették Miskolcra néhány éve, és annyira jól érzik magukat, hogy zsinórban már az ötödik utódjuk jött a világra.
1:54
HíradóKét hetük van, hogy kiköltözzenek beteg gyermekükkel
2017. április 18. 18:40

Két hetük van, hogy kiköltözzenek beteg gyermekükkel

Két hetük van, hogy kiköltözzenek soproni albérletükből beteg gyermekükkel, a másik viszont még nincs teljesen felújítva. Nem tud járni és egy kórházi fertőzés miatt szinte egyáltalán nem lát a 8 éves Máté, 24 órás felügyeletre van szüksége. A négytagú család eddig egy másfél szobás lakásban lakott, a kisfiú rohamai miatt viszont nagyobbra cserélték, ezt azonban még nem tudták teljesen felújítani.
2:04
HíradóSikkaszthatott a közös képviselő
2017. április 18. 18:20

Sikkaszthatott a közös képviselő

Sikkaszthatott a közös képviselő- elrendelte a nyomozást a rendőrség két komlói társasház felújításának ügyében. A gyanú szerint a közös képviselő elsikkasztotta azt a pénzt, ami a kivitelezőnek járt volna. A problémáról elsőként a szabadpécs.hu írt. A portál információi szerint több millió forintos a tartozás. A lakók ezért feljelentést tettek. A közös képviselő egyelőre nem reagált megkeresésünkre.
2:03
IdőjárásIdőjárás 2017-04-15
2017. április 15. 17:00

Időjárás 2017-04-15

Változékony időszak van előttünk, és Európára is elmondható ez, illetve elsősorban a kettősség. Európa északi részén továbbra is szeles, hűvös, csapadékos az időjárás, délen sokkal nyugodtabb és már meleg az idő, ott nem ritka 25 fok feletti maximum. A kettő között Magyarországon az északi helyzet meghatározó, záporos az időjárás térségünkben. Most éjszaka elszórtan fordulatnak elő záporok, ez 20-30 százalékos előfordulási esélyt jelent. Borult az égbolt, majd hajnalban kezd északnyugat felől csökkenni a felhőzet. 4 és 10 fok közé süllyednek az értékek egyébként hajnalra.
2:08
IdőjárásIdőjárás 2017-04-14
2017. április 14. 17:00

Időjárás 2017-04-14

Meglehetősen kettős kontinensünk időjárása, az északi országokban hűvös van, sok csapadék esik és nagyon szeles az idő, miközben délen sokat süt a nap és már szinte mindenhol 20 fok fölött vannak a hőmérsékletek. A kettő között, Magyarországon, inkább az északi a meghatározó, azaz egyre záporosabb lesz időjárásunk, és épp egy melegfront közelít térségünk felé. Felhőkkel érkezik, a felhők éjjel kb. a Duna vonaláig jutnak, és azokból a Dunántúlon előfordulhat zápor, eső, de kb. 2 mm-nyi csapadékkal számolhatnak. A Dunántúlon enyhébb az éjszaka, ott 8-9 fokig süllyednek az értékek, amíg derültebb keleti megyékben 0, 7 fok közé süllyednek.
29:32
Magyarul BalóvalListázott civilek- mire jó ez?
2017. április 14. 0:50

Listázott civilek- mire jó ez?

Ez a történet úgy kezdődött, hogy évértékelő beszédében a miniszterelnök azt mondta, idézzük: …”gondot okoz, hogy titokban, külföldi pénzekkel akarják befolyásolni a magyar politikát.”  Következett lényegében egyidőben a plakátkampány Brüsszel megállításáról, és a CEU-t nehéz helyzetbe hozó immár hatályos törvénymódosítás, folyamatban van a Brüsszel megállításáról szóló nemzeti konzultáció és érkezik a civil szervezetekről szóló törvény. Megjegyzendő, hogy nincs demokrácia az államot ellenőrző, az állampolgárokat képviselő civil szervezetek nélkül. A benyújtott törvénytervezet ellen egységesen tiltakoznak.
0:30
Éjjel-Nappal BudapestÉjjel-Nappal Budapest 2017-04-13
2017. április 13. 20:35

Éjjel-Nappal Budapest 2017-04-13

Evelinnek rossz a lelkiismerete, ráadásul testvérén kívül mindenki más elfordul tőle. Gréti és Dani viszont támogatja egymást, és úgy döntenek, hogy összeköltöznek. Gréti és Roland még mindig dühösek Evelinre, szerintük egyedül ő felelős mindenért, és neki kell kifizetnie valamennyi adósságot. Evelin ezt nem érzi korrektnek és kiborul. Főleg, amikor rájön, hogy Dani beköltözik Grétihez. Míg a szerelmesek élvezik az életet, Evelin bosszúterveket sző.