BELFÖLD

7:31
ReggeliKi felel a gyerekekért a nyári táborokban?
2025. június 25. 11:01

Ki felel a gyerekekért a nyári táborokban?

A nyári szünidő beköszöntével gyerekek tízezrei indulnak táborozni, a szülők pedig gyakran nyilatkozatot írnak alá a felelősségről. De vajon jogilag mit jelent ez, és ki viseli a valódi felelősséget a gyerekek biztonságáért? Stáhly Kata, a NEMECSEK program szakmai vezetője szerint egyetlen papír sem mentesíti a tábor szervezőit kötelezettségeik alól. A legfontosabb: tanítsuk meg a gyerekeket arra, hogy merjenek segítséget kérni, ha baj van – a felnőttek dolga pedig az, hogy valóban odafigyeljenek rájuk.
10:07
ReggeliSteiner Kristóf és Lilu lesznek a Budapesti Büszkeség menete házigazdái
2025. június 23. 12:15

Steiner Kristóf és Lilu lesznek a Budapesti Büszkeség menete házigazdái

A Budapesti Büszkeség menete az ünneplés mellett a bátorság, az ellenállás és a közösség erejéről is szól. Steiner Kristóf és Lilu vezetik a felvonulás utáni színpadi műsort, amely idén is megtörténik – még akkor is, ha hivatalosan nem nevezhetik Pride-nak. Kristóf szerint a szivárvány már nem csupán jelkép, hanem pajzs: az összetartozás és a szabadság védelme a támadásokkal szemben. Kristóffal nem csak a meneten, de az azt követő after partyn is találkozhatnak, ahol párjával közösen fognak DJ-zni.
5:57
ReggeliBeruházások és ingatlanárak: ezek a legdrágább városok vidéken (X)
2025. június 23. 12:09

Beruházások és ingatlanárak: ezek a legdrágább városok vidéken (X)

Budapesten 23, országosan 10 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak – derül ki Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetőjének elemzéséből. Bár a főváros továbbra is drága, Debrecen, Szeged, Pécs és más vidéki nagyvárosok is komoly árnövekedést mutatnak. A drágulás mögött gyakran óriásberuházások – például a BYD vagy a BMW gyár – állnak. Ezek a fejlesztések erősen befolyásolják az adott térség ingatlanpiacát.
6:54
ReggeliSúlyos gondok a magyar kórházakban: miért zárnak be sorra az osztályok?
2025. június 23. 12:08

Súlyos gondok a magyar kórházakban: miért zárnak be sorra az osztályok?

Leálló osztályok, szakemberhiány és műszaki hibák – ezek jellemzik a magyar kórházakat 2025-ben. A Direkt36 újságírói hivatalos kórházi dokumentumok alapján tárták fel, miért válik működésképtelenné egyre több intézmény. A szakemberhiány nemcsak kisebb kórházakat, hanem centrumintézményeket is érint. Stroke- és neurológiai osztályok is bezárnak, ahol kulcsfontosságú lenne a gyors ellátás, ám sok helyen nincs szakember a vizsgálatokhoz. Gyakran egyetlen orvoson múlik az ellátás, a mentők pedig tehetetlenül „pingpongoznak” a betegekkel az intézmények között.
1:43
ReggeliNyári programok Budapesten: Coco Chanel előadás, Belvárosi Gardróbvásár és ingyenes opera a szabad ég alatt
2025. június 20. 11:36

Nyári programok Budapesten: Coco Chanel előadás, Belvárosi Gardróbvásár és ingyenes opera a szabad ég alatt

Nyárra izgalmas kulturális programok várják a budapesti közönséget. Július 11-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban mutatják be első alkalommal Magyarországon a látványos Coco Chanel előadást, amely jazz, sanzon, különleges ruhaköltemények és dinamikus tánc segítségével eleveníti meg a divatikon életét. Június 21-én az Erzsébet téren újra megnyílik a Belvárosi Gardróbvásár, ahol egyedi, minőségi ruhadarabokat kínálnak megfizethető áron. Ugyanezen a napon a Kossuth téren ingyenes operaesttel várja a közönséget a TÉR-Zene szabadtéri koncertsorozat, amelyen Pitti Katalin és Berkes János lép fel ismert opera- és operettrészletekkel. Ezek a programok tökéletes lehetőséget kínálnak a nyári szórakozásra és kulturális élményekre.
7:54
ReggeliKarácsony Gergely megkerülte a Pride-tiltást? A jogász szerint kiskaput talált a főváros
2025. június 20. 11:34

Karácsony Gergely megkerülte a Pride-tiltást? A jogász szerint kiskaput talált a főváros

Karácsony Gergely a Facebookon jelentette be a Budapest Büszkeség szabadságünnepet, amit a rendőrség rövid időn belül betiltott – legalábbis saját értelmezésük szerint. Gerő Tamás ügyvéd szerint a főpolgármester valójában egy fesztivált hirdetett meg, nem pedig hivatalos demonstrációt, így nem is tartozna a gyülekezési jog hatálya alá. A főváros saját területén – mint például az autómentes nap vagy a Belvárosi Fesztivál esetében – jogosult rendezvényt tartani bejelentés nélkül is. A rendőrség azonban ezt hivatalos bejelentésként értékelte, és betiltotta, noha még kérdéses, hogy jogszerűen tehette-e. Gerő Tamás szerint az is aggályos, ha a rendőrség arcfelismerő szoftvert használ szabálysértési eljárásokhoz, amit az EU szabályozása nem enged meg. A végső döntés a rendőrség értelmezésén múlik – de a jogi vita már elindult.
7:37
ReggeliAligátorteknősök a Balatonban? Egyre több bukkan fel a hazai vizekben
2025. június 20. 11:33

Aligátorteknősök a Balatonban? Egyre több bukkan fel a hazai vizekben

Aligátor módjára harap, de teknős – és egyre több van belőle Magyarországon. Both Zoltán hivatásos állatbefogó már 18 példányt fogott be a hazai vizekből 2016 óta. Az Amerikából származó aligátorteknős nemcsak megvetette nálunk a lábát, de már szaporodik is, ami komoly veszélyt jelent az őshonos élővilágra. „Amit a szájukba vesznek, ott is marad” – figyelmeztet Both, aki szerint ezek az állatok rendkívül agresszívek, és akár 80-100 évig is élhetnek. A Balatontól a Dunáig több helyen is feltűntek már, egykori gyufásdoboz méretükből mára 30 centis páncélhosszúságúra nőttek. A kilencvenes években még házi kedvencként árulták őket, ma már természetvédelmi problémát jelentenek.
5:22
ReggeliEgri Gábor: A közel-keleti háború miatt nő az olaj ára, emelkednek az üzemanyagárak is
2025. június 19. 12:19

Egri Gábor: A közel-keleti háború miatt nő az olaj ára, emelkednek az üzemanyagárak is

Az izraeli–iráni háborús konfliktus jelentős hatással van az olaj világpiaci árára, ami közvetlenül befolyásolja az üzemanyagárak alakulását Magyarországon. Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint „az izraeli–iráni háború megnyomta az olajárakat, ezért az üzemanyagárak várhatóan emelkedni fognak.” Bár a világgazdasági helyzet nem indokolná önmagában a drágulást, a geopolitikai feszültségek miatt a nagykereskedelmi árak már most növekednek, ami előrevetíti a fogyasztói árak emelkedését is.
8:01
ReggeliVendéglátás a Covid után: drágulás, munkaerőhiány és a lángos reneszánsza
2025. június 16. 12:17

Vendéglátás a Covid után: drágulás, munkaerőhiány és a lángos reneszánsza

Vajda Pierre ételkritikus szerint, kiderült, hogy a vendéglátás valóban szakma, amihez érteni kell. A Covid után megtorpant a vendéglátó szektor, a fogyasztói szokások pedig gyökeresen megváltoztak. Egy átlagos étteremben egy négytagú család akár 50 ezer forintot is ott hagyhat, amit sokan nem engedhetnek meg maguknak. Pierre szerint visszatért a retró hullám, lángossal árasztják el a Balatont és Budapestet, annak ellenére, hogy egyszer már túlléptünk ezen a trenden. A vendéglátásban ma is jelen van a silány nyersanyag, a hozzá nem értés és a hiányzó technológia, ráadásul munkaerőből is komoly hiány van. Az éttermeknek ezért minőséget kell nyújtaniuk, ha fenn akarnak maradni.
5:58
ReggeliKlímaváltozásnak ellenálló erdőt alakítanak ki a Budakeszi Vadaspark mellett
2025. június 13. 13:16

Klímaváltozásnak ellenálló erdőt alakítanak ki a Budakeszi Vadaspark mellett

Egy 320 hektáros, a Budakeszi Vadaspark mellett fekvő erdőterület újulhat meg teljesen a következő tíz évben az OTP Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésével. A terület az 1970-es évek óta vadaskertként működik, az erdő fajgazdagsága alacsony és egykorú fákból áll – ezért különösen sérülékeny a klímaváltozás hatásaival szemben. A cél az élőhelyek megújítása, a biodiverzitás növelése, valamint olyan erdőtársulások kialakítása, amelyek hosszú távon is fenntarthatóak. A projekt részeként a Soproni Egyetem kutatói tudományos módszerekkel mérik majd az erdő ökológiai állapotát – az együttműködésről Pókos Gergely, az OTP Bank Zöld Program Igazgatóságának ügyvezetője beszélt a Reggeliben.
8:02
ReggeliMi lesz velünk erdők nélkül? Az OTP és a Pilisi Parkerdő hosszú távra tervez
2025. június 13. 13:16

Mi lesz velünk erdők nélkül? Az OTP és a Pilisi Parkerdő hosszú távra tervez

Budakeszi és Nagykovácsi között egy 320 hektáros erdőterület újulhat meg a következő tíz évben. Az OTP Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. hosszú távú együttműködése révén a területen nemcsak természetvédelmi munkák zajlanak majd, hanem klímaváltozásnak ellenálló növénytársulások kialakítása és ökoturisztikai fejlesztések is. A projekt célja, hogy ötven év múlva is legyen hol erdőben sétálnunk – erről beszélt a Zöld Bolygó videójában Pókos Gergely, az OTP Zöld Program Igazgatóságának ügyvezetője, és Rittling István, a Pilisi Parkerdő erdészetvezetője.
5:51
ReggeliŐrjöngő férfi törte be Gombos Krisztián kocsijának szélvédőjét – a barátnője is az autóban ült
2025. június 12. 13:03

Őrjöngő férfi törte be Gombos Krisztián kocsijának szélvédőjét – a barátnője is az autóban ült

Megdöbbentő támadás történt Pünkösd vasárnap este Budapesten, a Hungária körúton: egy ismeretlen férfi betörte Gombos Krisztián autójának szélvédőjét, miközben párja, Fanni az anyósülésen ült. Krisztián nem habozott: kiszállt, és földre vitte a támadót, aki az incidens közben el is ájult. A pár jelentette az esetet a rendőrségen, ahol megtudták: az elkövetőnek már legalább hat másik áldozata van – sőt, kés is volt nála. Ennek ellenére hétfőn kiengedték.
9:06
ReggeliMikortól közlekedik „tudatosan” egy gyerek? Ezért hajthatott ki a pécsi kisfiú az útra
2025. június 12. 13:02

Mikortól közlekedik „tudatosan” egy gyerek? Ezért hajthatott ki a pécsi kisfiú az útra

Pécs belvárosában kis híján tragédia történt: egy kisfiú játékmotorral hajtott ki az úttestre. Az autósok szerencsére jól reagáltak, de a jelenet sokkoló volt. A felvétel kapcsán Zerkovitz Dávid pszichológust kérdeztük: mikortól számít egy gyerek közlekedésre érettnek, és mit tehet egy szülő, hogy megelőzzön egy hasonló helyzetet? Hogyan lehet egy kisgyereknek úgy elmagyarázni az úttest veszélyeit, hogy közben ne keltsünk benne félelmet vagy szorongást? Mi van akkor, ha a gyerek egyszerűen nem veszi komolyan a figyelmeztetést – hogyan kezeljük ezt türelmesen, mégis határozottan?
2:01
ReggeliKönyv, kórus, musical – 3 kihagyhatatlan budapesti program nyár elejére
2025. június 11. 12:05

Könyv, kórus, musical – 3 kihagyhatatlan budapesti program nyár elejére

Júniusban és júliusban pezseg a kulturális élet Budapesten: június 12–15. között jön a 96. Ünnepi Könyvhét több mint 150 kiállítóval, új könyvekkel és dedikálásokkal a Vörösmarty téren. Június 14-én rendezik a 13. Kórusok Éjszakáját a Palotanegyedben, ahol nyolc helyszínen szólnak majd különféle kóruskoncertek. Július 3–5. között pedig a Margitszigeti Színházban mutatják be a Rudolf musicalt sztárszereposztásban, lenyűgöző látvánnyal és zenével.
6:13
ReggeliViszkető szem, tüsszögés, fáradtság – így védd magad az allergiaszezonban
2025. június 11. 12:03

Viszkető szem, tüsszögés, fáradtság – így védd magad az allergiaszezonban

Tüsszögés, viszkető szem, állandó orrfújás – az allergiaszezon már javában tombol, és egyre többen szenvednek tőle, kortól függetlenül. Dr. Moric Krisztina allergológus szerint nemcsak a genetika, hanem a klímaváltozás is komoly szerepet játszik a tünetek súlyosbodásában: „A felmelegedés egy jó nagy pofont ad az allergiás megbetegedésnek.” Az allergia bármikor kialakulhat – gyerekként és felnőttként is. Ha gyerekkorban jelentkezik, van esély arra, hogy kinőhető, de ez sem garantált. Praktikus tanácsokkal azonban sokat tehetünk a megelőzésért: mossunk arcot kirándulás után, öblítsük át a hajunkat akár naponta, cseréljünk gyakran ruhát, és semmiképp se teregessünk kint – a pollen még a frissen mosott ruhán is megtapadhat.
6:46
ReggeliLázár kapta a kritikát a balatoni vonatstop után: „Menjen vissza úttörő vasutasnak”
2025. június 11. 12:03

Lázár kapta a kritikát a balatoni vonatstop után: „Menjen vissza úttörő vasutasnak”

Totális közlekedési káoszba fulladt a pünkösdi hosszú hétvége a Balatonnál: műszaki hibák és informatikai zavarok miatt leállt a vasúti közlekedés, ami több tízezer utast érintett. A MÁV vasárnap elnézést kért, és 300 buszt állított forgalomba, de ez sem tudta enyhíteni a feszültséget. A helyzet újabb kérdéseket vet fel a vasúttársaság válságkezelésével és felkészültségével kapcsolatban. Szalma Botond, a Mahart volt vezérigazgatója élesen bírálta a közlekedési tárcát: „Lázár Jánosnak vissza kellene mennie úttörő vasutasnak, és valami közlekedési szakembernek kellene a székében ülni” – fogalmazott. Szerinte nem a Siemens a hibás, ahogy a miniszter állította, hanem a karbantartás és a szakértelem hiánya vezetett az összeomláshoz.
8:47
ReggeliOkos növénygondozás és társadalmi innováció – így támogatja a Raiffeisen a fiatal vállalkozókat (X)
2025. június 6. 14:36

Okos növénygondozás és társadalmi innováció – így támogatja a Raiffeisen a fiatal vállalkozókat (X)

A Raiffeisen Bank négy, társadalmilag hasznos célokat képviselő startupot díjazott a Cápák között 2025-ös évadának szereplői közül. A kiválasztás szempontjairól Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen marketing- és kommunikációs igazgatója beszélt. A legígéretesebb fiatal vállalkozásnak járó elismerést a PlantIT kapta, amely okos növénygondozási rendszert fejleszt – az öntözőrendszerrel ellátott, 3D-nyomtatott kaspók öt befektetőt is meggyőztek. A startup alapítói, Dobos Lili és Selmeci Ruben, a Reggeli vendégei voltak, ahol a fejlesztés hátteréről és a jövőbeli terveikről is meséltek.
5:39
Reggeli100 éves a hajdúszoboszlói gyógyvíz – így készül a Hungarospa a nyárra
2025. június 6. 13:23

100 éves a hajdúszoboszlói gyógyvíz – így készül a Hungarospa a nyárra

A hajdúszoboszlói gyógyvíz idén ünnepli 100. évfordulóját, a Hungarospa pedig Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, amely 36 hektáron terül el. A fürdő évente több mint 1 millió vendéget fogad, köztük sok lengyel, román és szlovák turistát. Hajdúszoboszló a 23 ezres alföldi kisvárosként Budapest után a második leglátogatottabb város Magyarországon vendégéjszakák számát tekintve, és kínál campinget, szállodákat, valamint saját fürdőszállásokat is. Czegle-Pinczés Enikővel, a Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
2:14
Reggeli10 éves az OFF-Biennále, jön a Rudolf musical és a Szent György-hegy titkos estje
2025. június 6. 13:21

10 éves az OFF-Biennále, jön a Rudolf musical és a Szent György-hegy titkos estje

Varázslatos nyári programok várják a közönséget Budapesttől a Balatonig. Július 3–5-én a Margitszigeti Színházban látható a Rudolf musical sztárszereplőkkel. Június 7-én a Szent György-hegy titkos pincéi és kertjei nyílnak meg több mint 20 helyszínnel, borokkal, koncertekkel és finomságokkal. Május 8. és június 15. között pedig a 10. OFF-Biennále kortárs művészeti fesztivál vár kiállításokkal és köztéri programokkal Budapesten.
4:57
ReggeliA Cápák között leginspirálóbb ötleteit díjazta a Raiffeisen Bank (X)
2025. június 6. 13:20

A Cápák között leginspirálóbb ötleteit díjazta a Raiffeisen Bank (X)

A Raiffeisen Bank idén is díjazta azokat az induló vállalkozásokat, amelyek nemcsak üzletileg ígéretesek, hanem társadalmilag is hasznos célt szolgálnak. A Cápák között 2025-ös évadának szereplői közül ezúttal olyan ötletek és startupok kaptak elismerést, amelyek az oktatás, az egészségmegőrzés vagy a fenntarthatóság területén hoznának valódi változást. A díjátadó ünnepségen betekintést nyerhettünk a nyertes vállalkozások küldetésébe, és abba is, hogyan segíti őket a bank szakmai támogatása a fejlődés útján.
7:57
ReggeliAdóstárs, pótfedezet, önerő: tényleg ennyire nehéz ma első lakáshoz jutni?
2025. június 5. 12:08

Adóstárs, pótfedezet, önerő: tényleg ennyire nehéz ma első lakáshoz jutni?

2025-től akár 10 százalék önerővel is lakáshoz juthatnak a fiatalok – elsőre kedvezőnek tűnik, de a valóság ennél összetettebb. A magas hitelkamatok (6% felett), a dráguló ingatlanárak és a jelentős havi törlesztők komoly pénzügyi tudatosságot követelnek. Egy belvárosi, felújított lakás akár 70 millió forint is lehet Budapesten, amire 500–600 ezer forintos havi törlesztővel számolhat, aki 90 százlékos finanszírozást választ. Kvanta Tímea ingatlanszakértővel jártuk körül, mi reális, és mire érdemes figyelni, ha valaki első otthonát keresi.
7:10
ReggeliÍgy verték át többmillióval egy Google-keresés után
2025. június 5. 12:08

Így verték át többmillióval egy Google-keresés után

Egy új típusú adathalász csalás rávilágít arra, hogy a klasszikus biztonsági tanácsok – például a gyanús linkek kerülése – ma már nem elegendőek. Egy felhasználó a Google keresőben próbált elérni egy bank ügyfélszolgálatát, azonban az első találat egy megtévesztő, adathalász klónoldalra vezette. A csalók, ügyintézőnek álcázva magukat, többmillió forintos kárt okoztak. A támadás olyan professzionálisan kivitelezett volt, hogy még tapasztalt szakemberek számára is nehezen kiszűrhető. Georgiu Achilles kiberbiztonsági szakértő szerint ez az eset új szintre emeli a fenyegetettséget, és rávilágít arra, hogy a keresőmotorokon keresztül terjedő csalásokkal is számolnunk kell. A károsult nem számíthat kártérítésre, mivel nem a bank hibázott.
7:08
ReggeliÁrrésstop: inflációellenes csodaszer vagy gazdasági öngól?
2025. június 3. 12:07

Árrésstop: inflációellenes csodaszer vagy gazdasági öngól?

Az árrésstop elsőre a vásárlók érdekeit szolgálja, valójában azonban súlyos következményeket okoz az élelmiszer-kereskedelemben. A 10 százalékos árrésplafon az élelmiszereknél és a 15 százalékos korlát a háztartási cikkeknél nem fedezi a boltok működési költségeit, így sok üzlet – különösen vidéken – veszteséggel kénytelen árusítani. A nyomás pedig nem áll meg a kiskereskedelemnél: a lánc végén a gazdák és feldolgozók is ellehetetlenülnek. Rövid távon az infláció mérsékléséhez hozzájárulhat, hosszú távon viszont veszélybe sodorhatja az egész hazai élelmiszerellátást – figyelmeztet Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője.
9:49
ReggeliMészáros Lőrinc helikopteres, luxusrepülős útja kiverte a biztosítékot
2025. június 3. 12:06

Mészáros Lőrinc helikopteres, luxusrepülős útja kiverte a biztosítékot

Mészáros Lőrinc nem mindennapi módon utazott el a Bajnokok Ligája döntőjére: előbb egy közel 2 milliárd forintos helikopterrel repült tíz percet Budaörsről a ferihegyi reptérre, majd egy 22 milliárd forint értékű magángéppel folytatta útját Münchenbe. A 444.hu újságírója, Kaufmann Balázs beszélt arról, milyen volt az interjú a milliárdossal, akinek vagyona már 1400 milliárd forint fölött jár – és ennek jelentős része közpénzből származhat. A 444 újságírója, Kaufmann Balázs beszél arról, hogyan zajlott a milliárdossal készült interjú, és hogyan próbálta Mészáros kizökkenteni egy váratlan kérdéssel. A videót és az információkat megosztotta Magyar Péter is, Mészáros pedig egy nyílt levélben válaszolt.
7:28
Reggeli2025-ös boldogságjelentés: Magyarország visszaesett a 69. helyre
2025. május 30. 8:09

2025-ös boldogságjelentés: Magyarország visszaesett a 69. helyre

Bár az elmúlt évtizedben javult Magyarország helyezése a világ boldogságrangsorában, a 2025-ös jelentés szerint visszacsúsztunk a 2018-as szintre – jelenleg a 69. helyen állunk. De mit is mérnek pontosan? Nem a mosolyokat számolják, hanem az élet értelmének érzését, a várható egészséges élettartamot, az adományozási hajlandóságot, az önkéntességet és a közbizalmat. Schubauer Krisztina coach segít megérteni, mitől függ a boldogság, és mit tehetünk mi magunk, ha a társadalmi mutatók épp nem túl derűsek. Hogy kik a legboldogabbak és legkevsébé boldog nemzetek, kiderül a videóból.
8:59
Reggeli„A katások nyugdíjvárománya siralmas” – Mi lesz így a jövőnkkel?
2025. május 22. 13:00

„A katások nyugdíjvárománya siralmas” – Mi lesz így a jövőnkkel?

Egyre többeket foglalkoztat, meddig dolgozunk még – és mi vár ránk utána? A nyugdíjkorhatár emelése elkerülhetetlennek tűnik, miközben sokan már most is kényszerből dolgoznak tovább. Pedig a szakértők szerint aki aktív marad, az tovább él – a közösség és a munkahelyi kapcsolatok ugyanis szó szerint életmentők lehetnek. Farkas András nyugdíjszakértővel arról is beszélgetünk, mi vár a katásokra, őstermelőkre, és miért drámai a nyugdíjkilátásuk.
7:20
ReggeliIttasan rollerezni tilos – a jogosítványod is rámehet
2025. május 19. 12:01

Ittasan rollerezni tilos – a jogosítványod is rámehet

Hivatalosan is elindult a roller-szezon, ám ezzel együtt ismét előtérbe kerültek a közlekedési szabályozás hiányosságai is. Egyre több a személyi sérüléssel járó baleset is. Dr. Kaplár-Fehér Benedek ügyvéd a Reggeli műsorában segít eligazodni a hatályos és a várhatóan módosuló szabályok között: mikor kötelező biztosítást kötni elektromos rollerre, mi történik baleset esetén, és milyen következményekkel jár az ittasan történő rollerezés. A videóból az is kiderül, mikor használhatjuk szabályosan a járdát.
7:53
ReggeliEgyedi magyar érmek és az elkészítésük kulisszatitkai a Nemzeti Múzeumban (X)
2025. május 15. 12:10

Egyedi magyar érmek és az elkészítésük kulisszatitkai a Nemzeti Múzeumban (X)

A Magyar Nemzeti Múzeum és a BÁV ART közös kiállításán három évszázad éremművészetét és az érmek előállításához használt verőtöveket mutatják be. A gyűjteményben a Rákóczi kortól napjainkig tartó időszakot ölelik fel, közel 200 érmével és az elkészítésükhöz szükséges eszközökkel. Fertőszögi Péter, a BÁV ART művészeti igazgatója mesél az egyedülálló tárlatról, amelyen különlegességként egy esetleges harmadik világháborús kitüntetésekhez készült verőtő is látható.
8:40
ReggeliÚj ingatlanszabályok 2025-ben: betelepülési adó és elővásárlási jog a helyieknek
2025. május 15. 12:08

Új ingatlanszabályok 2025-ben: betelepülési adó és elővásárlási jog a helyieknek

Egyre többen keresnek otthont a fővároson kívül, ám a kiköltözés már korántsem olyan egyszerű, mint korábban. Új jogszabályok léptek életbe: akár milliós „betelepülési adót” is előírhatnak, a lakcímbejelentést feltételekhez köthetik, sőt az is előfordulhat, hogy a helyiek elővásárlási joga miatt csúszik az adásvétel – vagy éppen elúszik a kiválasztott ingatlan. Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője segít átlátni, hogyan hatnak ezek a változások az árakra, hitelezésre és vásárlási kedvre.
5:07
ReggeliA magyar gasztronómia sokszínűségét ünnepli a 2025-ös Gourmet Fesztivál
2025. május 14. 12:34

A magyar gasztronómia sokszínűségét ünnepli a 2025-ös Gourmet Fesztivál

Kedvencek, újdonságok, családi programok és több mint 200 étel – így tér vissza az MBH Bank Gourmet Fesztivál május utolsó hétvégéjén a Millenárisra. Idén egy nappal hosszabb lesz a gasztroünnep, ahol közel 100 kiállító kínálja majd ikonikus és vadonatúj fogásait. A fesztiválon minden a kedvencekről szól, és már csütörtök délután megnyílik a kapu a tudatos hedonisták előtt.
6:03
ReggeliMiért adták vissza a támadó kutyát a felelőtlen gazdának?
2025. május 14. 12:27

Miért adták vissza a támadó kutyát a felelőtlen gazdának?

Mi történik azzal a gazdával, akinek kutyái embereket és más állatokat támadtak meg? A XI. kerületi eset után a rendőrség már ismeri a kutyák tulajdonosát, de még nem hallgatták ki. Az ügyben megszólal Kajó Cecília állatvédő jogász és Kovács Tamás Gábor, a Tizenegy Állatvédő Egyesület elnöke is. A gazdát akár börtön is fenyegetheti – különösen, mivel az állatok nem voltak oltva, és rendszeresen elszöktek. A környéken továbbra is félelem uralkodik, miután az egyik kutya visszakerült a gazdájához.
6:32
ReggeliMit tehetsz, ha rád vagy kutyádra támad egy másik kutya?
2025. május 14. 12:26

Mit tehetsz, ha rád vagy kutyádra támad egy másik kutya?

Amikor egy agresszív kutya rátámad a kutyádra – vagy rád –, másodpercek alatt kell dönteni. Ez iszonyúan nehéz, mégis életet menthet. Varga Balázs kutyatréner segít: elmondja, mit tehetsz, hogy megvédd magad és kedvencedet, ha megtörténik a baj. Kukaborítás, hangos zaj, a támadó kutya lábának megemelése, de még a 112 is szóba jön – és azt is elmondja, miért veszélyes, ha egyszerűen csak felkapod a kutyádat.
4:30
ReggeliZsófia szeme láttára támadták meg és sebesítették halálra kiskutyáját
2025. május 14. 12:24

Zsófia szeme láttára támadták meg és sebesítették halálra kiskutyáját

Durva kutyatámadások rázták meg május elsején Budapest XI. kerületét: egy staffordshire terrier és egy németjuhász-szerű kutya több állatot és embert is megtámadott az Infoparktól egészen a Szabadság hídig. Egy kiskutya nem élte túl az esetet, a gazdája, Zsófia könnyeivel küszködve mesélt a történtekről. Az elszabadult kutyákat egyelőre nem sikerült felelősségre vonni.
12:54
ReggeliÉlt-halt a politikáért, mégis lemondott – politológus Gyurcsány távozásáról
2025. május 12. 13:04

Élt-halt a politikáért, mégis lemondott – politológus Gyurcsány távozásáról

Hosszú évek politikai szerepvállalása után váratlanul távozott Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció éléről – a lemondást nem ő maga, hanem felesége, Dobrev Klára jelentette be, akivel jelenleg válófélben vannak. A Reggeli című műsorban Nagy Attila Tibor politológus úgy fogalmazott: a döntés mögött személyes és politikai okok egyaránt meghúzódhatnak, ugyanakkor a távozás körülményei szokatlanok. Véleménye szerint a kiábrándult DK-szavazók a Tisza Párthoz fordulhatnak, és ha Magyar Péter ügyesen politizál, tovább gyengítheti a DK támogatottságát.
6:37
ReggeliMegállítja az árrésstop az ingatlandrágulást?
2025. május 8. 14:38

Megállítja az árrésstop az ingatlandrágulást?

Alig találni Budapesten egymilliós négyzetméter ár alatt panellekást. A lakásárak az utóbbi években az európai átlagot többszörösen meghaladó ütemben emelkedtek. A kormány úgy döntött, árrésstopot vetne be a lakáspiacon: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint ez csökkentené az inflációt, és megállíthatná az árak spekulatív növekedését. De vajon tényleg ez a megoldás? Balogh László ingatlanszakértő szerint a helyzet ennél jóval bonyolultabb.
6:40
ReggeliEU bírósági döntés a devizahitelesek védelmében: újranyílhatnak korábban lezárt ügyek is
2025. május 8. 14:37

EU bírósági döntés a devizahitelesek védelmében: újranyílhatnak korábban lezárt ügyek is

Fontos döntés született a devizahitelesek ügyében: az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy ha a bankok nem tájékoztatták megfelelően az ügyfeleket az árfolyamkockázatról, akár régi ügyek is újraindulhatnak. Dr. Gerő Tamás ügyvéd szerint az ítélet komoly hatással lesz a jogi folyamatokra és a bankok gyakorlatára. Az egyik legnagyobb kérdés most az árfolyamrés: amikor a bankok a hitel felvételekor alacsony vételi árfolyamon adtak kölcsönt, de a törlesztésnél már magasabb eladási árfolyamon kellett fizetniük az adósoknak. Ez a gyakorlat 2014 óta tisztességtelennek számít, és a devizakárosultak ügyvédei szerint emiatt a szerződések nem teljesíthetők.
4:41
ReggeliA jelenlegi rendszer nem védi meg a vasutasokat az erőszaktól – a szakszervezet határozott lépéseket követel
2025. május 6. 15:37

A jelenlegi rendszer nem védi meg a vasutasokat az erőszaktól – a szakszervezet határozott lépéseket követel

Egyre több erőszakos támadás éri a vasutasokat – 2023-ban 75, 2024-ben már több mint 120 ilyen esetet regisztráltak. Idén a helyzet odáig fajult, hogy Húsvétkor egy fiatal jegyellenőrt Hatvanban megrugdostak. Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke a Reggeliben beszélt arról, miért kérnek sürgős lépéseket a döntéshozóktól. A támadók gyakran felfüggesztett büntetéssel megússzák, ami nem jelent valódi visszatartó erőt. A szakszervezet testkamerákat, állandó hatósági jelenlétet és törvényi szigorítást szorgalmaz.