BUDAPEST

0:43
HíradóTaxisofőr vitte a betörőket Budapesten
2020. szeptember 9. 17:24

Taxisofőr vitte a betörőket Budapesten

Taxisofőr vitte a betörőket Budapesten. A rendőrök péntek este a Gyömrői úton állítottak meg egy Opelt, mert - a gyanú szerint - a benne ülők fél órával korábban betörtek egy házba. A kocsi utasainál megtalálták az onnan eltűnt 11 ezer eurót, azaz csaknem négymillió forintot és ékszereket. A rendőrök szerint a társaság nemcsak most, hanem januárban is ezt a kocsit használta egy betöréskor. Egyikük taxisofőr és akkor még azzal dolgozott. Mostanra azonban levették róla a sárga matricát és a rendszámot.
1:58
HíradóKézzel tolták a repülőt a budapesti repülőtéren
2020. szeptember 7. 18:35

Kézzel tolták a repülőt a budapesti repülőtéren

Négy ember kézzel tolt ki egy repülőgépet szombaton a budapesti repülőtéren. Az estről egy nézőnk küldött felvételt, amin az látszik, hogy a Lufthansa egyik utasokkal teli járatát a szárnyánál fogva állítják irányba. Egy híradónknak nyilatkozó pilóta azt mondta: európai repülőtéren ez szokatlan eljárás. A Lufthansa járatát kiszolgáló cég forgalmi igazgatója azonban híradónknak azt mondta: egy műszaki hiba miatt kellett a szokatlan megoldást választaniuk, amit semmilyen szabály nem tilt.
2:17
HíradóMegmarad a kerékpársáv a Nagykörúton
2020. augusztus 31. 18:42

Megmarad a kerékpársáv a Nagykörúton

Megmarad a kerékpársáv a budapesti Nagykörúton - jelentette be Karácsony Gergely. A főpolgármester közölte: a Blaha Lujza tér és a Petőfi híd között a mostani egy helyett újra két sávon járhatnak majd az autók. Ezért itt megszűnnek a parkolók és azok helyén lesz a biciklisáv. Mindezt a héten kezdik el kialakítani. A Fidesz szerint a főváros vezetése elkésett és a holnapi iskolakezdés miatt óriási dugó várható Budapesten.
2:12
HíradóA szabályok betartásán múlik, hogy mennyire biztonságosan rendezhető meg a Szuperkupa-döntő
2020. augusztus 30. 17:55

A szabályok betartásán múlik, hogy mennyire biztonságosan rendezhető meg a Szuperkupa-döntő

Biztonságosan megrendezhető Budapesten a labdarúgó Szuperkupa-döntő - mondta Híradónk kérdésére Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora szerint viszont minden a szabályok szigorú betartásán múlik.  A Miniszterelnökség vezetője pénteken azt közölte: a tervek szerint 6 ezer külföldi szurkolót engednének be. Őket a repülőtérről egyből a Stadionba szállítanák, és el is különítenék. A nemzetközi szövetség még nem bólintott rá a javaslatra.
1:37
HíradóDenevérek lepték el a Szent János Kórház sebészetének folyosóját a hétvégén
2020. augusztus 24. 17:49

Denevérek lepték el a Szent János Kórház sebészetének folyosóját a hétvégén

Denevérek lepték el a Szent János Kórház sebészetének egyik folyosóját a hétvégén. Volt olyan beteg, aki annyira megijedt tőlük, hogy bezárkózott a szobájába. Az állatmentők órákig kergették őket, mire befogták mindet. Az egyik például a betegszállító lift tetején bújt el, a másik az alagsorba menekült. A denevérek nem támadnak emberre, ennek ellenére veszélyesek lehetnek.
1:45
HíradóÖnként adta fel magát két ember a rendőrségen, miután a verekedésről készült felvételek nyilvánosságra kerültek
2020. augusztus 21. 18:06

Önként adta fel magát két ember a rendőrségen, miután a verekedésről készült felvételek nyilvánosságra kerültek

Csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítanak két embert a szerda délutáni, 4-6-os villamoson történt tömegverekedés miatt. Miután a verekedésről készült felvételek nyilvánosságra kerültek, önként adták fel magukat a rendőrségen. A videó készítője, akit elsőként a 24.hu talált meg, Híradónknak azt mondta, megdöbbentő és sokkoló volt látni a verekedést.
4:37
FókuszBeindult a munka az Origo Filmstúdióban, újra világsztárok lepték el Budapestet!
2020. augusztus 12. 19:30

Beindult a munka az Origo Filmstúdióban, újra világsztárok lepték el Budapestet!

Mostantól ismét kiszúrhatjuk Jason Momoát, Oscar Isaac-et, vagy Timothy Chalamet Budapest utcáin. A Dűne című film sztárjai ugyanis visszatértek Magyarországra, hogy az amerikai stábbal együtt plusz jeleneteket forgassanak az 1984-es sci-fi új változatához. Az Origo filmstúdióban márciusban állt le a munka a koronavírus-járvány miatt és csak most térhettek vissza az amerikai filmesek. Egyelőre a Dűne és egy másik produkció, a két balettozó fiatal lány pályáját bemutató Birds of Paradise forog. Persze a stábtagoknak, köztük a szupersztár színészeknek is alá kell vetniük magukat koronavírusteszteknek.
2:36
HíradóÖsszefogás indult az édesanya nélkül maradt budapesti családért
2020. augusztus 11. 17:01

Összefogás indult az édesanya nélkül maradt budapesti családért

Összefogás indult az édesanya nélkül maradt budapesti családért. A nőre másfél hete zuhant rá egy férfi, aki kiugrott XI. kerületi panelházukból. Mindketten meghaltak. Férje azóta egyedül próbál helytállni, de rengeteg segítséget kap. Gyerekjátékokat, babakocsit és ruhákat adományoztak nekik. Több tejdajka pedig anyatejet is biztosít az anya nélkül maradt fél éves kislánynak. Az apukával készült interjút itt nézheti meg hosszabban.
1:57
HíradóÚj forgalmi rend, dühös autósok
2020. augusztus 10. 17:11

Új forgalmi rend, dühös autósok

Sok autós dühöngve fogadta, hogy megváltozott a forgalmi rend a belvárosban. Belső Erzsébetvárosban ugyanis új forgalom csillapított zónát alakítottak ki. Az autókat nem tiltották ki, de több utcában megfordították a forgalom irányát, behajtani tilos táblákat tettek ki és parkolóhelyeket számoltak fel kísérleti jelleggel. Ennek sokan nem örülnek, a kerület polgármesetere szerint viszont csak így lehet élhetőbbé tenni a belvárost.
0:31
FókuszElőzetes: A húsz éveseké a világ a budapesti tömegközlekedésben?
2020. augusztus 7. 12:00

Előzetes: A húsz éveseké a világ a budapesti tömegközlekedésben?

Van, aki túl fiatalnak tartja őket és bizalmatlan, fel sem száll arra a járműre amit Orsi, Fanni, Enikő vagy Dániel vezet, és akad aki puszikat és bókokat dobál, integet és meg is köszöni az utat. Miért lesz egy lány a húszas évei elején villamos, troli, vagy buszvezető? És hogy mer egy húsz éves srác egy egész metrószerelvényt irányítani? Fókusz Plusz szombat este a Híradó után!
2:45
HíradóMég érezte felesége pulzusát, de már tudta, hogy nem lehet megmenteni
2020. augusztus 4. 16:49

Még érezte felesége pulzusát, de már tudta, hogy nem lehet megmenteni

Még érezte felesége pulzusát, de már tudta, hogy nem lehet megmenteni - ezt mondta az RTL Híradónak az az édesapa, akinek feleségére pénteken zuhant rá a panelházukból kiugró férfi Budapesten. Mindketten meghaltak. A gyászoló férj azt mondta: az érthetetlen baleset miatt tönkrement az életük, de gyerekei adnak erőt a folytatáshoz; megpróbál erős maradni, és egyedül felnevelni őket.
1:37
HíradóCsillapítják az autóforgalmat Budapesten
2020. július 21. 18:34

Csillapítják az autóforgalmat Budapesten

Úgynevezett forgalomcsillapított zónát alakít ki Budapesten a VI. és VII. kerületi önkormányzat a nagykörúton belüli területein. Nem tiltják ki az autókat, de az itteni utcák forgalmi rendjét úgy szervezik át, hogy az autós átmenő forgalom gyakorlatilag lehetetlenné váljon. Mindezt egyelőre teszt jelleggel. A Budapesti Autósok közössége szerint az elmúlt hónapokban többször is kapkodva végeztek forgalmi átszervezéseket és ez több helyen is káoszt okozott.
0:34
HíradóMagyarországra érkezett Gábor Zsazsa özvegye, hogy előkészítse az egykori hollywoodi szupersztár temetését
2020. július 20. 17:15

Magyarországra érkezett Gábor Zsazsa özvegye, hogy előkészítse az egykori hollywoodi szupersztár temetését

Magyarországra érkezett Gábor Zsazsa özvegye. Frédéric von Anhalt herceg azért jött Budapestre, hogy előkészítse felesége, az egykori hollywoodi szupersztár temetését. Gábor Zsazsa 1917-ben született Budapesten, és a II. világháború elején költözött az Egyesült Államokba, ahol néhány év alatt igazi sztár lett. Kilencszer házasodott, utolsó férje volt Frédéric von Anhalt. A színésznő 99 éves korában halt meg 2016-ban. Holttestét elhamvasztották. Utolsó kívánsága az volt, hogy itthon helyezzék végső nyugalomra.
2:09
HíradóNövényeket ültetett az étterme előtt tátongó gödörbe
2020. július 18. 18:33

Növényeket ültetett az étterme előtt tátongó gödörbe

Megunta a hónapok óta az étterme előtt tátongó munkagödröt a tulajdonos, és miután nem tudta kideríteni, ki felelős, növényeket ültetett bele. A közterületfelügyelők azonban figyelmeztették a budapesti vendéglőst, az RTL Híradónak szombaton azt mondták, végül nem indítottak eljárást az ügyben. A gödör az áramszolgáltatóé, ahol állítják, épp a jövő héten akarták betemetni.
8:49
FókuszBudapest a 3. legudvariatlanabb város Európában
2020. július 17. 19:59

Budapest a 3. legudvariatlanabb város Európában

Szóváltás a jegypénztárnál. Keménykedő ellenőr a villamoson. Szemétben úszó bulinegyed. Vajon csak néhány ritkán előforduló esetről van szó, vagy tényleg jellemző a budapestiekre az udvariatlanság? A CEOWorld nevű amerikai magazin szerint az utóbbi: az online újság még a járvány előtt végzett egy felmérést, amelyben 178.500 európai felnőttet kértek meg, hogy a kontinens 50 legnagyobb városa közül válasszák ki az 5 legbunkóbbat.
1:49
HíradóKigyulladt egy háromszintes lakás Budapesten, a szomszédok is segítettek az oltásban
2020. július 16. 17:26

Kigyulladt egy háromszintes lakás Budapesten, a szomszédok is segítettek az oltásban

Arra értek haza a tulajdonosok, hogy ég a lakásuk. Szerda késő este gyulladt ki egy háromszintes, 250 négyzetméteres ház Budapesten, ahol négy család él. A szomszédok vették észre a lángokat, ők rohantak oltani köntösben és papucsban. Aztán 30 tűzoltó is megérkezett, akik hajnalra oltották el a tüzet. Az emeleti szobák kiégtek, a ház lakhatatlanná vált. Hogy mi okozta a tüzet, még nem tudni.
2:02
HíradóBabakocsis tolvajt kaptak el egy budapesti élelmiszerboltban
2020. június 30. 17:23

Babakocsis tolvajt kaptak el egy budapesti élelmiszerboltban

Rátámadt a biztonsági őrre, és egy másik vásárlót is megütött hétfő délután egy férfi egy fővárosi élelmiszerboltban. A vele lévő nővel és kisbabájukkal együtt voltak az üzletben. Lopni próbáltak, az árukat pedig a babakocsiba rejtették. A biztonság őrnek gyanúsak lettek, így nem engedte ki őket a boltból. A férfi ekkor rátámadt az őrre. A verekedésbe később egy másik vásárló is beszállt. A tolvajokat végül a rendőrök vitték el az üzletből.
2:12
HíradóMagasabb a légszennyezettség, mint a járvány előtt
2020. június 27. 18:42

Magasabb a légszennyezettség, mint a járvány előtt

Budapest az első olyan európai nagyváros, ahol a légszennyezettség már június elejére magasabb lett, mint a járvány előtt volt. Ezt mondták a Greenpeace szombati demonstrációján, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adataira hivatkozva. A környezetvédők szerint a gyors levegőromlásban közrejátszhatott az ingyenessé tett parkolás is, emiatt a fővárosban állandósultak a dugók.
2:01
HíradóHáttal a megállóba érkező villamos elé zuhant, de túlélte
2020. június 24. 16:34

Háttal a megállóba érkező villamos elé zuhant, de túlélte

Megtántorodott, majd háttal a megállóba érkező villamos elé zuhant egy fiatal férfi Budapesten. Mindezt felvette a jármű biztonsági kamerája, a felvétel a Budapesti Autósok oldalán jelent meg. Szinte csoda, hogy karcolásokkal megúszta a balesetet. A villamosvezetőnek ugyanis sikerült vészfékeznie, így a szerelvény első kereke épp a síneken fekvő ember előtt állt meg. A vezető azt mesélte Híradónknak, először ő is azt hitte, átment a fiatalemberen.
4:48
HíradóVILLAMOSVEZETŐ: Ha 1-2 tizedmásodperccel később vészfékezek, akkor elveszíti a lábát
2020. június 24. 16:11

VILLAMOSVEZETŐ: Ha 1-2 tizedmásodperccel később vészfékezek, akkor elveszíti a lábát

Megtántorodott, majd háttal a megállóba érkező villamos elé zuhant egy fiatal férfi Budapesten. A villamost vezető Nemcsényi Zoltán azt mondja, a megállóhoz közeledve már lassította a szerelvényt, amikor pedig meglátta az egyensúlyát vesztő utast, vészfékre kapcsolta a villamost. A kocsi még két-három métert csúszott. A villamos kereke körülbelül ekkora távolságra van az elejétől. Ez volt a férfi szerencséje.
2:04
Híradó30 hazai tudós tiltakozik a Természettudományi Múzeum elköltöztetése ellen
2020. június 18. 18:53

30 hazai tudós tiltakozik a Természettudományi Múzeum elköltöztetése ellen

Nyílt levélben szól a debreceniekhez és tiltakozik a Természettudományi Múzeum odaköltöztetése ellen több mint 30 hazai tudós. Múlt kedden vált biztossá, hogy Debrecenbe költözik a múzeum. A levél szerzői attól tartanak, az áttelepüléssel elvész a szakértelem, és jóvátehetetlen károk keletkezhetnek az egyedülálló gyűjteményben. A debreceni polgármester szerint a város mindent megtesz majd, hogy a múzeum feltételeit biztosítsák.
2:01
HíradóMinden eddiginél többe kerülhet a budapesti tűzijáték
2020. június 16. 18:31

Minden eddiginél többe kerülhet a budapesti tűzijáték

Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg augusztus 20-án Budapesten, ami minden eddiginél többe, akár 1 milliárd 300 millió forintba is kerülhet – erről a 24.hu írt először. Ha egyáltalán lesz az idén tűzijáték, mert Gulyás Gergely miniszter ma azt mondta, hogy erről majd csak július közepén dönt a kormány. A Jobbik azt követeli, hogy a Lánchíd felújítására költsék a tűzijáték árát, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint viszont méltatlan vitatkozni az ünnepi látványosság áráról.
1:49
HíradóAz utolsó pillanatban kapott pénzt az állami kukaholdingtól az FKF
2020. június 16. 18:15

Az utolsó pillanatban kapott pénzt az állami kukaholdingtól az FKF

Az utolsó pillanatban mégis kapott pénzt az állami kukaholdingtól az FKF, így nem áll le a szemétszállítás Budapesten. A fővárosi cég vezetője szerint ma reggel még nulla forint volt a számlájukon és nem világos, hogy miért most és miért ennyi pénzt kaptak. Mártha Imre hangsúlyozta: ők azt a pénzt szeretnék megkapni, amit a fővárosiak befizettek a kukaholdingnak. Ők viszont azt mondják, nincs elmaradásuk.