RTL

2:12
HíradóMegmarad a Budapest Park
2017. május 22. 18:48

Megmarad a Budapest Park

Megmarad a Budapest Park, nem lesz parkoló a helyén. Az Index írta meg, hogy egy szocialista önkormányzati képviselő kezdeményezte, hogy P+R parkoló működjön a területen. A politikus ma azt mondta: félreértették, csak azt szerette volna megtudni, akkor lehet-e ott parkoló amikor ősztől tavaszig nem működik a szórakozóhely. Tarlós István szerint valóban volt ilyen terv, de már lekerült a napirendről, vagyis maradhat a Budapest Park.
1:46
HíradóKönnyen kinyithatta az ablakot a negyedikről kizuhant kislány
2017. május 22. 18:10

Könnyen kinyithatta az ablakot a negyedikről kizuhant kislány

Radiátorra állhatott, és úgy zuhanhatott ki a negyedik emeletről még szombaton egy 3 éves kislány, Kistarcsán. A Híradó bejutott a szomszédos panelház egyik tetőtéri lakásába, ami pontosan olyan, mint ahol a gyerek élt a szüleivel. A kislánynak, miközben éppen egyedül volt alig 50 centi magasra kellett másznia, hogy elérje az ablakot, amit bukóra nyitottak ki. Kerestük a gyerek keresztanyját, aki a tragédia előtt vigyázott rá, de a lakótelepen úgy tudják: napok óta nem volt otthon.
2:25
HíradóKilenc milliót költöttek az ’56-os emlékév himnuszára
2017. május 21. 18:35

Kilenc milliót költöttek az ’56-os emlékév himnuszára

Ötven helyett kilenc millió forintot költöttek az ’56-os emlékév himnuszára. Ez azután derült ki, hogy az Index kiperelte a XXI. századi intézettől a szerződéseket. A programigazgató korábban többször is arról beszélt, hogy összesen 50 millió forintba került az Egy szabad ország című dal. Az emlékévért felelős közalapítvány az Indexnek azt írta, ennyit sikerült spórolni a költségekből. Az Együtt szerint viszont az eset azt mutatja, hogyan tűnik el a közpénz.  
2:22
HíradóBérnővérekkel pótolják a hiányt
2017. május 21. 18:25

Bérnővérekkel pótolják a hiányt

Egyre több kórháznak kell bérnővéreket alkalmaznia, mert most már annyira kevés az ápoló. Az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint a bérnővérek gyakran a teljes állásuk mellett dolgozzák le a plusz hetven-nyolcvan órát, ez pedig - mint mondják, már a betegek biztonságát veszélyezteti. A kamara szerint csak egy plusz béremeléssel lehetne megállítani az ápolók elvándorlását. A szaktárca szerint már több intézkedést is hoztak, hogy segítsék az ápolókat.  
2:56
HíradóFeljelenti az Origo a Momentum elnökét
2017. május 19. 18:25

Feljelenti az Origo a Momentum elnökét

Feljelenti az Origo a Momentum elnökét, miután Fekete-Győr András csütörtök délután váratlanul megjelent a szerkesztőségükben. Mint mondják, bele akartak nézni annak az újságírónak a szemébe, aki állításuk szerint hazug cikkeket ír róluk. A látogatást videóra vették és nyilvánosságra hozták. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint jogsértést követhettek el, ha nem volt a forgatásra engedélyük.
2:21
HíradóFejenként 7000 forintra büntették a diákokat
2017. május 19. 18:15

Fejenként 7000 forintra büntették a diákokat

Rosszul indult a váci gimnazisták szegedi osztálykirándulása. Tévedésből budapesti vonaljeggyel próbált utazni a helyi villamoson az egész osztály. A vasútállomásnál lévő újságosnál ugyanis ezt kaptak. A diákok és tanáraik ezt csak akkor vették észre, amikor az ellenőrök igazoltatták őket. Fejenként 7000 forintra büntették a csoport egy részét. Azért nem mindenkit, mert elfogyott a büntető szelvény.
1:42
HíradóFia gázolhatta halálra
2017. május 19. 18:00

Fia gázolhatta halálra

Apját gázolta halálra tolatás közben egy férfi a Somogy megyei Marcaliban. Valószínűleg szándékosan ütötte el. A hetven éves áldozat az autó alá szorult és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők már nem tudtak rajta segíteni. A gázolás egy méhésztelepen történt, néhány kaptár is megrongálódott, ami megbolygatta a méhkasokat. Ezért a rendőrök csak védőfelszerelésben tudták megközelíteni a helyszínt.