REGGELI

7:56
Reggeli
2023. április 19. 11:25

„Ugyanazt megkövetelik tőlem, mint a 20 évestől” – 8. olimpiájára készült Mohamed Aida

Mohamed Aida 20 éves kora óta jár olimpiára, jelenlegi hét olimpiai szereplésével egyedüli rekorder a magyar sportolók között, de ez nem elég, most megcélozza a nyolcadikat. A tokiói olimpia nem sikerült számára túl jól, nem így akarta lezárni sportolói pályafutását, ezért döntött úgy, hogy megpróbálja a következőt. Elismeri, hogy a kor nem mellette szól, nehezebb a dolga a felkészülés során, de úgy érzi, az energia benne van és reméli, hogy kitartásával másokat is inspirálhat.
4:52
Reggeli
2023. április 19. 10:30

Sérülékeny a forint árfolyama, nagy ingadozás várható – figyelmeztet a közgazdász

Nemcsak az élelmiszerek, hanem a szolgáltatások is drágultak, átlagosan 20 százalékkal. Németh Dávid vezető közgazdász szerint egyre több jel utal arra, hogy nem tudunk visszatérni a 2000 és 2010 közötti alacsony inflációs környezethez. Az MNB legutóbbi tanulmánya kimutatta, hogy a magyar infláció fele belső tényezőkre vezethető vissza, a másik fele pedig külső okok miatt alakult ki. A szakértő arra is figyelmeztetett: a forint most viszonylag erős, de az árfolyam sérülékeny, szerinte nagy ingadozás várható benne.
6:17
Reggeli
2023. április 19. 9:51

Most érdemes lakást vásárolni: a vevők akár 15 százalékot is alkudhatnak az ingatlanok árából

Infláció ide, gazdasági helyzet oda, az élet ettől nem áll meg, az élethelyzetek változnak, és emiatt adott esetben költözni kell. A lakáshitel-törlesztők háromszorosára emelkedtek az elmúlt 1-2 évben, ez pedig jelentősen visszavetette a lakásvásárlási kedvet. Ha kevesen vesznek lakást, akkor eladni is sokkal nehezebb. Ugyanakkor, aki egyszerre venne és eladna, az árak szempontjából semleges helyzetben van, mert amennyit bukik az eladáson, annyit alkudni is tud az új árából – mondta a Reggeliben Balogh László ingatlanszakértő.
4:51
Reggeli
2023. április 19. 9:19

Sok nyugdíjas szerint ők hitelezik az államot

Bár a nyugdíjakat januárban 15 százalékkal emelték, ez nem tud lépést tartani a tényleges 25 százalékos inflációval, amit a nyugdíjasok ráadásul még magasabbnak éreznek. A szakértő szerint sok nyugdíjas szerint ők hitelezik az államot, hiszen az infláció növekedése miatt járna nekik az emelés, de azt csak későn és utólag kapják meg. Farkas András szerint amíg ilyen magas az infláció, célszerű lenne negyedévenként emelni.
5:29
Reggeli
2023. április 19. 8:39

Így írja át egy háromgyerekes család életét a rekord infláció

Matejcsok-Balogh Anett korábban nem nézte az élelmiszerek árát, csak megvette, amire szükségük volt. A háromgyerekes édesanya eddig otthon volt legkisebb gyermekével, de az anyagi biztonságuk miatt néhány héten belül újra munkába áll, így a pici másfél évesen bölcsődébe megy. Anett azt meséli, leginkább a szórakozást jelentő tevékenységeknél húzták meg a nadrágszíjat, kevesebbet járnak kirándulni, és éttermekbe se mennek, külföldi nyaralást pedig egyáltalán nem terveznek.
0:35
Reggeli
2023. április 18. 11:28

Heti kutya: négy kölyökkutya keres gazdit

A tízhetes négy eleven keverék kan kutyus szépen fejlődik. Már megkapták az első két oltásukat, a féregtelenítést és a mikrochipet is, és várják azokat a gazdijelölteket, akik lakásukban, vagy kertes házban, de benti tartással fogadnák őket örökbe. Várhatóan kis-közepes méretűek (max.10-12 kiló) lesznek. Azok, akik örökbe fogadná bármelyik kiskutyát, az írjon az info@vigyelhaza.hu címre.
11:11
Reggeli
2023. április 18. 10:20

„Sokszor kedves képű nagymamák kommentelik a legfröcsögősebb dolgokat” – hogyan kezelik a hírességek a negatív kommenteket?

Rosszindulatú, helytelenül megfogalmazott kommentek, kinézettel, munkásságal kötözködő hozzászólók – a Reggeliben arról szerveztek vitát, hogy ki hogyan kezeli a negatív kommenteket. VV Krisztit egyelőre megviselik, Miskovits Márton pedig már jobban kezeli, de szerinte elgondolkodtató, hogy sokszor miért unokáikkal pózoló nagymamák írják a leggonoszabb dolgokat.
5:33
Reggeli
2023. április 18. 10:02

„Teljes hülyeség, hogy az ember és az állat egyenrangú, ilyen nincs” – Czutor Zoli kifakadt a Reggeliben

Bár „igazi sumák kis genyónak” tartja azt, aki kilőtte a jeladós szürke farkast, szeretné, ha az igazságszolgáltatás bánna el vele, nem pedig a népítélet. Az énekes számára felháborító a témát övező lincshangulat. Ennél szerinte „sokkal cikibb dolgok” is történnek, például csecsemőgyilkosságok, de ezek nem keltenek ekkora felháborodást. Beszélt a „teljesen elrugaszkodott” állatvédő hangokról is, amelyek egyenrangúnak tekintik az embereket és az állatokat. 
4:34
Reggeli
2023. április 18. 9:13

Pszichológus: A megrögzött trófeavadászat is valamiféle sorozatgyilkosságnak tekinthető

Miért szimpatizálunk a Magyarországon kilőtt farkassal? Kőváry Zoltán pszichológus a Reggeliben azt mondta: átalakulóban van a gondolkodásunk, egyre inkább azt gondoljuk, hogy az állatok a társaink. Milyen tulajdonságokkal rendelkezhetnek az orvvadászok, és a trófeavadászat miért tekinthető „valamiféle sorozatgyilkosságnak”? A videóból ez is kiderül.
10:41
Reggeli
2023. április 17. 11:52

200 évvel később újra repertoáron a Miskolci Nemzeti Színház nyitó előadása (X)

Szinte hihetetlen, hogy 1823-ban kezdte meg működését a Miskolci Nemzeti Színház, Magyarország első kőszínháza, amit közadakozásból épített a város. Harsányi Attila és Fandl Ferenc színészek meséltek az ünnepi repertoárról és az elmúlt évekről. A jubileum díszelőadása lesz Kisfaludy Károly Tatárok Magyarországon című darabja, amivel 200 évvel ezelőtt nyitott a színház.
5:51
Reggeli
2023. április 17. 9:31

Miller Dávid eredeti rendőrségi konyakmeggyel tesztelte az alkoholszondát, volt is nagy kacagás

Miller Dávid ittasan vezette a Reggelit – kiáltott fel Szabó Zsófi, mikor meglátta Szécsi Tibor rendőr alezredes alkoholszondájának kijelzőjét, amit Miller Dávid fújt meg két rendőrségi konyakmeggy elfogyasztása után. 0,78-at mutatott a mérőműszer, ami azonban néhány perccel a csoki elfogyasztása után már nem lenne kimutatható. Aki ki szeretné próbálni, hogy milyen gyorsan múlik el az alkoholos csoki hatása, kipróbálhatja a 10. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon Budapesten, április 22-én, szombaton.
5:31
Reggeli
2023. április 17. 8:53

Van valami, amiben az oroszokkal együtt világelsők vagyunk, ebből pedig megdöbbentő történetek alakulnak

Magyarország az alkoholfüggőség tekintetlében világelső, az első helyen az oroszokkal osztozunk. Ez az autóvezetésre is hatással van, sokan ülnek ittasan volán mögé. Dudits Dénes addiktológus megdöbbentő történetet mesélt arról, milyen hatással volt az alkohol egy függőségben szenvedő betegére. A probléma nagy, de az emberek akarnak változni.
4:45
Reggeli
2023. április 17. 8:01

„Húznék egy életkori határt, ahonnan nincs tovább autóvezetés” – az oktató szerint másfajta, sokkal szigorúbb orvosi vizsgálatra is szükség lenne

Nincs olyan orvosi vizsgálat, ami a biztonságos közlekedéshez szükséges egészségügyi feltételeket ellenőrizné – mondja Inhof András gépjárművezető oktató, aki sokkal szigorúbb, például a reflexeket és a gondolkodás, döntéshozatal gyorsaságát is ellenőrző egészségügyi vizsgához kötné a vezetés engedélyezését. Nem ártana egy kreszmegújító vizsga sem az oktató szerint. És a kialvatlan, fáradt vezetés következményeiről még nem is beszéltünk. Sokszor 8-10 óra munka után ülünk autóba.
8:10
Reggeli
2023. április 14. 11:42

„Bárhova bementem, semmibe voltam nézve” – dubaji élményeiről mesélt VV Merci

Balázs Mercedes nemrég tért haza Dubajból, ahová vőlegényével együtt utazott. Karácsonyra mindig élményt, utazást adnak egymásnak, Cedes Párizst és egy focimeccset ajándékozott a szerelmének, ő pedig Dubajt kapta. De nem csak jó élményekkel gazdagodott, elég rosszul érintette, hogy az arab országban a férfiak nem is köszönnek a nőknek, bárhogy kiöltözhetett, bármit csinálhatott, rá sem néztek, amihez Merci nincs hozzászokva.
11:57
Reggeli
2023. április 14. 11:07

Görgényi Fruzsina visszautasította a meztelen fotózást, de saját Insta-oldalára tesz fel szexi képeket

Görgényi Fruzsinát megkereste a legismertebb férfimagazin, hogy dobja le a textilt, a színésznő azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. De nincs baja a meztelenséggel, csak azt szeretné, hogy tőle függjön, mit mutat meg és mennyire csupaszon. Új szenvedélye a videókészítés, többnyire a főzésről szólnak ezek a tartalmak, de más témákra is nyitott, sőt, arra is, hogy másoknak is segítsen megmutatni magukat a közösségi oldalakon.
6:30
Reggeli
2023. április 14. 10:32

„Nem szeretik a száraz izomzatot, a nőiességnek meg kell maradni” – másodszor jut ki a Ms. Olimpiára Oczella Eszter

A bikini- és fitneszmodellnek, Oczella Eszternek nem okoz problémát a szigorú étrend és a rendszeres testedzés, hiszen nagyon szeret főzni és a saját ételeit enni, amihez a szerettei annyira hozzászoktak, hogy már édesanyja sem kínálja étellel, csak egy kis citromos vízzel. Szerelme, Baronits Gábor is tudja már, ha étterembe mennek, többnyire egyedül eszik, mert Eszter szigorú étrendjébe és időbeosztásába nem fér bele, hogy vele együtt vacsorázzon. 
7:27
Reggeli
2023. április 14. 10:26

Mégsem kezd új életet Los Angelesben Schumacher Vanda

A legtöbb digitális nomád Balira vagy más ázsiai országba utazik, ha töltődni akar, Schumacher Vandának viszont most nem ez ad felüdülést. A műsorvezető inkább Los Angeles betondzsungelét választotta két hónapra, közben home office-ból dolgozik, de van ideje az ismerkedésre és a bulizásra is. Ennek azonban nem csak Amerikában ad teret, szerinte a szerelem mindig váratlanul érkezik, akkor, amikor nem számítunk rá. 
12:12
Reggeli
2023. április 14. 10:16

Megyeri Csilla önbizalomhiánya miatt mindenféle esztétikai beavatkozást bevállalt

Te kilépsz az utcára smink nélkül? Erről vitázott Anfisa Bulgakova és Megyeri Csilla a Reggeli stúdiójában, akik fiatalabb korukban a szemetet sem vitték ki make up nélkül, ma már azonban úgy érzik, a túl sok smink öregíti őket és mindennek az alapja a szép és egészséges bőr. Anfisa megtanítaná a kamaszokat arra, hogyan kell jól megtisztítani az arcbőrüket, szerinte az is baj, hogy túl korán kezdik a sminkelést a lányok.
6:46
Reggeli
2023. április 14. 9:50

„Anya, miért küldenek nekünk képeket a férfi nemi tájékról?” – Mit tehetünk az internetes zaklatók ellen szülőként?

Az internettel és a közösségi médiával kinyíltak a kapuk a zaklatók előtt és sok esetben gyerekeknek érkeznek az általuk küldött provokatív vagy szexuális szövegek, képek és videók. Petrus Márta író, coach hat gyereket nevel, közülük négy már tizenéves. Szerinte úgy érdemes elkezdeni a gyerekekkel a felvilágosítást, hogy először saját magunkról mesélünk nekik történeteket, és ha ez felkelti az érdeklődésüket, már beszélhetünk konkrétan az internetes zaklatás veszélyeiről. 
1:21
Reggeli
2023. április 14. 9:18

„Ha nem engedjük meg, nem vagyunk jó fejek” – Peller Anna kislánya erre használja az internetet

Annabella nem használhatja minden nap az internetet, de édesanyja, Peller Anna sokat segít neki abban, hogy hasznos dolgokkal találkozzon a világhálón. Szerinte a telefon és az internet ma már a gyerekek életének része, ezt el kell fogadnia a szülőknek, ugyanakkor az ő felelősségük, hogy milyen tartalmakkal találkozik a gyerekük a kütyükön keresztül.
5:53
Reggeli
2023. április 14. 9:13

Függőség, testképzavar, szexuális problémák – ezeket okozhatja a pornó a kamaszoknak

Fuller Bianka, pszichológus szerint akkor szoktak kíváncsiak lenni a fiatalok a felnőtt filmekre, amikor kamaszkorban elindul a szexuális érésük, azonban ha kicsi gyerekek túl korán találkoznak pornóval, az hosszú távon szexuális diszfunkciókat alakíthat ki. De a tinédszerekre is veszélyes, ha pornóból tájékozódnak a szexről, torz kép alakulhat ki bennük arról, hogyan működik két ember között a szexualitás. A legveszélyesebb, ha a szorongó tizenévesek a testiséget érzelemszabályozásra használják, ettől függőség is kialakulhat, a lányoknál pedig gyakran jelentkezik testképzavar a pornófilmekben látottak miatt.