NYILVÁNOSSÁG

Haldokló emberek, szenvedő betegek, égő holttestek 😂 – a nevetős emoji lett az internetes trollok csodafegyvere

Haldokló emberek, szenvedő betegek, égő holttestek 😂 – a nevetős emoji lett az internetes trollok csodafegyvere

2:39
Híradó42 milliárdot adott az állam a cégnek, amit Mészáros Lőrincék 6 milliárdért vettek meg – most kiderülhet, hogy miért
2023. július 29. 18:53

42 milliárdot adott az állam a cégnek, amit Mészáros Lőrincék 6 milliárdért vettek meg – most kiderülhet, hogy miért

Ki kell adnia a kormánynak a Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos iratokat, miután az MSZP frakcióvezetője jogerősen pert nyert az Energiaügyi Minisztériummal szemben. Tóth Bertalan két és fél éve próbálja kideríteni, miért érte meg az államnak több tízmilliárd forintot költeni a részben Mészáros Lőrinc tulajdonában álló erőműre. Az Energiaügyi Minisztérium annyit közölt, végrehajtják a Kúria jogerős döntésében foglaltakat.
2:26
HíradóBíróság: Jogellenesen kordonozták el a közterületet Orbán Viktor hivatala előtt
2023. április 17. 19:34

Bíróság: Jogellenesen kordonozták el a közterületet Orbán Viktor hivatala előtt

Kimondta a bíróság: jogellenesen zárta le a rendőrség még 2020-ban a Karmelita-kolostor előtti területet, ahol a kormányülésre érkező minisztereket próbálta kérdezni az Telex. A rendőrség úgynevezett védett személy érkezésével indokolta az intézkedést, az újságírók szerint viszont azért nem engedték őket a miniszterek közelébe, hogy ne kérdezhessék őket az éppen akkor kirobbant Szájer-botrányról.
5:59
FókuszItt a tavasz: rátalált a szerelem Galambos Lajosra
2022. április 27. 18:59

Itt a tavasz: rátalált a szerelem Galambos Lajosra

A tavasz Galambos Lajoshoz Boldogasszonypusztára is megérkezett, olyannyira, hogy a zenész szívének húrjai is megpendültek. Nem tudom azt mondani, hogy nem vagyok kapcsolatban – ezt mondta a Fókusznak Lajcsi. Nem véletlenül fogalmazott ilyen titokzatosan, új kapcsolatát szeretne megóvni a nyilvánosságtól, pont annyit árult el a hölgyről, amennyivel még nem sérti kapcsolatuk intimitását.
2:47
HíradóVisszavonta a kormány azt a rendeletet, amely előírta a civil szervezeteknek, hogy jelentsék be a támogatóikat
2021. július 17. 18:24

Visszavonta a kormány azt a rendeletet, amely előírta a civil szervezeteknek, hogy jelentsék be a támogatóikat

Nem kell nyilvánosságra hozni az adakozók nevét - visszavonta a kormány azt a rendeletet, amely előírta a civil szervezeteknek, hogy jelentsék be a támogatóikat. A Transparency International és a Demokratikus Koalíció úgy látja, a kormány nem akarta, hogy kiderüljön, kik pénzelik a Fideszhez közel álló álcivil szervezeteket. A Miniszterelnökség szerint a rendelkezés nem volt összhangban az Európai Bíróság ítéletével.
2:10
HíradóHiába jöttek a lazítások, továbbra sem teszik lehetővé az újságírók részvételét a kormányinfón vagy az operatív törzs sajtótájékoztatóin
2021. május 5. 18:29

Hiába jöttek a lazítások, továbbra sem teszik lehetővé az újságírók részvételét a kormányinfón vagy az operatív törzs sajtótájékoztatóin

A rendezvények nem engedélyezettek, kerülendő a csoportosulás, a gyülekezés pedig továbbra is tilos - ezzel indokolta korábban a kormány, hogy miért nem biztosítja újságírók részvételét a kormányzati sajtótájékoztatókon, miközben a védettséget szerzett magyarok már számos korlátozás alól felmentést kapnak. Szinte Európában is példátlan, hogy a magyar újságírók hónapok óta csak írásban tehetnek fel kérdéseket a legfontosabb közügyekről, ám ezek egy részét az operatív törzs és a kormányszóvivő egyszerűen fel sem olvassa.
6:23
HíradóElőször szólalt meg Szijjártó Péter azóta, hogy kiderült, az Adrián, egy luxusjachton nyaralt
2020. augusztus 25. 10:55

Először szólalt meg Szijjártó Péter azóta, hogy kiderült, az Adrián, egy luxusjachton nyaralt

Az RTL Híradó stábja ott volt, amikor Szijjártó Péter először szólalt meg a nyilvánosság előtt, azóta, hogy kiderült, Szíjj László milliárdos luxusjachtján nyaralt. A külgazdasági és külügyminiszter a 471-es főút Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszának átadási ünnepsége után azt nyilatkozna, hogy élete egy nyitott könyv, az újságírók kérdéseire azonban nem adott érdemi választ.
6:04
FókuszKisfia miatt Fecsó élete végéig szeretni fogja Vivient
2020. március 12. 18:10

Kisfia miatt Fecsó élete végéig szeretni fogja Vivient

Fecsó, Viviennel való szakítása után sokáig elzárkózott a nyilvánosságtól, és sem a közösségi felületein, sem a sajtónak nem beszélt a válásukról. Élvezi a szabadságot, de felelősségteljes apaként viselkedik. Igyekszik fiával minél több időt együtt töltetni. Kicsit ő is felnőtt az utóbbi hónapokban. Bár Vivien nem tudta megváltoztatni, a körülmények végül mégis rákényszerítették erre.