MAGYARUL BALÓVAL

24:14
Magyarul BalóvalDrogügyek: se terv, se pénz, se párbeszéd
2015. október 20. 22:00

Drogügyek: se terv, se pénz, se párbeszéd

Drogfogyasztás volt, van, lesz – a kérdés inkább az, lehet-e megelőzni, hatásait csökkenteni és a szenvedélybetegnek segíteni. Mindezért kiváló szakemberek dolgoznak, de az a meggyőződésük, hogy egyre kevesebb hivatalos segítséget kapnak: 2003-ban még majdnem 2 milliárd forint jutott erre a munkára, ez 10 év alatt ennek az összegnek a 10 százalékára csökkent. A kormánynak van nemzeti drogstratégiája, de szakértők szerint maga sem törődik vele.
24:10
Magyarul BalóvalSzíria nemzetközi kereszttűzben
2015. október 19. 22:00

Szíria nemzetközi kereszttűzben

Minden nap hallunk róla és minden nap kevésbé tudjuk követni. Szíriáról van szó. Nehéz eligazodni. Az ellentmondásos arab tavasszal kezdődik, amelynek nyomán Szíriában számtalan fegyveres csoport esik egymásnak. Egyesek közülük Asszad elnök rendszerét akarják megbuktatni, mások más csoportokat akarnak megsemmisíteni. Lassan kiderül, hogy a valamennyiük ellen harcoló, ugyanakkor erősen Asszad- és Nyugat-ellenes, saját kalifátusban gondolkodó ISIS, az Iszlám Állam terrorszervezet nagy területeket foglalt el Szíriában és Irakban is. Szíria részben romhalmaz lett, menekültek milliói hagyták el az országot.
24:11
Magyarul BalóvalTerrorveszéllyel jár-e a menekültválság?
2015. október 16. 14:18

Terrorveszéllyel jár-e a menekültválság?

Egyes kormánypolitikusok szerint igen. Történetesen a Fidesz frakcióvezetője a Terrorelhárítási Központra is hivatkozva azt mondja, Magyarország terrorfenyegetettsége nő, és még azt is tudni véli, hogy a menekültáradatnak 27 millió fős utánpótlása van. A TEK tudományos tanácsának elnöke, dr. Böröcz Miklós egy januári tanulmányában, amely az elmúlt évek terrortámadásait elemzi minden esetre azt állítja, hogy a tipikus terrorista inkább az adott országban született állampolgár, akinek legfeljebb szülei vagy nagyszülei voltak bevándorlók. Mi lehet az igazság? Vendégeink: Szabó Tímea országgyűlési képviselő. És az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságából hárman is: az elnök Molnár Zsolt, az alelnök Németh Szilárd, és a bizottság tagja Mirkóczki Ádám.
24:15
Magyarul BalóvalNémetország: menekült-feszültségek
2015. október 13. 22:00

Németország: menekült-feszültségek

Bajban lenne Merkel kancellár? Aki 10 éve vezeti Európa legsikeresebb és töretlenül fejlődő országát. Amely ország most ünnepelte az újraegyesítés 25. évfordulóját, miközben menekülők százezrei igyekeztek határai felé. Erre reagálva Merkel néhány hete azt találta mondani, hogy Németország minden menekültet befogad. A folyamat el is kezdődött, látható segítőkészséggel fogadták az érkezőket, egy új összetett szó, a Willkommenskultur, azaz a befogadás kultúrája világszerte ismert lett – majd, amikor kiderült, hogy ekkora tömeggel, ennyi idő alatt még Németország és ezen belül főleg Bajorország is nehezen bír, társadalmi és politikai feszültségek kezdődtek.
24:19
Magyarul BalóvalDugóról dugóra
2015. október 12. 22:00

Dugóról dugóra

Nem hinnénk, hogy van téma, ami a budapestieket és a Budapestre autóval járókat gyakrabban és erősebben dühíti, mint a közlekedés. Építkezések az autópályák bevezető szakaszain, Széll Kálmán tér, fonódó villamos, mindez egyszerre, hármas metró, bontások és útlezárások érzésünk szerint össze-vissza és tetszés szerint – és láthatáron a dugódíj. Meghívtuk a fővárosi közgyűlés illetékes képviselőit.
24:17
Magyarul BalóvalA Volkswagen világbotrány
2015. október 9. 11:47

A Volkswagen világbotrány

A világ legnagyobb autógyára, a Volkswagen csalt. A Volkswagen részvényárfolyamának zuhanása miatt egyébként Németország néhány leggazdagabb családja milliárdokat vesztett. Egy teljes cégcsoportról van szó, beleértve például az Audit, a Skodát, a Seatot és a Porschét is. Az új vezető azt mondja, minden követ megmozdít a kiadáscsökkentés érdekében, beleértve például a Wolfsburg futballklub és tucatnyi másik német profilklub többszázmillió eurónyi éves támogatásának esetleges csökkentését. A világszerte 600 ezer embert foglalkoztató Volkswagenről sok mindent elmond az a tény, hogy új modellekre, fejlesztésekre tavaly 86 milliárd eurót költött - többet, mint a Google és az Apple együttvéve.
24:13
Magyarul BalóvalTúlszabályozott tanárok
2015. október 8. 22:00

Túlszabályozott tanárok

Jó tempóban szaporodnak az amúgy is túlterhelt pedagógusok feladatai. Korábban kiderült, hogy aki magasabb jövedelmi csoportba akar kerülni, annak kemény munkával saját portfóliót kellett készítenie. Nincs fellélegzés: következik a vicces nevű PÖCS, persze hivatalosan ilyen rövidítés nincs, mert úgy hívják, hogy Pedagógus Önértékelési Csoport. Hogy mindezt jobb kedvvel végezhessék, kötelező tagságot kellett vállalniuk a Nemzeti Pedagógus Karban, ahonnan érkezőfélben van egy sokoldalas etikai kódex, amely öltözködési, viselkedési és sok egyéb előírást kínál a tanácstalan tanároknak.
24:26
Magyarul BalóvalFejet hajtunk az elhunyt államfő előtt
2015. október 6. 22:00

Fejet hajtunk az elhunyt államfő előtt

Visszamegyünk a XX. század utolsó évtizedébe, amikor a kedden elhunyt Göncz Árpád 10 évig köztársasági elnök volt. Az ifjú és tanuló magyar demokrácia első polgára. Vendégünk Kuncze Gábor, akkoriban országgyűlési képviselő, majd a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióvezetője, utóbb belügyminiszter. És Stumpf András, jelenleg alkotmánybíró, de nem ebben a minőségében vendégünk, ő 1991-től három évig Göncz Árpád ifjúságpolitikai tanácsadója volt, majd 1998-tól 4 évig kancelláriaminiszter.
23:55
Magyarul BalóvalEurópa lépéskényszerben
2015. szeptember 29. 22:00

Európa lépéskényszerben

Egyelőre ott tartunk, hogy a menekültválság az Európai Unió egyik igazi értékét, a tagállamok közötti szabad mozgást, az úgynevezett schengeni egyezményt fenyegeti – kerítések, határellenőrzések, nem látható, mi lesz. A Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, amelynek vezetője egyik vendégünk, Tálas Péter, most előállt egy 20 pontos javaslatcsomaggal a válsághalmaz kezelésére. Másik vendégünk, Gyarmati István biztonságpolitikus azt írja tanulmányról: nesze semmi fogd meg jól.
24:15
Magyarul BalóvalTehetség: hogyan lehet segíteni?
2015. szeptember 29. 0:05

Tehetség: hogyan lehet segíteni?

Mindannyian ismerünk tehetséges embereket. Ám nem minden tehetség érvényesül. Függhet a szülőktől, függhet az iskolától és függhet családja anyagi helyzetétől. A kutatások szerint, aki szegény családba születik, kisebb esélye van rá, hogy jó tanuló legyen, s így arra is, hogy végül egyetemre kerüljön. A tehetségeknek persze elvben segíthet a közoktatás, hiszen papíron minden oktatási rendszer egyik célja, hogy megtalálja és segítse a tehetségeket. Ezzel foglalkozik immár Európa-szerte hétfő esti vendégünk, Csermely Péter biokémikus professzor – és tehetség-gondozó.
23:55
Magyarul BalóvalGyermekéhezés - megszűntethető?
2015. szeptember 25. 22:00

Gyermekéhezés - megszűntethető?

Önök találkoztak már éhező gyerekkel? Aki időnként napokig nem jut ételhez. Azért annyira nem lehet szegény ez az ország, hogy ezt elfogadja. Nem is mindenki fogadja el, de az egymástól függetlenül, egymással párhuzamosan dolgozó szervezetek munkája nincs összehangolva. 10 hónappal ezelőtt Horgas Péter látványtervező elhatározta, hogy Nemzeti Minimum néven valahogyan egyesíti a részben elszigetelt erőfeszítéseket.
0:30
Magyarul BalóvalKinek kedvez a földárusítás?
2015. szeptember 24. 14:45

Kinek kedvez a földárusítás?

Földet vegyenek! A kormány egy megyényi földterületet, adna el - rohamtempóban, részben licitálással, részben nyilvános árveréseken. Cél - a családi gazdaságok erősítése, és 300 milliárd forint bevétel. Az ellenzék szerint viszont az eladás csak a földbérleti pályázatokon győztes haverok érdeke, ám ezzel a magyar vidék sorsa úgymond megpecsételődik. Magyarul Balóval 21:30-tól az RTLII-n!
24:15
Magyarul BalóvalMenekültek: félelmeink és ami mögötte van
2015. szeptember 23. 22:00

Menekültek: félelmeink és ami mögötte van

Friss adatok szerint idén eddig 230 ezren jöttek Magyarországra, hogy pontosan hányan vannak itt, nem tudható. Azt bizonyára nem kell bizonygatni, hogy ez mindannyiunk elsőszámú témája mostanában. Adott egy megosztott ország és társadalom, amelyben több millió embernek megélhetési gondjai vannak. A kormányzati kommunikáció és a magyar nyilvánosság jó része azt sulykolja, hogy a menekültektől félni kell, a menekültek veszélyesek, kárt okoznak és így tovább. Van aki fél, van aki nem. Aki fél, miért, aki nem, miért nem? Vendégünk: Erőss Ferenc szociálpszichológus és Sik Endre, szociológus, az idegenellenességet régóta vizsgáló és követő TÁRKI vezető kutatója.  
24:15
Magyarul BalóvalCiprasz nyert – de győzi-e a jövőt?
2015. szeptember 21. 22:00

Ciprasz nyert – de győzi-e a jövőt?

A gazdasági válság és a menekültválság Görögországban találkozik. A különbség - egyebek mellett - annyi, hogy a görög gazdasági és pénzügyi válsággal mindennél intenzívebben foglalkozott az Európai Unió az elmúlt hónapokban, a menekült- és migrációs válsággal talán mindennél kevésbé intenzíven. Bár ez a héten változhat. Görögországot továbbra is Törökországból érkező menekülők és migránsok tízezrei hagyják el. Vasárnap - az idén már másodszor - választások voltak.
24:13
Magyarul BalóvalHáború elől vagy a jobb életért jönnek?
2015. szeptember 18. 22:00

Háború elől vagy a jobb életért jönnek?

Honnan és miért menekül az a 161 ezer ember, aki menedékkérelmet adott be Magyarországon szeptember 10-ig. Nagy többségük, 4 közül hárman, tehát háromnegyedük 4 országból, Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból és Irakból jött. A kormány szerint a menedékkérők többsége egyszerűen jobban akar élni – meglehet nem nálunk, hanem Nyugat- vagy Észak-Európában. Ma főleg erről a 4 országról beszélgetünk, hogy megértsük, miért nem érzik biztonságban magukat azok a milliók, akik sokkolják Európát.
0:29
Magyarul BalóvalÖnkéntes segítők, akik idejüket nem kímélve segítik a menekülteket
2015. szeptember 17. 14:26

Önkéntes segítők, akik idejüket nem kímélve segítik a menekülteket

Éhezéstől, szomjazástól, embertelen állapotoktól, humanitárius katasztrófától  igyekeznek megóvni a menekülteket és ezzel Magyarországot azok az önkéntesek, akik saját idejüket, pénzüket és energiájukat használva etetik, itatják és ruházzák a menekülteket. Kik ők? Miért csinálják? Mit gondolnak a határzárról és az új szabályokról? Mennyi időre terveznek? Másoknak is segítenek a menekültválság után?
19:51
Magyarul BalóvalVálsághelyzet: Uniós válaszok nélkül?
2015. szeptember 16. 22:00

Válsághelyzet: Uniós válaszok nélkül?

Pattanásig feszült a helyzet Röszkénél, ahol elfogyott a Szerbiában rekedt menekültek türelme és egy részük köveket dobálva áttörte a határt, ahol utóbb könnygáz és vízágyú fogadta őket. Továbbra is ezrek menekülnek Európába naponta, miközben az Unió mozdulatlanul figyeli az eseményeket.  Több ország is  visszaállítja a határok ellenőrzését a szabad mozgás korlátozására, Magyarország pedig már Románia felé is kerítést építene. Az Unió kvóták alapján osztaná szét a menekülteket, erről viszont több tagja hallani sem akar. De akkor mi lesz a menekültekkel?
0:30
Magyarul BalóvalHogyan alakul a menekültek sorsa az Európai Unióban?
2015. szeptember 16. 18:38

Hogyan alakul a menekültek sorsa az Európai Unióban?

Továbbra is ezrek menekülnek Európába naponta, miközben az Unió mozdulatlanul figyeli az eseményeket.  Több ország is  visszaállítja a határok ellenőrzését a szabad mozgás korlátozására, Magyarország pedig már Románia felé is kerítést építene. Az Unió kvóták alapján osztaná szét a menekülteket, erről viszont több tagja hallani sem akar. De akkor mi lesz a menekültekkel?
24:13
Magyarul BalóvalHatárzár: nincs menedék?
2015. szeptember 15. 22:00

Határzár: nincs menedék?

Szeptember 15-étől megváltoztak a magyar jogszabályok. A lényeg: a szerb-magyar határt hermetikusan lezárják, ezen belül voltaképpen a senki földjén szögesdróttal körülvett, 3, egyelőre ismeretlen méretű tranzitzóna, döntésre váró, meglehet több ezer menedékkérővel. A kormány azt reméli, hogy ezzel, a törvénymódosításokkal együtt járó intézkedés-sorozattal lényegében megszűnik a Magyarországra irányuló menekülthullám. Meglátjuk. Erről kérdeztük szakértőinket.