REGGELI

6:05
Reggeli
2023. november 16. 11:11

Nem leszokni kell a cigiről, hanem rászokni egy újfajta életérzésre – tippek a füstmentes élethez

Ki akarna leszokni a cigiről? Ami eszközként nekünk bevált, azt nem akarjuk elengedni, és főleg azt nem szeretjük, amikor azt mondják nekünk, hogy „tedd le a cigit”. Dudits Dénes addiktológiai szakember szerint sokkal célravezetőbb rászokni egy újfajta gondolkodásra, életérzésre. Azt mondja, a dohányos identitásnak mindig helye lesz a személyiségünkben, ezért arra bíztat, hogy alakítsunk ki egy füstmentes identitást, amiben nem lemondás, ha nem gyújtunk rá, hanem önmagunk felvállalása.
5:26
Reggeli
2023. november 16. 10:32

Egy könyv, ahol a nők nem valaki feleségeként szerepelnek – Fábián Évi olyan nőket fotózott, akiknél csak a teljesítmény számít

Egy Heller Ágnesről készített fényképpel kezdődött minden, tizenkilenc évvel ezelőtt. Fábián Évi fotográfus azóta három könyvet is megtöltött fekete-fehér női portrékkal. Olyan nőket fényképez, akik szakmailag kiemelkedőek, és saját teljesítményük jogán megérdemlik a figyelmet. Azt mondja, miközben a nők fontos részei a társadalomnak, még mindig háttérbe vannak szorulva, és sokszor a külsőségek alapján ítélik meg őket, ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, hogy mit tettek le az asztalra. A fotográfus arról is mesélt, hogy milyen volt a talákozás Karikó Katalinnal.
6:30
Reggeli
2023. november 16. 9:04

Így segíthet a traumák feldolgozásában a tetoválás

Az első tetoválás gyakran függővé teszi az embert – ezt így gondolja Tihanyi Péter is, akinek nyolc tetoválása van. Csizmadia Dóra pszichológus szerint sokféle motivációja lehet annak, aki úgy dönt, tetováltatni szeretne. Rögzíthet egy számára fontos életeseményt vagy mondatot, lehet, hogy különlegesebb akar lenni, de az is előfordul, hogy a bántalmazást átéltek így akarják visszavenni a testük felett a kontrollt.
7:23
Reggeli
2023. november 16. 8:24

„Ha egy tetoválóhoz gyorsan van időpont, oda ne menjünk” – a tetoválóművész szerint erre figyelj, hogy ne bánd meg a tetoválást

Weide Ancsa tetoválóművész szerint a tetoválást csak azok bánják meg, akik elhamarkodottan döntöttek mellette, vagy gyorsan és olcsón szerettek volna magukra varratni valamit. „Ha egy tetoválóhoz gyorsan van időpont, oda ne menjünk” – tanácsolta Ancsa, aki azt is elárulta, melyek most a legmenőbb trendek.
7:52
Reggeli
2023. november 15. 11:40

Caramel és Deák Bill Gyula édesapja is öntödében dolgozott

Bill 75 című koncert lesz november 18-án szombaton, ahol Molnár Ferenc Caramel is fellép. Az énekes elmesélte a Reggeliben, hogy gyerekkora óta nagy Deák Bill rajongó, akit csak őstehetségként jellemzett. Caramel sok zenei stílust szeret, de a blues-ban van szerinte egy olyan őserő, ami semmivel nem összehasonlítható. Caramel szerint, ha Bill nem ide születik, akkor világsztár lett volna. Az énekes tippet adott az RTL-nek, hogy ki lehet a másik király, akiről film készülhetne.
6:02
Reggeli
2023. november 15. 11:27

A Boldogságóra arra jó, hogy a gyerekek kiadhatják magukból az érzelmeiket

10 évvel ezelőtt indították el a Boldogságóra nevű oktatási programot, ami a pozitív pszichológia alapjaira épül. Mára mintegy 1500 intézmény és 7000 pedagógus tagja ennek az egyedülálló, érzelmi intelligenciát fejlesztő élménypedagógiai programnak. Tenki Réka színésznő, a Boldogságóra nagykövete és Bagdi Bella pszichológus, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke meséltek a programról.
8:30
Reggeli
2023. november 15. 10:38

Brasch Bence ugyanúgy izgult a Galaxis tehetségkutató színpadán, mint annak idején a Csillag születikben

Trill Beatrix és Brasch Bence a Valami Amerika sorozat színészei. A történet középpontjában egy új testvértrió áll, közülük az egyik Beatrix karaktere. Bence énekest alakít, aki a sorozatbéli tehetségkutatón, a Galaxisban lép fel. Az élet furcsa játéka, hogy a sorozatban is és a valóságban is, mikor a Csillag születikben énekelt, Orszlán Szonja zsűrizte, aki ráadásul ugyanott ült mindkét alkalommal. Beatrix pedig megkapta az ismerőseitől, hogy a sorozatban alig mosolyog, miközben a hétköznapokban egy nagyon vidám lány.
5:33
Reggeli
2023. november 15. 10:08

A család VHS kamerájával forgatta új klipjét Mihályfi Luca

A Reggeliben mutatta meg Mihályfi Luca legújabb klipjét, az Amnéziát. Az énekes elmesélte, hogy szín graféma szinesztéziás, ami azt jelenti, hogy betűkhöz, szavakhoz, számokhoz, számjegyekhez különböző színeket társít. A mostani klipje az indigókék színhez kapcsolódik. Luca választotta a színt, a klipet teljes mértékbe ő csinálta, barátaival fogatták VHS-kamerával. Apukájáról, a színész Mihályfi Balázsról elmesélte, hogy minding megnézi a klipjeit és nem az a tipikus apuka, aki kioktatja, hogy „öltözz fel kislányom”.
4:58
Reggeli
2023. november 15. 9:43

Még mindig fáj a nyaka Szegedi Fecsónak a Curtistől kapott ütések miatt

Vasárnap lépett szorítóba Szegedi Ferenc Curtis ellen a Sztárbox adásában. A második menetben Fecsó kivárta azt a pillanatot, amikor ellenfelét már nem vitte a lendület, és padlóra küldte őt. A meccs elején Curtis még egy puszit is adott a ringben Fecsónak. Az üzletember azt mesélte, hogy a felkészülésen bunyózott erős emberekkel, de Curtis ütései benne vannak a top3-ban. A nyaka még mindig fáj Fecsónak. Elmondta, hogy kivel szeretne megküzdeni és azt is, hogy legkevésbé Brasch Bencével állna szorítóba.
7:38
Reggeli
2023. november 15. 9:32

Yaminával sok nehéz történetet osztottak meg fiatal követői

November 9-én, Sümegen a vonat elé ugrott egy 16 éves fiú. A fiatalt testsúlya miatt csúfolták az iskolában. A tragikus esetről többen is megosztották gondolataikat és aggályaikat a közösségi médiában, többek között Yamina is. A dj könnyen eléri a fiatalokat, akik könnyen megnyílnak neki, sokszor olyan történetet osztanak meg vele a tinédzserek, amivel egy szakembernek kellene foglalkoznia. Ezért is érzi úgy, hogy a social médiában nagy követőtáborral rendelkező embereknek felelőssége van a fiatalok lelki fejlődésében. Yamina az egymásra figyelés fontosságáról beszélt a Reggeliben.
6:23
Reggeli
2023. november 15. 8:49

A Kék Vonalat közel 2000 bántalmazott hívta tavaly

A szervezet 1993 óta vallott missziója szerint a gyerekeket meg kell hallgatni, és ha bajban vannak, segíteni kell nekik. A felnőtteket pedig támogatni kell abban, hogy erre képesek legyenek. Ezért is hoztak létre két külön vonalat gyerekeknek és szülőknek, ahol a Kék Vonal minden munkatársa és önkéntese azért dolgozik, hogy a gyerekek valódi odafigyelést, elfogadást és a bajban segítséget kapjanak. A telefon mellett már írásban, chat formájában is kérhetnek segítséget a fiatalok, egészen 24 éves korig, mondta Reményiné Csekeő Borbála a Kékvonal szakmai vezetője, pszichológus.
5:03
Reggeli
2023. november 15. 8:24

A magyar középiskolások 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást

Az UNICEF széleskörű felmérést végzett a magyar középiskolákban, a kutatásuk pedig aggasztó eredményeket mutat. A megkérdezettek 66 százalékát érte tanulmányai során rendszeres zaklatás, bántalmazás. Ennél is több, 85 százalék mondta, hogy legalább egyszer zaklatták huzamosabb ideig. 25 százaléka a gyerekeknek nem tudja, hogy mit kell csinálni ilyenkor. A válaszadók nagy százaléka azt mondta, hogy az osztályteremben történik a bántalmazás, de nagy arányban folytatódik az online platformokon. Azért is nagy kihívás ez a bántalmazottaknak, mert nincs egy nyugodt tér, ahol feldolgozhatnák a bántalmazást. A segítségkérés nem árulkodás – hangsúlyozta Balás Borbála, az UNICEF gyermekjogi munkatársa.
1:11
Reggeli
2023. november 15. 8:03

Tihanyi Péter arra kérte az embereket, hogy ilyen szellemben neveljék a gyermekeiket

Társai folyamatos gúnyolódásai miatt lehetett öngyilkos egy tinédzser Sümegen. Tihanyi Pétert nagyon megrázták a történtek. A műsorvezető két gyermek apukája, aki arra neveli őket, hogy a gyengéket ne bántsák, hanem segítsék őket. A videóban arra kéri az embereket, hogy tegyen mindenki így. Ha már pár ember változtat a gondolkodásmódján, sokat léphetünk előre.
4:51
Reggeli
2023. november 14. 13:23

„Minden regisztrált cukorbeteg árnyékában meghúzódik egy nem felfedezett cukorbeteg” – különleges programmal készül az Egy Csepp Figyelem Alapítvány

Különleges programokkal várja Erős Antónia és alapítványa a kicsiket és nagyokat az Egy Csepp Világnapon november 19-én, vasárnap 10-től 18 óráig a MOM Sportban. Az ingyenes eseményen lesznek koncertek, közös séta és különböző egyészségügyi vizsgálatok, szűrések. Aki időben érkezik, az Magyarország Cukormentes Tortáját is megkóstolhatja. A részletekről Erős Antónia mesélt a Reggeliben.
6:57
Reggeli
2023. november 14. 12:38

Jön a Dobó testvérek alternatív szakácskönyve bevált receptekkel

Szerdán jelenik meg Dobó Ági és Dobó Edit harmadik közös szakácskönyve, az Alternatív Alaptankönyv. Azokhoz akarnak szólni, akik valamilyen intoleranciával rendelkezek, így mindenmentes recepteket gyűjtöttek össze. Kiderült, kipróbált, bevált ételeket ajánlanak az olvasóknak, Dobó Edit párja ugyanis immunbeteg, így az inspirációt a neki készített ételek nyújtottak. A közös munkáról a Reggeliben meséltek. 
6:30
Reggeli
2023. november 14. 12:24

Kéz a kézben: Kocsis Tibor új dalát a dzsungelben megtapasztalt egyedüllét ihlette

Megjelent Kocsis Tibor legújabb dala, a Kéz a kézben, amit legelőször a Reggeliben láthatott az ország. Bár ez egy pörgős, lendületes dal, a témája mégis mély. Az énekes elárulta, az dal ötlete még a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorban megfogalmazódott benne, mert ott tapasztalta meg, milyen igazán egyedül lenni, és milyen jó, amikor a társad mellett van. 
5:26
Reggeli
2023. november 14. 11:02

„Átfordított bennem valamit” – Makra Vivi a Survivorben leküzdötte pánikbetegségét

Makra Vivi az egyedüli olyan játékos, aki megjárta mind a négy törzset, és nem került a Holtak Szigetére. A Survivor kiesője a Reggeliben arról mesélt: a 30 nap alatt nem az éhezés zavarta, hanem az emberek. A hétköznapi életben ugyanis nagyon megválogatja az embereket maga körül. A szigeten leküzdötte pánikbetegségét, és legyőzte a tériszonyát is. Hogy mi mindent adott neki még a játék, és kivel tartja máig a kapcsolatot, az kiderül a videóból. 
6:19
Reggeli
2023. november 14. 9:23

„Sokat gondolkozok, jó-e, hogy ilyen motiváció van a tanulásnál” – Czutor-Kilián Zsanett apja pénzzel jutalmazza az unokák jó jegyeit

A Czutor családban a gyerekek nem kapnak heti rendszerességgel zsebpénzt, ha valamit venni szeretnének maguknak, akkor arra a szülőktől kell pénzt kérniük. Arra is próbálják őket tanítani, hogy ne vásároljanak impulzívan. „Olyan nincs, hogy bemegyek a boltba, és random megveszek akármit” – árulta el a Reggeliben Czutor-Kilián Zsanett. Hozzátette, más anyukák a házimunkáért adnak zsebpénzt a gyereknek, de ő ezzel nem ért egyet. A jó jegyekért viszont a gyerekek jelképes összegeket kapnak a nagypapától, ahogy annak idején ő is kapott az apjától. Hogy mennyire jó motiváció ez a tanuláshoz, azon sokat gondolkodik. A teljes beszélgetés a fenti videóra kattintva nézhető meg. 
7:10
Reggeli
2023. november 14. 9:22

Így befolyásolja a családi minta azt, hogyan bánunk a pénzzel

A gyerekkorban látott családi minta kihat arra, ahogyan felnőttként gondolunk a pénzre. Alakítja a személyiségünket, ha szegény vagy módos családban növünk fel. Ha pedig egy párkapcsolaton belül nagyon másképp gondolkodunk az anyagiakról, az váló- vagy szakító ok is lehet. F. Takács István pszichológus a Reggeliben elárulta, milyen személyiségjegyeik vannak az anyagilag sikerek személyeknek, és üzent azoknak a pároknak is, akiknek eltér az értékrendjük a pénzügyek kapcsán. 
6:54
Reggeli
2023. november 14. 8:40

Mikor és hogyan kapjon zsebpénzt a gyerek?

Egy friss felmérés eredményei szerint a szülők döntő többsége, 81 százaléka egyetért abban, hogy a pénzügyi tudatosság fejlesztésében a szülői minta a legmeghatározóbb. Takács Domokos, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője a Reggeliben elmondta, már általános iskolában szüksége lehet a gyereknek zsebpénzre, és már akkor érdemes beszélni vele arról, hogyan spóroljon, tegyen félre. Mikor érdemes bankszámlaszámot nyitni a gyereknek? Hogyan kövesse a költéseit a szülő? A beszélgetésből ez is kiderül.
5:47
Reggeli
2023. november 13. 13:42

Michl Juli: Tervben van, hogy szeretnénk kisbabát, de előtte forgatunk egy filmet

Michl Juli tudatosan nem beszél a magánéletéről, az eljegyzésénél viszont azt érezte, meg kell osztani a közösségi médiában az örömét. Forgatás közben ismerkedett meg jövendőbelijével, rengeteget beszélgettek és hamar rájöttek, hogy ugyanazt várják az élettől. Juli elárulta, hogy terveznek-e babát és azt is, hogy hamarosan József Attiláról forgatnak nagyjtátékfilmet.
6:10
Reggeli
2023. november 13. 12:50

Borbély Alexandra koraszülött babákért: Erre nem lehet felkészülni, főleg arra nem, hogy ennyivel korábban jönnek

A Peter Cerny Alapítvány a beteg koraszülöttek gyógyításáért alakult. Az elmúlt 35 évben 94 ezer feladatot teljesítettek, és húszezer babát lélegeztettek. Erre korábban nem volt lehetőség, ahogy arra sem, hogy ezeket a csecsemőket a szülőszobáról a kórházba megfelelő körülmények között utaztassák. Borbély Alexandra nagy örömmel vállalta, hogy az alapítvány nagykövete legyen. Szandra kislányai a 32. hétre születtek. Azt mondja, amikor kiderült, hogy ikrei lesznek, számolnia kellett azzal, hogy koraszülöttek lesznek, de azt mondja, erre nem lehet felkészülni.
5:07
Reggeli
2023. november 13. 9:51

Megéri Taylor Swift szerelmének lenni: Travis Kelce-nek több millió dollárt hozott, hogy az énekesnővel jár

Taylor Swift 33 éves korára egy jelenséggé nőtte ki magát. Ebben az is szerepet játszik, hogy az összes létező social média felületen jelen van és mindegyiken több száz millióan követik. Nemrég robbant a hír, hogy Trevis Kelce futballjátékossal kezdett el találkozgatni. A szerelmet azonban máris sokan inkább PR akciónak tekintik, hiszen az eddig csak szűkebb körben ismert sportoló 300 ezer új követőt szerzett magának az Instagramon és a nevével ellátott mez eladás 400 százalékkal nőtt meg.
7:21
Reggeli
2023. november 13. 9:42

Nem csak a koncerteken, a mozikban is sikítoznak és buliznak a rajongók Taylor Swift show-ján

Taylor Swiftnek nem csak a legújabb, Eras koncertturnéja hatalmas siker, hanem az abból készült film is. Már a bejelentésekor néhány óra alatt elment 10 millió jegy, a nyitó hétvégén pedig az amerikai mozik bevételének 70 százalékát Taylor Swift filmje csinálta. Dudás Viktor filmszakértő szerint a Taylor Swift jelenség más előadók számára is kinyitott egy ajtót.
7:38
Reggeli
2023. november 13. 8:15

Szakértő Taylor Swift karrierjéről: A siker ugyanúgy meg tudja gyötörni a lelket, mint a bukás

Taylor Swift nagyon fiatalon lett a popzene koronázatlan királynője. Sikert sikerre halmoz, legutóbbi albuma olyan népszerű lett, hogy még a Spotify rendszere is összeomlott tőle. Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus szerint a pozitív stressz ugyanúgy meg tudja gyötörni a lelket, mint a kudarc és az sem mindegy, hogy milyen személyiségtípusra érkezik a siker. Az énekesnő mögött egy egész csapat áll, akik segítik abban, hogy mentálisan is át tudja vészelni az ismertséggel járó nehézségeket, de a szakértő figyelmeztetett: a külső megerősítés önismeret nélkül nem sokat ér.
15:21
Videó
2023. november 10. 17:34

Élő adásban szakadt szét Tóth Gabi mostani szerelmének nadrágja

Desszertet kóstoltak, táncoltak, sikereikről meséltek, és Lukács Mikinek néhány alaplépést is megtanítottak – ilyen volt, amikor a Fricska Táncegyüttes tagjai az RTL Reggeli vendégei voltak 2017-ben, ezen a napon. Ott volt Papp Máté Bence is, akit a legtöbben ma már úgy ismernek, hogy ő Tóth Gabi új szerelme. A fiatal táncos hat éve a Reggeliben akkora átéléssel táncolt, hogy még a nadrágja is szétszakadt. A beszélgetés apropóját egyébként az adta, hogy egyiküket, Moussa Ahmedet Junior Prima díjjal ismerték el. 
6:51
Reggeli
2023. november 10. 11:06

„Szóban történnek az utasítások, amit nehéz bizonyítani” – így fedhetik el a tanárhiányt

Eiplné Pál Alexandra, gimnáziumi tanár volt a Reggeli vendége, aki elmondta, Pintér Sándor július 15-ig meghosszabbítaná az idei tanévet, ha nem lesz meg a megfelelő tanítási nap. A tanár azt is hozzátette, fenyegetések érkeznek, ha nem sikerül elfedni a szakos tanárhiányt, amit úgy próbálnak megoldani intézményen belül egy nem szakos kolléga esetében, hogy gyakorlásnak írják be a nem szakos helyettesítést, amit hivatalosan csak felügyeletként lehetne feltüntetni. 
6:12
Reggeli
2023. november 10. 10:36

„Volt olyan szülői értekezlet, ahol azt mérték fel, hogy melyik szülő, milyen tantárgy tanítására képes”

A Reggeli vendége Semjén Nóra, az Anyakivan blog szerzője volt, aki már 9 évvel ezelőtt tapasztalta a tanárhiány súlyosságát, amikor azt mérték fel gyermeke volt általános iskolájában, hogy melyik szülő, milyen tantárgy tanítására képes. Így történt meg, hogy fia iskolájában egy apuka tanította az angolt, amikor pedig a helyettesítést nem tudták megoldani, akkor tanulás helyett tv-t néztek a gyerekek. Az édesanyát az keseríti el igazán, hogy gyermekei azt hiszik, a tanulás csak rossz lehet.