BALESET

1:49
HíradóKilométereken át üldözték a csempészt
2016. február 2. 18:17

Kilométereken át üldözték a csempészt

Kilométereken keresztül, szirénázva üldöztek a rendőrök egy terepjárót Szabolcs megyében. A sofőrt Mátészalkánál akarták ellenőrizni a pénzügyőrök, de nem állt meg, hanem továbbhajtott és menekülni kezdett. Végül Apagynál kisodródott egy körforgalomból, kidöntött egy villanyoszlopot és a járdán állt meg. A férfi megpróbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták. Ezután derült ki, hogy a kocsiban több mint 25 ezer doboz csempészcigaretta volt.
1:40
HíradóRosszullét miatt történhetett a karambol
2016. január 30. 18:17

Rosszullét miatt történhetett a karambol

Két sofőr is rosszullét miatt hallhatott meg. Hajnalban egy busz vezetője valószínűleg szívrohamot kapott, és ezért hajtott árokba Budapesten, az életét már nem tudták megmenteni. Azon a férfin sem lehetett segíteni, aki délután ütközött egy kamionnal Nagytéténynél. A szemtanúk szerint itt is rosszullét miatt karamboloztak. Más balesetek is történtek: délelőtt egy autó lángolt az M0-áson, éjszaka pedig szinte ugyanazon a helyen történt két súlyos karambol is.
2:04
Híradó9 és fél milliárdért pótolják a lezuhant Gripent
2016. január 5. 18:41

9 és fél milliárdért pótolják a lezuhant Gripent

9 és fél milliárd forintba kerül a tavaly májusban összetört Gripen pótlása. Ezért egy használt, jelenleg a svéd légierő szolgálatában álló gépet vesz a kormány. A Honvédelmi Minisztérium államtitkára Híradónknak elmondta: már idén hadrendbe állhat a vadászrepülő. A Demokratikus Koalíció szerint azzal, hogy ezt a pénzt a Honvédelmi Minisztériumnak kell kifizetnie, az ország harckészültségét veszélyezteti a kormány. Azt még nem tudni, hogy mi lesz a gép balesetét okozó pilótával.
1:36
HíradóPörögve csapódtak egy autónak
2015. december 27. 18:07

Pörögve csapódtak egy autónak

Egy idős nő halt meg reggel Veszprém megyében, amikor autójukkal egy szemből jövőnek csapódtak. A vétlen kocsi sofőrje csak annyit látott, hogy a nagy ködben egy autó pörög feléjük, majd a következő pillantban ütköztek. A feleségével ők sértetlenül megúszták a karambolt, de a másik kocsi utasait a tűzolók vágták ki a roncsok közül. A sofőr anyján már nem tudtak segíteni, belehalt a sérüléseibe.
1:48
HíradóSúlyos balesetek a nagy ködben
2015. december 26. 18:00

Súlyos balesetek a nagy ködben

Néhány 100 méter. Ennyi lehetett látni napközben az ország nagy részén. Köd borította szinte az egész országot. Több baleset is történt a csúszós, ködös utakon. A 7-es úton Szabadbattyán közelében három autó ütközött, két sofőrt is a tűzoltók vágtak ki a roncsból. Az előrejelzések szerint két-három napig még marad a maihoz hasonló szürke időjárás. A jövő héten azonban, megszűnik a köd, lehűlés kezdődik, akár mínusz 10 fok is lehet éjszakánként.
1:56
HíradóNégy fiatal égett benn a kocsiban
2015. december 15. 18:00

Négy fiatal égett benn a kocsiban

Négy ember égett halálra egy kocsiban este Bicskénél. Egy kanyarban csúsztak meg az autójukkal, amibe oldalról belerohant egy másik. Az ütközéstől a kocsijuk kigyulladt, a bent ülők megégtek. A másik autó sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Egy bicskei lap úgy tudja, hogy a kiégett kocsiban fiatalok utaztak, a megégett sofőrnek egészen friss, néhány napos volt a jogosítványa.
2:21
HíradóEgy család kocsijára esett a megpördült furgon
2015. december 13. 18:01

Egy család kocsijára esett a megpördült furgon

Várandós anyát, az apát és hároméves lányukat érte súlyos baleset reggel Budapesten. Autójukat összenyomta egy szemből érkező furgon, amely valószínűleg padkának csapódott, a levegőben megpördült, majd a család kocsijára esett. A furgon egyik utasa, egy férfi kirepült, és a helyszínen szörnyethalt. A terhes nőt és gyerekét a járókelők ápolták, amíg meg nem érkeztek a mentők. Az apa a roncsba szorult.
3:28
HíradóBALESETEK: Összeroncsoldódott autók, vétlen sofőrök
2015. december 13. 16:23

BALESETEK: Összeroncsoldódott autók, vétlen sofőrök

Várandós anyát, az apát és hároméves lányukat érte súlyos baleset reggel Budapesten. Autójukat összenyomta egy szemből érkező furgon, amely valószínűleg padkának csapódott, a levegőben megpördült, majd a család kocsijára esett. Az M5-ös autópályán fékezés nélkül rohant bele egy török kamionba egy román kisteherautó, egy ember azonnal meghalt! A török kamionos tolatott az autópályán, mert elnézte a kijáratot.
0:26
FókuszFurcsa baleset történt Kínában
2015. november 30. 19:15

Furcsa baleset történt Kínában

Furcsa balesetet rögzített egy térfigyelő kamera Kínában. Három jármű szinte egyszerre ugrik fel a kereszteződésbe érve. Már-már hátborzongató a kép, ahogy a két autó a levegőben lebeg, a harmadik pedig felborul. Végül kiderült, hogy a baleset nem egy földön kívüli hatástól, hanem egy drótkötél miatt történt. A madzag rátekeredett a csatornázási művek járművére, ami elgáncsolta a többi autót.
1:48
HíradóRengeteg volt a baleset a hétvégén
2015. november 1. 18:05

Rengeteg volt a baleset a hétvégén

Az ünnep miatt sok helyen a szokásosnál is nagyobb a forgalom, az M3-as autópályán például Budapest felé több helyen is nagy a torlódás. Ezekben az órákban is rengetegen vannak még úton, sok baleset is történt. Jászberénynél egy férfi vesztette életét, amikor az autó, amelyben utazott, lesodródott az útról. Perbálon három fiatal ült kocsiba iszogatás után. Szinte azonnal karamboloztak, egyikük szörnyethalt, és Budapesten súlyos sérültjei vannak egy ütközésnek.
2:32
HíradóTöbb százmilliós Ferrarit törtek össze Budapesten
2015. október 31. 18:05

Több százmilliós Ferrarit törtek össze Budapesten

Rendkívül ritka, több száz millió forint értékű Ferrarit tört össze Budapesten egy olasz üzlember a Váci úton. A szervízből hozta el éppen, majd négy parkoló autót is összetört. A férfi híradónknak azt mondta, megcsúszott, mert a versenygumijai nem melegedtek még fel. A 963 lóerős sportautóból 499 darabot gyártottak csak. Nagy részük már előrendelésben elfogyott. Az ára 1,3 millió euró, vagyis 400 millió forint volt, két éve, amikor a férfi vette.