DANI

1:59
Éjjel-Nappal BudapestDani meghitt pillanatban kapta el Lilit és Kareszt
2018. június 15. 21:30

Dani meghitt pillanatban kapta el Lilit és Kareszt

Tamás reggel meglátogatta Danit, mert már nagyon aggódott a barátja miatt, de Dani nem tartott igényt a támogatására. Nem sokkal később Karesz állított be, hogy elvigye Lili maradék holmiját a házból. Dani ekkor fájón rádöbbent, hogy mostantól Karesz veszi át azt az apaszerepet, amibe ő már teljesen beleélte magát. Hogy fájdalmát elnyomja, futni ment Tamással, de annyira belehúzott, hogy végül kimerülten rogyott össze. Ekkor mégis kiöntötte szívét Tamásnak, miközben tudatosult benne, hogy csak az segíthet rajta, ha gondolatait és kérdéseit tisztázza Lilivel. Dani fel is kereste a lányt, de pont egy meghitt pillanatot zavart meg Lili és Karesz között.
2:17
Éjjel-Nappal BudapestLili Karesznak: „Örülök, hogy nem tőlem estél teherbe. Pontosan ezt mondtad…”
2018. június 14. 21:30

Lili Karesznak: „Örülök, hogy nem tőlem estél teherbe. Pontosan ezt mondtad…”

Bár Lilit befogadták a hajóra, Karesz még mindig elutasító volt vele szemben, Dani pedig továbbra is gyűlölte a lányt. A Lilire zúduló utálat következtében a lány összetört, és bevallotta gyermeke apjának, hogy Ő sohasem akarta megbántani. Csak azért hazudott neki az apasággal kapcsolatban, mert szerelmes Daniba és annyira azt akarta, hogy Dani legyen a gyerek apja.
3:15
Éjjel-Nappal BudapestLili Daninak: „Nem tőled van a gyerek…”
2018. június 11. 21:30

Lili Daninak: „Nem tőled van a gyerek…”

Lili rettegett attól, hogy be kell vallania az igazat Daninak, aminek következtében kórházba kellett őt vinni. Dani aggodalma az állítólagos gyermekéért rádöbbentette Lilit arra, mit is veszíthet. Eközben a lakóhajón Karesz barátai megpróbálták rávenni Kareszt, hogy kezdjen el barátkozni a gondolattal, hogy nemsokára apa lesz. Karesz döntött: elment a Bécy-házba, ahol Dani megtudta az igazat, és teljesen összeomlott, akárcsak Lili.
1:41
Éjjel-Nappal BudapestBence füstbombával szakította félbe Dani tesi óráját
2018. június 1. 23:00

Bence füstbombával szakította félbe Dani tesi óráját

Orsi és Marci boldogok voltak egymással, és élvezték szerelmüket. Lógtak a suliból, majd heccből elloptak egy flakon mézbort Dani biológiaórájáról. Eleinte jól szórakoztak, de később kezdték rosszul érezni magukat, ugyanis Dani (aki sejtette, hogy a tanítványai megitták a mézbort) kegyetlenül megmozgatta őket a testnevelésórán. Nem sok hiányzott hozzá, hogy Orsiék elhányják magukat, és hogy le ne bukjanak, Marci segítségül hívta Bencét, aki egy sajátos húzással gondoskodott a tornaóra korábbi befejezéséről.
1:56
Éjjel-Nappal BudapestLili összeverekedett Dani egyik diákjával
2018. május 30. 23:00

Lili összeverekedett Dani egyik diákjával

Lili reggel nagyon kívánta Danit és csalódott, mikor megint nem került sor a szexre. Elment az iskolába, hogy a lyukas órájában elcsábítsa Danit, de az egyik diák; Ivett videóra vette, ahogy csókolóznak, és fel akarta használni a felvételt, hogy megzsarolja vele Danit egy jobb jegy reményében. Dani nem tett semmit, ezért Lili kezébe vette az ügyet, kitépte Ivett kezéből a telefont, és letörölte a felvételt. De Lili nem úszta meg verekedés nélkül, emiatt pedig Danit behívta az igazgatónő elbeszélgetésre, mert két diák felvette a lányok verekedését.
2:15
Éjjel-Nappal BudapestLili Karesszal ment a szülésfelkészítőre
2018. május 28. 23:00

Lili Karesszal ment a szülésfelkészítőre

Lili reggel már alig várta a délutáni szülésfelkészítő tanfolyamot, amire Danival készült elmenni. Daninak azonban váratlanul közbejött valami, Lili ezért Mesit kérte meg, hogy kísérje el, neki viszont próbamunkára kellett mennie. Amikor Karesz segítőkészen felajánlotta Lilinek, hogy elmegy vele, a lány zavarba jött és elutasította a fiú ajánlkozását. Karesz végül mégiscsak odament, a tanfolyamon ráadásul még összetűzésbe is került egy párocskával, ami Lili számára már tényleg nagyon kínos volt.
3:15
Éjjel-Nappal BudapestLili: „Mindennek vége, Dani sosem fog megbocsátani nekem…”
2018. május 18. 23:00

Lili: „Mindennek vége, Dani sosem fog megbocsátani nekem…”

Lili teljesen ledöbbent, amikor a nagymamája, Júlia néni hirtelen megjelent a Bécy házban, mert tudomást szerzett a terhességről. Lili nagy fáradtsággal meg tudta akadályozni, hogy Dani találkozzon a nagymamájával – ugyanis ő azt hiszi, hogy Júlia néni halott. Lili régen ezt a hazugságot adta be Daninak, hogy így láncolja őt magához és a hazugságát soha nem leplezte le. Ám amikor Lili már azt gondolta, hogy épp bőrrel megúszta a dolgot, Dani és Júlia néni mégis találkoznak és kiderült a hazugság. Dani dühösen reagált és mérgesen elhagyta a lakást, Lili biztos volt benne, hogy a fiú szakítani fog vele. Ám amikor Dani visszajött, megbocsájtott Lilinek és megígértette a lánnyal, hogy a jövőben mindig őszinte lesz vele.
2:21
Éjjel-Nappal BudapestDani Lilinek: „Új értelmet kapott az életem miattad és a baba miatt…”
2018. május 9. 23:00

Dani Lilinek: „Új értelmet kapott az életem miattad és a baba miatt…”

Lili minden eddiginél boldogabb volt, mivel Dani úgy döntött, vele akar lenni, ráadásul még TJ előtt is megvédte az álláspontját. Ám amikor Lili találkozott Karesszel, a gyermeke valódi apjával, újra felébredt benne a bűntudat. Most azonban Mesi volt az, aki úgy gondolta, hogy Lilinek ki kellene élveznie a boldogságát. Délután Dani meglepő szerelmi vallomást tett Lilinek.
4:00
Éjjel-Nappal BudapestLili Daninak: „Undorító, hogy állandóan megalázol!”
2018. május 7. 23:00

Lili Daninak: „Undorító, hogy állandóan megalázol!”

Dani a Lilivel váltott csók után nem tudta eldönteni, hogy mit is érez valójában a lány iránt. Meghívta Lilit vacsorázni, akiben ezért remények ébredtek, hogy megint összejöhetnek Danival. Ekkor felbukkant a fiú legjobb barátja TJ, aki Dani lelkére beszélt, hogy az érzelmei Lili iránt csupán az apaság fölötti örömből és a kötelességtudatból táplálkoznak. Ideje volt, hogy Dani elgondolkodjon, vajon barátjának igaza van-e.
2:09
Éjjel-Nappal BudapestMesi Lilinek: „Beleerőlteted Danit egy olyan életbe, amit nem akar…”
2018. április 25. 23:00

Mesi Lilinek: „Beleerőlteted Danit egy olyan életbe, amit nem akar…”

Lili igent mondott a keresztanyjának arra, hogy aznap az egyik barátnője babájára vigyázzon. Remélte, hogy ezt Danival együtt teheti meg, de a fiú kihúzta magát a dologból, miközben Lili egyre jobban kétségbeesett, és végül feladta a baba gondozását. Lili meglepetésére Dani ezután átvette a gyereket, és szuperül megoldotta a dolgot. A leendő anyuka teljesen összeomlott, hogy nem lesz képes gondoskodni gyermekéről, de Dani megnyugtatta, hogy együtt mindent megoldanak majd.
1:40
Éjjel-Nappal BudapestLili Daninak: „A lelkembe taposol, gondolkozz már, hogy miket mondasz…”
2018. április 17. 23:00

Lili Daninak: „A lelkembe taposol, gondolkozz már, hogy miket mondasz…”

Lili boldog volt, amiért elmúltak a reggeli rosszullétei, de nem sokáig élvezhette a szabadságot, mivel Roland elkezdte heccelni, hogy milyen kövér lesz a szülést követően. Lili úgy döntött, megelőzésképpen formában tartja magát, és sportolni megy Danival. Ott azonban félreértette a fiú egyik kedvesnek szánt megjegyzését a pocakjával kapcsolatban. Mivel Lili mindenképpen vissza akarja szerezni Danit, úgy döntött, hogy terhessége ellenére fogyókúrázni fog.
2:12
Éjjel-Nappal BudapestDani Lilinek: „Milyen jogon szólsz bele az életembe?”
2018. április 4. 22:40

Dani Lilinek: „Milyen jogon szólsz bele az életembe?”

A késes támadást követően Dani rájött, hogy nem ez az ideális állás a számára, ráadásul a fizetés sem elég ahhoz, hogy eltartsa Lilit és a születendő gyereket. Megkereste a haverját, Dénest, hátha tudna nála dolgozni másodállásban, de az állást már betöltötték az extrémsport boltban. Viszont Dénes emlékeztette rá, milyen végzettsége van, és felvetette, hogy Dani dolgozhatna a végzettsége szerint tanárként. Lilinek nagyon megtetszett ez az ötlet, és addig nyaggatta Danit, amíg Ő teljesen kifakadt a lányra.