REGGELI

5:23
Reggeli
2024. június 24. 11:30

Miért nem kapott soha Oscar-díjat Donald Sutherland?

Hatalmas filmikont vesztett el Hollywood, 88 éves korában meghalt ugyanis Donald Sutherland. A Primetime Emmy- és kétszeres Golden Globe-díjas kanadai színész 1967-ben a Piszkos Tizenkettő című filmmel robbant be a köztudatba, és számos emlékezetes alakítást hagyott ránk, az Éhezők Viadalával pedig igazi többgenerációs sztár lett. Oscar-díjat azonban sosem kapott, sőt még csak nem is jelölték – ennek okairól és a nagyszerű színész életpályájáról Dudás Viktor filmszakértővel beszélgettünk a Reggeli stúdiójában.
12:08
Reggeli
2024. június 24. 11:24

Tornóczky Anita a mesterséges megtermékenyítésről: A nők valamiért még mindig cikinek érzik, mintha valami gond lenne velük

Embert próbáló út vezetett Tornóczky Anita régóta várt terhességéhez. A volt műsorvezető IVF, azaz mesterséges megtermékenyítés segítségével lett várandós, és nem tartja jónak, hogy ez még mindig tabutéma. Mint mondta, az ember ilyenkor egy folyamatos testi-lelki hullámvasúton van – az eljárás különféle hormonpótlásokkal jár, ez vezethet hízáshoz, hangulatingadozáshoz, ráadásul érhetnek kudarcok, és a legtöbb nő még mindig úgy érzi, ezt titkolni kell. A környezet támogatása azonban nagyon fontos. Tornóczky Anita az IVF-fel kapcsolatos élményeiről többet is elárult a Reggel stúdiójában, a teljes interjú fent visszanézhető.
9:39
Reggeli
2024. június 24. 10:16

Szerdáig kiderülhet, továbbjut-e a magyar válogatott a foci-Eb nyolcaddöntőjébe

Hihetetlen drámával zárult vasárnap a csoportkör a magyar válogatott számára, Varga Barnabás szerencsétlen sérülésével és Csoboth Kevin a skótok ellen a századik percben lőtt győztes bombagóljával ezt a meccset egészen biztosan sokáig fogjuk emlegetni. A magyar csapat továbbjutási esélyeiről és a válogatott eddigi teljesítményéről az RTL Bajnokok Ligája kommentátoraival, Nagy Viktorral és Haraszti Ádámmal beszélgettünk a Reggeli stúdiójában.
7:31
Reggeli
2024. június 24. 9:48

Hevesi Kriszta: Szülőként elfelejtjük, hogy mi is voltunk fiatalok, és hogy hogyan buliztunk, fesztiváloztunk

A jó nyári fesztiválélmény már a pakolásnál kezdődik Hevesi Kriszta szerint, és fontos, hogy gyerekünk ne egyedül menjen fesztiválozni – társasággal mindenki kevésbé érzi magát bizonytalannak, és biztonságosabb is így az önfeledt bulizás. A fesztiválok gyakorta az első szerelmek terepe is, szülőként ebben is támogathatjuk gyermekünket: a szexuálpszichológus szerint a szerelem szép, de itt is első a biztonság, és nem ciki, ha egy lány is visz magával óvszert, ne emiatt maradjon el egy örömteli élmény, de fontos a tudatos fesztiválozás, és még fontosabb, hogy a gyereknek meg kell tudni húzni a saját határait; első a biztonság.
5:28
Reggeli
2024. június 24. 9:48

A nyár a kísérletezésé: érdemes gyermekünkkel minél több sportot kipróbáltatni

Pénteken véget ért a tanév, és ezzel véget értek a testnevelésórák is – hogyan tartsuk meg gyermekünk fittségét nyáron is? Czanik Balázs edző szerint érdemes arra használni a nyári szünetet, hogy gyerekünk minél több sportágban kipróbálhassa magát. Sok szülő a saját sportját igyekszik ráerőltetni gyermekére, de Balázs szerint fontos, hogy a gyerek megtalálja, mit élvez, mihez van tehetsége, melyik sportban tud magának rövid és hosszú távú célokat kitűzni. Hogy hogyan lehet ebből családi programot csinálni, és mire kell figyelni szülőknek és gyerekeknek a közös nyári sportolás közben, az kiderül a teljes, fent visszanézhető interjúból.
8:15
Reggeli
2024. június 24. 9:36

Nyáron néha hagyni kell a gyereket unatkozni, abból is lehet tanulni

Itt a nyári szünet, ilyenkor sok szülő hajlamos gyermekének minden percét beosztani, de vajon jó ötlet ez? A sok pihenéstől nem esik ki a gyerek a mindennapok pörgős rutinjából? Jó-e, ha a gyerek unatkozik? Érdemes-e egyedül hagyni gyermekünket otthon? A szülők számára rengeteg kérdést vet fel a vakáció kezdete, és a Reggeli műsorvezetői majdnem mindet fel is tették Kovács Orsolya gyermekpszichológusnak.
6:55
Reggeli
2024. június 21. 10:41

DR BRS: Mindig ezt kérték tőlem részegen, meg kellett csináljuk

DR BRS és Veréb Tomi Nika se perimeno virális feldolgozása végre megjelent, Hozzám tartozol címmel. Nincs ember, aki ne ismerné Delhusa Gjon híres slágerét. Veréb Tomival repülőre szálltak, hogy Cipruson, egy igazán autentikus helyszínen forgassanak klipet. A Reggeliben meséltek megpróbáltatásaikról, végül Aphrodité szikláinál teljesen véletlenül találtak rá a klipben szereplő táncoslányokra.
8:27
Reggeli
2024. június 21. 10:33

Janza Katának nyaralás helyett egészen más tervei vannak

A Gödöllői Királyi Kastélyban lesz koncertje július 7-én Vágó Zsuzsival és Peller Annával. Közben véget ért az évad, de készül nyári előadásaira: a Szegedi Szabadtéri Játékokon is játszik, ahol két homlokegyenest ellentétes szerepben áll helyt a Rebecca musicalben. De természetesen emellett is rengeteg előadása, fellépése lesz a Jászai-Mari díjas művésznek, akinek dalai már Spotifyon is elérhetőek. A Reggeliben mesélt rendkívül pörgős hétköznapjairól, előadásairól, koncertjeiről, gyermekeiről és nyári terveiről.
8:53
Reggeli
2024. június 21. 10:05

Lolát elbocsájtották, majd felmondott, és megismerte élete párját

Az énekesnő élete fenekestül felfordult az utóbbi egy évben: megszűntek televíziós munkái, és megismerte élete párját, akivel már össze is költözött. Azt is elárulta, hogy nem hagy fel a műsorvezetéssel, de úgy érzi, most a tanulásé a főszerep. Nehéz döntéseket kellet meghoznia, de mert kockáztatni, mert a belső hangra hallgatni, még akkor is, ha sokan azt gondolták, hogy mekkora butaságot tesz. A Reggeliben mesélt kihívásairól, jelenlegi motivációjáról, illetve mindennapjairól.
2:09
Reggeli
2024. június 21. 9:37

Anna and the Barbies koncert, ingyenes kertmozi és barokk fesztivál vár ránk a hétvégén

20 éves az Anna and the Barbies zenekar! Látványos Evolúció című nagykoncerttel ünnepelnek Szent Iván éjszakáján, június 22-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban. Pásztor Annáék a jubileumukra nagyobbat álmodtak, mint eddig valaha. Budapest idén is elkényezteti a filmrajongókat, hiszen a város különböző pontjain, különleges helyszíneken hódolhatunk a szabadban mozizás élményének. Teljesen ingyen lehet mozizni egész nyáron például a Budapest Gardenben, olyan klasszikusokon nosztalgiázva, mint a Cool Túra, a Rocky vagy a Bridget Jones naplója. 2024. június 21-23. között rendezik meg a Bükki Művészeti Napok – Barokk Fesztivált. A fesztivál 2014 óta várja az érdeklődőket a stílushoz egyik legközelebb álló barokk városban, Egerben és a környékbeli településeken.
6:12
Reggeli
2024. június 21. 8:37

Yvonne Dederick: létezik a diszkrimináció, rugalmasnak kell lenni 50 felett

Az üzletasszony szerint nincs világvége 50 felett sem, egyszerűen tudatosabban kell étkezni, mozogni, kikérni szakemberek véleményét a testi, lelki változásokról. Úgy véli, bár sok nehézség is éri a nőket ebben a korban, az állásinterjúkon például még mindig diszkriminálják őket, egyfajta szabadságérzés is elönti ilyenkor az embert, ami sok pozitív dolgot is tartogathat.
6:46
Reggeli
2024. június 21. 8:28

A középkorú nők a legnagyobb vásárlóerő, óriási hiba leírni őket

Magyarországon még mindig fiatalságkultusz van, a 40-es nők például legtöbbször csak gyógyszerreklámokban szerepelnek. Míg régen a menopauzát a halál előtti utolsó csapásként értékelték, ma átlagosan még 35 évet élnek utána a nők. A 40-es, 50-es nők még bőven aktívak, vásárolnak, utaznak. Iványi Orsolya menopauza edukációs aktivista a középkorú nők helyzetének, kihívásainak és lehetőségeinek témáját tűzte a zászlajára, úgy gondolja, ez az életszakasz kiváló lehetőség önmagunk újradefiniálására.
7:37
Reggeli
2024. június 21. 8:02

Mit tegyünk menopauza idején, hogy jobban érezzük magunkat?

Sokszor a nők 50 fölött és a menopauza beköszöntésével kontroll vesztettek lesznek, egyszerűen, amit addig csináltak, nem működik és elvesztik a testük és az érzelmeik felett az irányítást. A társadalom megítélése se segít ebben, mert a menopauza okozta stressz még mindig tabunak számít. Pszichológus ad tanácsot, milyen praktikákat vethetünk be, hogy könnyebben átvészelhető legyen ez az időszak.
13:47
Reggeli
2024. június 20. 9:29

Együtt nyerünk, de ti veszítetek? – kielemeztük a magyar válogatott eddigi szereplését

Úgy tűnik, hogy győzelem esetén egy ország áll a magyar válogatott mögött, de vereség után más kép rajzolódik ki a kommentekből. Pedig már azt meg kellene becsülni, hogy a magyar csapat egyáltalán kint van a tornán, zsinórban harmadjára, és nem lenne szabad azt sem elfelejteni, hogy van egy liverpooli magyar játékosunk – hangsúlyozta Nagy Viktor műsorvezető-kommentátor és Haraszti Ádám, a Bajnokok Ligája műsorvezetője a Reggeliben. 
2:13
Reggeli
2024. június 19. 14:31

„Hétfőn egy egyszerű lány voltam, kedden meg…” – Nádai Anikó a régi idők ValóVilágjáról nosztalgiázik

Indulásakor hatalmas robbanás volt a ValóVilág – nosztalgiázott Nádai Anikó, aki a műsor leghosszabb, 154 napig tartó szériáját vezette. „Ott voltunk mindenkinek a nappalijában, imádták az emberek, és ez hatalmas változás volt az életemben. Hétfőn egy egyszerű lány voltam, kedden meg…” – emlékezett vissza a műsorvezető. Híressé válása után viszont elmaradtak a régi barátok, akiket talán taszított a felhajtás Anikó körül, más volt az értékrendjük, vagy egyszerűen távol áll tőlük ez a világ – az évek alatt viszont szerencsére sok új barátra tett szert. 
7:50
Reggeli
2024. június 19. 13:29

Nem vaskalapos tanár a Debreceni Egyetemen oktató Wolf Kati

Aggódó anyuka üzemmódba kapcsolt Wolf Kati: kisebbik gyermeke most kezdi a gimnáziumot, a nagyobbik pedig éppen érettségizik, így – amint az énekes fogalmazott – nem ez élete kedvenc fél éve. Közben viszont maga is a katedrára állt, hiszen a Debreceni Egyetem könnyűzenei intézetében popzenei éneklést tanít. Az első évfolyam most végzett az énekesnő szerint egész Közép-Európában egyedülálló képzésen – jazz- és komolyzenei éneket sok helyen tanítanak, könnyűzenei oktatás egyetemi szinten viszont nincs máshol. Wolf Kati idén lesz ötvenéves, a Reggeli stúdiójában mesélt arról, hogyan éli meg a korral járó elvárásokat, és hogy miért mutat meg olyan keveset a magánéletéből.
6:17
Reggeli
2024. június 19. 12:58

Még a Coldplay-koncerten sem ivott alkoholt Józan László

Éppen hogy hazaért a Coldplay-koncertről, már szinte kelhetett is fel Józan László, hogy időben megjelenjen a Reggeli stúdiójában. A színész készítette ugyanis a szerdai pénztárcabarát fogást, saját csipős-ragacsos csirkeszárnyát virgin mojitóval. A színészt elkápráztatta az előző napi koncert, mint mondta, nagyon egyszerű dolgokkal varázsoltak – hatalmas átmérőjű lufikat engedtek a közönségre, amelyek belülről világítottak, és az egész turnét megújuló energiaforrásokkal, környezettudatosan szervezték. 
8:33
Reggeli
2024. június 19. 12:43

Kapcsolatuk rögösen indult: VV Barna és Nemazalány szokatlan szerelmükről vallottak

Egy furcsa pár érkezett szerdán a Reggeli stúdiójába, az énekes Halastyák Fanni, ismertebb nevén Nemazalány, és szerelme, a korábban a ValóVilág 11-es szériájában szereplő, nagy csajozógépként elhíresült Fenyvesi Barna. A valóságshow-hős a közösségi médiában ostromolta választottját, először egy nyomdafestéket nem tűrő üzenettel, majd később egy posztjára reagálva. Fanni akkor azt kérdezte követőitől, mit főzzön, Barna pedig válaszolt, húslevest – a többi már történelem. Kapcsolatuk rögösen indult, de hogy a két, nagyon ellentétes temperamentumú sztár hogyan egyezteti össze az életét, és hogy Barna hogyan vonódott be Fanni zenei karrierjébe, azt megtudhatják a fenti interjúból.
6:13
Reggeli
2024. június 19. 11:04

Nagy változásokkal jött ki az otthonfelújítási program – szakértő magyarázza el a részleteket

Kedd este tette közzé a kormány az otthonfelújítási program részleteit, Róder Miklós ingatlanpiaci szakértő pedig éjjel már át is nézte azt, és a Reggeli stúdiójában meg is osztott velünk néhány információt. Az előzetes tervekhez képest elég nagy változások kerültek bele a végleges programba a társadalmi egyeztetés után, így például kőzetgyapot szigetelésre is lehet támogatást kérni, illetve nem csak műanyag, hanem fa nyílászárókra is vonatkozik a szabályozás. A hitelösszeg meghatározásánál pedig figyelembe veszik az eltartottak számát is. Róder Miklós nagy versenyfutásra számít az otthonfelújítási programnál, szerinte érdemes gyorsan cselekedni.
5:25
Reggeli
2024. június 19. 10:18

Ugrik a plug-in hibrid autók zöld rendszáma?

Egy törvényjavaslat szerint idén szeptembertől az új plug-in hibridek nem kapnának zöld rendszámot, a meglévőket pedig 2026 novemberéig le kell adni. Antalóczy Tibor, a villanyautosok.hu főszerkesztője volt a Reggeli vendége. Arról kérdeztük, milyen előnyökkel járt a zöld rendszám, számíthatnak-e az ilyen autók tulajdonosai értékcsökkenésre, elöntik-e a használtautó-piacot a plug-in hibridek, kihat-e ez majd az új autók eladásaira, kik vezetnek ilyen autót, és egyáltalán hány járművet érint ez az új tervezet.
4:57
Reggeli
2024. június 19. 10:15

Meddig marad velünk az extrém hőség? Pártai Lucia válaszol

Beköszöntött a nyár, és vele együtt rekkenő meleg, hét megyére is kiadták a hőségriasztást – Pártai Lucia szerint ebben semmi szokatlan nincs, mert nyár van, de a legkisebbek és a legidősebbek nehezen alkalmazkodnak a kánikulához. Magyarországon 34 fokra is számíthatunk, de máshol sokkal rosszabb a helyzet: Görögországban az elmúlt napokban hat turista halt bele az extrém hőségbe. Hogy mikor számíthatunk enyhülésre, és hogy hogyan érdemes átvészelni ezeket a napokat, kiderül a teljes interjúból.
3:43
Reggeli
2024. június 18. 12:31

Ember Márk azt szeretné, hogy a színházba járás legyen legalább annyira hétköznapi, mint moziba menni

Jó, ha megadjuk a módját a színháznak, kiöltözünk, és nagy alkalmat csapunk egy előadásból, de Ember Márk ideális világában az emberek fél hétkor a körúton sétálva ötletszerűen is beülnének egy-egy színdarabra. Szondi Vanda ezzel annyira nem értett egyet, Londonban megdöbbentette, hogy az Oroszlánkirály musical közben a közönségben pattogatott kukoricát esznek – persze ott ennek hagyománya van, Shakespeare idején a Globe színházban a földszinten ettek, ittak, söröztek, vetette közbe Márk. Kinek van igaza?
8:56
Reggeli
2024. június 18. 12:01

„Ez rólam lepereg” – nem érdekli Rost Andreát, ha azért kritizálják, mert fellépett Magyar Péter tüntetésén

Nagyon sok művész nem meri kinyilvánítani a véleményét Rost Andrea operaénekes szerint, aki áprilisban azzal került a hírekbe, hogy fellépett Magyar Péter tüntetésén. A felkérés után kicsit ő is vacillált, de úgy érezte, nincs veszítenivalója, és nagyon büszke volt magára, hogy igent mondott – nem jó szerinte, hogy Magyarország ennyire polarizált, be kéne temetni az árkokat. Bár a tüntetés óta nemigen csörög a telefonja, és ez félelemmel és kiszolgáltatottság-érzéssel tölti el, most mégis élete legfontosabb feladatán dolgozik: első rendezéseként a Varázsfuvolát fogják színpadra állítani az Eötvös10-ben, a meghallgatások nemsokára elkezdődnek.
10:26
Reggeli
2024. június 18. 11:54

A Bagossy Brothers Company karrierje fénypontjára készül

Bár már egy hónapja letudták a nagykoncertjüket Budapest Parkban, a nyár nem a pihenésé a Bagossy Brothers Company tagjai számára. Beindult a fesztiválszezon, és mint a frontember Bagossy Norbert és testvére, a basszusgitáros Bagossy László mondta, ilyenkor fele időben a turnébuszon, fele időben a koncerthelyszíneken laknak. Idén ráadásul rajongóikkal öt szakaszban körbebiciklizik a Balatont, felsőörsi megállójukon pedig kétnapos pikniket tartanak koncertekkel, vendégzenészekkel – ez lesz a Balaturné és a Hegyilevegő Piknik. Eközben pedig egy új zenei kalandba is belefogtak, melyet karrierjük fénypontjaként írnak le: a „Csillag az égen” projektben néptáncosokkal, népzenészekkel készülnek egy különleges előadásra, melyről többet is elárultak a Reggeli stúdiójában.
10:28
Reggeli
2024. június 18. 11:51

Andrea Bocelli producerével vág közös munkába Zdroba Patrik

Rusztikus, Ember Márk szerint viszont csak csúnya melegszendviccsel készült a Reggeli mai két főzővendége, Zdroba Patrik, a 2019-es X-Faktor harmadik helyezettje és felesége, Zdroba-Bádoki Bettina. Nagy hírekkel érkezett stúdionkba a tehetséges énekes; Andrea Bocelli producerével és Fabio Lazzara énektanárával készül közös munkára, és az X-Faktor olasz változatában is majdnem elindult – hogy végül miért nem jött ez össze, és próbálkozik-e még, azt megtudhatják a teljes interjúból, melyet fent visszanézhetnek.
4:07
Reggeli
2024. június 18. 10:57

Rényi Ádám: Mindenkinek van egy Erika nénije

Az „Osztálytalálkozó” és „A bezzeggyerek” után új novelláskötettel jelentkezett Rényi Ádám író és médiaszakember. Az író szerint az új könyv, az „Erika néni” kicsit karcosabb, könyörtelenebb mint az előzőek, de az írónak fontos, hogy novellái viccesek és meglepőek legyenek. Korábbi felnőttmeséiből sikeres színházi darab is készült, amit az évad vége előtt június 25-én még elcsíphetünk a 6színben – Rényi Ádám szerint nem elképzelhetetlen, hogy új novelláit is színpadra állítsák. Hogy miért okozott pluszmunkát az írónak az „Erika néni” dedikálása, kiderül az interjúból.
4:42
Reggeli
2024. június 18. 10:44

Ember Márk megkóstolta a Cápák között 24 éves vállalkozójának tücskös csokiját

Tücskös-csokis proteinszelettel állt a Cápák elé Péter Dániel orvostanhallgató még februárban – az adásban az ötlet ugyan nem kapott befektetést, de Balogh Petya inkubátor-projektjében kaptak segítséget, képzés és befektetés formájában. Dani szerint a legnagyobb kihívás az, hogy rávegye az embereket, hogy megkóstolják a terméket, de ha ez megtörtént, utána minden egyszerűbb. A Reggeli stúdiójában ezt Ember Márk meg is tette – hogy hogy ízlett neki a rovaros szelet, kiderül a fenti videóból.
8:11
Reggeli
2024. június 18. 10:04

A világ legjobb étterméért csak Barcelonáig kell utazni – de mi az a molekuláris gasztronómia?

Továbbra is Spanyolország maradt a fine dining-világ központja, legalábbis erre enged következtetni a bolygó legjobb éttermeit összesítő World's 50 Best Restaurants 2024 lista, melynek díjátadóját múlt szerdán tartották a Las Vegas-i Wynn szállodában. A fődíjat a barcelonai Disfrutar nyerte meg – hogy ott milyen ételeket kóstolhatunk, ha egyáltalán sikerül asztalt foglalni, kik vannak még a top 5-ben, és hogy milyen volt a díjátadó, arról az azon résztvevő Jókuti András gasztrobloggert kérdeztük, aki a lista számos éttermében járt már.
5:33
Reggeli
2024. június 18. 9:36

Rákdiagnózisa óta először mutatkozott a nyilvánosságban Katalin hercegné

Az angol királyi család örökös téma a világban: szinte nincs is nap, hogy ne olvashatnánk róluk híreket. Nemrég Katalin hercegné mutatkozott ismét a nyilvánosságban rákdiagnózisa óta először, részt vett ugyanis III. Károly király születésnapjára rendezett ünnepségen, és láthattuk a Buckingham-palota erkélyén. A király maga pedig rengeteget dolgozik, holott az ő egészsége sem az igazi. Hogy milyen Katalin hercegné állapota, hogyan bírja a koronával járó terheket a szintén rákkal küzdő III. Károly, és hogy milyen a jelenlegi kapcsolata a családdal a királyi feladatairól lemondott Harry hercegnek, arról Shenouda Nórával, az angol királyi család szakértőjével, a Royal sztorik & Királyi krónikák blog szerzőjével beszélgettünk a Reggeli stúdiójában.
6:54
Reggeli
2024. június 18. 8:52

A sportpszichológus szerint mentálisan erős a magyar válogatott

Sokszor mondják a magyar csapatra, hogy mentálisan ment el egy-egy mérkőzés, ennek kapcsán Kovács Kristóf sportpszichológussal beszélgettünk a Reggeli stúdiójában, szerinte viszont a válogatott mentálisan kimondottan erős. A svájci mérkőzés második félideje éppen ezt mutatja, ugyanis nagyot változtatott a csapat a játékán, és még komoly esély is mutatkozott az egyenlítésre. A sportpszichológussal beszéltünk Ádám Martinról is, akit focistáktól szokatlan testalkata miatt felkapott az internet. Kovács Kristóf szerint a focista jól reagált erre, a body shaming pedig sajnos nagyon erősen része a versenysportnak.
8:37
Reggeli
2024. június 18. 8:30

Kudarccal indult az Eb – sokkal nagyobb a teher a válogatotton, mint az előző két kontinenstornán

Kellemetlen meglepetéssel kezdődött a magyar válogatottnak a foci-Eb, az első mérkőzésen ugyanis Svájc ellen rögtön egy vereségbe futottak bele. Matthesz Flóra, az RTL Bajnokok Ligája műsorvezetője felidézte a szövetségi kapitány, Marco Rossi nyilatkozatát, miszerint a magyar csapat nem számított a svájciak felállására, és sem csapat-, sem egyéni szinten nem azt hozta a válogatott, amit vártak tőle. Az elvárások pedig sokat számítanak: a két előző Eb-n már az nagy szó volt, hogy kijutottunk, Matthesz Flóra szerint most viszont sokkal nagyobb teher nehezedik a csapatra. Az interjúban szóba került Ádám Martin mémesedése, és az is, hogy mire számíthatunk a németek elleni meccsen.
4:17
Reggeli
2024. június 17. 15:19

Peller Mariann a könyvét dedikálta, majd egyszer csak megfogta Szondi Vanda kezét

Az Ünnepi Könyvhéten Szondi Vanda beszerezte műsorvezetőtársa könyvét, amit dedikáltatott is a Reggeliben. Peller Mariann pedig megmutatta, ilyen esetekben hogyan szokott eljárni. „Ilyenkor van valami érzetem azzal kapcsolatban, akinek megfogom a kezét” – mondta, miután néhány másodpercig tartotta Szondi Vanda kezét. A videóban mutatjuk, mindez pontosan hogy történt.