LAKÓ

„Vadnyugat van, hülyének néznek minket” – hiába dohognak a lakók az elzárt víz miatt, csak az illem szabja meg, mit tehet meg a szomszédjuk

„Vadnyugat van, hülyének néznek minket” – hiába dohognak a lakók az elzárt víz miatt, csak az illem szabja meg, mit tehet meg a szomszédjuk

4:36
Nyerő PárosÍgy fogadták Béci és Norina érkezését a sztárpárok a Nyerő Páros villában
2022. szeptember 23. 22:59

Így fogadták Béci és Norina érkezését a sztárpárok a Nyerő Páros villában

Mivel Détár Enikő és párja, Kiss Péter egészségügyi okok miatt kénytelenek voltak feladni a versenyt, ezért az ő helyükre érkezett Béci és Norina. Rácz Bélát a ValóVilág negyedik szériájából ismerte meg az ország. Az egykori VV Béciből azóta Young G néven sikeres előadóművész és kétszeres apuka lett. Párja, Norina influenszer, akivel együtt nevelik közös kislányukat. Négy és fél éve vannak együtt, idén januárban volt az esküvőjük. Saját bevallásuk szerint szeretik, ha minden szem rájuk szegeződik, és ők vannak a középpontban. A videóból kiderül, mit szól ehhez a többi pár.