ELTŰNT

8:36
Házon kívülA tulajdonosoknak 700 millió, a vállalkozóknak semmi
2016. június 8. 23:00

A tulajdonosoknak 700 millió, a vállalkozóknak semmi

Egy cég tulajdonosai nagyon-nagyon jól jártak: az építőipari vállalkozásukból 700 millió forintot vettek ki, ez az övék, azt csinálnak vele, amit akarnak. Csakhogy eközben azok a kis cégek és kisvállalkozók, akik nekik dolgoztak, futnak a pénzük után. Van, akinek pár millióval, másnak 10 milliókkal tartoznak, közülük ketten mesélték el, hogy verték át őket. Ráadásul nem is akármilyen épületen dolgoztak: a fővárosi Tüskecsarnok uszodáján, amire az állam adta a pénzt, és amit fontos politikusok adtak át, de szalagátvágás óta sem működik. Ami biztos: másfélmilliárd forint valahol eltűnt.
2:17
HíradóHullaházban feküdt miközben keresték
2015. november 20. 18:15

Hullaházban feküdt miközben keresték

Már 42 napja a Patológián feküdt egy holttest, amikor értesítették róla a családját. A 83 éves férfi boltba indult reggel, de már nem tért haza. A család kiplakátolta a kerületet, hogy megtalálják az eltűnt rokonukat, de nem jelentkezett senki. A kórházakban és a mentők sem tudtak róla semmit. Már több mint egy hónapja eltűntként keresték, mire kiderült, hogy mindvégig a hullaházban volt, ugyanis szívrohamot kapott. A Semmelweis Egyetem elnézést kért.
2:49
HíradóBANDIKA: „5 nap és jövök!”
2015. június 5. 16:45

BANDIKA: „5 nap és jövök!”

Bandika most 7 éves. 3 hete volt a születésnapja. Bandika jól van, iskolába jár Dominikán, spanyol nyelven tanul, és szeretik osztálytársai. Anyja azonban minderről semmit sem tudott. 2 éve látta utoljára kisfiát a Vörösmarty téren. Ide hozta apjának láthatásra, aki többé nem hozta vissza Bandikát. Hiába ítélte neki a bíróság jogerősen a kisfiút, volt férje 2 éve azt sem árulta el, hogy hova vitte a gyereket. Amikor bő 1 évvel ezelőtt a Házon kívülnek nyilatkozott, már tudta, hogy férje útlevelet csináltatott a gyereknek, aláhamisítva az anyja aláírását.  
2:42
HíradóCsak az egyik cipőjét találták meg
2015. április 15. 18:10

Csak az egyik cipőjét találták meg

Csak az egyik cipőjét találták meg annak a 18 éves fiúnak, akinek vasárnap hajnalban veszett nyoma. Barátaival ivott egy parkban, amikor hozzájuk csapódott egy 30 éves ukrán férfi. A fiúk bizalmába férkőzött, később már együtt ittak. Végül egyedül maradt a 18 éves Patrikkal, akit azóta sem találnak. A fiú édesanyja szerint elrabolhatták a fiát, és addig nem nyugszik, amíg meg nem találják.