HÍRADÓ

2:56
Híradó„Azt mondta nekem Dézsi, hogy meg fog semmisíteni” – mondta a részegen a színpadon káromkodó győri önkormányzati képviselő
2023. augusztus 28. 19:04

„Azt mondta nekem Dézsi, hogy meg fog semmisíteni” – mondta a részegen a színpadon káromkodó győri önkormányzati képviselő

Részegen, káromkodva beszélt egy rendezvény színpadán egy győri önkormányzati képviselő. A Fidesz-frakcióból néhány hete kizárt Hajtó Péter augusztus 20-án arról beszélt, hogy bűnöket követett el a múltban, hogy Dézsi Csaba András polgármester megfenyegette, és hogy Borkai Zsolttal magasba akarják emelni Győrt. A képviselő Híradónknak hétfőn azt mondta, sajnálja, hogy ilyen stílusban beszélt az emberekhez. Borkai Zsolt szerint a bocsánatkérésnél többet nem tehet a politikus. Dézsi Csaba András polgármester nem reagált megkeresésünkre.
1:52
HíradóÉveken át kényszerítettek magyar nőket prostitúcióra Németországban, volt, akinek abortuszát házi praktikákkal akarták megoldani
2023. augusztus 28. 18:49

Éveken át kényszerítettek magyar nőket prostitúcióra Németországban, volt, akinek abortuszát házi praktikákkal akarták megoldani

Lányokat futtató családi vállalkozást buktatott le a Nemzeti Nyomozó Iroda a német rendőrséggel közösen. A Heves megyei banda tagjai Németországban kényszeríthettek prostitúcióra magyar nőket éveken át. A prostituáltak csak a napi megélhetésükre kaptak pénzt, futtatóik még az abortuszt is luxusnak találták, így amikor az egyik lány teherbe esett, arra akarták rávenni, hogy házi praktikákkal vetesse el a babáját.
1:41
HíradóPadkafeltöltés közben vették észre, hogy a vemhes tehén segítségre szorul, a közutasok segítettek az ellésben
2023. augusztus 28. 18:49

Padkafeltöltés közben vették észre, hogy a vemhes tehén segítségre szorul, a közutasok segítettek az ellésben

Videón, ahogy közutasok segítenek világra egy borjút. Törökszentmiklósnál vették észre, hogy az út szélén elleni kezd egy tehén. Nem haboztak, azonnal segítettek, miközben szóltak a gazdájának is. Végül kötéllel húzták ki a megtermett borjút. Az állat teljesen egészséges és az L3 nevet kapta a mérnökség kódja után. A tehén gazdája szerint L3 termetes mérete miatt az anyja egyedül nem tudta volna világra hozni, ezért nagyon hálás a közút munkatársainak a segítségéért.
1:35
HíradóOrális szexre kényszerített egy 12 éves lányt egy egyházi iskolában tanárként dolgozó pap
2023. augusztus 28. 18:47

Orális szexre kényszerített egy 12 éves lányt egy egyházi iskolában tanárként dolgozó pap

Szexuális visszaéléssel gyanúsít egy papot a szlovák rendőrség. A vád szerint a korábban egy egyházi iskolában tanárként dolgozó férfi orális szexre kényszerített egy 12 éves lányt, akit aztán elküldött gyónni. A helyi ügyészség vádalkut kötött volna, de a főügyészség hallani sem akart erről, így végül bíróságra kerül az ügy. Ez már a második ilyen eset ebben a városban. Az első ügyben mindössze három hónap felfüggesztett börtönt kapott egy másik pap.
3:17
HíradóMár most is sok pedagógus hiányzik az iskolákból, de a szakszervezet újabb nagy felmondási hullámra számít
2023. augusztus 28. 18:37

Már most is sok pedagógus hiányzik az iskolákból, de a szakszervezet újabb nagy felmondási hullámra számít

Kényszermegoldásokkal próbálják megoldani a tanárhiányt, erről beszélt Híradónak egy budapesti tanár. Szerinte az iskolájában felvetődött például, hogy a délutáni foglalkozásokat ne tanárok tartsák meg. Hogy kevés a pedagógus, azt a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is elismerte. Rétvári Bence államtitkár viszont az állami hírügynökség szerint arról beszélt, nincs rendkívüli változás a tanárok létszámában.
1:59
HíradóSúlytalannak érzi, ezért nem kért bocsánatot az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja megölt barátnője családjától
2023. augusztus 28. 18:27

Súlytalannak érzi, ezért nem kért bocsánatot az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja megölt barátnője családjától

Súlytalannak érzi – ezért nem kért bocsánatot az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja megölt barátnője családjától. Erről ügyvédje elsőkén a Blikknek beszélt. A férfi július közepén gyilkolta meg a 27 éves nőt, majd elmenekült, öt nap után fogták el a rendőrök. A következő hetekben a férfit elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá, és több korábbi barátnőjét is kihallgatják.
1:27
HíradóFelváltva ütötték, rugdosták ismerősüket, aki befogadta őket, majd magára hagyták
2023. augusztus 28. 18:24

Felváltva ütötték, rugdosták ismerősüket, aki befogadta őket, majd magára hagyták

Véresre verték, majd hagyták meghalni ismerősüket, ezzel vádol két férfit az ügyészség. Az áldozat korábban segíteni akart későbbi támadóinak, józsefvárosi lakásába is befogadta őket. Tavaly októberben együtt ittak, majd összevesztek a pénz miatt. A két vendég ezután kegyetlenül bántalmazta, majd lefeküdtek aludni. Csak másnap hívtak hozzá mentőt, de addigra a férfi meghalt. Az egyik támadó azt vallotta, hogy csak néhányszor ütötték meg, így áldozatuk nem a veréstől halt meg.
4:34
HíradóNémeth Balázs elárulta az RTL-nek: amerikai profik bújtak Youhuu bőrébe
2023. augusztus 28. 16:28

Németh Balázs elárulta az RTL-nek: amerikai profik bújtak Youhuu bőrébe

„Mostantól Budapesthez mérik majd az atlétikai világbajnokságokat” – értékelte Németh Balázs, a szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója az atlétikai vb-t. Arról is beszélt, hogy a budapesti vb számok tekintetében túlszárnyalja az eddigi legsikeresebb világbajnokságot, 2017-es londonit. 404 088 jegyet adtak el, egy idő után megnyitottak olyan szektorokat, amit VIP vendégeknek tartottak fent, de olyan udvariatlanul viselkedtek azzal, hogy nem mentek el, hogy elvették tőlük ezeket a szektorokat. Németh Balázs az RTL-nek. azt is elárulta, kik keltették életre Youhuu-t.
2:42
HíradóOrbán Viktor most látja itt az idejét egy magyar olimpiának
2023. augusztus 27. 19:24

Orbán Viktor most látja itt az idejét egy magyar olimpiának

Magyarország még nem rendezett olimpiát, de ez nem maradhat így az idők végezetéig – erről beszélt Orbán Viktor szombaton sportvezetők előtt. Az atlétikai VB szervezője is úgy látja, most közelebb kerültek ehhez az álomhoz. A Momentum továbbra is úgy gondolja, hogy nem lehetne olimpiát rendezni a budapestiek megkérdezése nélkül, és szerintük az ország sem áll erre készen. A kormány szerint az olimpiai pályázat ügyében a Magyar Olimpiai Bizottság illetékes.
2:15
HíradóGyakorlatozás közben meghalt Ukrajna legismertebb pilótája, Andrij Pilscsikov
2023. augusztus 27. 19:07

Gyakorlatozás közben meghalt Ukrajna legismertebb pilótája, Andrij Pilscsikov

Gyakorlatozás közben meghalt Ukrajna legismertebb és legtehetségesebbnek tartott pilótája szombat este. A Dzsúz fedőnevű őrnagy az orosz invázió kezdetén vált híressé, amikor társaival hősiesen védte Kijevet a túlerővel szemben. A pilóta a háború eleje óta kampányolt azért, hogy Ukrajna F16-os vadászgépeket kapjon. Néhány nappal azután halt meg, hogy hazája ezekre konkrét ígéretet kapott a nyugati partnereitől.
2:24
HíradóElöregedtek a sínek: a MÁV sebességkorlátozással reagált, 20 perccel nőhet a menetidő a hegyeshalmi vonalon
2023. augusztus 27. 19:06

Elöregedtek a sínek: a MÁV sebességkorlátozással reagált, 20 perccel nőhet a menetidő a hegyeshalmi vonalon

100 km/h-s ideiglenes sebességkorlátozást vezetett be csütörtöktől a MÁV Biatorbágy és Szárliget között a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, mert a sínek elöregedtek, emiatt akár 20 perccel is hosszabb lehet a menetidő. Erről a hvg írt először. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület úgy tudja, a következő korlátozás a balatoni fővonalon lesz, ahol a szezon után csak nyolcvannal mehetnek a vonatok Székesfehérvár és Lepsény között. A kormány kérdésünkre azt írta, a vasútfejlesztési koncepcióról várhatóan ősszel tárgyalnak.
1:49
HíradóKeményítenek a franciák: szeptembertől kitiltják az elektromos rollekeret Párizsból
2023. augusztus 27. 19:05

Keményítenek a franciák: szeptembertől kitiltják az elektromos rollekeret Párizsból

Szeptember elsejétől nem lehet többé elektromos rollereket bérelni Párizsban. Erről a francia főváros lakosai döntöttek még egy áprilisi népszavazáson. Bár a voksoláson a választásra jogosultak csak kevesebb, mint 7,5 százaléka vett részt, csaknem 90 százalék a tiltásra szavazott. A begyűjtött rollereket más európai településre viszik a szolgáltatók.
2:37
HíradóFriss változtatással kaszálta el a napelemes beruházások megtérülését a kormány
2023. augusztus 27. 19:00

Friss változtatással kaszálta el a napelemes beruházások megtérülését a kormány

Mostantól nincs esély rá, hogy valaha is megtérüljenek a napelemes beruházások – mondta Híradónknak a Napelem Szövetség elnöke miután az energiaügyi miniszter bejelentette: mindenkinek vége az éves elszámolásnak január elsejétől. A kormány korábban még azt ígérte, hogy akik tavaly október 31-éig bejelentik napelemtelepítési igényüket, azoknak 10 évig megmarad a kedvezményes rendszer.
1:40
HíradóBár korlátozás van, tömeges elutasítás nincs a véradóhelyeken a tigrisszúnyogok miatt
2023. augusztus 27. 18:38

Bár korlátozás van, tömeges elutasítás nincs a véradóhelyeken a tigrisszúnyogok miatt

Az elmúlt egy hónapban 12-en nem adhattak vért azért, mert korábban tigrisszúnyog csíphette meg őket – mondta az Országos Vérellátó Szolgálat igazgatóhelyettese Híradónknak. Szombaton számoltunk be arról, hogy egy XVI. kerületi férfit is elküldtek arra hivatkozva, hogy a lakóhelyén előfordulhat a vérszívó által is terjesztett nyugat-nílusi vírus. Ez igaz Budapest XXII. kerületére és Szegedre is. A szolgálat igazgatóhelyettese vasárnap úgy pontosított: ha valaki ezeken a területeken huzamosabb időt töltött el, de nem csípte meg a rovar, akkor adhat vért.
2:11
HíradóÖsszesen 740 kiló heroin érkezett Iránból – a díler továbbra is szökésben van, de a bíróság már életfogytiglanra ítélte
2023. augusztus 27. 18:38

Összesen 740 kiló heroin érkezett Iránból – a díler továbbra is szökésben van, de a bíróság már életfogytiglanra ítélte

Súlyosabb büntetést kér az ügyészség arra a drogdílerre, aki 17 milliárd forintnyi heroint csempészett Magyarországra 2019-ben. Fóliatekercsekbe rejtette a kábítószert. A jelenleg is szökésben lévő török-magyar férfit első fokon – távollétében – életfogytiglanra ítélték azzal, hogy 25 év után feltételesen szabadulhat. Az ügyészség azonban ennél is később engedné ki. A dílert csaknem 4 éve nem találják a hatóságok.
2:29
HíradóKetten meghaltak, többen megsérültek: a polgármester fia üzemeltetheti engedély nélkül a román benzinkutat, ahol robbanás volt
2023. augusztus 27. 18:36

Ketten meghaltak, többen megsérültek: a polgármester fia üzemeltetheti engedély nélkül a román benzinkutat, ahol robbanás volt

Tartályok robbantak fel egy autógáz-töltőállomáson Románia déli részén. A detonációkban két ember meghalt, 57 ember megsérült – 39-en közülük tűzoltók, akiket a második detonáció ért el. Felvételek is vannak a robbanásról. Mint kiderült, engedély nélkül üzemelt a hely, amelynek a tulajdonosa egy román polgármester fia. 
2:19
HíradóPillanatokon múlt: automata biztosítórendszer mentette meg a tehervonatot és az InterCityt a vonatszerencsétlenségtől
2023. augusztus 27. 18:28

Pillanatokon múlt: automata biztosítórendszer mentette meg a tehervonatot és az InterCityt a vonatszerencsétlenségtől

Az automata biztosítórendszer állította meg szombaton azt a tehervonatot, amelyik a tilos jelzés ellenére Nagytétény állomásnál ráhajtott arra a sínre, amin épp egy InterCity jött szemben. A MÁV tájékoztatása szerint a biztonsági berendezés észlelte a bajt, a tehervonat fékeit meghúzta, a szemből jövő IC-nek pedig tilosra váltotta a jelzését. Így az utolsó pillanatban, de sikerült elkerülni a balesetet. A két vonat 400 méterre állt meg egymástól. Vizsgálja a MÁV, ki hibázhatott.
2:44
Híradó39,5 fokot mértek: soha nem volt még ilyen meleg, sorra dőlnek a rekordok
2023. augusztus 27. 18:25

39,5 fokot mértek: soha nem volt még ilyen meleg, sorra dőlnek a rekordok

73 év után megdőlt a napi melegrekord: Dévaványán vasárnap 39,5 fokot mértek az előzetes adatok szerint. Ez nem csak napi csúcs, az idei nyár legmelegebb napja is. A forróságot a legtöbben sok folyadékkal, vízben, vagy vízparton próbálták átvészelni. A több, mint egy hete tartó kánikula a mentők forgalmán is érződik: az Országos Mentőszolgálat szerint 15 százalékkal nőtt a riasztások száma a hőség miatt. 
2:37
Híradó51 ezer forinttal többre számíthat egy átlagos nyugdíjas novemberben a visszamenőleges korrekció miatt
2023. augusztus 27. 17:03

51 ezer forinttal többre számíthat egy átlagos nyugdíjas novemberben a visszamenőleges korrekció miatt

Legalább két és fél százalékkal magasabb inflációt vár a kormány idén, mint amennyivel eddig számoltak. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon ismertette a friss előrejelzést, ami szerint a 17,5 százalékot is meghaladhatja a pénzromlás üteme ebben az évben. Ez alapján korrekció járhat a nyugdíjasoknak, mert év elején csak 15 százalékos emelést kaptak. Ha így lesz, egy átlagos nyugdíjas 51 ezer forinttal többre számíthat novemberben, a visszamenőleges korrekció miatt.    
2:31
HíradóEgy lap megnevezte Prigozsin halálának felelősét
2023. augusztus 26. 19:52

Egy lap megnevezte Prigozsin halálának felelősét

Titkosszolgálati forrásokra hivatkozva megnevezte a Jevgenyij Prigozsin életét kioltó légiszerencsétlenség felelősét egy brit napilap. Az I című újság szerint az orosz katonai hírszerzés vezetője, Andrej Averjanov tervelhette ki az akciót. Ő vezeti azt a csoportot, amely eddig elsősorban külföldön hajtott végre titkos műveleteket az orosz elnök utasítására. A Kreml teljes hazugságnak nevezte, hogy Putyin utasítására likvidálták a Wagner-vezért.
2:46
HíradóOrbán Viktor azt mondta, hogy az ellenzék segítette hozzá a hosszú kormányzáshoz
2023. augusztus 26. 19:23

Orbán Viktor azt mondta, hogy az ellenzék segítette hozzá a hosszú kormányzáshoz

A kétharmad áll, mint a cövek, és a végét sem látni – ezzel a gondolattal lépett színpadra pénteken este Orbán Viktor a Tranzit Fesztiválon. A tihanyi rendezvényen azt mondta, az ellenzék segítette hozzá a hosszú kormányzáshoz. Arról is beszélt, hogy szerinte a hatalom továbbra is a baloldalé, de abban bízik, hogy a jövő évi Európai Parlamenti választáson ez megváltozhat. A vasárnapig tartó politikai fesztiválra a független sajtót, így az RTL Híradót sem engedték be.
2:09
HíradóEzért akarta 30 millió forintért akarta eladni pozícióját az ORÖ volt elnöke
2023. augusztus 26. 19:18

Ezért akarta 30 millió forintért akarta eladni pozícióját az ORÖ volt elnöke

Rájött, hogyha lemond, mennyi pénzt veszít, ezért próbálta 30 millió forintért eladni a pozícióját az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke. Agócs János erről a bíróságon beszélt. Az ügyészség egy éve csapdát állított neki, és tetten érték, amikor átvett 18 millió forintot. Hivatali vesztegetéssel vádolják, és hat év börtönt kérnek rá. A tárgyaláson az is kiderült, hogy kegyelmi kérvényt adott be az államfőnek.
2:18
HíradóMinden lift elromlott az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben, lépcsőzniük kell a mozgásszervi betegeknek
2023. augusztus 26. 19:08

Minden lift elromlott az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben, lépcsőzniük kell a mozgásszervi betegeknek

Már napok óta nem tudják használni a felvonókat a súlyos mozgásszervi betegek az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben. Vannak, akiknek több emeletet kell lépcsőzniük, akár naponta többször is. Egy beteg emiatt megszakította háromhetes terápiáját. A hivatalok válaszából nem derült ki, hogy mikorra javítják meg a lifteket.
2:31
HíradóAz egyik hónapban 20 ezres, a következőben már 120 ezres gázszámlát kapott
2023. augusztus 26. 18:54

Az egyik hónapban 20 ezres, a következőben már 120 ezres gázszámlát kapott

Még mindig kapnak ijesztő összegű számlákat az átalánydíjas gázfogyasztók. A csaknem 100 ezer tagot számláló „Gázszámla” nevű Facebook-csoportban egymás után töltik fel az irreális fogyasztásról kiállított számlákat. A kormány részletfizetést ajánl – az elszámoláskor egyébként visszajáró összegre. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő azt mondja: az évközben módosított szabályok okozzák a problémát, szerinte az MVM ez alapján jogszerűen számláz.
2:12
HíradóA kéretlen csók miatt a FIFA 90 napra eltiltotta Rubialest
2023. augusztus 26. 18:53

A kéretlen csók miatt a FIFA 90 napra eltiltotta Rubialest

Ideiglenesen eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől a spanyol labdarúgó-szövetség elnökét a FIFA. Múlt vasárnap a női világbajnoki döntő után szájon csókolta a győztes spanyol csapat csatárát, aki panaszt tett emiatt. A felháborodás ellenére sem mondott le, sőt, a spanyol szövetség reggel jogi lépésekkel fenyegette meg az általuk hazugnak nevezett játékost. Ezután lépett a nemzetközi testület.
2:33
HíradóA tigrisszúnyogok miatt nem adhatnak vért a XVI. és a XXII. kerületben élők, valamint a szegediek sem
2023. augusztus 26. 18:43

A tigrisszúnyogok miatt nem adhatnak vért a XVI. és a XXII. kerületben élők, valamint a szegediek sem

Tigrisszúnyogok miatt nem adhatott vért egy 16 kerületi férfi. Azért utasították vissza, mert a lakóhelyén előfordulhat a tigrisszúnyog által is terjesztett nyugat-nílusi vírus. A Vérellátó Szolgálat azt közölte, hogy emiatt jelenleg a főváros XVI. és XXII. kerületében, valamint a Szegeden élők nem adhatnak vért. Az RTL Híradónak nyilatkozó biológus szerint nincs ok pánikra, mert nem minden tigrisszúnyog veszélyes.
2:33
HíradóMegrázó videón a váci tragédia, amiben két fiatal vesztette életét
2023. augusztus 26. 18:29

Megrázó videón a váci tragédia, amiben két fiatal vesztette életét

Videón a csütörtök éjszakai váci tragédia, a Blikk szerezte meg az egyik közeli térfigyelő kamera felvételét. Az autó nagy sebességgel hajtott, majd egy fának csapódott, két fiatal halt meg. A 16 éves áldozat anyja azt mondta az RTL Híradónak: percekkel a baleset után ért a helyszínre, és már csak holtan látta a lányát. Arról is beszélt, nem haragszik a másik áldozatra, a 18 éves sofőrre.
1:55
HíradóVlagyimir Putyin együttérzésről biztosította Jevgenyij Prigozsin és a többi áldozat hozzátartozóit
2023. augusztus 25. 19:31

Vlagyimir Putyin együttérzésről biztosította Jevgenyij Prigozsin és a többi áldozat hozzátartozóit

A Kreml tagadja, hogy bármi köze lett volna Jevgenyij Prigozsin halálához, akinek szerdán zuhant le a repülője Moszkva közelében. Vlagyimir Putyin vizsgálatot ígért az ügyben, és együttérzésről biztosította az áldozatok hozzátartozóit. Nyugati szakértők szerint azonban a roncsokról közzétett felvételek azt valószínűsítik, hogy a Wagner zsoldossereg vezérével végző légikatasztrófát egy, a gépen elrejtett bomba felrobbanása okozhatta.
2:07
HíradóHiába épült új vízvezeték Budapest és Solymár között, nem tudnak megegyezni a víz áráról
2023. augusztus 25. 19:27

Hiába épült új vízvezeték Budapest és Solymár között, nem tudnak megegyezni a víz áráról

Hiába épült meg a Solymárt Budapesttel összekötő új vízvezeték, nem nyitják meg, mert a fővárosi vízmű nem tudott megegyezni a víz áráról az állami tulajdonú vízművel. Pedig kánikula idején komoly gondok lehetnek Solymár vízellátásával, tavaly volt, hogy lajtoskocsival hordták a vizet. A problémát az okozza, hogy az állam 2012-ben befagyasztotta a víz lakossági árát, így azt nem lehet megemelni, viszont egyik cég sem fizetné szívesen a veszteséget.
2:20
HíradóDrágább lesz a szülőknek a magánbölcsőde, ha a gyerekük nem fér be az önkormányzati helyekre
2023. augusztus 25. 19:12

Drágább lesz a szülőknek a magánbölcsőde, ha a gyerekük nem fér be az önkormányzati helyekre

Többet fizethetnek ősztől a szülők a magánbölcsődékért: a Pénzcentrum írta meg elsőként, hogy megszűnik az az állami támogatás, amit azok igényelhettek, akiknek a gyereke férőhely híján nem jut be önkormányzati bölcsődébe. Ezzel havi 40 ezer forinttól is eleshetnek az érintett családok. A kormány szerint Brüsszelen múlik, hogy folytatódhat-e a program.
2:22
HíradóHiába süllyed egy budai utca, nem állítja le a kivitelező az építkezést
2023. augusztus 25. 19:02

Hiába süllyed egy budai utca, nem állítja le a kivitelező az építkezést

Alig egy hét alatt több 10 centit süllyedt egy 11. kerületi útszakasz. Az ott lakók szerint azért, mert a mellettük lévő építkezésnél nem építettek megfelelő támfalat. Az Újbudai Védegylet elnöke szerint a Budapesti Kormányhivatal emberei csütörtökön a helyszínen jártak és leállították az építkezést. Ennek ellenére a munka reggel folytatódott. A kivitelező nem válaszolt, a kormányhivatal azt közölte, folyamatosan végeznek majd ellenőrzést.
2:30
HíradóGulyás Gergely szerint attól, hogy Márki-Zaynak nem sikerült, másnak még sikerülhet nyernie a választáson
2023. augusztus 25. 19:01

Gulyás Gergely szerint attól, hogy Márki-Zaynak nem sikerült, másnak még sikerülhet nyernie a választáson

Márki-Zay Péter szerint nem kérdés, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokat a Fidesz nyeri – ezt a korábbi összellenzéki miniszterelnök-jelölt a Tranzit fesztiválon mondta a Gulyás Gergely miniszterrel folytatott vitában. Azt is mondta, az a helyzet, mint a rendszerváltás előtt: egy párt van és propaganda, amiben a nyugatot szidják. Gulyás Gergely arról beszélt, attól, hogy Márki-Zay Péternek nem sikerült választást nyernie tavaly, még nem szabad azt gondolni, hogy másnak nem sikerülhet.
2:17
HíradóCsak januártól nőhetnek a fizetések, mert addig nincs miből emelni a VOSZ szerint
2023. augusztus 25. 19:00

Csak januártól nőhetnek a fizetések, mert addig nincs miből emelni a VOSZ szerint

Átlagosan 10 százalékkal nőhetnek jövőre a fizetések, de idén nincs miből tovább emelni a béreket – ezt a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetségnek főtitkára nyilatkozta az RTL Híradónak. Azt mondta, járulékcsökkentésre sem számíthatnak a költségvetési bevételek zuhanása miatt. A miniszterelnök ma reggel az állami rádióban arról beszélt, hogy már augusztusban gyorsabban nőhetnek a keresetek az inflációnál, ami szerinte 16 százalékra mérséklődhet ebben a hónapban.