ÉVADZÁRÓ

6:17
ReggeliMég a Coldplay-koncerten sem ivott alkoholt Józan László
2024. június 19. 12:58

Még a Coldplay-koncerten sem ivott alkoholt Józan László

Éppen hogy hazaért a Coldplay-koncertről, már szinte kelhetett is fel Józan László, hogy időben megjelenjen a Reggeli stúdiójában. A színész készítette ugyanis a szerdai pénztárcabarát fogást, saját csipős-ragacsos csirkeszárnyát virgin mojitóval. A színészt elkápráztatta az előző napi koncert, mint mondta, nagyon egyszerű dolgokkal varázsoltak – hatalmas átmérőjű lufikat engedtek a közönségre, amelyek belülről világítottak, és az egész turnét megújuló energiaforrásokkal, környezettudatosan szervezték. 
A Város KirálynőiA Város Királynői félretették az ellentéteket, közösen indultak adományozó útra
2023. december 22. 20:25

A Város Királynői félretették az ellentéteket, közösen indultak adományozó útra

A Város Királynői évadzáró adásában elsimultak a problémák, félresöpörték az ellentéteket és együtt sorakoztak fel az adományozás zászlaja alatt. Az önzetlen ötlet Zsuzsitól származott, amire mindenki örömmel mondott igent. Három csoportra oszolva segítettek rászorulókon és egy állatmenhelyen. Az adakozás nemcsak barátságukat, de lelküket is építette. Végül meglepő ajándékokkal adták át magukat a karácsonynak.
1:46
FókuszÖsszesen több mint 30 millió forintot vihettek haza a Tehetség első látásra játékosai az első évadban
2022. november 21. 19:23

Összesen több mint 30 millió forintot vihettek haza a Tehetség első látásra játékosai az első évadban

A vasárnapi adással véget ért a Tehetség első látásra első évada. 64 tehetség mutatkozhatott be és a játékosok összesen több mint 30 millió forintot vihettek haza. Legutóbb Hódi Pamela játékostársa több mint ötmillió forintot nyert. Istenes Bence is szívesen emlékszik vissza több felejthetetlen produkcióra, részletek a Fókusz riportjában.
10:00
FókuszAz Életünk története évadzáró adásában Járai Máté és Kíra időutazását nézhetjük meg
2020. december 5. 18:50

Az Életünk története évadzáró adásában Járai Máté és Kíra időutazását nézhetjük meg

Évadzáró részéhez érkezett az Életünk története, Friderikusz Sándor új időutazó talk show-ja, amiben hétről hétre szerelmes és testvérpárokat invitált meg, hogy együtt játszanak el azzal a gondolattal, hogy mi lesz velük, 20-40 évvel később. A következő adásban Járai Máté és felesége Kíra lesznek Friderikusz vendégei. Hogy mi újat mutatnak majd meg Járaiék a lelkükből, és miként öregítették el őket 20 és 40 évvel? Kiderül vasárnap este az Álarcos énekes fináléja után, az Életünk története évadzáró időutazásából.
4:58
FókuszAz összedőlt ház kulisszatitkai és az évadzáró epizód meglepetései
2020. március 31. 19:35

Az összedőlt ház kulisszatitkai és az évadzáró epizód meglepetései

Meglepő véget ért A mi kis falunk legutóbbi része, amikor Erika és Gyuri újabb vitáját követően a falu macsója mérgesen becsapta a kocsi ajtaját, aminek következtében összedőlt egy ház. Hogy ezt, miként tudták megcsinálni az alkotók, megmutatjuk. A sorozat évadzáró részében – ahogy már megszokhatták a nézők – számos meglepetés várható, előzetesen például már az is tudható, hogy a Pap egy meglepetésre készül, valamint Erika és Gyuri viszonya szintet lép, de hogy hova, az most szombat este derül majd ki.
2:33
FókuszÖveket becsatolni, szezonzáró epizódra felkészülni, este Gyertek át!
2019. június 6. 17:55

Öveket becsatolni, szezonzáró epizódra felkészülni, este Gyertek át!

Ha csütörtök, akkor ismét jön az ország legszórakoztatóbb házibulija, benne a legcsípősebb poénok, izgalmas játékok, valamint 8 bevállalós játékos, akik garantáltan megdolgoztatják a nevetőizmaikat. Ha eddig azt hitték, már mindent láttak Sebestyén Balázs nappalijában, a mai adásban erre rácáfolnak. Az évadzáró adás kulisszatitkaiért kattints ide. A Barátok közt után érkezik a Gyertek át! – a sztárvetélkedő és kiderül, hogy a legbevállalósabb sztárok csatájában melyik csapat gyűjt több pontot!