EXTRA VIDEÓK

7:16
HíradóL. RITÓK NÓRA: „Nem hittünk a szemünknek, hogy két nap alatt összegyűlt a pénz”
2020. szeptember 3. 18:48

L. RITÓK NÓRA: „Nem hittünk a szemünknek, hogy két nap alatt összegyűlt a pénz”

12 millió forint adományt gyűjtött össze szűk két nap alatt az Igazgyöngy Alapítvány, amelytől - más alapítványi iskolákhoz hasonlóan - megvonta az állam az idei többlettámogatás felét, jövőre pedig már nem is kapnak plusz pénzt az oktatásra. A hivatalos indoklás szerint a koronavírus járvány miatt. Kérdésünkre az Innovációs- és Technológiai Minisztérium azt közölte, hogy a felszabaduló összeget rászoruló tanulóknak adják informatikai eszközök vásárlására. Az alapítvány hétfőn kezdte a gyűjtést a kieső összeg pótlására.
0:48
HíradóRendőrök mentették ki az őzeket egy Ohio állambeli ház medencéjéből
2020. szeptember 3. 13:57

Rendőrök mentették ki az őzeket egy Ohio állambeli ház medencéjéből

Fiatal őzeket kellett kimenteni egy medencéből az amerikai Ohio államban. A tulajdonos hívta fel a rendőröket azzal, hogy az állatok beleestek a vízbe, és már egy órája nem tudnak kijönni. Az egyenruhások medencetisztító hálókkal terelték egyesével a szélére a gidákat, amelyeket aztán egymás után hevederrel emeltek ki a vízből. Az állatok, miután kijutottak, visszanyargaltak az erdőbe.
4:33
FókuszVÍRUSTAGADÓK: Meggyőzhetők azok, akik nem hisznek a koronavírusban?
2020. szeptember 2. 20:58

VÍRUSTAGADÓK: Meggyőzhetők azok, akik nem hisznek a koronavírusban?

Hiába a tudományos világ számos figyelmeztetése, és hiába bizonyítja kutatások tömkelege azt, hogy a maszkhasználat, a kézfertőtlenítés és a távolságtartás elengedhetetlen a koronavírus elleni védekezésben, sokan mégsem hisznek ebben. Újszászi Bogár László kommunikációs és meggyőzési szakértő szerint sokan csak azokat az információkat hiszik el, amelyek beleillenek az általuk elképzelt- sokszor hamis világba.
5:06
FókuszRÉKASI ZSIGMOND: „Busz – és villamosvezetők is kértek már tőlünk segítséget”
2020. szeptember 2. 17:18

RÉKASI ZSIGMOND: „Busz – és villamosvezetők is kértek már tőlünk segítséget”

Részeg, drogos és kötekedő huligánok ellen lépett akcióba Rékasi Zsigmond és csapata. A budapesti éjszakát járják, hogy megvédjék az embereket. Azt mondja, nem érdekük a balhé, ők azért vannak, hogy az utasoknak békésen, atrocitás nélkül teljen a tömegközlekedésen töltött idő. Zsigmond szerint, az utóbbi fél évben nagyon megszaparodott az olyan esetek száma, amikor utasokat zaklattak a buszokon, villamosokon.
0:40
HíradóFelvételen a halálos buszbaleset
2020. szeptember 2. 14:56

Felvételen a halálos buszbaleset

Ketten meghaltak, harmincan pedig megsérültek, amikor lesodródott az útról, majd felborult egy busz Mexikóban. A tragédiát egy térfigyelő kamera is rögzítette. Ezen az látszik, hogy a jármű nagy sebességgel érkezik egy kanyarba, amit a sofőr már nem tudott bevenni, ekkor történt a baleset. A környékbeliek és a mentők azonnal a helyszínre siettek, de hiába a gyors segítség, így sem tudtak mindenkit megmenteni.
0:43
HíradóSzinte teljesen kiégett a régi raktárépület
2020. szeptember 2. 14:56

Szinte teljesen kiégett a régi raktárépület

Kigyulladt, és szinte teljesen kiégett egy régi raktár Varsó közelében kedden. A korábban papírgyárként üzemelő épületben műanyagokat, targoncákat és gáztartályokat is tároltak. A különböző anyagok sűrű fekete füsttel égtek, amit még a lengyel fővárosból is látni lehetett. Mivel nagy mennyiségű műanyag is a lángok martalékává vált, ezért félő volt, hogy a környéket mérgező füst lepi el, de szerencsére a szélirány kedvező volt, ezért senkit sem kellett kitelepíteni. A tűzben senki sem sérült meg.
1:24
FókuszLENGYEL TAMÁS: "Az egyetemnek jár az autonómia és a közös gondolkodás"
2020. szeptember 1. 18:10

LENGYEL TAMÁS: "Az egyetemnek jár az autonómia és a közös gondolkodás"

Az oktatók és a hallgatók tiltakozása ellenére a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember 1-től került alapítványi tulajdonba. A kuratórium élére Vidnyánszky Attilát nevezte ki a minisztérium. Több tanár is felmondott, az egyetem vezetése és szenátusa pedig a modellváltás előtti napon jelentette be távozását. Ezt követően barikádozták el a hallgatók az egyetem bejáratát. 
1:08
HíradóINCIDENS: Garázdasággal gyanúsítható az is, aki mások védelmére siet?
2020. augusztus 31. 17:17

INCIDENS: Garázdasággal gyanúsítható az is, aki mások védelmére siet?

Rékasi Zsigmond az elmúlt két hónapban azért járta a barátaival Budapestet, mert azt tapasztalta, hogy a fiatal lányok éjszakánként nincsenek biztonságban a villamosokon, vagy éppen a buszokon. Eddig szép szóval és határozott fellépéssel sikerült leszerelni az erőszakoskodókat. Ezen a videón például az látszik, ahogy egy részeg utast állítanak le a fiúk- sikerrel. Nemrég azonban - amikor segíteni akartak több bajba jutott nőnek - ők is belekeveredtek egy verekedésbe.
3:55
HíradóMEGHATÓ: díjnyertes fotóját egy leukémiás kisfiú gyógyulásáért ajánlotta fel
2020. augusztus 30. 17:16

MEGHATÓ: díjnyertes fotóját egy leukémiás kisfiú gyógyulásáért ajánlotta fel

A 11 éves Mihályi Dániel nyert közel 800 pályázó közül a Honvédség fotópályázatán. Daninak az adta  az erőt, hogy Véber István háta mögött az RTL időjárás jelentésében is megjelent a képe még januárban. A kisfiú a nyertes fotót licitre bocsátotta, hogy a befolyt összeggel segítsen, leukémiában szenvedő kortársának, Milánnak. Dani képére még ITT lehet licitálni!
7:48
FókuszKÉNYSZERLEÁLLÁS: Nem töltötték tétlenül a kötelező pihenőjüket
2020. augusztus 29. 12:00

KÉNYSZERLEÁLLÁS: Nem töltötték tétlenül a kötelező pihenőjüket

A legtöbb sorozat és film, így a Barátok közt forgatásai is teljesen leálltak a karanténos időszakban. Csak néhány hete kezdték újra a munkát, szigorú óvintézkedések mellett. Varga Izabella és Karalyos Gábor kifejezetten élvezték a két hónapos pihenőt, mindketten okosodtak egy kicsit. Iza 6 hétig csak a szakdolgozatára koncentrált és be is fejezte azt, így diplomás andragógus lett, míg Gábor a karantén alatt egy különleges képzettséget szerzett.
1:17
FókuszBECSENGETTEK: így zajlik Lotfi Begiéknél az iskolakezdés
2020. augusztus 28. 18:25

BECSENGETTEK: így zajlik Lotfi Begiéknél az iskolakezdés

Újra itt a szeptember elseje, jövőhéten egy új, nem mindennapi tanév kezdődik az iskolákban. A Lotfi családban nem tartanak attól, hogy baj lenne az új közegbe való beilleszkedéssel. Már csak azért sem, mert legidősebb gyermekük Zazi hat óvodatársával együtt, egy osztályban kezdi majd meg az iskolát, így nem lesz teljesen idegen a közeg számára. A koronavírus második hullámától viszont, annál inkább tartanak.
3:01
HíradóHÁTBORZONGATÓ: Egy kétméteres cápa úszott a fürdőzők közé
2020. augusztus 28. 14:10

HÁTBORZONGATÓ: Egy kétméteres cápa úszott a fürdőzők közé

Hátborzongató kalandban volt része az amerikai parti őrség csendes-óceáni legénységének, amikor hajójuk mellett fürdőzve egy kétméteres cápa úszott közéjük. Egy fegyverrel őrködő társuk lövésekkel próbálta elriasztani a ragadozót. A nem túl veszélytelen módszer végül bevált, mindenki épségben ki tudott evickélni a vízből. Sőt, mint ahogy a hátborzongató kaland után büszkén tudatták, még a felfújható egyszarvú-alakú matracukat is ki tudták menteni, amit magukkal vittek az úszkáláshoz.
5:23
HíradóEGYIKÜK LÁBÁT LEVÁGTÁK, A MÁSIK ALIG TUD MENNI: Még mindig kártérítésért küzd két devecseri asszony
2020. augusztus 27. 16:41

EGYIKÜK LÁBÁT LEVÁGTÁK, A MÁSIK ALIG TUD MENNI: Még mindig kártérítésért küzd két devecseri asszony

A két asszony kártérítést szeretne, amiért mindenüket elvesztették a 10 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófában. A balesetért felelősnek tartott cég, a MAL Zrt. két vezetőjétől szeretnék a kárpótlást, hogy egyikük talán kikerülhessen az otthonból, másikuk pedig könnyebben vehesse meg gyógyszereit, melyre jelenleg nyugdíja nagy része elmegy. Azt mondják, a bíróság folyamatosan visszautasítja keresetüket. Hol a csatolmányok mérete miatt, hol azért, mert nincs elég bizonyíték arra, hogy valóban a vörösiszap miatt alakult ki betegségük.
1:31
HíradóCSÍKOSKA: Bemutatkozott Dia, az első Szegeden született zebra!
2020. augusztus 27. 14:58

CSÍKOSKA: Bemutatkozott Dia, az első Szegeden született zebra!

Láthatóan jól érzi magát a Szegedi Vadaspark zebracsikója. A csikó két hete született, most engedték ki a látogatók elé. Bár a zebrák nem számítanak a legnagyobb állatkerti ritkaságok közé, és a Szegedi Vadasparkban is régóta élnek, valahogy a csikóáldás elkerülte állatkertet. Egészen augusztus 12-ig, mikor megszületett az első zebra, amely, miután kiderült a neme, a Dia nevet kapta gondozóitól.
1:33
HíradóDRÁMAI: Kigyulladt majd elsüllyedt egy luxusjacht a Földközi-tengeren
2020. augusztus 27. 13:16

DRÁMAI: Kigyulladt majd elsüllyedt egy luxusjacht a Földközi-tengeren

Drámai felvételeket tett közzé az olasz partiőrség. A képeken az látszik, hogy egy 50 méter hosszú luxusjachtot ellepik a lángok, és mindent füst borít be. A hajó ekkor már menthetetlen volt. Szerencsére a nyolc kazah turista és a 9 fős legénység még idejében, egy mentőcsónakban elhagyta a vízi járművet. Ami végül teljesen kiégett, majd szép lassan a Földközi tenger mélyére süllyedt.