ADÁSRÉSZLETEK

14:45
SztárboxJózan László felőrölte Kállay-Saunders Andrást a Sztárboxban
2023. november 19. 21:14

Józan László felőrölte Kállay-Saunders Andrást a Sztárboxban

Kezdetben mindkét fél inkább a védekezésre koncentrált Kállay-Saunders András és Józan László Sztárbox-mérkőzésén, a harmadik menetre azonban élessé vált a küzdelem közöttük. Az első menetben Kállay-Saunders még lazábban mozgott a ringben, de Józan  fokozatosan fölé kerekedett, Kovács István szerint a negyedik menetben akár be is fejezhette volna a meccset, ha jobban rámegy a kiütésre. Míg az egyik pontozó döntetlennek ítélte meg a küzdelmet, két bíró Józan Lacit látta jobbnak, így az ő kezét emelték a magasba.
5:34
XXI. századÚgy bántak a kommunisták a külföldről támogatott szervezetek dolgozóival, mint a hazaárulókkal
2023. november 19. 19:42

Úgy bántak a kommunisták a külföldről támogatott szervezetek dolgozóival, mint a hazaárulókkal

A II. világháború pusztítása különösen súlyosan érintette Magyarországot és Budapestet. A világégés után a nyugati segélyszervezetek nagy mennyiségű adományt küldtek az országba, hogy ezzel enyhítsék az emberek szenvedését. Itthon Nyugatról visszatért magyarok segítségével intézték a segélyek célba juttatását, a XXI. század hétfő esti adásában olyanokat láthatnak, akiket emiatt meghurcoltak és bebörtönöztek. Pusztán nyugati kapcsolataik, és az onnan érkezett segélyek miatt váltak gyanússá, akikben nem bízott az állambiztonság. Még olyanokban sem, akik egyébként kommunisták voltak.
2:08
Híradó„Ez csak egy potenciális lehetőség” – 600 hódot lőhetnek ki Győr-Moson-Sopron megyében
2023. november 19. 19:27

„Ez csak egy potenciális lehetőség” – 600 hódot lőhetnek ki Győr-Moson-Sopron megyében

Hatszáz hód kilövésére adott engedélyt a kormányhivatal Győr-Moson-Sopron megyében. Az országban ott a legnagyobb a hódállomány, és sok gondot okoznak. Fákat döntenek ki, torlaszokat építenek a vizeken, árvízvédelmi töltéseket fúrnak meg. A szakértő azt mondja: máskor is adtak már ki hasonló engedélyt, de korábban 20-30 példány elejtése már megoldást hozott. 
2:02
HíradóEgyiptomba vitték a gázai kórházból kimenekített koraszülött csecsemőket
2023. november 19. 19:17

Egyiptomba vitték a gázai kórházból kimenekített koraszülött csecsemőket

Kimenekítettek több mint 30 koraszülöttet a gázai kórházból. Az egyiptomi határhoz, Rafahba szállították. A kórház igazgatója azt mondta, a csecsemőknek már nem jutott gyógyszer, és az inkubátorok sem működtek az áramszünet miatt. Közben a katari kormányfő arról beszélt: küszöbön a megegyezés a Hamász terroristái által elfogott túszok elengedéséről. 
2:32
HíradóLeginkább alacsony bérért dolgozó, betanított munkásokra lesz szükség az akkugyárakban
2023. november 19. 19:03

Leginkább alacsony bérért dolgozó, betanított munkásokra lesz szükség az akkugyárakban

Leginkább monoton, alacsonyan fizetett állásokat kínálnak a Magyarországra települt akkumulátorgyárak – erre a megállapításra jutottak a Magyar Közgazdasági Társaság kutatói egy online workshopon. Azt látják, hogy az európai munkaerőt rövid időre képesek csak megtartani a gyárak, többségében vendégmunkásokra szorulnak. Az LMP szerint ebből is látszik, hogy elhibázott a kormány akkugyárakkal kapcsolatos koncepciója, a minisztérium viszont hosszú távon bérnövekedésre számít.
2:42
HíradóA kormány Tokaj fejlesztésére koncentrálna, de a Jobbik szerint csak a Fidesz-közeli üzletemberek fognak tovább gazdagodni
2023. november 19. 18:54

A kormány Tokaj fejlesztésére koncentrálna, de a Jobbik szerint csak a Fidesz-közeli üzletemberek fognak tovább gazdagodni

Általános turisztikai fejlesztések helyett Hévízt és Tokajt fejlesztené koncentráltan a kormány a közeljövőben – erről Rogán Antal miniszter beszélt legutóbbi meghallgatásán a Parlamentben. Tokajt a nemzetközi borvidékek rangjára akarják emelni, miközben Magyarországon drasztikusan visszaesett a borfogyasztás az elmúlt években. A Jobbik szerint Tokaj fejlesztésével a kormányközeli üzletemberek gazdagodnak tovább. 
2:46
HíradóKiderült: ezért söpör végig bezárási hullám a magyar boltokon
2023. november 19. 18:53

Kiderült: ezért söpör végig bezárási hullám a magyar boltokon

A KSH friss adatai alapján fél év alatt majdnem 4600-zal csökkent a boltok száma az országban. Ez rekordnak számít, idén január és június között több mint kétszer annyi üzlet zárt be, mint egy évvel korábban. A Pénzcentrum szerint főleg az árstop, illetve a zuhanó vásárlóerő hatására. Magyarországon októberben 10 százalék alá csökkent az infláció, ám most kiderült, így is a legnagyobb maradt az Unióban.
2:26
HíradóÉveken át élhetünk cukorbetegekként úgy, hogy észre sem vesszük – ilyen volt az idei Egy Csepp Nap
2023. november 19. 18:41

Éveken át élhetünk cukorbetegekként úgy, hogy észre sem vesszük – ilyen volt az idei Egy Csepp Nap

A cukorbetegek felénél jelentkezik vesebetegség szövődményként, enyhébb vagy súlyosabb formában – erről beszélt a Híradónak nyilatkozó diabetológus az Egy Csepp Napon, amelyet ezúttal is a Diabétesz Világnaphoz kapcsolódóan szervezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány. Magyarországon mintegy 800 ezer cukorbeteg él hivatalosan, de még legalább ugyanennyien lehetnek, akiknél még nem derült fény a betegsége.
1:45
HíradóTaylor Swift gyászol, rajongója koncertje előtt lett lett rosszul
2023. november 19. 18:26

Taylor Swift gyászol, rajongója koncertje előtt lett lett rosszul

Tragédia Taylor Swift riói koncertjén: egy 23 éves nő életét vesztette a rendezvény alatt. A brazil nagyvárosban tomboló kánikulában lett rosszul a rajongó – hiába szállították kórházba, már nem lehetett megmenteni. A koncertezők arról számoltak be, hogy a stadionba nem vihettek be innivalót, a létesítményben pedig alig lehetett vízhez jutni. A tragédia után a világsztár elhalasztotta szombati fellépését, és azt írta közösségi oldalán, hogy megrázta az eset és együtt gyászol a családdal. 
2:05
HíradóEzt jelenti az aquaplaning, azaz a vízen futás
2023. november 19. 18:25

Ezt jelenti az aquaplaning, azaz a vízen futás

Az elmúlt időszakban több balesetet is okozott a vízen futás, más néven aquaplaning az országban. Az M7-esen pár napja egy kisbusz csúszott meg a vizes aszfalton, és a szalagkorlátnak csapódott. A hónap elején egy BMW sodródott le az útról Hódmezővásárhely határában, a benne utazó 13 éves lány és 24 éves fiú életét vesztette. A Híradó által megkérdezett szakember szerint az őszi-téli csapadékos időben számítani kell arra a jelenségre, hogy az autógumi és a vízfelület között megszűnik a tapadás, és a kocsi irányíthatatlanná válik. 
2:01
HíradóAngliában bujkált a magyar férfi, aki megerőszakolt és fogva tartott egy 18 éves lányt
2023. november 19. 18:24

Angliában bujkált a magyar férfi, aki megerőszakolt és fogva tartott egy 18 éves lányt

Több mint két év bujkálás után fogták el azt a pápai férfit, aki fogva tartott, bántalmazott és megerőszakolt egy 18 éves lányt az otthonában. Angliában kapták el, onnan hozták haza a napokban. A Híradó úgy tudja, a 36 éves támadó azzal is fenyegette a lányt, hogy ha elhagyja, akkor szüleit és párhónapos kisfiát is megöli. A lányt végül a szülei menekítették ki a házból. A támadót letartóztatták. 
2:22
HíradóSokkos állapotba került a csepeli horrorbaleset okozója, nem tett vallomást
2023. november 19. 18:23

Sokkos állapotba került a csepeli horrorbaleset okozója, nem tett vallomást

Évekre börtönbe kerülhet a péntek éjjeli csepeli horrorbaleset részeg okozója. A rendőrség halált okozó ittas vezetés gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen. Otthoni buli közben döntöttek úgy, hogy kocsival bemennek Csepelre. Egy kanyarban azonban megcsúsztak, az anyósülésen utazó élettársa meghalt, utasa pedig súlyosan megsérült, amikor kidöntöttek egy villanyoszlopot és egy tűzcsapot. A férfit bár őrizetbe vették, nem indítványozták a letartóztatását. Már vasárnap szabadulhatott a fogdából. 
2:17
Híradó„Megpróbálok úgy tovább élni, ahogy eddig” – Besenczi Árpád szerint ő hibázott, amikor leszakadt az ujja egy része
2023. november 19. 18:23

„Megpróbálok úgy tovább élni, ahogy eddig” – Besenczi Árpád szerint ő hibázott, amikor leszakadt az ujja egy része

Éjszaka komoly fájdalmai voltak, de vasárnap már egy tehetségkutatóban zsűrizett Besenczi Árpád, akit pénteken ért súlyos baleset előadás közben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. A színész gyűrűje beakadt egy csavarba, amitől jobb gyűrűsujjánnak egy része leszakadt. Most azt mondta, szerinte ő hibázott. Nehéz megszoknia, hogy mindent bal kézzel kell csinálnia, de abban bízik, hogy hamarosan implantátumot kaphat. 
2:07
HíradóHadházy szerint elképesztő indoklással utasította vissza a nyomozást a rendőrség Orbán angol honlapja ügyében
2023. november 19. 17:50

Hadházy szerint elképesztő indoklással utasította vissza a nyomozást a rendőrség Orbán angol honlapja ügyében

Az, hogy valamit piaci alapon olcsóbban is meg lehetne csinálni annál, amennyit a kormány fizet érte, nem veti fel a bűncselekmény gyanúját – ezzel az indoklással zárta le a rendőrség azt a nyomozást, amelyet Orbán Viktor angol nyelvű honlapjának ügyében indítottak. A feljelentő Hadházy Ákos szerint az elutasításnál csak az indoklás az elképesztőbb. Szerinte semmi nem veti fel jobban a hűtlen kezelés és a lopás gyanúját, minthogy az állam sokkal drágábban vesz szolgáltatást a piacinál.
1:42
HíradóHevér Gábor: Az elfogadás és a megértés egy komoly meló
2023. november 19. 17:16

Hevér Gábor: Az elfogadás és a megértés egy komoly meló

Hevér Gábor szerint Az Őrült Nők Ketrece című előadás alapvetően nem a melegségről, hanem az elfogadásról beszél. A színész szerint az embernek sok munkája van azzal, hogy ne bántsa a másikat csak azért, mert más vagy másképp gondolkodik. Kutya-macska hasonlattal írta körül, hogy mit jelent szerinte az elfogadás. Hevér Gábort az RTL az Átrium Színházban játszott nagysikerű előadás után kérdezte.
1:35
HíradóAlföldi Róbert: Ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, a nácikat meg nem
2023. november 19. 17:16

Alföldi Róbert: Ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, a nácikat meg nem

Az, ahogy az embereket hergelik, nagyon rossz időket idéz. Mondhatunk kommunista időket, de mondhatunk nagyon durván náci időket – fogalmazott Alföldi Róbert az RTL-nek, akit Az Őrült Nők Ketrece 400. előadása utána kérdeztük. Szerinte el kell azon gondolkozni, hogy egy olyan országban élünk, ahol „a melegeket befóliázzák, a nácikat meg nem”. Mit gondol az L. Simon László -ügyről, és milyen üzenete van szerinte ma az Átrium Színházban lassan tíz éve játszott nagysikerű előadásnak? Videónkból ez is kiderül.
2:49
The Voice„A legjobb döntés, amit hoztam” – Szakács Erika örökké hálás lesz Miklósa Erikának
2023. november 18. 23:07

„A legjobb döntés, amit hoztam” – Szakács Erika örökké hálás lesz Miklósa Erikának

A Fináléban Szakács Erika is felidézte útját a Fináléig. A Kiütésen utoljára lépett színpadra, és mivel akkor már az összes szék foglalt volt, kétségbeesett, de nagy kő hullott le a szívéről, amikor így is továbbjutott. Az Élő show miatt Budapestre kellett költöznie, ami először megrémisztette, de Miklósa Erika mindenben támogatta.