REGGELI

11:25
Reggeli
2024. október 17. 11:28

Orbán Viktor számára kényelmetlenebb volt az EP plenáris ülése, mint Magyar Péter számára

Először vitázott egymással Orbán Viktor és Magyar Péter, miután a magyar miniszterelnök Strasbourgban bemutatta a magyar soros elnökség programját. A vitán Orbánnak elsősorban a saját bel- és külpolitikáját kellett megvédenie, miközben mások mellett korrupcióval és putyinpártisággal is vádolták az EP-képviselők. Somogyi Zoltán szociológus szerint „ez egy jel volt arra Európa többi országától, hogy haragszanak Orbán Viktorra”.
7:33
Reggeli
2024. október 10. 16:01

Eldöntheti egy politikus sorsát a közösségi média?

Egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a közösségi oldalak a politikai küzdelemre, így fontos, hogy a politikusok miként szerepelnek ebben a versenyben. Magyar Péter szinte a feltűnése óta uralja a magyar médiát. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogyan lehet fenntartani az emberek érdeklődését a közösségi médiában, illetve hogyan tud lépést tartani mindezzel a kormánypárt, ezekről kérdeztük a Reggeliben Forgács Mariann, social média szakértőt.
7:38
Reggeli
2024. október 8. 13:57

Holdampf Linda a szerelemről: Nem gondoltam, hogy ez valaha el fog jönni

Holdampf Linda repes a boldogságtól, hiszen újra szerelmes. A stylist januártól alkot egy párt régi tatai ismerősével, akivel szinte egyik napról a másikra alakultak ki az érzelmek. Lindának szinte minden nap eszébe jut milyen csodálatos, hogy találkozott párjával, hiszen ő már szinte elfogadta, hogy egyedül marad. Megismerkedésük történetéről Papp Gergő Pimaszúr faggatta Lindát a Reggeliben. 
12:44
Reggeli
2024. október 3. 16:34

A Föld bajnokai díjra idén is formabontó környezetvédelmi ötletekkel lehetett pályázni

Pénteken derül ki, hogy ki nyeri meg az  E.ON Hungária Csoport Föld bajnokai díját, melyben olyan iskolai és óvodai térben megvalósítható ötleteket díjaznak, amellyel az  E.ON lehetőséget teremt a nyertesek zöld ötleteinek a megvalósulására. A Reggeli vendégei a tavalyi győztesek a Taksony Német Nemzetiségű Óvoda óvodapedagógusai Batta Anett és Vitányi Edina voltak és Losonczi Gergely, az E.ON Hungária Csoport Vállalati kommunikációs vezetője.
12:48
Reggeli
2024. október 3. 16:24

Molnár Áron elárulta, édesanyja stratégiai tanácsát követte Az Árulókban

„Kettő nap múlva valósággá válik a játék, beszippant az egész történet” – mesélte a Reggeliben Molnár Áron az RTL krimi-realityjéről, aki végül ártatlanként érkezett, majd ártatlanként távozott Az árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsorból, miközben mindenki arra gyanakodott, hogy ő bizony gyilkos. Molnár Áron legnagyobb szurkolója az édesanyja volt, aki stratégiai tanácsokkal is ellátta a színészt.
6:33
Reggeli
2024. október 3. 16:15

Horváth Tamás: Lehet, hogy Ákos pontozással veszített, de én győztesként tekintek rá

„Intenzív meccs volt, sok találattal” – emlékezett vissza a Reggeliben Horváth Tomi múlt vasárnapi sztárboxos meccsére, amit  Sárközi Ákossal vívott. Végül pontozással az énekes győzedelmeskedett a séf felett. Horváth Tomi saját bevallása szerint szeret megküzdeni a győzelemért, ami következő ellenfelénél Miller Dávidnál sem lesz másképp.