FÓKUSZ

2:25
Fókusz
2016. június 21. 16:43

BARÁTOK KÖZT: Együtt dagonyászott Nyári Dia és Józan László

Nyári Dia és Józan László, a Barátok közt két szereplője már alig várta, hogy kezdetét vegye a 7 kilométeres saras kihívás, hiszen mindkét színész szerint a világ egyik legjobb dolga szabadon ugrálni a pocsolyába, akár a gyerekek. Aztán jött a több kilométeres dagonya, por, és a nem túl kellemes szögesdrót akadály. A két színész természetesen hősiesen állta a próbát, és a verseny végén ugyanolyan gyermeki lelkesedéssel beszéltek az erőpróbáról, mint a rajtnál.
5:32
Fókusz
2016. június 16. 19:05

Drogügyek: Aurelio megtanulta a leckét

Aurelio már több mint fél éve teljesen tiszta, és már nagyon megbánta, hogy valaha kábítószerhez nyúlt. Az egykori reality sztár tanult a hibáiból, és azt szeretné, hogy minél több fiatal okuljon az ő történetéből is. Ezért a következő időszakban diszkókban szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy van másik út a drogfogyasztáson kívűl is, hiszen a káros anyag előbb utóbb lelki depresszióhoz és teljes anyagi csődhöz vezet.    
3:23
Fókusz
2016. június 15. 19:25

Viharvadász Amerikából

Országszerte komoly károkat okoz a viharos erejű széllel érkező vihar, vagy az özönvíz szerű esőzés. A rövid időn belül lezúduló egy-két hónapnyi csapadék miatt szinte folyóvá válnak az utak, a forgószél szerű képződmények pedig a háztetőket fák lombjait szaggatják szét. Ennek az időjárásnak talán csak a viharvadászok örülnek, akik közül a legelszántabbak nem egy tornádót láttak már közvetlen közelről.
5:08
Fókusz
2016. június 15. 19:20

Tíz napos ismeretség után léptek frigyre

Megismerkedésük után tíz nappal megtartották az esküvőt, most május végén pedig hatvanadik évfordulójuk alkalmából újraházasodtak. Mesebeli történet következik egy férfiról, akinek már három gyűrűs menyasszonya volt, amikor egyszer csak villámcsapásszerű érzés lett rajta úrrá, amikor meglátott egy lányt, pontosabban annak a félrecsúszott harisnyáját. Élmény látni, ahogy ez a férfi annyi év után is szenvedéllyel, zavarral, szerelemmel mesél az első találkozásról, és ahogyan felesége reagál a rezdüléseire.
Celebklub
2016. június 15. 18:40

Nézzük, hol ünnepelték sztárjaink a magyar csapat sikerét

Valószínűleg nincs az országban olyan ember, aki ne tudná, hogy a franciaországi labdarúgó Eb kedd esti meccsén a magyar csapat két gólos győzelmet aratott az osztrákok felett. A mérkőzés előtt, alatt és közben az egész ország ünnepelt, a győzelem után pedig a főváros szó szerint megbénult. Szalai és Stieber egy életre beírták magukat a történelemkönyvbe, hiszen nekik hála beteljesült egy álom. Lássuk, hogy ünnepelték a sztárok a magyar válogatott sikerét!
1:25
Fókusz
2016. június 15. 17:04

JUHÁSZ ROLAND ÉDESANYJA: "Nagyon sok 90 percet végig izgultam!"

Juhász Rolandot bár az egyik legrutinosabb védőnek tartják, kedden nem játszott a labdarúgó Európa-bajnokság meccsén. Ennek ellenére ugyanolyan fontos szereplője az Eb-nek, mint bármelyik csapattársa. Ő volt az első, aki az öltözőből posztolt azzal a felirattal, hogy most egy álom teljesült. Hogy milyen érzés lehet egy válogatott focista édesanyjának lenni, most megtudhatják.
3:40
Fókusz
2016. június 13. 19:05

Brutális vérengzés Orlandóban

49 emberrel végzett az amerikai Orlandó egyik melegbárjában egy afgán származású férfi. Volt, aki halottnak tettette magát és úgy élte túl az Egyesült Államok történetének eddigi legbrutálisabb vérengzését. Mások a lövöldözés alatt sms-ben a családjuktól búcsúzkodtak, vagy kértek segítséget. A 29 éves merénylő több órán át tartotta rettegésben a 300 vendéget. A halottak mellett ötven két ember megsebesült. Még nem hozták nyilvánosságra az összes áldozat nevét, sok családban még reménykednek, hogy szeretteik túlélték a vérengzést. Megrázó tudósítás következik.
0:28
Fókusz
2016. június 10. 19:12

Sártenger Örkénypusztán

Óriási sártenger öntötte el Örkénypusztát és környékét csütörtök délután. Rövid idő alatt hatalmas mennyiségű eső esett a térségben, a hirtelen lezúduló víz pedig több pincébe is betört. Máshol a sár okozott károkat, az összefolyó iszapos víz egy lovardába is betört, emiatt több út vált járhatatlanná egy időre. A hétvégére sem jósolnak sokkal jobb időt, ha szabadtéri programot szerveznek, az esernyőt semmiképp se hagyják otthon.
0:28
Fókusz
2016. június 10. 19:05

Balhé a futball Európa-bajnokságon

Angol szurkolók randalíroztak csütörtök éjjel Marseilles utcáin és durva összetűzésbe keveredtek a helyiekkel. A tomboló focidrukkerek szétvertek több boltot és néhány szórakozóhely teraszát, ráadásul sokan közülük az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevét skandálták. A balhénak a rohamrendőrök vetettek véget. Két embert őrizetbe vettek, egyet pedig fejsérülésekkel szállítottak kórházba.