ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ

Bruttó 200 ezer forinttal nőhet Kövér László fizetése márciustól

Bruttó 200 ezer forinttal nőhet Kövér László fizetése márciustól

2:09
HíradóTagadta bűnösségét Boldog István a bíróság előtt
2021. június 30. 18:33

Tagadta bűnösségét Boldog István a bíróság előtt

Tagadta bűnösségét a bíróság előtt Boldog István, akit nyolc társával bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel vádolnak. A fideszes országgyűlési képviselő az előkészítő ülésen nem tett vallomást. A vádirat szerint a politikus befolyásával visszaélve a választókerületében uniós fejlesztési pályázatok eredményeit befolyásolta, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is, akiktől több esetben visszaosztást is kértek. Az ügyészség hat év börtönbüntetést kért a fideszes képviselőre.
1:59
HíradóNejlonszatyorban vették át a 20 millió forint korrupciós pénzt
2021. március 27. 17:23

Nejlonszatyorban vették át a 20 millió forint korrupciós pénzt

Nejlonszatyorban vett át 20 millió forint korrupciós pénzt Boldog István fideszes országgyűlési képviselő két társával együtt – írta meg a Blikk a politikus ellen zajló eljárás vádirata alapján. A kormánypárti képviselőnek és társainak egy uniós pályázaton nyertes vállalkozó osztotta vissza a 20 milliót, amit viszont a rendőrök végig követtek. Boldog Istvánt szombaton hiába kerestük. Hadházy Ákos szerint a képviselőt már rég le kellett volna tartóztatni.
2:21
HíradóCsaknem havi 300 ezer forinttal nő Kövér László fizetése
2021. február 27. 17:30

Csaknem havi 300 ezer forinttal nő Kövér László fizetése

Legalább 100 ezer forinttal emelkedik minden országgyűlési képviselő fizetése hétfőtől. És ez csak az alapbér, Kövér László Házelnök havi fizetése például márciustól meghaladja majd a hárommillió forintot. Ellenzéki képviselők jótékony célokra ajánlják fel az emelést, és ugyanezt kérik a kormánypártoktól is. A Fidesz szerint képviselőik rendszeresen jótékonykodnak.
2:19
HíradóElfogadta a vádalkut és kitálalt egy volt fideszes polgármester
2019. december 20. 17:21

Elfogadta a vádalkut és kitálalt egy volt fideszes polgármester

Egy volt fideszes polgármester vádalkuja indította el azt az ügyet, amiben eddig négy ember tartóztattak le, köztük Boldog István fideszes országgyűlési képviselő közvetlen munkatársát – írta meg a 168 óra. Az érintett polgármester az ügyészséggel kötött alkujára hivatkozva nem árult el részleteket, de szerinte nélküle is lenne – idézem – Boldog-ügy. Az ügyészég nem reagált.
2:14
HíradóMegkérdőjelezték a Párpeszéd képviselőjének magyarságát
2019. december 14. 17:55

Megkérdőjelezték a Párpeszéd képviselőjének magyarságát

Nem magyar, full színesbőrű - ezt Kocsis-Cake Olivió országgyűlési képviselőről mondta a Pesti Srácok kormányközeli portál egyik műsorában Palányi Nóra. A videóban országgyűlési szakértőként bemutatott Palányi arról beszélt, hogy a Párbeszéd képviselőjén látszik: nem magyar származású, hiába vannak meg a papírjai. Kocsis-Cake Olivió az RTL Híradónak azt mondta: ő Magyarországon született és magyarnak is érzi magát. Az ilyen kijelentések pedig nem elsősorban neki ártanak, hanem a nemzeti egységnek.
3:11
HíradóMengyi: nem is ismerem a döntéshozókat
2016. augusztus 19. 18:35

Mengyi: nem is ismerem a döntéshozókat

Megszólalt az RTL Híradónak a korrupciós botrányba került fideszes országgyűlési képviselő. Mengyi Roland kérdésünkre tagadta, hogy kenőpénzt kapott két borsodi vállalkozótól azért, hogy elintézze nekik, hogy megnyerjenek egy 500 millió forintos uniós pályázatot. A politikus azt állítja, nem is ismeri a döntéshozókat, akiket az ügyészség szerint ő maga akart lefizetni a vállalkozóktól kapott pénzből. A Demokratikus Koalíció továbbra is tudni szeretné, miért nem ütöttek rajta a nyomozók a képviselőn már akkor, amikor feltételezésük szerint megkapta a kenőpénzt egy tiszaújvárosi étteremben.