REGGELI

5:27
Reggeli
2024. március 4. 14:53

Papp Gergő Churchill idézettel válaszolt Tihanyi Petinek

Csak semmi sport – állítólag ez elhangzott Winston Churchill szájából, de hogy ez tényleg megtörtént-e, azt nagyon nehéz lenne kideríteni. Churchill állítólagos szavaival reagált Papp Gergő Tihanyi Petinek arra kérdésre, hogy szokott-e sportolni. Peti ugyanis úszás közben szerzett sérüléséről mesélt a Reggeliben. Közben egy kis részlet is kiderült Peti hamarosan debütáló projektjéről.
8:05
Reggeli
2024. március 4. 14:42

Janklovics Péter megfogadta, hogy idén kevesebb fellépést vállal

Janklovics Péter megfogadta, hogy idén kevesebb fellépést vállal, és több időt tölt a családjával. Ezt eddig sikerült is tartania. Tavaly nagyon sok munkája volt, most csak maximum 20 előadást vállal, így többet látja a gyerekeit. Egy darabban játszik Csernus Imrével és Stefanovics Angélával. De játszik a Jurányiban, a Férfiak szexuális világa című darabban is. Elek Péterrel pedig a Zenebu@ikban énekel együtt.
0:41
Reggeli
2024. március 4. 14:32

Csepke már nagyon várja új gazdiját

Csepkét, a négyhónapos kisfiút karácsony előtt, törött lábbal adták le az Illatos útra. A telep dolgozói kérték a Vigyél Haza Alapítvány segítségét, így a kiskutya azonnal állatorvoshoz került. Már egészségesen és vidáman várja az új gazdi jelentkezését. Csepke kimondottan szeret lakásban élni, ezért leginkább oda ajánlják. Mikrochippel, oltva, egészségesen keresi új gazdiját, aki az info@vigyelhaza.hu címen jeletkezhet ért.
5:55
Reggeli
2024. március 4. 14:28

Fodor Zsóka a Nagykörút közepén letérdelve fog bocsánatot kérni, ha Várkonyi András egy valamit bizonyítani tud

Fodor Zsóka önálló estje az Erzsikétől anyusig címet viseli, jelenleg Pécsen játsszák, mert a színésznő ott él. 5 éve, hogy leköltözött a Baranya megyei székhelyre és ott bérel egy lakást, de közben budapesti otthonát sem adta fel. Az önálló estjével kapcsolatban elmondta, hogy ő olyan, mint az örömlány, oda megy, ahol megfizetik. Egykori Barátok köztös partnerével, Várkonyi Andrással történt konfliktusára is rákérdeztek a műsorvezetők, kérték, tegye tisztába a dolgokat, mire Zsóka úgy válaszolt, hogy „még nem kell őt tisztába tenni, még nagyon jó karban van”. A színésznő elmondta, hogy ő kollégájáról mindig csak jókat mondott, ezért, ha tud egy olyan felvételt mutatni, ami ennek ellenkezőjét igazolja, akkor Zsóka a Nagykörút közepén letérdelve fog bocsánatot kérni.
7:04
Reggeli
2024. március 4. 14:05

200 éve indult Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza

Csehov Ivanov című színműje, Kölcsönlakás és G. Büchner Leonce és Lénája – három darab, ami jól mutatja a Miskolci Nemzeti színház komolyan vett műfaji sokszínűségét, mondta a Reggeliben Béres Attila, a színház igazgatója. 200 évvel ezelőtt indult a Miskolci Nemzeti Színház, mint Magyarország első magyar nyelven játszó kőszínháza. Béres Attila úgy érzi különleges évad volt ez, szerinte ma már a színházzal is azonosítják Miskolcot.
5:32
Reggeli
2024. március 4. 11:41

Rujder Vivien napjai: egyik nap Othello, másik nap Juventus meccs

Rujder Vivien, a Katona József Színház színésze volt a Reggeli vendége. Elmesélte, hogy a társulat nemrég Torinóban járt, hogy bemutassa az olasz közönségnek a Székely Kriszta rendezte Othellot. A darabot feliratozva láthatták a nézők, így a reakciók kissé késleltetve érkeztek, vagy a nagyobb koncentráció miatt várattak magukra – erre a rendező is felhívta előre a színészek figyelmét, mesélte Rujder Vivien. Színház mellett volt idő kikapcsolódásra is, Vivien életében először eljutott egy stadionos focimeccsre, ahol a Juventus játszott.
7:22
Reggeli
2024. március 4. 11:10

Benedek Ágota szorongásnaplója is büntetést kapott, szerinte ezzel a cenzúra felé tolják a szerzőket

Állva maszturbálok – Benedek Ágota könyvének címén akadtak ki a revizorok és büntették meg 500 ezer forintra azt a Libri könyvesboltot, ahol az ajánlott könyvek polcán helyezték el a szorongásnaplót. Egyre többet hallani, hogy a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva büntetnek ifjúsági regényeket homoszexualitás ábrázolásáért, Benedek Ágota könyve viszont felnőtteknek szól és nem érinti a homoszexualitás témáját sem. Az indok ezúttal a szexualitás öncélú ábrázolása volt és a revizor szerint a reklámtörvénynek sem felel meg, hogy egy ilyen könyv kiemelt helyet kap egy könyvesboltban. Benedek Ágota szerint ezek után az írók nem mernek majd olyan témával foglalkozni, amiket nem akarnak kirakni a kiadók a polcokra és ez a cenzúra felé tolja majd a szerzőket.
5:45
Reggeli
2024. március 4. 10:27

Fördős Lajos és Mózes Bogi Kína után Vietnámot és Thaiföldet is felfalja

Fördős Lajos és Mózes Bogi Bangkokban jártak, hogy új receptekkel és ízekkel ismerkedjenek, amit aztán a Street Kitchen követői is megismerhetnek. Meglepő, de úgy tűnik, már 2-3 ezer forintért is lehet Michelin-csillagos étteremben enni, csak Bangkokig kell érte elutaznunk. Bogi nagy lelkesedéssel mesélt a lótuszsziromból szárított rákkal, mogyoróvajjal, lime-mal és kókusszal készült ételkülönlegességről. A videóból kiderül, hogy mi az a bánh mí chao.
5:25
Reggeli
2024. március 4. 9:59

Autóbalesetben elveszítette a bal lábát, ma már fitneszvilágbajnok Győri Anikó

Győri Anikó 24 évvel ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett. Betonfalnak csapódott, megsérült a térde, a kórházban felébredve tudatosult benne, hogy elveszítette a bal lábát. Hosszú út van mögötte, meg kellett tanulni magát elfogadni, ami egy évbe telt. Fontos volt neki, hogy visszaszerezze a nőiességét. Innen indult a nagy feladat, hogy olyan protézise legyen, amivel jól tudja venni az akadályokat. Visszatért a fitneszhez és nem ismert lehetetlent, speciális kategóriában fitneszvilágbajnok lett. Ma már lányai is anyjuk nyomdokában járnak.
6:36
Reggeli
2024. március 4. 9:19

Ki a nagyobb pedofil? – Pető Attila szerint a pártok „gyermekvédelemmel” kapcsolatos plakátjai ártalmasak és félreviszik az ügyet

Ami az elmúlt hetekben nem működik jól a politikai közbeszéd. Patikamérlegen kezdték el kimérni a pártok, hogy ki a nagyobb pedofil, ez nagyon ártalmas és félreviszi az ügyet – mondta a Reggeliben Pető Attila gyermekjogi aktivista, aki többek között a DK kampányára utal, amin Orbán Viktor fotója mellett az „Isten? Haza? Pedofília!” felirat olvasható. Pető szerint ez nem segíti az áldozatokat és ő nem lát valódi megoldásokat a politika részéről a gyermekvédelem problémájára.
6:05
Reggeli
2024. március 4. 8:48

„Zárt gyermekintézményi struktúrában magától értetődő a bántalmazás és elhanyagolás”

A jelzőrendszeri tagoknak kötelességük jelzéssel élni – mondja Boros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért Egyenlőségprogramjának vezetője, aki a gyermekvédelmi rendszer működéséről beszélt a Reggeliben. A szomszédoknak, ismerősöknek nincs ilyen kötelezettségük, de van a gyermekotthon dolgozóinak, nevelőknek. Nem életszerű, hogy egy A4-es lapra van kifüggesztve egy intézményben, hogy kit lehet hívni, ha baj van, a gyerekek nem fognak felhívni egy vadidegent, ha egy ismerős nevelőnek sem tudnak beszámolni a bántalmazásról. Jelenleg 23 ezer gyerek él szakellátásban, 7 ezer intézményekben. Azok maradnak intézményben, akik speciális szükségletük miatt – magatartási probléma, pszichés nehézség, emberkereskedelem áldozatai – nem kerülhetnek nevelőszülőkhöz.
15:26
Reggeli
2024. március 4. 8:12

Gyermekvédelem: az alapvető problémák és a nem működő jelzőrendszer

Abból látszik, hogy nem értik vagy nem akarják érteni a döntéshozók, hol van probléma a magyar gyermekvédelmi rendszerben, hogy azokat jogszabályokkal akarják megoldani – mondja Mérő Vera, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítója. Szerinte a baj nem a törvényekkel, hanem azok betartásával és a jelzőrendszerrel van. Megpróbáltuk megérteni és körbejárni, milyen rendszerszintű problémák vannak a hazai gyermekvédelemben.
0:42
Reggeli
2024. március 1. 15:13

Így tehetünk a Szívből jövőnk játékával a környezetért

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. Ez egy jó cél, azt gondoljuk, hogy a három csaj most egy jó ügy mellé állt közösen, legyünk minél többen, akik kitöltik a tesztet! Részletek a Reggeli social felületein és a szívből jövőnk oldalán. Azok, akik kitöltik a tesztet a Motorola Edge 40 Neo-t okostelefont nyerhetnek.
5:17
Reggeli
2024. március 1. 15:05

Papp Gergőt az egyik Bódi tesó mentette ki szorult helyzetéből

A Reggeli műsorvezetőjének, Papp Gergőnek szerdán annyira becsípődött a dereka, hogy nem tudott felkelni a borbélyszékből. Végül mentőt hívtak hozzá, ám miután kiderült, hiába viszik be a kórházba legalább öt-hat órát kéne várakoznia mire kezdenek vele valamit, úgy döntött, inkább hazamegy. A szalonban segítségére sietett egy fiatalember, akinek köszönhetően magánkórházba juthatott, ahol egy isiász koktéllal hozták rendbe sérült derekát. Papp Gergő később rájött, hogy megmentője nem más volt, mint Bódi Hunor, a Bódi Tesókból.
7:45
Reggeli
2024. március 1. 12:36

„Sírtam, mint egy kölyök” – Détár Enikő így ünnepelte 60. születésnapját

Meglepetések sora várt Détár Enikőre 60. születésnapja alkalmából, ugyanis szerettei egy meglepetés bulit tartottak neki Budapest belvárosában. A művésznő nem szeretett volna nagy felhajtást ám párja, Péter vacsora helyett egy hatalmas születésnapi buliba vitte, ahol ott volt Détár Enikő összes kedves ismerőse: a gyerekei, munkatársak és még az összes keresztgyereke is meglepte. A kerek számok most utolérték a művésznőt, ugyanis párjával a több mint tíz évvel fiatalabb Péterrel is tíz éve ismerték meg egymást. 
4:57
Reggeli
2024. március 1. 12:06

Gáspár Kata a való életben szöges ellentéte a Renitensben alakított karakterének

Az RTL+ vadonatúj bűnügyi vígjátékában Gáspár Kata alakítja Somos Renátát, akinek 160-as az IQ-ja és takarítónőként dolgozik. Egy véletlennek köszönhetően Balsai Móni karaktere felismeri a benne rejlő lehetőségeket, így gyorsan – a Makranczi Zalán által megformált – Dobler százados mellett találja magát. Gáspár Katát a szerep kihívásairól kérdeztük a Reggeliben.
6:06
Reggeli
2024. március 1. 9:39

„Egyre gyakrabban fordul elő, hogy elköszönnek a legtehetségesebb kollégák” – 180 ezer forintot kapnak a BME-n a doktoranduszok

A közoktatásban dolgozó 140 ezer pedagógusnak februártól átlagosan 32,2 százalékkal emelték a bérét. Hiába hasonlóan siralmas az egyetemi oktatók fizetése, rájuk nem vonatkozott a béremelés. Így azok az egyetemek, melyeket még nem szerveztek ki alapítványokba, egyre nehezebb körülmények között működnek. A Reggeli vendégei Szakadát István a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék tanszékvezetője és Ferenczi Attila, az ELTE BTK PDSZ képviselője voltak. Mindketten méltatlan körülményekről számoltak be.
5:33
Reggeli
2024. március 1. 9:36

Egy kezdő egyetemi tanársegéd hitelképtelen a bankoknál, egy szakmunkás többet keres nála

Váratlanul érte a tanárok bérrendezése a felsőoktatás munkatársait, ugyanis a fizetésemelésből teljesen kimaradtak. Így fordulhat az elő, hogy egy szakmunkás többet keres egy egyetemi tanársegédnél. A felsőoktatás helyzetéről Gregor Anikó, szociológust, az FDSZ (Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete) ELTE Társadalomtudományi Karának szakszervezeti titkárát kérdeztük a Reggeliben.
3:51
Reggeli
2024. február 29. 14:49

Gál Petra hazafuvarozott egy otthonról megszökött kutyát, de megdöbbent a felelőtlenségen

Furcsa történettel indult Gál Petra, a Fókusz műsorvezetőjének hete. Munkába igyekezett, mikor egy forgalmas úton egy kutya ugrott az autója elé. Petra satufékkel, még időben meg tudott állni, majd felhívta a kutya bilétáján lévő telefonszámot. A kutya gazdája megkérte, hogy vigye haza az állatát, majd kinyitja neki a kaput, hogy ott tudja hagyni. Petra hazaszállította a 6-7 hónapos kutyust, de azt mondta, nagyon meglepte mások felelőtlensége.
0:36
Reggeli
2024. február 29. 14:12

Hasznos tippek, hogyan vezessünk környezettudatosan

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást.
12:17
Reggeli
2024. február 29. 14:08

Falusi Mariann 20 kilót fogyott, és könnyek között mesélt Lang Györgyiről

Falusi Mariann 2023-ban édesanyját és alkotótársát, Lang Györgyit is elveszítette. Meghatódva mesélt arról, milyen fontos ember volt az életében Györgyi, aki a baráti társaságuk mozgatórugója és összetartó ereje volt. Az énekesnő elmesélte, hogy Györgyi lakásában a mai napig minden hónapban egyszer összejönnek a barátok, és Kulka Jánossal is minden héten egyszer ott ebédelnek. Mariann-nak 13 évig volt közös rádióműsora Lang Györgyivel, amit nélküle már nem akart továbbvinni. Idén „megy nyugdíjba”, április 22-én lesz 65 éves, ami jelzi számára, hogy ideje picit pihenni, ezért is talált két hosszútávú munkát – mesélte a Reggeliben. Életmódot váltott, ennek köszönhetően 20 kilóval lett könnyebb, mindennap megiszik 2 liter vizet és csak 1000 kalóriát fogyaszt el. Életmódjáról, karrierjéről és hobbijáról még többet mesél a videóban.
6:39
Reggeli
2024. február 29. 13:13

Al Ghaoui Hesna meséje egy applikáción keresztül segít a gyerekeknek

Al Ghaoui Hesna, újságíró, televíziós riporter az orosz-ukrán háború kitörésekor az Egyesült Államokban volt, a szörnyű hírek őt is nagyon megrázták és úgy érezte valahogyan segítenie kell. Akkortájt jelent meg második mesekönyve, ami az elsőhöz hasonlóan a félelem kezeléséről szól, és úgy gondolta, hogy az ukrán gyerekeknek is írhatna egy mesét, amivel segíthet nekik feldolgozni a traumáikat. Az ikerpárról szóló, ukrán népmesei alapokra épülő történet applikáción érhető el. 
9:11
Reggeli
2024. február 29. 12:53

Madár Veronika és Landor Richárd 15 éve házasok, elárulták a hosszú kapcsolat titkát

Madár Veronika, színésznő és Landor Richárd, repülőoktató 17 éve ismerik egymást és 15 éve házasok. A Reggeli műsorvezetői, Peller Anna és Gál Petra a hosszú kapcsolat titkáról kérdezték a párt. Ha odáig fajul a veszekedés, hogy valami csúnyát kellene mondani, akkor azt elnevetik – mesélte Richárd, aki a nyugodtabb és csendesebb fél a kapcsolatukban. 
6:19
Reggeli
2024. február 29. 12:35

Gallusz Niki civilben is tud azonosulni a Six musicalben játszott karakterével

10 éves a Mamma Mia, mindenki, aki eddig játszott benne, szerepelni fog a színpadon – mesélte Gallusz Niki, színésznő, aki Donna Sheridant alakítja a színpadon. New Yorkba is eljutott, ahol megnézte az amerikai darabot, ami „nagyon amerikai” hozzánk képest. A Six musical most nagyon elevenen él benne, ott Parr Katalint alakítja. Azt mondta, hogy karaktere nagyon illik hozzá.
5:48
Reggeli
2024. február 29. 12:24

Debreczeni Dóra fia, Zalán hallássérült, és boldog, teljes életet él

Debreczeni Dóra fia, Zalán hallássérült, ezt először édesanyja vette észre, mikor Zalán még csecsemő volt. A sportoló, táplálkozási tanácsadó édesanyának tűnt fel, hogy sokkal hangosabban kellett szólnia fiának, hogy figyeljen rá. Ezzel fül-orr-gégészhez, gyerekorvoshoz és védőnőhöz is fordultak, de mindenki azt mondta, hogy ez korosztályos probléma, Zalán csak nem figyel oda. Mikor 14 hónaposan picit visszamaradt a beszédfejlődésben további szűrésekre mentek, hogy kiderítsék mi lehet a baj. Végül egy altatásos hallásvizsgálaton derült ki, hogy Zalán egyik fülére siket, a másik fülére valamennyit hall. 
6:34
Reggeli
2024. február 29. 10:57

Héberül tanult, 12 kilót szedett fel – így készült Szabó Kimmel Tamás a Lefkovicsék gyászolnak szerepére

Ortodox zsidó férfit alakít Szabó Kimmel Tamás a Lefkovicsék gyászolnak című filmben, ami február 22. óta látható a mozikban. Az alkotás világpremierje Palm Springsben volt, Szabó Kimmel pedig ott volt a New York-i Zsidó filmfesztiválon, ahol szintén bemutatták Breier Ádám filmjét. A szerep kedvéért fel kellett szednie több mint 10 kilót, szakállat is növesztett, és héberül is kellett tanulnia. A filmben egy diszfunkcionális család történetét láthatjuk 3 generáción keresztül megjelenítve, ahol a nagypapa nem hisz semmiben, ellenben fiával, aki egészen Izraelig menekült előle. A film központi témája a gyász, és hogy ezt hogyan tudják a különbözű korú férfiak megélni, ha egy hétig össze vannak zárva egy házban.
0:41
Reggeli
2024. február 29. 10:10

Happynek nem volt könnyű élete, most új, szerető gazdiját várja

A Vigyél Haza Alapítvány gondozásába vette Happyt, a kétéves nehéz sorsú, mégis kedves, barátsgos kutyát. Tulajdonosától bántalmazás miatt kobozták el tavaly nyáron és az Illatos útra került. Happy mikrochippel ellátva, oltva, egészségesen, ivartalanítva keresi új gazdiját. Ha úgy érzed Happy a te kutyád, keresd a Vigyél Haza Alapítványt és írj az info@vigyelhaza.hu címre.
4:50
Reggeli
2024. február 29. 10:02

Már csak online várják a kérdéseket a debreceni akkugyáras közmeghallgatásra

Debrecenben változatlanul nagy az ellenkezés a kínai akkumulátorgyár ellen – mondta a Reggeliben Dr. Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Debrecen Egyesület elnöke. Hétfőn lesz egy új közmeghallgatás, amit már köz nélkül, online tartanak meg, így a helyeik szerint elveszíti a társadalmi jellegélt. Ez a 2023. január 9-ei botrányosra sikerült közmeghallgatás megismétlése.
5:04
Reggeli
2024. február 29. 8:50

Megosztottak a gödiek az akkugyárról

A légszennyezettségi adatok alapján a gödi akkumulátorgyár 2019 és 2022 között rendkívül nagy mennyiségű, 88 tonna mérgező hatású oldószert bocsátott ki a levegőbe. De nemcsak ez az egyetlen aggasztó adat, ami a gyár egészség- és környezetkárosító hatására utal. Ugyanis a gödi gyárban is a rákkeltő nehézfémek megengedett mennyiségének sokszorosa volt kimutatható, ráadásul a dolgozók mérgező anyagoknak való kitettsége az évek során folyamatosan nőtt. Pálfai Péter gödi lakos arról beszélt, hogy a helyiek semmilyen adatot nem kapnak sem az akkugyártól, sem a kormánytól. A lakosok azonban megosztottak abban, hogy mennie kellene-e a gyársnak vagy sem.
8:53
Reggeli
2024. február 29. 8:44

Megtámadták a sóskúti civilek népszavazási kezdeményezését az akkufeldolgozó ellen

Két órával a határidő előtt támadta meg valaki a sóskúti civilek népszavazási kezdeményezését. A helyi referendumot a településre tervezett akkumulátorfeldolgozó ellen írta volna ki szerdán a képviselőtestület. Közben a kormány már társadalmi vitára bocsátotta azt a jogszabályt, ami nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítaná a sóskúti akkufeldolgozót. Ha elfogadják, akkor már nem sokat tehetnek a sóskútiak. 
6:34
Reggeli
2024. február 28. 14:09

„Egy nagy család vagyunk” – Megyeri Csilla visszatért az Alföld tévéhez, ahonnan rusnyázós videója indult

Megyeri Csilla meglátogatta egykori munkahelyét, a debreceni Alföld Televíziót. Csilla 24 évesen a tévéhez, ahol 5 éven keresztül volt szerkesztő-műsorvezető, divatbemutatókon konferanszié. Csilla egy műsor kapcsán ment látogatta meg első munkahelyét, Tisza Tibi egykori labdarúgó műsorában szerepelt. Összekötötte a kellemest a hasznossal, volt főnökasszonyával is találkozott. Azt mondja, jó volt visszamenni, előjöttek a közös régi emlékei. 
6:17
Reggeli
2024. február 28. 13:04

Az Oscar-díjas Deák Kristóf elárulta, hogyan ismerhetőek föl a mesterséges intelligenciával készült filmek

Több mint száz mesterséges intelligencia segítségével készített rövidfilmből válogatott a hétvégén záródó budapesti filmfesztivál zsűrije. A Reggeli vendége ennek apropóján az Oscar-díjas Deák Kristóf volt. Hogy a magyar filmrendező miért pont hét év után akar élőben bejelentkezni az Oscar-gáláról, kiderül a fenti videóból.