MÁV

1:26
HíradóÁtfurakodott a sorompók között, de kétszer is felakadt
2019. május 7. 18:11

Átfurakodott a sorompók között, de kétszer is felakadt

Nem akart várni, átfurakodott a sorompók között, de kétszer is felakadt. Csak a szerencsén múlt, hogy nem gázolta halálra a vonat azt a türelmetlen robogóst, aki a tilos jelzés ellenére kelt át a síneken a Jász-Nagykun Szolnok megyei Mezőtúron. A szabálytalankodást egy autós fedélzeti kamerája rögzítette. A MÁV szerint tavaly 21-en haltak meg az átkelőkben, szinte kivétel nélkül saját hibájuk miatt.
1:37
HíradóMegakadályozta az ütközést, kitüntették a vasutast
2019. március 7. 18:15

Megakadályozta az ütközést, kitüntették a vasutast

Csak az járt a fejében, hogy mindkét vonatot megállítsa, mielőtt nagy baj történik. Ezt mondta híradónknak az a vasúti váltókezelő, akinek a lélekjelenléte akadályozta meg, hogy frontálisan ütközzön két személyvonat Miskolcon múlt hét pénteken. A vonatok 350 méterre álltak meg egymástól, a két szerelvényen összesen 168 utas volt, nem sérült meg senki. A vasutast elismerésben részesítette a MÁV vezérigazgatója.
1:53
HíradóHetente átlagosan kétszer ütközött vonat és autó
2019. március 7. 18:12

Hetente átlagosan kétszer ütközött vonat és autó

Tavaly átlagosan hetente kétszer történt olyan baleset, amikor vonat és autó ütközött, mindegy negyedik halálos volt – közölte az RTL Híradó kérdésére a MÁV. A vasúttársaság szerint minden esetben az autósok figyelmetlensége okozta a tragédiát. A Budapesti Autósok Közössége épp tegnap készített videót arról, hogy hány sofőr néz körül, mielőtt a sínekre hajt. A rögtönzött felmérés szerint csak a vezetők mindössze 7 százaléka volt körültekintő.
2:07
HíradóHibásan jártak az új IC+ kocsik
2019. március 2. 18:24

Hibásan jártak az új IC+ kocsik

Évekig rejtett ajtóhibával közlekedtek az IC+ nevű, magyar gyártmányú vasúti kocsik. Így a szakszervezet szerint csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. A vagonokat szerdán vonták ki a forgalomból,  miután az egyik kocsi ajtaja egy teszten menet közben nyitva maradt. Kedden újabb vizsgálat lesz. Ezek a vagonok darabonként 400 millió forintba kerülnek. A MÁV-Start azt közölte az IC+ projektet nem állítják le.
2:00
HíradóAkár az állását is veszélyezteti az a kalauz, aki elnéző egy-egy utassal
2019. február 19. 18:16

Akár az állását is veszélyezteti az a kalauz, aki elnéző egy-egy utassal

Akár az állását is veszélyezteti az a kalauz, aki elnéző egy-egy utassal a szakszervezet szerint. Két hete történt, hogy egy jegyvizsgáló leszállított egy idős asszonyt a vonatról, mert nem volt nála érvényes igazolvány. A VDSZSZ szerint a kalauzoknak a szabályzat alapján nincs lehetőségük a mérlegelésre. Az előírások betartását pedig ellenőrökkel vizsgálja a MÁV. A szakszervezet ezért kezdeményezte a szabályzat módosítását.
2:00
HíradóLeszállították az idős asszonyt, mert nem volt nála igazolvány
2019. február 4. 18:45

Leszállították az idős asszonyt, mert nem volt nála igazolvány

Leszállíttatott a kalauz a vonatról egy 74 éves asszonyt vasárnap, mert lejárt az igazolványa – az esetről a Facebookon számolt be egy felháborodott utas. Megbüntették, de ezt végül a kalauz visszavonta, és mégiscsak hazajuthatott Tápiógyörgyére. A 65 év felettiek ingyen vonatozhatnak, de kell, hogy legyen náluk érvényes igazolvány. Az asszonyt megtalálta stábunk. Azt mondja, eddig még sosem volt gondja a vonaton és megviselték a történtek. A MÁV elnézést kért. 
1:49
HíradóEgyre rosszabb állapotban a vasútállomások
2019. január 8. 18:35

Egyre rosszabb állapotban a vasútállomások

Tavalyra ígérték, idén lehet kész. Késik a MÁV a kelenföldi pénztárak átköltöztetésével. Az RTL Híradóban már többször beszámoltunk arról, hogy egyre rosszabb állapotban van Kelenföldön az állomásépület. Másfél éve a plafont is alá kellett dúcolni, mert egy helyen leszakadt. Védőállványokat épít az utasok biztonsága miatt a vasúttársaság a Nyugati-pályaudvaron is. Itt is a pénztárak környékén hullik a vakolat.
29:23
Magyarul BalóvalMÁV-START: Vakvágányon?
2018. december 14. 1:15

MÁV-START: Vakvágányon?

Ha megnézzük, honnan hova jutottak a nagy állami vállalatok az elmúlt 30 évben, az derül ki, hogy például a korábbi BKV, a Magyar Posta vagy az ELMŰ látványosan fejlődött, a MÁV és a MÁV-Start viszont majdhogynem tolat. Tény, hogy a vasúttal sokfelé gondok vannak: Németországban a villámgyors IC-vonatok késéseire panaszkodnak, a britek a jegyárakra. Mi még ennél jóval lejjebb küzdünk, pedig Magyarországon az uniós átlagnál ma is többen választják a rendszerint lassú, koszos és pontatlan vonatot.
2:05
Híradó4 és fél órás késés: az egyik mozdony lerobbant a másik kigyulladt
2018. november 6. 18:24

4 és fél órás késés: az egyik mozdony lerobbant a másik kigyulladt

Két mozdony is lerobbant, mire célba ért az utasokkal a vonat. Négy és fél órás késéssel, mintegy kilenc óra alatt érkezett meg a szerelvény vasárnap este Szombathelyről Pécsre. Az óriási késést az okozta, hogy a mozdony útközben lerobbant. A MÁV ugyan küldött egy másikat, az viszont kigyulladt. Így végül egy harmadik mozdonnyal sikerült Pécsre érkezni, késő éjjel.
2:04
HíradóZajvédő falat kellene visszaépítenie a MÁV-nak, mégsem teszi
2018. szeptember 19. 17:00

Zajvédő falat kellene visszaépítenie a MÁV-nak, mégsem teszi

Lassan másfél éve nem hajt végre egy jogerős bírósági ítéletet a MÁV. A vasúttársaságnak egy zajvédő falat kellene visszaépítenie a Déli pályaudvar mellé, amelyet korábban éppen ők bontottak le. A lakók szerint azóta elviselhetetlen a zaj. Ezért beperelték a MÁV-ot és nyertek. Az esetről 1 éve számoltunk be, de azóta sem történt semmi. A vasúttársaság ugyanis úgy véli, nem hajtható végre az ítélet.
1:51
HíradóVeszély: szembe ment egymással két vonat Dömsödnél
2018. augusztus 31. 16:33

Veszély: szembe ment egymással két vonat Dömsödnél

Néhány száz méteren múlt az ütközés. Szembe ment egymással két vonat Dömsödnél. Az eset még múlt pénteken történt, erről egy szemtanútól értesült az RTL Híradó. Az utas azt mondta, leszállás után látták, hogy egy másik vonat is áll az övékkel szemben. A MÁV a honlapján a balesetről csak annyit közölt, hogy egy gyorsvonat nem a kijelölt helyen állt meg. Azt, hogy két szerelvény szembement egymással nem írták. Megkérdeztük, hogy miért, de nem válaszoltak.
1:54
HíradóNégy és fél év után még mindig nem helyezte üzembe a MÁV a liftet
2018. augusztus 13. 16:46

Négy és fél év után még mindig nem helyezte üzembe a MÁV a liftet

Májusban még remélte a MÁV, hogy nyárra működik majd a lift. Mára kiderült, hiába bíztak benne, nem sikerült üzembe helyezni négy és fél év után sem a  felújított Albertfalva állomáson. Stábunk  visszament, hogy megnézze használható-e már a lift, de nem működött. A MÁV most még egy hónap türelmet kért, míg februárban azt ígérték az RTL Híradónak, április közepétől működhet a lift.  
2:09
HíradóÓrákon át nem működött a sorompó
2018. február 9. 18:23

Órákon át nem működött a sorompó

Újabb elsötétedett fénysorompóról kapott felvételt Híradónk. Ezúttal Tápiószelén vált működésképtelenné három órára a vasúti átjáró kedd este. Ha működik a fénysorompó, ha nem, vasúti átjárónál lassítania kell az autósoknak a KRESZ szerint, ezt mondta a Híradónk által megkérdezett szakértő. A MÁV szerint az ilyen eseteket lakossági bejelentés nélkül is azonnal megoldják, mert a biztosító-berendezésen keresztül látják, ha baj van. 
1:59
HíradóSoha nem használták a liftet
2018. február 8. 18:37

Soha nem használták a liftet

Csaknem négy éve nem működik és soha nem is használhatták az utasok a liftet az egyik felújított fővárosi megállóban. Az átlátszó.hu olvasója ezért levelet írt a MÁV-nak. A vasúttársasággal fél éven át levelezett. Ott kezdetben vandálokra fogták, hogy tönkrement az albertfalvai lift. Később már arra hivatkoztak, hogy nincs áram a működéséhez. Most azt ígérik, áprilistól lehet majd használni.
2:14
HíradóUtasok takarították ki a vonatot
2017. szeptember 28. 18:40

Utasok takarították ki a vonatot

Elegük lett a koszos vasúti kocsikból, az utasok ragadtak tisztítószereket az egyik debreceni gyorsvonaton. A Mátészalkaleaks nevű csoport tagjai rendszeresen vonatoznak. Azt mondják, az akcióval arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy tisztább és újabb vonatokat szeretnének. A MÁV szerint naponta akár többször is kitakarítják a kocsikat. Rejtett kamerával mi is megnéztük, milyen állapotok vannak a vonatokon. 
2:03
HíradóÖtven éves vagonnal jár az InterCity
2017. május 3. 18:32

Ötven éves vagonnal jár az InterCity

Csaknem ötven éves vasúti kocsin utazhattak az emberek az egyik pécsi InterCity első osztályán – erről egy nézőnk írt az RTL Híradónak. A MÁV-nál elismerték, hogy közlekednek az 1970-es évek elején készült kocsik InterCity vonalakon is. A vasúttársaság szerint az úgynevezett Komfort kocsik megfelelnek a követelményeknek és rendszeresen karbantartják őket. A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezeténél azt mondják, évek óta gond a kocsihiány.
1:35
HíradóNem számítottak a sztrájkra
2017. március 22. 18:28

Nem számítottak a sztrájkra

Százak rekedtek a magyar vonatokon a reggeli váratlan romániai vasutassztrájk miatt. Több mint 20 személy- és tehervonat vesztegelt szerdán reggel a román-magyar határon, miután spontán sztrájkba kezdtek a román vasutasok. Ott 150 szerelvény ragadt az állomásokon, ezrek várták a sztrájk végét. A vonatok nagy része délben elindult, de hogy lesz-e újra munkabeszüntetés, nem tudni. A MÁV szerint kártérítést kaphatnak azok, akik a nemzetközi vonatokon ragadtak.
1:47
HíradóNehéz táskára panaszkodnak a kalauzok
2016. szeptember 25. 18:27

Nehéz táskára panaszkodnak a kalauzok

Nehéz a táskájuk, erre panaszkodnak a kalauzok. Akár fél napon át kell cipelniük a legalább hat kilós súlyt, és hiába kérik, hogy csökkentsék a táska tartalmát. Sőt, az egyik vasutas szakszervezet szerint várhatóan az még súlyosabb lesz, mert a vasúttársaság azt tervezi, hogy újabb és újabb eszközöket kell magukkal vinniük a jegyvizsgálóknak. A MÁV-ot erről hiába kérdeztük, adásunkig nem kaptunk választ.
2:04
HíradóMészáros Lőrinc cége viszi a vizet a MÁV-nak
2016. augusztus 30. 18:42

Mészáros Lőrinc cége viszi a vizet a MÁV-nak

Negyedmilliárd forintért ihatják a vasutasok Mészáros Lőrinc vizét. A vasúttársaság szerint a felcsúti fideszes polgármester tavaly megvásárolt cége adta a legjobb ajánlatot, így ők szállíthatnak buborékos és mentes védőitalt, 243 millió forintért. Mostantól nemcsak a MÁV, hanem a Magyar Közút Zrt. dolgozói is a milliárdos vállalkozó cégétől származó vizet fogyaszthatják, 45 millió forintért. Az Együtt azt állítja: megint Mészáros cégére írták ki a közbeszerzéseket.
2:49
HíradóPanaszkodtak a kalauzok, kirúgták őket
2016. július 18. 18:40

Panaszkodtak a kalauzok, kirúgták őket

Nem tartották biztonságosnak a vonat közlekedését, kirúgták a kalauzokat MÁV-tól – írta a Blikk. Egyikük az RTL Híradónak azt mondta, egy 6 kocsiból álló szerelvényen kellett volna egyedül dolgoznia, pedig a szabályzat szerint erre már két ember kell. A MÁV-Startnál viszont állítják, biztonságosan mehetett volna a vonat. A VDSZSZ a történtek miatt arra kéri a kalauzokat, mondják fel a kollektív szerződésüket és napi 16 óra helyett csak 12-t dolgozzanak, míg vissza nem veszik a kirúgott kollégákat.