ÉV EMBERE

2:45
Az Év EmbereA Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai a függetlenségük megvédésért indítottak harcot
2020. december 22. 16:00

A Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai a függetlenségük megvédésért indítottak harcot

Az ország egyik legkisebb hallgatói közössége, tiltakozásukra mégis egy ország figyelt fel. A Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai a függetlenségük és az oktatás szabadságáért indítottak harcot, amikor úgy érezték, hogy meg akarják őket fosztani ezektől. Miután kéréseiket sem a kormány, sem a szaktárca sem az egyetem új vezetése nem hallgatta meg, blokád alá vették az egyetemet, tüntettek, és bírósághoz is fordultak. Azt mondják: a demokráciáért nehéz, de érdemes harcolni, és ők, ha kell bármeddig kitartanak. Ők is jelöltek az RTL Év embere díjára.
2:29
Az Év EmbereGulácsi Péter a válogatottban kapott prémiumát mindig jótékony célra ajánlja fel
2020. december 22. 16:00

Gulácsi Péter a válogatottban kapott prémiumát mindig jótékony célra ajánlja fel

A világ egyik legjobb kapusa. Többször választották a legjobb magyar focistának, de volt a német bajnokság legjobbja is. Gulácsi Péter azonban nem csak a pályán hívja fel magára a figyelmet. Évek óta jótékonykodik. Most ősszel 25 millió forinttal segítette a gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Zsombor kezelését. Azt mondja a válogatottban szerepelni szívügy, ezért döntöttek úgy feleségével, hogy az ott kapott prémiumot szeretnék mindig jótékony célra felajánlani. Ő is jelölt az RTL Az év embere díjára.
2:25
Az Év EmbereMárcius óta küzdenek a koronavírus ellen, rendkívüli lelki és fizikai megterhelés alatt
2020. december 22. 16:00

Március óta küzdenek a koronavírus ellen, rendkívüli lelki és fizikai megterhelés alatt

Tíz hónapja tart a koronavírus-járvány Magyarországon. A két hullám között csak lélegzetvételnyi szünet jutott az egészségügyi dolgozóknak, akik egy ma még ismeretlen betegség ellen küzdenek. Nem tudnak mindenkin segíteni, sok embert látnak meghalni. Lelkileg és fizikailag is megviseli őket, amit a hivatásuk miatt kell átélniük. Ők is jelöltek az RTL Híradó Év embere szavazásán.
2:47
Az Év EmbereHorvát Lili filmje a közönséget és a fesztiválok zsűrijét is meghódította
2020. december 22. 16:00

Horvát Lili filmje a közönséget és a fesztiválok zsűrijét is meghódította

Végignyerte a világot - három kontinensen diadalmaskodott a szerelmesfilm, melyet Horvát Lili rendezett. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmen négy évig dolgozott író-rendezője. Majd meghódította nemcsak a közönséget, hanem a fesztiválok zsűrijét is. A budapesti színművészetin kívül Párizsban és Berlinben is tanuló Horvát Lili is ott van az RTL az Év embere jelöltjei között.
2:44
Az Év EmbereEgy emberként állt fel Magyarország vezető hírportáljának teljes szerkesztősége
2020. december 22. 16:00

Egy emberként állt fel Magyarország vezető hírportáljának teljes szerkesztősége

Világsajtót bejáró képsorok és tízezres tüntetés kísérte az Index szerkesztőségének nyári felmondását. Magyarország addigi vezető hírportáljának stábja főszerkesztőjük kirúgása után úgy érezte, hogy visszafordíthatatlan az a folyamat, amely lapjuk függetlenségének az elvesztéséhez vezet. A távozó indexesek később új hírportált indítottak, ez lett a Telex. A felmondott indexesek is jelöltek az Év embere címre.
2:36
Az Év EmbereSzlávik János: „Hihetetlen kihívás volt a 2020-as év”
2020. december 16. 14:48

Szlávik János: „Hihetetlen kihívás volt a 2020-as év”

50 fős csapatot irányít a Szent László Kórház Covid osztályán, hétvégén és hétköznap is dolgozik, mellette tudományos kutatást végez, gyógyítja a HIV betegeket, közben tájékoztat a tévében, rádióban. Szlávik János infektológus főorvos az egyik jelölt az RTL Híradó az Év Embere díjára. Az orvos beszélt arról, hogy az egyik legnehezebb pillanat az volt idén, amikor saját kollégájukat ápolták, aki az életéért küzdött a koronavírus miatt.
2:46
Az Év EmbereA Janka Tanya alapítói azt szeretnék, hogy az autistákban ne a beteget, hanem az embert lássuk
2020. december 16. 14:44

A Janka Tanya alapítói azt szeretnék, hogy az autistákban ne a beteget, hanem az embert lássuk

Önálló munkára tanítanak autista embereket - a Janka-tanya alapítói is jelöltjei az Év embere díjra. Egy magyar és egy holland nő egy Veszprém-megyei házban hozott létre egy olyan gazdaságot, ahol együtt dolgoznak fogyatékkal élő emberekkel, akiket így próbálnak beilleszteni a társadalomba. Sikerüket mutatja, hogy sokan már állást is kaptak egy környékbeli nagyáruházban.
1:55
Az Év EmbereEgyik napról a másikra maradtak munka nélkül, mégis összefogtak egy jó cél érdekében
2020. december 16. 14:43

Egyik napról a másikra maradtak munka nélkül, mégis összefogtak egy jó cél érdekében

Amint nem volt feladatuk, kerestek maguknak, méghozzá úgy, hogy segítsenek közben. Ők az Etesd a dokit csapata. Olyan vendéglátósok, akik szinte mind egyik napról a másikra munka nélkül maradtak még március közepén. De összefogtak, hogy a covid osztályon dolgozó orvosoknak és ápolóknak finom és tápláló ebédet főzzenek. Azt mondják, ők így tapsolják meg az egészségügyi dolgozókat. Ők is jelöltek az RTL Év embere díjára.
2:23
Az Év EmbereA PET Kupa tagjai már 7 éve küzdenek a tiszta Tiszáért!
2019. december 21. 18:00

A PET Kupa tagjai már 7 éve küzdenek a tiszta Tiszáért!

Tiszta Tisza! Ezzel a szlogennel vágtak neki hét évvel ezelőtt a PET kupa tagjai a szemétszedésnek. A folyó magyarországi szakaszán rengeteg a hulladék, aminek jó része Ukrajnából érkezik. A PET Kupa ötletgazdája Molnár Attila Dávid természetfilmes: néhány évvel ezelőtt szembesült a Tisza szennyezettségével, amikor épp a parti fecskékről forgatott. Azóta az önkéntesek évről évre visszajárnak szemetet szedni. Szavazzon ITT!
2:22
Az Év EmbereA legnagyobb online fotógaléria alapítói
2019. december 21. 18:00

A legnagyobb online fotógaléria alapítói

Különleges időutazás részesei lehettek azok, akik tavasszal megnézték a Fortepan huszadik századi fényképekből válogatott kiállítását a Nemzeti Galériában. A legnagyobb online fotógalériát 10 éve alapították, a gyűjteményt lomtalanításokon talált képek alapozták meg, mára 120 ezer fotó érhető el. A múlt vidám vagy épp keserű pillanatit felvillantó kiállításra 60 ezren voltak kíváncsiak. Szavazzon ITT!
2:32
Az Év EmbereMezei Klára kockára tette az életét, hogy testvére élhessen
2019. december 21. 18:00

Mezei Klára kockára tette az életét, hogy testvére élhessen

Egy vérvételtől is elájult, mégis az életét tette kockára Mezei Klára, hogy megmentse testvérét. A fiatal lány élődonorként adományozta egyik veséjét öccsének. A nehéz döntésben az is szerepet játszott, hogy Klárának még nincs gyermeke és így az orvosok sem ajánlották neki a szervadományozást. A lány  ennek ellenére elvállalta a műtétet és ezzel teljes életet adott öccsének. Szavazzon ITT!
2:18
Az Év EmbereMáté Bence, a lélegzetelállító természetfotók mestere
2019. december 21. 18:00

Máté Bence, a lélegzetelállító természetfotók mestere

Sokan a képeiből ismerték meg Magyarország különleges állatvilágát, mondja a természetfotós Máté Bence, akinek szabadtéri kiállítását december közepéig csaknem egymillióan látták. A lélegzetelállító fotókat az ország nyolc városában mutatták be, Idén megnyerte a World Press Photo természetfotó kategóriájának első díját, Máté Bence természetfotós is jelölt az RTL Híradó Év Embere díjára. Szavazzon ITT!
2:33
Az Év EmbereOrosz Bernadett a bántalmazottak jogaiért szeretne küzdeni
2019. december 21. 18:00

Orosz Bernadett a bántalmazottak jogaiért szeretne küzdeni

Azért dolgozik innentől, hogy változzon a törvény, a bántalmazottak azonnal kapjanak segítséget és ne legyenek kiszolgáltatva – ezt mondta Orosz Bernadett, aki akkor került a figyelem középpontjába, amikor a nyilvánosságtól kért segítséget, miután a párja brutálisan összeverte. A hatgyermekes családanya kiállása példaértékű sok ember számára. Az összetört arcáról készült döbbenetes fotók bejárták az internetet, a sajtó hosszú ideig foglalkozott az ügyével. Bernadett azt mondja, miután kiállt, rengetegen fordultak hozzá segítségért. Szavazzon ITT!
2:32
Az Év EmbereGreta Thunberg mozgalmának magyar követői tömegesen viszik ki a fiatalokat az utcára a klímavédelemért
2019. december 21. 18:00

Greta Thunberg mozgalmának magyar követői tömegesen viszik ki a fiatalokat az utcára a klímavédelemért

Azonnali cselekvést követelnek a klímavédelem és így saját jövőjük érdekében, tömegesen viszik ki a fiatalokat az utcára az idén februárban indult Fridays For Future Magyarország aktivistái. A svéd diáklány, Greta Thunberg mozgalmának magyar követői 4 nagy és többszáz kisebb tiltakozást szerveztek idén. Már 19 magyar városban vannak jelen. Szavazzon ITT!