KIESÉS

6:39
Survivor
2023. november 1. 22:35

„Hát nincs arcom” – Németh Olivér ledöbbent, amikor meglátta magát a tükörben

Az első falatok, az első zuhany és az első megdöbbentő pillanat, amikor szembesülnie kellett tükörképével: „Biztos fogytam vagy 10 kilót” – mondta magáról Németh Olivér. Kiesése ellenére nem érezte magát szomorúnak, boldog volt, hogy annyi mindent átélhetett és kaphatott a Survivortől. Rengeteg magánéleti fájdalmát sikerült elengednie a műsornak köszönhetően. A Survivor kiesője még többet mesél a csütörtök esti Fókuszban.
The Voice
2023. október 28. 23:54

Családi tragédiáktól folytak a versenyzők könnyei, de felrobbantották a színpadot, majd négy versenyző búcsúzott a The Voice első Élő show-jából

Több versenyzőnél is eltört a mécses: a The Voice próbái alatt volt, aki a nagyapáját veszítette el, és volt, akinek az újszülött gyermeke került kórházba. A versenyzők ennek dacára teljes erőbedobással léptek színpadra, a coachok pedig alig hittek a szemüknek a produkcióik láttán. Végül négy versenyző búcsúzott a műsortól.
3:52
Nyerő Páros
2023. október 27. 20:24

Voksán Virág: Undorító dolog másokat így kigúnyolni a hátuk mögött

Voksán Virág és párja, Valentényi Laci estek ki utoljára szimpátiaszavazáson 2023-as Nyerő Párosból. Az rtl.hu-nak meséltek a villában töltött 19 nap élményeiről és csalódásairól, utóbbiak főleg akkor szaporodtak meg, amikor az adásokat visszanézve szembesültek vele, hogyan beszéltek róluk a hátuk mögött a többiek. Voksán Virág szerint a villában olykor „óvodásszint” uralkodott.
Nyerő Páros
2023. október 26. 21:30

Terhességi teszt, idegőrlő barkácsolás és Voksán Virágék távozása – így telt a Nyerő Páros utolsó előtti napja

Jákli Mónika aggódni kezdett, amikor menstruációs tünetei eszébe juttatták első terhességét, ezért azonnal készített is egy tesztet, hogy kiderítse, állapotos-e. A Nyerő Páros utolsó közös játékában a párosoknak egy ágyat kellett összebarkácsolniuk, ami sokuknak rendesen feladta a leckét, este pedig megtartották az évad utolsó szimpátiaszavazását, ahol Vastag Csabáék és Voksán Virágék közül kellett választaniuk a pároknak.
6:44
Nyerő Páros
2023. október 26. 21:30

Vastag Csabáék vs. Voksán Virágék: egyetlen voks nélkül távozott az utolsó szimpátiaszavazás kieső párja a villából

A Nyerő Páros 7. évadának utolsó szimpátiaszavazásán Vastag Csabáék és Voksán Virágék kerültek a veszélyzónába. Kiderült, hogy Curtisék és Boráros Gáborék is erősebb párosnak tartják Virágékat, ezért taktikai döntés alapján Vastag Csabáék mellett tették le a voksukat. „Szomorúak voltunk, hogy el kellett hagynunk a villát” – mondta Voksán Virág, aki úgy érzi, hogy emelt fővel, győztesként távoztak Lacival a villából, és úgy érzik, ők voltak a legerősebb páros a villában.
3:34
The Voice
2023. október 26. 15:00

„Ennél százszor többre vagyok képes” – Miklósa Erika énekesei így fogadták a kiesésüket

Szabó Bence, Deffent Györgyi, Palócz Gergő és Orgován Dorina is úgy érezték, hogy kihozták magukból a maximumot a The Voice színpadán. Éppen emiatt csalódottak voltak, hogy maguk mögött kell hagyniuk a versenyt. „Jó énekesek után nem szégyen kiesni” – tette hozzá Beck András, aki a többiekhez hasonlóan tovább folytatja majd a zenélést a műsor után is. Miklósa Erika kieső versenyzői emellett arról is meséltek, mit tanultak coachuktól és a tehetségkutatótól. 
3:00
Fókusz
2023. október 25. 18:33

Bodnár Gergő meg fogja kérni szerelme, Nóri kezét, a Fókusznak a jegygyűrűt is megmutatta

Bodnár Gergő és szerelme külön törzsben kezdték a játékot a Survivorban, és sokáig nem fedték fel a többiek előtt, hogy egy párt alkotnak. Gergő mindent elkövetett, hogy megkönnyítse Nóra dolgát, és a három törzs háborújának végén is direkt elbukta a játékot, hogy újra együtt lehessenek. Ám az élet ismét elválasztotta őket egymástól. Kiesése után könnyek között mutatta nekünk azt a gyűrűt, amivel meg szeretné lepni Nórát. A Survivor még jobban megerősítette abban, hogy a lány élete párja, ezért azt tervezi, hogy hamarosan megkéri a kezét.
5:41
Fókusz
2023. október 24. 19:58

Így készült a Nyerő Páros stábja az extrém magasban játszódó pókhálós kihívásra, ami miatt egy újabb páros esett ki

A Nyerő Párosban már szinte hagyomány az extrém magassági feladat. Ez idén sem volt másképp, az viszont ebben az évadban fordult elő először, hogy valaki feladta a játékot. Hétfőn este a pároknak több mint 40 méter magasban, egy pókhálón szaladgálva kellett a küldetést teljesíteniük, mindezt úgy, hogy nem volt alattuk védőháló. A Fókusz ott volt az extrém feladat előkészületeinél és a tesztelésnél is, megmutatjuk, hogyan készültek a műsor készítői a nem mindennapi feladatra.
6:16
Nyerő Páros
2023. október 24. 18:30

Henry Kettner hajnali fél háromkor, részegen vallott szerelmet Kiss Rebekának, miután hazavitt két másik lányt

Henry Kettner feladta a Nyerő Páros egyik legrémisztőbb játékát, így Kiss Rebekával a veszélyzónába kerültek, ami végül a kiesésükhöz vezetett. A youtuber az rtl.hu-nak elmondta, hogy még mindig kísértik-e a szakadék felett történtek. A Nyerő Párosban azt is megtudhattuk, hogy egyszer Henry egyszerre két nővel fejezett volna be egy görbe estét, ha nem jut eszébe Rebeka – a páros most felidézte, mi is történt pontosan azon az éjszakán.
4:39
Nyerő Páros
2023. október 20. 11:50

„A szememben senki” – Joe a kiesésük után elmondta a véleményét Curtisről

Joe és párja, Hrovatin Csenge felelevenítették a Nyerő Párosban töltött 13 napjuk eseményeit. „Belefáradtam a sok vitába” – kezdte Csenge, majd azt is elárulták, milyen érzés volt meghallani, amikor Curtis azt mondta Virágról és Joe szerelméről, hogy „olyan egyszerűek, mint a barlangrajz”.  Arra is kíváncsiak voltunk, vajon ennyi idő után még mindig úgy gondolják-e, hogy Vastagné Domján Evelin csak kitalált egy történetet saját bántalmazásáról. Csenge szerint ha két sorstárs találkozik egymással, össze kéne tartaniuk, Evelin viszont kezdettől fogva ellenségesen viselkedett vele.
4:43
Fókusz
2023. október 19. 19:56

„Van bennünk egy kis csalódottság, de igazából büszkék vagyunk magunkra” – így távozott a Nyerő Párosból Joe és Csenge

Tizenkét nap harc és küzdelem után szerdán este a Nyerő Páros-villa lakói kiszavazták Joe-t és szerelmét, Csengét. Azért kerültek a veszélyzónába, mert az előző napi játék során lenullázták magukat. Henry Kettnerékkel ültek a kanapé rettegett részén, így közülük kellett eldöntenie a maradék négy párnak, hogy kivel folytatnák a versenyt: Joékat küldték haza.
Nyerő Páros
2023. október 18. 21:30

Joe és Hrovatin Csenge mindenképp feladta volna a Nyerő Párost – állt a Henrynek átadott levélben

A Nyerő Páros 13. napján a szerelmesek egy mese kellős közepébe csöppentek, ahol a fiúknak egy sárkánnyal és a gonosz boszorkánnyal is szembe kellett szállniuk, hogy kiszabadítsák kedvesüket a kastélyból. A játékot követően Henry Kettnerék és Joék kerültek a veszélyzónába, így a negyedik szimpátiaszavazás után Joe-nak és Hrovatin Csengének kellett elhagynia a villát. Ám a búcsú előtt egy rejtélyes levelet hagytak a továbbjutó youtuberre és szerelmére.  
2:07
The Voice
2023. október 18. 13:51

Homoki Gábor a Párbajtól félt a legjobban, Duró Nilla viszont kiesése ellenére is sokat tanult a tévés szakmáról

Homoki Gábor számára idegen volt, hogy párbajoznia kellett egy versenyzőtársával, és annak ellenére, hogy ő került ki győztesként, volt olyan pillanata a produkciónak, amikor úgy érezte, Dúró Nilla átvette az irányítást. Vele ellentétben Nilla játéknak fogta fel a Párbajt és sok tapasztalatot gyűjtött, mint jövőbeli televíziós műsorkészítő.
2:27
Nyerő Páros
2023. október 13. 21:25

„Adtunk a sz*rnak egy pofont” – megdöbbentő fordulattal végződött Curtisék kiesése

Curtis és párja, Judit mindössze egyetlen szavazatot kaptak a Nyerő Páros harmadik szimpátiaszavazásán, így el kellett volna hagyniuk a villát, ám amikor Sebestyén Balázs felhívta a figyelmet a titokzatos levélre, mindenki izgatottan várta a fejleményeket. Kiderült, hogy Curtisék maradhatnak a játékban, aminek Vastag Csabáék és Boráros Gáborék egyből megörültek, a többi páros viszont teljesen lefagyott. „Felesleges volt a harc” – mondta elkeseredve Hrovatin Csenge.
4:09
Nyerő Páros
2023. október 11. 19:43

Balogh Eleni: Ha visszagondolok erre a hét napra, kiráz a hideg

Balogh Eleni és párja, Soós Dávid hét napot töltöttek a Nyerő Páros villájában. Úgy érzik, ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy életre szóló barátságokat kössenek. A szépségkirálynő Curtis barátnőjével, Barnai Judittal is gyorsan megtalálta a közös hangot, sőt azóta is tartják kapcsolatot, a páros ennek ellenére mégsem rájuk voksolt. Az rtl.hu-nak Eleniék többek között azt is elárulták, hogyan élték meg Curtisék döntését.
5:07
Fókusz
2023. október 11. 19:25

Nyerő Páros: Vastag Csaba felesége bevallotta, volt már része párkapcsolati erőszakban, Joe-ék szerint mindez taktika

A Nyerő páros villája most sem volt mentes drámáktól és konfliktusoktól. Miután Balogh Eleniék másodikként hagyták el a játékot, Vastag Csaba felesége, Evelin elmondta, előző barátja bántalmazta, ha nem úgy történtek a dolgok, ahogyan azt a férfi akarta. Evelin őszintesége olyannyira meghatotta a többi párt, hogy az ő történetüket értékelték a legőszintébbnek. Csenge és Joe azonban úgy érzik, hamis volt Evelin vallomása.
Nyerő Páros
2023. október 10. 21:30

Feszültséget szült a második szimpátiaszavazás, Curtis nagyot csalódott Joe-ban

A hetedik játékban a fiúk elsajátították a „Kabát-nyelv” rejtelmeit, míg szerelmeik minden erejüket bevetve pakolták a cuccokat az autó csomagtartójába. Este pedig megtartották a Nyerő Páros második szimpátiaszavazását, ahol Balogh Eleniék és Boráros Gáborék ültek a veszélyzónában. A kieső páros távozása után Joe annyira felbosszantotta magát Curtisék voksolásán, hogy hangot is adott véleményének.  
1:54
Nyerő Páros
2023. október 5. 21:15

Joe-t megérintette Bálint Antóniáék távozása: Itt nincs Holtak Szigete, gyerekek. Itt nem jönnek vissza.

Az idei évad első szimpátiaszavazásán Bálint Antóniáék csupán két szavazatot kaptak, így ők távoztak elsőként a sztárpárok közül. Az egykori szépségkirálynő a könnyeit törölgette a távozásuk után. Nem hitte, hogy ebben a játékban ennyire magával tudják ragadni az érzelmek. Joe-t is megérintette a búcsú, mert úgy érzi, innen nincs visszaút, mire Henry Kettner rögtön rávágta: „Nem tudhatod!”