2:27Híradó2024. március 7. 19:09Orbán Viktor egykori középiskolája is alapítványi fenntartásúvá válhatMár 60 fenntartóváltási kérelem érkezett a minisztériumhoz, a szakszervezet attól tart, fizetősek lehetnek az átszervezett iskolák.
Belföld2024. március 7. 16:35Az ország egyik legjobb gimnáziumát vinnék el Köves SlomóékDerült égből villámcsapásként érte a levél a szülőket, hogy a Békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumot átvenné a Milton Friedman Egyetem.
Belföld2024. január 23. 9:37Ismét főigazgatót cserélt a nem létező Fudan Egyetem alapítványaEz már a harmadik vezetőváltás egy év alatt. Csák János miniszter tanácsadója lett a befutó.
Belföld2024. január 18. 16:30Iványi Gábor: Nem zárnak be az iskoláink, csak más fenntartóhoz kerülnekKorábban úgy lehetett tudni, hogy az egyház az intézmények megszüntetése mellett döntött.
4:18Reggeli2023. november 17. 10:40Ezek a legnépszerűbb termékek a Black Friday akciókban 2023-ban (X)Van, ahol már bőven tart az idei Black Friday. A Reggeliben Taba Péter, az eMAG Magyarország logisztikai igazgatója többek között azt is elmondta, hogy náluk már megvolt az első megrendelés. Elárulta azt is, hogyan lehetünk egy ilyen vásárlási őrületben tudatosak. Sőt, azt is kifejtette, mi minden kapható: téligumi, elektronika és akár még aranyrudak is.
Belföld2023. október 13. 7:15A belügy szerint nem lesz fűtéskorlátozás télen az iskolákban, a fenntartó mindeközben azt közölte az intézményekkel, hogy spórolni kell a fűtésselA belügy szerint nem kell spórolni a fűtéssel, az erre vonatkozó kormányrendelet még mindig hatályban van.
Belföld2023. október 6. 14:38Az önkormányzat fizeti a fűtést, mégsem használhatja a tulajdonában lévő sportcsarnokot AlgyőnA tankerület ugyanis nem engedi. A polgármesteri hivatal már azt nézegeti, hogyan tudná kettéválasztani az épületet.
2:11Híradó2023. március 11. 18:52Nem akarják a szülők, hogy az egyház legyen a 18. kerületi Kondor Béla Általános Iskola fenntartójaAláírást gyűjtenek és tüntetést szerveznek.
Belföld2023. január 10. 14:54Videó: kukával, lavórral próbálták felfogni a beömlő esőt egy békásmegyeri iskolábanEgy tanár szerint rendszeresek a beázások az iskolában.
Belföld2023. január 9. 18:00Nem fogadja el a kormány a brüsszeli döntést az ErasmusrólMárciusig tisztázzák az ügyet.