2026. szeptember 23. 8:30

Szalay Bencének és Fábián Anitának kellett távoznia a Celeb vagyok, ments ki innen! kolumbiai táborából. A színésznő a kiesése után elárulta, hogy bár keményebb fizikai megpróbáltatásokra számított, egyáltalán nem bánja a dzsungelben töltött időt, sőt, különleges emléktárgyat is készített a lányának.

A Celeb vagyok, ments ki innen! keddi adása kettős búcsúval zárult: a nézők döntése alapján Szalay Bence mellett Fábián Anitának is össze kellett pakolnia a holmiját. A színésznő láthatóan jókedvűen és kipihenten hagyta el a tábort, az rtl.hu-nak pedig őszintén vallott arról, hogyan élte meg ezt a nem mindennapi kalandot.

Amit vártál a műsortól, megkaptad?

Bizonyos szempontból teljesen más élmény volt, mint amire előzetesen számítottam. Azt hittem, hogy sokkal jobban le leszünk fárasztva, és több programunk, feladatunk lesz a mindennapokban. Én kifejezetten vágytam volna a több játékra, és talán egy kicsit kevesebb tábori ücsörgésre.

A tábori élet mennyire viselt meg?

Szerintem én azok közé tartozom, akiket a legkevésbé viselt meg ez a környezet. Őszintén szólva jól szórakoztam. Mivel elég húzós nyaram volt, a dzsungelben végre ki tudtam pihenni magam, bár hangsúlyozom: én mentem volna és próbára tettem volna magam akár extrémebb helyzetekben is. 

Felőlem kidobhattak volna egy repülőgépből, eláshattak volna, vagy akár tetoválhattak volna is a lábamra. 

Ugyanakkor azt az egy játékot, amiben részt vehettem, nagyon szerettem, mert az az állatos feladat kifejezetten nekem való volt.

Mennyire hiányzott a telefonod?

A mobil az első két napban hiányzott nagyon erősen. Bármit láttam a dzsungelben, azonnal jött a reflex, hogy le kellene fotózni, hogy megmutathassam a lányomnak. Aztán kitaláltam egy megoldást: 

kaptunk egy kulacsot, amibe egy szöggel minden nap belekarcoltam azokat az állatokat, amiket éppen láttam. 

Mindenkinek nagyon tetszett az ötlet, és így legalább nem felejtem el őket, és otthon meg tudom mutatni a lányomnak is.

Mennyire hiányzott a család és a barátok?

Úgy döntöttem az elején, hogy megpróbálok kizárólag a jelennel foglalkozni. Tudtam, hogy ez a kaland is véget ér egyszer, ezért ki akartam használni minden pillanatát, és nem akartam a hiányérzettel foglalkozni. Mindent úgy hagytam hátra otthon, hogy nyugodt lehessek, így a harmadik naptól kezdve sikerült elengednem ezt az érzést.

Milyen étel és ital hiányzott a legjobban?

Inkább arra jöttem rá, hogy kifejezetten jót tesz a szervezetemnek, hogy nem eszem édességet. Bár maga a cukor hiányzott, éreztem a pozitív hatásait. A vízzel tökéletesen elvoltam, és meglepő módon a hús sem hiányzott, pedig egyébként sem eszem belőle sokat. Ami viszont igazán jól jött volna, az a friss zöldség és a gyümölcs.

Mi lesz az első dolgod, ha visszaérsz a hotelbe?

Hát, először is dobok egy nagy tisztasági fürdést normális körülmények között, végre tusfürdőt használva. Aztán belevetem magam az ágyba, szusszanok egyet, és biztosan beszerzek valami finom ételt is.

Ki került a legközelebb és a legtávolabb hozzád a társaid közül?

Bence került hozzám a legközelebb, és nagyon örülök, hogy most is együtt vagyunk, hiszen még várnak ránk közös kalandok itt Kolumbiában. A legtávolabb pedig Metta állt tőlem, de azt hiszem, azt nem kell különösebben magyaráznom, hogy miért.

Mit tervezel az elkövetkezendő időszakra?

Igen, maradunk. Bencével ezt már a táborban megbeszéltük: bármelyikünk is esik ki előbb, megvárjuk a másikat. Mivel ilyen szerencsések voltunk, hogy egyszerre távoztunk, így most együtt töltünk el még pár napot Kolumbiában, és közösen fedezzük fel a környéket.

Psszt... Exkluzív hétvégi tartalmakkal vár a Celeb vagyok, ments ki innen! új évada az RTL+ Premiumon! Streameld szeptember 13-tól minden este!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!